Csendélet tigrissel

Durci, a hat hetes ordas macskakölyök a sors kegyeltjeként csöppent be a család életébe. Miután felnőttek a gyerekek, akik helyett az ötliteres uborkásüvegben gondozni lehetett a Guppit, a Szivárványos Öklét, meg Artúrt, a folyami rákot, minden lépésre éberen vigyázni a szobában, hogy el ne tapossuk a hétvégi kiránduláson gyűjtött termetes csigákat, eltemettük, a ház előtti fenyőfa tövébe, s meggyászoltuk a matuzsálem kort megért két hullámos papagájt, Lujzát és Pityust, kellett Valaki, aki a “tenyerünkből kinőtt gyerek” helyett igényli a gondoskodást. Ő lett hát Durci, a tigrisbundás, fehér szakállas, igazi macskaönérzettel megáldott cica.

Sok minden nem úgy alakult, ahogy eredetileg elképzeltük, hiszen eleve arról volt szó, hogy kapunk egy kis kandúrt, mert mit is kezdhetnénk egy szakajtó kiscicával? Ezért neveztük el már a születése előtt a kandúrból eredeztetett névvel Durcinak. Ebben a hitben is éltünk mindaddig, míg Maris néni, a híres kutyatulajdonos és macskaszakértő szomszédasszony föl nem világosított bennünket, hogy “… úgy kandúr ez, mint én… A héten vidékre megyek a sógoromékhoz. Ha rám bízzátok, elviszem, aztán majd csak befogadja valaki…”

Nem adtuk. Durci maradt, és családtaggá cseperedett. Ami változott: azon túl nem a kandúrból, hanem a durcásból vezettük le a nevét.. Így talán még jobban is illik rá az elnevezés. Egy év telt el azóta, s Durci nemcsak csinos, hanem okos cicalánnyá fejlődött. Igaz, közben számos mókás kalandon estünk át: Durci, én, meg az egész család. Ezekről szól ez a 12 novella, egy év története, amit most a Csendélet tigrissel címmel foglaltam csokorba.

Könyvem az olvasmányos állat-történetek piacán, úgy vélem, hiánypótló.

Durci (Kis Lant, 2005/4)

<<Vissza