Reális lehetőségek III.
2012-11-14 19:47:30 - Ishar
Kategória: Beszámoló
Megint túl vagyunk egy tanulságos kiránduláson, ma épp Magtáron jártunk. Neten keresztül elég korrekt ajánlatot kaptunk: tisztességes hektár ár, jó nagy terület, bizonyos szinten közös művelés (pl közös legelő), ráadásul a tulaj már mindennek utánajárt, földhivatal, természetvédelem, a szartól a repülőig tényleg minden információt megszerzett. Írta, hogy ő permakultúrával akar foglalkozni - mélyebben ebbe itt most nem mennék bele, én se értek hozzá, de nagyon tömören és szakszerűtlenül fogalmazva ez egyfajta erdőkert, ahol több szinten zajlik a gazdálkodás, a talajon eper, fölötte ribizli, mindezt beárnyékolják gyümölcsfák, stb. Én azért nem 100%ban így gondolkodom, nekem ez túl extrém, pl nem tartalmaz búzát, nem igazán tart el nagy méretű állatokat, mindegy, sokat lehetne erről is írni, de nem ez a lényeg. A lényeg az, hogy szerinte (nevezzük Jánosnak) ez a terület erre alkalmas, a permakultúra legnagyobb magyarországi szakértőjét is kihívta, ő is rábólintott, tehát itt ezt lenne érdemes csinálni.
Ma hajnalban le is utaztunk vele, megnézni magát a területet, meg hát nyilván magát Jánost is, hogy kiféle-miféle. Az autóban beszélgetve már alapból nagyon sok dolgot meg lehetett állapítani mindkettőről, de igazán a terepre érve tisztult ki a kép.
Az egyszerűbb (és pozitívabb) oldalával kezdve, a föld jó. Nem tökéletes nyilván, mert helyenként elég meredek, meg ilyen tüskés vackok (kökény, csipkebogyó és társaik) borítják több, mint a felét, ami azért 16 hektárnál elég durva bozótirtást jelentene. A talaj agyagos, ami fasza, mert lehet helyi anyagból házat építeni, nehezebben szárad ki, könnyű pl halastavat kialakítani rajta, és nem fasza, mert csúszik mint a veszedelem, tehát esős időben nehezen járható, és hát lássuk be, beszarsz, mire felszántod a ragadós, kemény agyagot. Pluszban a dimbes-dombos jelleg akadályoz mindenféle szántást. Ha ez se lenne elég, ráadásul a nemzeti park is megbasz, mert ilyesmit a föld besorolása alapján tilos is művelni, persze ez átminősíthető, de akkor is: jelenleg akadály.
Fa az nincs sok a területen, ami van, az is főleg akác, János ugyan ültetett néhány gyümölcsfát, de ezekből nem holnapra lesz szüret, hiszen egy méteres csemeték. Vannak helyette tipikus erdei ehető termések sokfelé, dió, kökény, csipkebogyó, szeder - ami remek, de a megélhetéshez szerintem igencsak soványka.
És itt érdemes áttérnem magára Jánosra. Először is, ő a permakultúrát természetesen ehhez igazodó étkezéssel párosítja, tehát gabonát, tejet nem fogyaszt, húst csak nagyon keveset, és javarészt olajos magvakat, zöldségeket, gyümölcsöt eszik. Állítása szerint ez így egészséges, ami még talán igaz is.
De akkor hogy van az, hogy kifullad két kilométer séta után? Hogy van az, hogy ő egy nap alatt szokta bejárni ezt a területet, amit mi egy óra alatt alaposan, és tényleg ráérősen körbejártunk? Hogy van az, hogy ő rámutat egy placcra, hogy ide akar veremházat csinálni, majd ő itt ásogat, napi fél órát, nem többet, mert utána megunja. Tervei szerint így egy éven belül kiásán a veremházat, namost én már csináltam hasonlót, ezért pontosan tudom, hogy mekkora munka ennyi földet kitermelni: két embernek egészen pontosan két nap. Ha egyedül vagyok rá, akkor mondjuk öt, mert nyilván kevesebb motivációja van az embernek csinálni, de semmiképp sem 365. Tény, ehhez nekem kolbászra, lekvárra és kenyérre van szükségem, amit talán ötször, tízszer akkora energia megtermelni, de ennek köszönhetően mégis százötvenszer akkora teljesítményt tudok leadni, mint ő az olajos magvaival.
Az egész kezdeményezésen ezt látom. Lusta emberek lusta mezőgazdasága, amivel elvegetálni talán el lehet, mert tényleg nem hal éhen az ember, ki lehet húzni a telet kökényen és dión is, de ki a fasznak van hozzá kedve? Kérdeztem, hogy honnan lesz tüzelő, hiszen nyilván fával fűtene, fűtenénk. Hát itt vannak ezek a száraz fák az erdőben, fát kivágni nem is kell. Körülnéztem a falatnyi kis erdőben, első ránézésre olyan két hétre valóban elég hulladékfa heverhetett szerteszét, hiszen a madár se jár arra, de még így is nevetséges azt gondolni, hogy ezzel egy telet bárki átvészel. Pláne, hogy éveken keresztül kiszolgálja.
Másik érdekes téma a közművesítés. Hogy az ugye nincs, nyilván, és János nem is akar. Jó, fúr kutat, aláírom, ezt én is így akarom csinálni. De honnan lesz áram? Hát majd napelem, az elég ahhoz, hogy kicsit világítson, feltöltse a telefont meg a laptopot. Aláírom, erre elég lehet, de aztán slussz. Ha egy fát át akarsz fúrni, arra már kapásból kevés, és veheted elő a cigányfúrót, körfűrész helyett marad a keretes erdei kézifűrész... látszik, hogy még soha nem volt rákényszerítve ilyen szerszámokra, hiszen ha a fél órás ásást megunja, le is petézne, ha kézzel kéne átfúrnia mondjuk akár három-négy tölgy rönköt, vagy kézzel kéne deszkát faragnia. Aki valaha csinált ilyet nagyobb mennyiségben, állítom, élete végéig nem felejti el. Én csináltam, és pontosan tudom, hogy mekkora szopás, pénzben egyszerűen nem kifejezhető.
Nem mondom, hogy biztosan nem költözünk ide. Azt mondom, hogy a mai nap után kurva okosnak és felkészültnek érzem magam, mert nálam ezerszer bénább, és életképtelenebb emberek láthatóan simán belevágnak. Lehet, hogy ide jövünk, de azt elég durva feltételekhez kötném: egyrészt én választok területet - a negyven fokos meredekségű kökényest felejtsük el, kérem a laposat, és gombokért kérem a földet. Szívesen segítek, megosztom a tapasztalataimat (a mai alapján úgy érzem, tényleg nem kevés, hozzá képest), a fizikai munkámra és egyéb erőforrásaimra is bármikor számítani lehet, de ennek ára van. És nem az az ára, amit János pedzegetett, hogy majd vigyáz a birkáimra, ha cserébe fuvarozom az áruját a piacra. Vagy ezen felül még kiásom a házalapját, és cserébe mondjuk... vigyáz a birkáimra. Vagy Ádám birkáira is vigyáz, ha ő megtervezi és felépíti a vízellátást. Értem én, hogy jó szórakozás legelő birkákat nézegetni, és kétségtelenül ezt is kell valakinek csinálnia, de hülyének azért ne legyek már nézve - nem ugyanaz, mint kiásni egy házalapot kézierővel.
Komment (0)