07.17.07
Flaubert, Joyce és Beckett: A sztoikus komédiások
A Beckett-évfordulóra megjelenő kötet igazi csemege az irodalmárok és a Beckett-olvasók számára, hiszen afféle „segédkönyv” a prózaírás mikéntjéről. Ám ez a kis könyv nem fontoskodva tudományoskodó tanulmány, hanem esszé. Sőt, szögezzük le: példáján kellene tanítanunk az esszéírást! Rengeteg humorral és roppant szórakoztatóan, példátlan szellemességgel közli gondolatgazdag anyagát. Száz oldalon erről a három nagyon fontos íróról még soha senki nem közölt ennyi hasznos információt! Hugh Kenner (1923–2003) kanadai származású, világhírű amerikai irodalomtudós. Az USA majd minden híres egyetemén oktatott. Elsősorban James Joyce és Ezra Pound specialista, de kiváló könyveket írt Chestertonról, Eliotról és Beckettről, valamint általában az ír, az amerikai és az angol irodalom történetéről is.
ISBN: 963 7329 76 5
Puhakötésű ár: 1400 Ft
Terjedelem: 164 o.
Szerző: Kenner, Hugh
Fordította: Romhányi Török Gábor
03.02.07
Michael Foucault: A szavak és a dolgok
Bacsó Béla: Michael Foucault: A szavak és a dolgok
Michael Foucault: A szavak és a dolgok. A társadalomtudományok archeológiája
Foucault műve minden szempontból többet késett, mint az eddig említett művek. Deleuze Foucault könyvéről írott elemzésében (Le Nouvel Observateur, 1966. jún.) írta, hogy ennek a humántudományi(!) fordulatnak a centrumában éppen az a folyamatos és nem lezáruló mozgás zajlik, ami az embert mint embert kívánja maga elé állítani. A meghatározó kérdés az, hogy mikortól van az ember. Ezt követi nyomon azon az úton, ahol a jel értelmezését és terét - amit persze állandóan áthat és átfed a jel és jelölt hasonlósági rendszere - felváltja a reprezentáció tere, ami minden hasonlósági és megfeleltetési viszonyt megrendít. Az ember, mint Deleuze kiemeli, attól fogva van a tudás nem rögzíthető eredetében, amikor a reprezentáció klasszikus episztéméje a nem-reprezentálható behatása eredményeképp megroppan. Azon az oldalon, ahol Foucault kimondja, hogy a XVIII. század vége előtt nem létezett az ember, arra is utal, hogy “az emberi természet az azonosságot a reprezentációk rendezetlen láncolatában jeleníti meg”, ennek példája Velázquez festménye, az Udvarhölgyek. A festő a modell és a néző helyét egy pontban jelöli ki, miközben a tükör visszfénye a nem-megjelenített jelenlétét teszi lehetővé. Egyben ez a képviselet mint reprezentáció megrendülése is, hiszen “a képen megjelenített tekintetek a királyi személy fiktív helye felé fordulnak, amely ugyanakkor a festő valóságos helye, mert e kétértelmű hely (ahol a festő és az uralkodó meghatározatlan ritmusban váltogatják egymást) vendége végső soron a néző, akinek a tekintete a képet tárggyá változtatja, ezen elemi hiány tiszta reprezentációjává”. Azt persze ne feledjük, hogy a nézőpont ilyen megválasztására már Carl Justi is figyelmeztetett Velázquez-könyvében: “a király helyéről látjuk a képen jelenlevőket”, s még azt is hozzáfűzte: olyan képet nem ismerünk, ahol a királyi pár (IV. Fülöp és Marianne) együtt lenne ábrázolva.
Ki tudja, miként érdemes ma olvasni Foucault ragyogó könyvét, egyfajta történeti fenomenológiaként, ha az egyáltalán megvalósítható, vagy a gondolkodás rejtett történeteként, ahogy az - mint Deleuze utalt rá - megszabadul saját bálványaitól. Ma talán éppen az a nyelv iránt tanúsított figyelem lehet a meghatározó olvasat, mely egyként távol áll a strukturális taxonómiától és az eredet igézetében élő értelmezéstől.
Foucault a tudást állandóan újrakezdő archeológiának lesz megteremtője, amely megértette velünk azt az elválást, vagy inkább azt a kezdetet, ahol a szavak nem fonódnak össze azzal, amit megjelenítenek. Ez a nyelv filozófiájának kezdete, s ez, mint mondja, a XIX. század végén válik a gondolkodás tárgyává. A nyugati gondolkodást éppen az ember léte és a nyelv léte közti felszámolhatatlan különbözőség jellemzi. Deleuze pontos és szellemes megfogalmazása szerint: a látás és beszélés egyként tudás, ám nem arról szólunk, amit látunk. A nyelvre irányuló reflexió nem a nyelv mögött vagy a nyelvi rend által nyer értelmet, hanem annak végső felismerésében, hogy a diskurzus a klasszikus reprezentáció után eltávolodik az ontológiától. A nyelv filozófiája tehát éppen ebben a nem összebékíthető különbségben jelenik meg.
(Fordította Romhányi Török Gábor. Osiris Kiadó, 2000. 432 oldal, 1800 Ft)
Forrás: Élet és Irodalom, 2001. május 11. / Ex Libris, 23. oldal