Reális lehetőségek V.

Szerdán ismét autóba pattantunk, és bejártunk néhány helyet. Vegyes érzelmekkel fejeztük be a túránkat, illetve én magam kissé azért el is fáradtam, volt vagy 600-700 kilométer, kis szünetekkel.

Első körben egy internetes hirdetésnek néztünk utána, ami Szarvárra vezetett minket. 2,7 hektáros terület, kb a fele fenyves, a másik fele akácos volt, de kitermelték. Összközműves külterület, tehát van áram, víz, a gázvezeték is a terület mellett megy el, szóval szintén beköthető. A talaj löszös, amit sok növény szeret, cserébe nem agyag, szóval házat építeni nem lehet belőle. Maga a telek ugyan domboldalban fekszik, de elég sok sík része van ahhoz, hogy akár szántani is lehetne. Nyilván a fenyves azért nem ugyanaz, mint ha tölgyerdő lenne, de harminc éves, szóval végülis faanyag - bútornak elmegy, ha nem is ideális (a bolti bútorok 90%a úgyis fenyő), tüzelni ugyan többet kell, de cserébe gyorsabban is nő. A tulaj a kitermelt akác nagy részét eladta, de néhány oszlopnak valót megtartott, amiket a földbe állítva vadhálóval el akarja keríteni az egészet. Egyébként még nincs is messze hazulról, egy bő óra alatt autópályán végülis megközelíthető. Nem az az ingázós távolság már, de azért mégse 300 kilométer. Egy szó mint száz, az ajánlat remek. Egyetlen bökkenő van: drága. Pont annyira drága, hogy ha megvesszük, a meglevő pénzünkkel biztosan nem tudnánk házat - sőt, házakat, hiszen nem akarok együtt lakni a házaspárral - építeni, még bontott anyagokból sem. Alkudni lehetne kicsit, de nem érdemes: annyit biztosan nem lehet, amennyire szükség lenne. Egyetlen módon elérhető: ha több pénzt szerzünk. Lehetne EU pályázatokat irkálni (szerintem még nyernénk is), de tíz év múlva bánnám, ha így oldanánk meg, és nem "önerőből". Meg lehetne fejni a családi kasszát... necces, mert így is komoly a szülői segítség, de talán-talán működhetne. Megvehetnénk a területet, és két évig kenyéren és vizen élve összeszedhetnénk még egy milliót, csak ehhez meg a fasznak sincs kedve - éveket eladni az életünkből egész egyszerűen nem éri meg. Esetleg el lehetne csövelni a területen bizonytalan ideig, esetleg komoly télben hazajönni... azért ez se az igazi. Meglátjuk, mindenesetre az ajánlat kiváló, csak egy egész kicsit túlmutat a lehetőségeinken. Nem sokkal, szóval nem a negyvenmilliós tanya esete, nagyságrendi eltérés nincs - de végülis mindegy, hogy kétmillió hiányzik vagy kétszáz: nincs és kész.

Leruccantunk még a festői Kőkútra. Nem másítom meg a település nevét, mivel kb lakatlan, tehát senkit nem sértek meg vele. A település is, meg az egész környéke úgy néz ki, mint Románia legdurvábban elnéptelenedett falvai, mindenhol romos, összedőlt házak, gaz, bezárt vegyesbolt, ilyenek. A temetőben volt kb harminc sírkő, szerintem az elmúlt száz évben halhattak itt meg ennyien, ami finoman szólva durva. Oké, aláírom, az itteni terület nagyon nagy (majdnem öt hektár), három oldalról gyönyörű tölgyerdő határolja, az áram se probléma, biztosan a kútfúrás is megoldható lenne, és még olcsó is: pontos számadatot nem írok, de nincs egymillió.
Cserébe ehhez aztán tényleg el kell hagyni a civilizációt, Budapest több, mint három órára van, tíz kilométeren belül gyakorlatilag nemhogy nem lakik, de nem is jár ember... durva, nagyon durva, este eléggé Blair Witch Project hangulata lehet a környéknek. Egyetlen embert láttunk a szomszéd faluban, egy árokparton fekvő hatvan körüli alkesz fickót. Gondolom ő a polgármester vagy valami - nem lennék meglepve, az utazgatások során láttam már durva arcokat polgármesterként.

Utolsó megállóként megnéztük még egyszer a két hektáros területet Papán. Nos, megállapítottuk, hogy a telken van víz, csakhogy ez enyhe kifejezés. Csak az van. A talaj erősen homokos (bár nem művelik régóta, ezért a szerves réteg jó vastag), és vannak részei, amik a mellette levő patak szintjén vannak. Agyagos talajnál ez se lenne probléma, mivel az agyag elég jó vízzáró, de a homokos talaj vízrajza gyakorlatilag tökéletes vízszintet jelent: ahol a talajszint ez alatt van, ott egész egyszerűen feljön a belvíz, mese nincs. Ugyan ástak, sőt ásnak is egy tavat, de ez ilyen talajnál keveset segít.
Persze a sok víz alapvetően jobb, mint a semennyi, hiszen könnyű kutat ásni, nyári aszályban se szárad ki, de azért a jóból is megárt a sok. Ugyan mostanában viszonylag sok eső esett, de nyáron semmi. Ha most belvizet látunk, mi van itt egy esősebb tavasszal, amikor esetleg rásegít az olvadás? Mindig kiröhögtem azokat a hülyéket, akik ártérbe építkeznek... nem kéne, hogy egy legyek közülük.
Amellett, hogy itt sincs agyag (helyette homok van), itt még fa sincs, csak két hektár terület, plusz közművek. A területet egyik oldalról ugyan egy fás domboldal határolja, amivel együtt már egy fasza egységet képviselhetne, de félünk az árától - könnyen lehet, hogy már önmagában is túl drága lenne, a domboldallal együtt meg végképp.

Egy biztos: hasznos nap volt. Ma tovább folytatjuk az információgyűjtést, egy találkozóra megyünk, ami nekem elsőre inkább tűnik gittegyletnek, mint komoly kezdeményezésnek, de ne legyen igazam.


Komment (0)



Új komment

* Ez egy biztonsági kérdés, ami azért van, hogy ne árasszanak el minket az ukrán spambotok. Válaszolj értelemszerűen - tulajdonnév nagybetű, többszavas válasz nincs.




Összes komment


Még senki se szólt hozzá.