Sokszor látni kíváncsi szemeket, akik fürkészik a távolból, vajon mi is lehet ez?
Az „ez” az „Első Kis-Pesti Kert” névre hallgató közösségi kert, vagyis Mi magunk lennénk.
Tetszik mindenkinek, sőt! Van aki csak nézegeti kintről vagy épp betérve, és vannak, akik bizony bejönnek érdeklődni, és ösztönösen el-elkapják egy-egy gaz „frakkját”.
Sokan kérdeznek Tőlünk sokfélét, a kertről, a növényekről, és akadt már olyan is, hogy tanácsot kértek az otthoni kertészkedéshez vagy épp megoldást egy-két növényvédelmi praktikához.
Örömmel látunk mindenkit, aki szívesen megismerné közelről ezt a kis „szigetet”.
Boldogan és büszkén mondhatjuk, hogy számos óvodai, iskolai és más csoportokat láttunk már vendégül. Példának okáért itt vannak mindjárt azok a gyerekek, akik lelkesen bele is vágtak, és „gazdálkodnak” az egyik ágyásunkban, méghozzá nem is akárhogyan! A legnagyobb hozzáértéssel figyelik az ott termőket, gazolnak és locsolnak, és nem utolsósorban meghallgatnak minden jó szót, hátha még tanulni is lehet később belőle, no meg hasznosítani is.