Egy átlagos etetés mostanában
2015-09-24 19:58:17 - Ishar
Kategória: Állat
Kedves közönség, most rendkívül hosszú bejegyzés következik. Sokan kérdezgetnek az utóbbi időben, hogy pontosan hogy néz ki nálunk az állattartás - a legtöbben személyesen, de már neten keresztül is sok kérdés merült fel akár itt a blogon, akár e-mailen keresztül. Arra gondoltam (és ehhez Ádám is hozzájárult, mivel sokszor az ő állatairól lesz szó), hogy fotókkal illusztrálva végigvezetem az olvasót egy teljesen normális reggeli/esti etetés folyamatán.
Egy ilyen etetés egy embernek három, kettőnek olyan másfél-két óra. És ugye kettő van belőle naponta, szóval elég sok időt felemészt - bár megéri, mert látni fogjátok, hogy könnyű megtalálni benne a szépet.
A képeken látható dolgok teljesen azért nincsenek kőbe vésve, itt-ott néha kicsit eltérünk, nyilvánvaló okokból: időbeosztás, plusz vagy mínusz takarmány, időjárás, stb. Azért nagyjából valami ilyesmit igyekszünk tartani minden nap.
A kutyáknak pl most jó napjuk volt, sokat vágtunk mostanában, gyakran került húsos csont a tányérjukba. Egyébként közönséges bolti tápot kapnak, ha épp nincs annyi felesleg.
A kicsi a riasztó és a csengő funkcióját tölti be, ha valaki vagy valami jön, jelzi. A nagyobbik meg szükség esetén intézkedik. Ezen felül mindketten remekül terelnek, bár persze a szamár meg a felnőtt kecskék csak a nagyobbikat veszik komolyan.
Így néz ki most a tyúkok reggelije/vacsorája. Búza, kukorica, és egy kis borsó. Ez utóbbival vigyázni kell, semmilyen állatnak nem szabad belőle sokat adni, nagyon erős takarmány.
Ádám tyúkjai, helyesebben egy részük. Az enyémeket a visszatérő olvasók már talán el tudják képzelni. A közelmúltban kicsit visszaesett a tyúkállomány, pár hete volt egy rendszeres éjszakai vörös látogatónk, de a kutyák végül elintézték.
Tojások, nem valami sokan. Korai fotó, estére még szokott lenni néhány, meg ugye az én tyúkjaim külön brigád. Összesen olyan 15-20 tojásunk van naponta, 30-40 tyúktól. Van néhány kakas, meg növendék jércék, szerintem nem rossz tojásmennyiség. Főleg, hogy ezt megbízhatóan hozzák egész évben.
És itt a feketeleves. A disznók. Ez itt bizony öt teli vödör moslék. Van benne vörösliszt és/vagy korpa, kukoricadara, árpadara, száraz kenyér és víz. Naponta a vizet leszámítva kb 50 kiló takarmányt bepuszilnak.
Oda kell felvinni a moslékot, mert a disznók kifutóját szándékosan a fák alá raktuk. Így nyáron nem tikkadnak ki annyira a melegben, ősszel meg szerencsés esetben potyog le nekik némi tölgymakk.
Ezek a billenő vájúk megváltoztatták az életünket. Korábban egy disznóetetés egy rend lehetetlenül összemocskolt ruhát jelentett. Ez így azért egészen más.
A moslék mellé igyekszünk mindig adni nekik valami pluszt. Ezt a maradékot például a helyi zöldségestől kaptuk. Embereknek már eladhatatlan, de a disznók imádják.
Persze vizet adni se olyan egyszerű nekik, elég disznók, ha a vájúról van szó. Nagy melegben az ivóvízen felül be szoktunk borítani nekik 6-8 vödröt csak úgy simán a földre, dagonyázni.
Olyan jó nézni, ahogy esznek.
Tudom, rávetül az árnyékom, így nem valami jó kép, de itt látszik a legjobban, hogy milyen szépen megnőttek a nagyok. A két koca ismét vemhes, úgyhogy a közeli jövőben várunk újabb 10-20 malacot.
A szamaras kordé épp gyengélkedik, már folyamatban a kerék javítása.
Maradt helyette ez a saroglya. A talicskázásnál azért sokkal jobb (fér rá bőven), de az összes állatnak ezzel zöldet hordani nem fehér embernek való hosszú távon. Béna, nehéz, nem látsz a lábad elé, kettőt kell fordulni (a kordéval elég lenne egyet), ráadásul nem a szamár fárad vele, hanem mi. Utáljuk, de ugyanakkor nagyon rossz lenne, ha nem lenne.
Kérdezik néha, hogy mit kaszálunk. A nagy, központi füves placcot nem, hiszen az már megtörtént, onnan van a téli szénánk. Nos, a patak túlpartján levő közel három hektáros erdőben úgy nő a nád, és annyi leveles bokrot írtunk év közben, hogy az szinte korlátlan mennyiséget jelent. A képen épp a facsemeték tövénél levő nád került terítékre - szeretjük az ilyet a kettős haszonvétel miatt: enni kapnak az állatok, és tisztul az erdő. Mindkét munkát így is, úgy is el kellene végezni, így feleannyi idő megy rá.
Ezen kívül a faluba egy kb 200 méter hosszú út vezet tőlünk, amit a saját érdekünk tisztán és rendben tartani, mivel senki más nem használja. Ez ugyan nem a mi területünk nagyrészt, de ez soha nem akadályozott meg abban, hogy lekaszáljuk. A tulajdonosokat nem érdekli, vagy még örülnek is neki, hogy valaki rendben tartja.
A másik külsős ász maga a patakmeder. Na ott aztán van növekmény, fogalmam sincs, hányszor kaszáltuk le idén, de sokszor, az biztos. Évente kétszer paraszt karácsony is van, ugyanis a vízmű is kiküld fűkaszás embereket a patak teljes hosszának kitisztítására. Ilyenkor kaszálni nem is kell, csak összeszedjük, amit ők maguk után hagynak - nem csak a mi szakaszunkról, hanem amekkora távot csak elérünk. Nekünk jó, mert ingyen van, és nekik is jó, mert tisztán tartjuk a patakmedret.
Először nem voltunk benne biztosak, hogy a kecskék megeszik-e a nádat. Most már kijelenthetem, hogy frissen egyenesen imádják a zöld nádlevelet, a szomszédunk szerint azért, mert édes. Vagy mert sós. Vagy mert olyan, mint a lucerna. Vagy mert olyan, mint a selyemfű. Hogy miért, az valószínűleg attól függ, hogy Nándi bá' mit ivott aznap.
Van, aki megegye. Azért szépen fogynak, a felesleges kiskecskéket, növendék bárányokat, és hitvány felnőtt állatokat vagdossuk le szaporán. Az a cél, hogy nyáron szépen felszaporodjanak, de télen azért minél kevesebbet kelljen etetni. A jó tejelők, a bevált anyák és a szerencsés alfahímek maradnak, mindenki más előbb-utóbb kés alá kerül. Ha végképp nincs más, feldúsítjuk majd velük a kolbászt.
A maximum létszám idén 11 birka és 18 kecske volt. Az írás pillanatában 7 birkánál és 12 kecskénél járunk, a télnek 5 birkával és kb 7-8 kecskével lenne jó nekifutni, hogy biztonsággal elég legyen a takarmány.
Elképesztő fejeket tudnak ám vágni.
Zöldet a disznók is kapnak. Mostanra már nekik is csak a nád meg a bokor maradt. Tavasszal rengeteg volt a csalán, azt imádják a legjobban, de igazából bármit megesznek, amit a többi állat nem. Tulajdonképpen a disznókat kicsit biológiai megsemmisítőnek használjuk, a vizes kukoricacsutkától a lenyírt gyapjún át a nyárfagallyakig mindent eltüntetnek. Hogy mit ásnak el, és mit esznek meg, azt nem tudom, de nagyon nem is érdekel. Megoldják és kész.
Az etetés végére szokott maradni a fejés. Jelenleg négy fejős kecskéje van Ádámnak. Idén a legnagyobb anyát potyára tartjuk, mert nem lett vemhes. Ezen kívül van egy bak, meg egy rakás kiskecske. A kicsik közül van pár ígéretes, ami maradhat, de rajtuk kívül új fejőset már csak jövőre tervezünk venni. Télire ez már így marad.
Szóval, mint írtam, az etetés általában a fejéssel, és a szárnyasok bezárásával zárul.
És akkor megcsinálod az egész etetést, az összes állat szépen, lelkiismeretesen ellátva. És akkor mi történik? A bunkó szamár szétveri a karámot, és lehet nekiállni javítgatni este hétkor. Ez a hála?
Komment (10)