Hamvába holt kísérletek I.
2012-10-11 18:12:16 - Ishar
Kategória: Beszámoló
Elöljáróban, mivel még új a blog: az itt olvasható településnevek NEM valóságosak. Ha tényleg hívnak így falvakat valahol, az mondjuk nem kis mértékben vicces.
Első nekifutásra (az evidens, későbbi postokban még biztosan szereplő Göcsörtöspusztát leszámítva) Ádámmal úgy gondoltuk, jó lenne azért olyan helyet is nézni, ami mondjuk még sincs órákra a családunktól, jó lenne azért nem teljesen elvágni magunkat, és nyilván a szülőknek, testvéreknek, barátoknak is kedveznénk azzal, ha elérhető távolságon belül maradnánk. Éva irányából kaptunk tippeket egy bizonyos környékről - ennek nevét fedje jótékony homály, a lényeg, hogy Ádámmal autóba pattantunk, és sorra felkerestük ezeket a falvakat. Az eredmény lesújtó volt.
Első megállónak a viszonylag központinak tekinthető Betyárbúbánatot szemeltük ki. Kiszálltunk a kocsiból, mászkáltunk kicsit a Rákosi-korabeli házak között, felmérve a település tulajdonságait, úgymint méret, lakosság átlagéletkora, hasonlók. Kb fél óra nagyjából céltalan bolyongás után leszólítottunk egy idősebb embert, aki épp hazafelé tartott, hogy most járunk errefelé először, ugyan mondjon már nekünk egy-két dolgot a faluról, hányan laknak itt, van-e iskola, miből élnek itt az emberek, szóval semmi extra.
Rossz emberrel kezdtük az ismerkedést. A fickó rémülettel vegyes dühkitöréssel reagált, hogy nekünk itt semmi keresnivalónk, menjünk a hivatalba, nehogy már a kerítésen belülre menjünk idegenként(az utcán álltunk), és különben is bunkók vagyunk. Próbáltuk kiszedni belőle legalább a polgármesteri hivatal helyét, de teljesen begőzölt. Kölcsönösen felháborodva váltunk el.
Rövid időn belül persze megtaláltuk a polgármesteri hivatalt, ahol persze a polgármester nem volt bent, de a helyi tipikus középkorú női irodisták felvázolták a helyzetet: itt minden eladó (föld is), kétszer annyi pénzért, mint amennyink összesen van, fiatalok nincsenek, innen mindenki menekül, ezer körüli a faluban maradtak száma. Nem nyűgöztek le, de igazából ide csak tájékozódni jöttünk, a környező kisebb települések jobban érdekeltek. Távoztunk.
A következő megállót nevezzük Tepsinek, ez már egy nagyon eldugott, száz fő alatti kistelepülés, Pest megye legeslegszélén, egy jó hosszú, ócska bekötőút végében. Úgy gondoltuk, ha valami, hát ez eléggé a halál faszán lesz ahhoz, hogy meg tudjuk fizetni. Tévedtünk. Egy helybéli nyugdíjas nő, illetve a menet közben megjelent alpolgármester (Ede, bajszos faszi, spárgával a sörhasa alatt megkötött melósnadrággal) elmondta, hogy itt minden földet felvásároltak, egy nagyobb gazdaság kezében van kb a harmada, a többire felveszik a területalapú támogatást - ez egyébként egy csodálatos dolog, simán megér majd egy külön bejegyzést. Házat persze itt is ajánlgattak csomót, de hát mit kezdjünk egy romos házzal, föld nélkül? Tartsunk disznót az előszobában?
Addig faggattuk őket, amíg elirányítottak egy közeli majorságba. Nos igen. Tíz évvel ezelőtt valaki megelőzött minket, felvásárolt húsz hektárt, bevezette az áramot, felújította a meglevő épületeket, újakat húzott fel mellé... most épp gyerektáborokat tartanak, ottjártunkkor is volt épp egy nagyobb gyerekcsoport. De korábban volt már óriási disznótenyészetük (húsz hektáron elfér pár malac, az biztos), tisztességes mennyiségű baromfi, birkák, nyulak, szóval a mi szintünkről nézve óriási eredményt értek el. Mindezt egyetlen család vitte véghez, saját erőből. Nagyjából egy óra beszélgetés után úgy távoztunk, hogy igen, lehet ilyet csinálni, nem kezdünk hülyeségbe. Itt pont megelőztek minket, de nem ez a lényeg: lehetséges, és ez a fontos.
Az utolsónak tervezett állomásunk Parajos volt, az összes közül messze a legszebbnek ígérkező település. Érkezésünkkor erősen forgattuk is a fejünket, hogy na hát ez kurvajó, erdő, gombapincék, szép házak, patak, halastó, park, tényleg nagyon szép rendben tartott, abszolút korrekt kis falu. Ez volt az első hely, ahol találkoztunk a polgármesterrel.
Nyilván nem az irodájában találtunk rá, teljesen véletlenül futottunk össze vele az utcán, épp élelmiszercsomagokat hordott szét. Elmondta, hogy a település 90%-a nyugdíjas, fiatalok nincsenek, munka nincs, semmi se eladó, és ide nem jön senki. Erősködtünk, hogy de igen, mi jönnénk, feltaláljuk magunkat, csak adjanak el nekünk földet, és onnantól mi megoldjuk a megélhetésünket. Mondtam azt is, hogy miattam pláne ne aggódjon, a webfejlesztést aztán végképp faszán tudom távmunkában csinálni, nem használt. Itt semmi se eladó, itt nincs semmi, ő nem meri javasolni, hogy költözzünk ide, valamiért a fiatalok innen csak mennek el, neki különben is Maggi csomagokat kell osztogatnia. Elköszöntünk, majd Bálinttal megbeszéltük, hogy feldughatja magának a Maggi csomagjait, ha ez neki fontosabb, mint az, hogy egy haldokló faluba fiatalok költöznének.
Parajos viszont annyira megtetszett, hogy nem akartuk annyiban hagyni a dolgot, tovább császkáltunk az utcán, egészen addig, amíg egy traktoros leszólított, hogy mi járatban vagyunk. Elmeséltük az addig történteket, együtt szidtuk kicsit a polgármestert, majd elirányított minket egy eladó ház irányába, szólt a tulajnak is, hogy jövünk. A ház erősen kettes alá: szokásos kockaház az ötvenes évekből, korabeli ócska berendezéssel, lepukkant fürdőszobával, az udvar, kerítés, fél világ betonból. Mellette volt egy kisebb terület, a ház kertjével együtt összesen vagy fél hektár, de a föld az másé (egy őrült öregasszonyé egyébként), majd alkudjunk meg vele külön. Ja, amúgy a házat most jó áron adják, csak tízmillió, régebben tizenkettőért hirdették. Anyád. Úgy tűnik, ők is a bevándorló hollandokra pályáznak - tele van velük az ingatlanpiac, minden vidéki ember többszörös áron adja a házát, homályosan abban reménykedve, hogy hátha pont egy hollandot fog ki. Ez kb olyan, mint a német turista volt gyerekkoromban.
Egy szó mint száz, nem vettünk tízmillióért szar házat, és szomorúan hazakullogtunk. Végső tanulságként a napból leszűrtük, hogy Pest megyében alighanem nekünk nem osztanak lapot, de a reményt nem adtuk fel. Azóta voltak más próbálkozásaink, de úgy gondolom, ez a post már így is hosszabb, mint amit manapság az átlagember hajlandó elolvasni. A többi településről tehát majd később.
Komment (0)