11.28.08
Posted in Beckett, kötetek, Flaubert at 13:14 by chale
A Beckett-évfordulóra 2006-ban megjelent kötet igazi csemege az irodalmárok és a Beckett-olvasók számára, hiszen afféle „segédkönyv” a prózaírás mikéntjéről. Ám ez a kis könyv nem fontoskodva tudományoskodó tanulmány, hanem esszé. Sőt, szögezzük le: példáján kellene tanítanunk az esszéírást! Rengeteg humorral és roppant szórakoztatóan, példátlan szellemességgel közli gondolatgazdag anyagát. Száz oldalon erről a három nagyon fontos íróról még soha senki nem közölt ennyi hasznos információt! Hugh Kenner (1923–2003) kanadai származású, világhírű amerikai irodalomtudós. Az USA majd minden híres egyetemén oktatott. Elsősorban James Joyce és Ezra Pound specialista, de kiváló könyveket írt Chestertonról, Eliotról és Beckettről, valamint általában az ír, az amerikai és az angol irodalom történetéről is.
Flaubert, Joyce és Beckett: A sztoikus komédiások
fordította Romhányi Török Gábor
ISBN: 9637329765
Puhakötésű ár: 1400 Ft
Terjedelem: 164
Permalink
Posted in Beckett, cikk at 12:50 by chale
Nézzük tehát a formáját. Egy tiltás; egy példa; másik tiltás; ellenpélda. A példa kioltja a példát, a tiltás kioltja a tiltást. Vagy másként szólva: három szó felel meg négynek, és négy felel meg négynek: összesen tizenöt szóra van szükségünk a példázathoz, se többre, se kevesebbre, az egyenlőség megteremtéséhez. A két oldal szimmetriája tökéletes, ezért összegük zéró. - Tovább »
Permalink
Posted in Beckett, cikk at 12:45 by chale
A XX. század, de talán minden idők, egyik legkülönösebb prózakölteménye Samuel Beckett trilógiája. Mintha az a tény is különösségét hangsúlyozná, hogy jóllehet a nagy nyugati kultúrnyelveken könyvtárnyi irodalmat írtak össze Beckett művéről, ám a trilógiáról viszonylag keveset értekeztek; magyarul persze egyáltalán nem. E különösség mögött messze elmarad az elméletek csökevényes, merev fogalmisága, gépies általánossága. A filozófiatörténet, nyelvészet, mélylélektan, vallástörténet, irodalomelmélet e műre alkalmazott terminusz technikuszai, elemzése megannyi mindössze önmagáról számot adó prekoncepció csupán, amely e mű ürügyén legföljebb önmagát fedezi föl újra, tulajdon premisszáit bizonyító konklúzióként. - Tovább »
Permalink
11.06.08
Posted in Beckett, cikk at 15:39 by chale
A trilógiában az elbeszélés fáradhatatlanul üldözi a halál radikális ábrázolhatatlanságát, amelyet semmilyen elbeszélés nem tud utolérni. Mégis: és pontosan ez a paradoxon működik az egész becketti fikció tengelyében, mármint, hogy a trilógia éppen ezt a radikális ábrázolhatatlanságot akarja ábrázolni. Vagyis ábrázolások, képzetek sorozatát építi föl, hangok egész litániáját szólaltatja meg, neveket sorol fel, szereplőket mutat be, “haldoklók társaságát”, akik és amelyek - Beckett-tel szólva - mind ott “forognak” a narratív hang vagy az éppen aktuális főszereplő körül. E forgás mutatja be a “küldötteket”, sorolja az ismerős neveket: Molloy-t, de Dant is, Mellose-t vagy Mollose-t, Jacques Morant, Malone-t, Mahood-ot (de “Basilt és bandáját” úgyszintén), a nyomorékot és Wormot. Ám a trilógia más, korábbi “küldöttekre” szintén emlékezik: Murphy-ra, a Mercier-Camier “látszat-párra”, “M” - el kezdődő angol-francia-ír nevek egész sorára (a Watt kivételével), amely név kezdőbetűje az “M” fordítottja és amelyre visszhangként Worm felel.
A teljes cikk itt olvasható »
Permalink