Reális lehetőségek II.
2012-10-29 11:26:07 - Ishar
Kategória: Beszámoló
Ahogy ígértem, leírom, mit láttunk Proszton. Mielőtt erre rátérnék, fontosnak tartom leírni a Somogy megyével kapcsolatos előítéleteimet: az országban itt van a legtöbb elhagyatott falu, reménytelenül halott mikrotelepülés, a munkanélküliség Borsodhoz fogható, a szegénység nagyjából Baranyával lehet egy szinten. A természeti adottságot ugyan jellemzően jók (talaj, vízrajz, klíma, domborzat), de cserébe elég durván cigányos, lepukkant, és a déli része már elég közel van a határhoz, hogy esetenként némi szerb-albán-horvát konfliktusba is belekóstolhasson az ember. Nekem egyébként ettől feláll a hátamon a szőr, előbb mennék az ukrán-, mint a szerb határ közelébe. Elég durva sztorikat hall az ember, amiknek ha a tizede igaz, már az is bőven szar. Nyilván mindez az északi oldalra, vagyis a Balaton déli partjára nem értelmezhető, de az nyilvánvalóan egy más világ, amiben mi nem tudnánk, és nem is akarunk labdába rúgni.
Szóval így mentünk Prosztra, és a Balatontól délre fordulva a falvak, amiken áthaladtunk, hozták is a sztereotípiákat, szinte egytől egyig: rossz állapotú kockaházak, rozzant alkesz fazonok, 70+ nyugdíjasok, ilyesmi. Volt persze pár korrektebb település, de azért általánosságban elég szomorú volt az összkép. Kaposvár persze lényegesen kilóg a sorból, az átlag vidéki nagyvárosnál jóval kultúráltabb (Pécs, Miskolc, Debrecen, Szeged meg Szombathely pl messze rosszabbak), és Proszt felé haladva is javult a helyzet. Maga Proszt a várakozásokat messze meghaladóan gyönyörű. Persze ott van a remek kilátás is, de ez ennél több: csomó új építésű, ránézésre is méregdrága ház, szépen parkosított falukép, saját iskola, óvoda... túl sokat nem akarok elárulni, megőrzendő a település inkognítóját, a lényeg, hogy nagyságrendekkel rosszabbra számítottunk.
Maga a terület, amit megnézni jöttünk, összesen valamivel több két hektárnál, három tulajdonos között oszlik meg - valójában jelenleg három telek, csak minket az összes együtt érdekelne. rendes aszfalt út vezet oda, az egyik telken kis ház, pince, présház (klasszikus szocreál hétvégi telek), a házban villany. Víz az nincs, a telek meg egy domboldalban fekszik, szóval kutat kéne ásni - nem nagy kaland, csinálunk már ilyet, nyolc méterig nem tartogatna újdonságokat, annyi meg remélhetőleg nem kéne. A másik két telek szántva van most is, az egyik elég meredek, a másik egészen lent húzódik a völgyben, ez majdnem teljesen sík.
Ádámot annyira nem fogta meg a dolog, Éva teljesen odáig volt a környék szépségétől, igazából én is el tudnám magunkat itt képzelni. Sajnos megkérik az árát: ha minden pénzünket összedobjuk, az irányárat éppen ki tudnánk nyögni, de akkor egy fillérünk se marad. Nyilván mint mindenből, ebből is bizonyára lehetne alkudni, de milliós tételt biztosan nem - nem sok értelme van kiköltözni egy telekre úgy, hogy házat építeni nem tudunk, kajánk annyi van, amennyit otthonról elhozunk (ha elfogy, éhen halunk), és a gazdaság induló állat- és növényállományára se futja.
Úgy tűnik tehát, hogy nem pont ez lesz, de azért nem csüggedünk: az egyik tulajdonossal talán sikerült megértetni, hogy mit akarunk, és fel is ajánlotta a segítségét, hogy nyitott szemmel jár, felhív egy-két szomszédos telektulajdonost, és megtudakolja, hogy van-e számunkra megfizethető verzió. Karajosparajhoz hasonlóan tehát még ez sem lefutott kör.
Néztünk egyébként még néhány telket, de eléggé aranyárban voltak: mindenki úgy gondolkodott, hogy errefelé terjeszkedik majd a falu, feldarabolják a telkeket, és majd a kisebb darabokat mennyire jó áron lehetne eladni. Én agyfaszt kapok ezektől a tíz méter széles, de kétszáz méter hosszú telkektől, szóval erre inkább nem mondok semmit.
Komment (0)