ZSIRAI LÁSZLÓ: Változó viszonyok - belső tükörben

ZSIRAI LÁSZLÓ: ELTÉKOZOLT ÉVEK (recenzió a Bécsi Naplónak)

T. Ágoston László: ELTÉKOZOLT ÉVEK

ZSIRAI LÁSZLÓ
Változó viszonyok - belső tükörben
T. Ágoston László: Eltékozolt évek című novelláskötetéről

Elöljáróban: a szerző jelentős erénye, és makacs kitartását is minősíti, hogy immár negyvenharmadik esztendeje folyamatosan van jelen irodalmunkban szépprózai írásaival. Hazai és külföldi lapok, folyóiratok, rádiók, könyvkiadók biztosítottak és adnak napjainkban is otthont kéziratainak - nem meddő művészetet művel. Későn érő típus. Pontosan illik rá, amit egy nyugdíjasoknak kiírt, országos irodalmi pályázat zsűri elnökeként értékelésemben mondtam a résztvevőknek: a hivatásos prózaírókról köztudott, hogy valójában úgy hatvanéves korukra érik be igazán alkotóit egyéniségük, s akkor születnek kiemelkedően érett műveik. A tehetséget jelző íráskészség felmutatásán túl, elsősorban a tapasztalat szükséges a jó íráshoz, amit csak idős korára szerezhet be valóban éretten az ember. T. Ágoston László publikációinak kiterjedtsége, díjai igazolják állításunkat, miszerint a szépirodalom művészi szintű dokumentációja az emberek életének, hétköznapjainak, ünnepeinek, boldogságuknak és bánatuknak.
Önálló könyvei közül - melyekben A két Lenkey című történelmi regénye, novellák, gyermektörténetek és humoreszkek is találhatóak - emlékezetes a rendszerváltozás előtti, munkahelyi anomáliákat megörökítő, Egy pohár vihar című kisregénye. Két részre tagolt, mostani kötetének első részében, a P. úr stációi című novellafüzérben szinte ugyanazokkal az emberi jellemekkel és cselekedetekkel foglalkozik a rendszerváltozás környékén, mint annak előtte az említett kisregényben. P. úr építészmérnök, nem karrierista, amolyan tipikus lúzer, akit szerénysége, visszahúzódó magatartása következtében kerül el a szerencse a munkahelyi életében ugyanúgy, mint széttörött családjában. A munkanélküliség réme, majd ténye, a leszázalékolás és házasságának végletes válsága, a generációs különbözőségek okozta feszültség özönében őrlődő útkeresése az őt többnyire fenyegetően körülölelő társadalmi közegben annyira megdöbbentően hétköznapi tényekből emelt témák, mint akár a csehszlovák filmeké. Tulajdonképpen a szeretni akarás és a szeretetéhség együttes vágya munkálódik a sorok mögött, egy lelkiismeretes ember tépelődései a gátlástalanul kifejlődött karrierharcosok és vagyonhabzsolók világában. Olyan jelenlét, ami az elárvulónak tetsző jóság és józanság példamutató szobra lehetne, ha odafigyelne rá valaki.
Nyelvezetében zömmel a hétköznapokban megszokott kifejezések uralkodnak, ám kitetszik itt-ott valami nagyon is kiemelkedő csengésű-pengésű lelemény. Egy fiatalember így ad hangot elkeseredésének: „Mást se tudnak, csak nyomják a nagy sódert a szocialista erkölcsről, meg minden. Aztán mi van? Rakásra gyártották a gyerekeket, elváltak, és azt bizonygatják még húsz év múlva is, hogy ki volt a strici meg a kurva. Az én faterom is ezt csinálja. Terpeszkedik a frankó karosszékében, és nyomja a sódert. Aztán csodálkozik, ha a kutya megkajolja, és megveszik tőle.” Másutt egy újdonatúj vállalkozásában hiányzó munkaerőre vadászó egykori munkatárs jellemez: „Hallom, maguknál éppen elbocsátások vannak. Én megjósoltam előre. Ahol egy Jolika irányítja a vállalatot, nem is lehet másként. Uram, ahol ilyen mélyre süllyed a társadalmi erkölcs, ott baj van, nagy baj. Emlékezzen csak Rómára meg a nagy ókori birodalmakra! Mi vitte romlásba őket? Az erkölcsi züllés, uram.” Valóban, ahol az erkölcsökkel baj van, ott megtörik a harmónia. „Ma elátkozzuk a holnapot, s lehet, hogy holnap elátkozzuk majd a mát. [...] Ahány történész, annyiféle a történelem. Jobb, ha nem esküdözünk semmire, még egymásnak se, mert úgyse tudjuk megtartani. Akkor meg minek?” Kétségtelen, hogy ehhez hasonló kérdőjelek erdejében élünk. Bár szerencsére, elég sokan vannak még, akik fényesen-tisztán világító gyertyaként nem felejtik: „Hit, remény, szeretet, barátság, az adott szó hitele… - Igen, kislányom, ezek örök emberi értékek, nemcsak szavak. Végtére is ezektől lesz ember az ember. Enni, inni, szeretkezni minden állat tud… Ahol az adott szónak nincs hitele, ott elvész az ember, akár a dzsungelben. Ha nincs egy igaz barátod, aki akkor is melletted áll, ha eltört a kocsid kereke, hiába keresnél másik szekeret, ott maradsz az út szélén egyedül…” Elkeserítő erre a novellában szereplő fiatalember válasza: „Csak azt nem veszik észre, hogy elütötte őket az a szekér, amelyikre föl akartak ülni. Hol voltak azok a híres barátai, amikor fölállították a rajzasztal mellől? Ugye, egyik se sietett munkát adni?! Az adott szó… Ott verik át az embert, ahol tudják. A pénz meg az erő, ez a két isten uralkodik ma a földön. A többi üres fecsegés. Nézzen szét a világban! Halomra ölik egymást az emberek a hit, remény, szeretet meg a barátság jegyében. Akinek pénze van, hatalmat vesz rajta. Akinek hatalma van, azé az igazság. Én megszerzem a pénzt. Még nem tudom hogyan, de megszerzem. A cél szentesíti az eszközt, és én nem leszek válogatós az eszközökben. Ha az ember szépen tud mosolyogni, senki se nézi, piszkos-e a keze.” Vajon az-e a nagyobb gazember, aki így beszél, és feltételezhetően a szavaihoz idomulva cselekszik, vagy az idomár, aki erre a magatartásra ösztökéli?
A dzsentrik modorát bármilyen izmusnak nevezett magyar korszakban éltető közegben mit tehet a tisztességes, halk, jóra nevelt ember: „Vagy azt akarod, amit mondanak, vagy azt mondod, amit akarnak.” A hallatlan nagynak kikiáltott szabadság közepette is rendre bebizonyosodik, „mennyire nincs befolyásunk a sorsunk alakítására” és az, hogy „éhes gyomorral az álmok is kifakulnak…“. Mégis, mi lehet a megoldás? Ennyi csupán: „Ha már azt nem csinálhatjuk, amit szeretnénk, szeressük azt, amit csinálhatunk.” Be kell vallanunk, hogy olykor bizony a megalkuvás segíthet csak a továbbélésben. Mindenképpen szerencsésebb az azonnali elveszésénél egy olyan hazában, amelyben „Mohács óta egyre több a Lajos”. Alapos meglátások egy mérnökember sorsában, aki valaha városokat tervezett, s a jelenben felajánlották számára, hogy söprögethet az általa tervezett épületek előtt. Aligha gondol a magasröptű politikai szándék a kisemberre, noha állandóan ezzel takaróznak a vezetőink, hogy minden érte történik. Csakhogy egyre bizonytalanabb a személyes lét. Egyre több szerény-szegény ember érzi úgy, hogy „visszafelé fut alatta az autóbusz.” T. Ágoston hőse állapotát egyetlen jól irányzott mondattal mesterien érzékelteti: „Szédelegni kezdett, izzadt, a torka összeszorult, és kánkánt járt a gyomra.” Pánikbetegség. Korunk bizonytalanság által szült, kifejlett jellemzője. Nem kevesen ismerhetik fel saját sorsukat P. úr lendületesen megírt stációiból, de miért azok éreznek mégis lelkiismeret-fordulást, akik a legkevésbé sem vádolhatják önmagukat ezért a helyzetért?
A Hetedíziglen címmel közreadott második részből különféle szereplők különféle élethelyzeteiről értesülünk. Hétköznapi történetek ezek is, néhol lassúbbnak tűnő, unalmat idéző kibontással, de a rövidebb darabokból szintén világosan, figyelmet lebilincselően érezhetőek napjaink gondjai. Az elidegenedés problematikáját boncolgatja valamennyi történetben. Rendszerváltozás történt, valójában a társadalmi és az emberi viszonyok változását érik tetten ezek a novellák. A kihívások és az azokra adott válaszok egyensúlyát megtalálni sohasem volt egyszerű történelmünkben, magánéletünkben sem. Éppen az erkölcs próbája az, ami segíthet bennünket ebben a törekvésünkben. És az jó, ha van. Mármint egyáltalán a törekvés ebben a depresszióra hajlamosított közösségben. Aki kezébe veszi ezt a könyvet, többek között a következőket olvashatja a kiadó fülszövegbeli ajánlásában: „A vidéken munkanélkülivé vált targoncavezető, a szélhámos munkaközvetítő, a főnökének falazó portás, az öregasszony, akinek a rozzant házát nem érnek rá rendbe hozni a városba szakadt fiai, az üzemvezető, aki már csak a macskájában bízik, s lakótelep, ahol idegenek maradnak a szomszédok… Ha az Olvasó is vasárnapi szülőként, vagy deresdő hajú munkanélküliként élte meg az ezredforduló körüli esztendőket, megérti, miért nevezi azokat a kötet szerzője eltékozolt éveknek.”
T. Ágoston László novelláiban a szépírói és zsurnaliszta elem, a dráma és a humor, a hétköznapi szürkeség kúszása és a filozofikus magas röptűség bölcsessége elegyedik. A kilátástalanság tanácstalansága fodrozódik a társadalmi szakadék partfalai között, akár az életben. De valljuk be, szépirodalmunk virágzása és hervadása közepette tehet-e mást az író, minthogy figyelmet irányít, hangulatot kezel, s nem tesz egyebet, mint pusztán felmutatja, amit látott-észlelt, s szívében igyekezett fertőtleníteni. T. Ágoston novellisz-tikájának sokgyökerű eredete (például Mikszáth látásmódja, Karinthy Frigyes epés humora), tematikájának Fejes és Vészi Endre-i vonulata (előbbi Rozsdatemetője, utóbbi Gyerekkel a karján című kisregénye jut eszembe itt), valamint realisztikus tényvára sajátos művet eredményezett. Nem akar több lenni, mint valahol önvallomás és tükör. Vajon megijed-e vagy elneveti magát, aki belenéz? Ugyanis a nem hiába való az nem hiábavaló, mert az újabb lépésre jutáshoz gondolkodni sem árt. (Hungarovox Kiadó, 2008)

ZSIRAI LÁSZLÓ

<< Vissza

Eltékozolt évek
(recenzió a Bécsi Naplónak)

T. Ágoston László negyvenharmadik esztendeje folyamatosan van jelen irodalmunkban szépprózai írásaival. Eltékozolt évek című, új novelláskötete első részében, a P. úr stációi című novellafüzérben a megváltozott közegben tébláboló emberi jellemekkel és cselekedetekkel foglalkozik a rendszerváltozás környékén.
Elbeszéléseinek főhőse építészmérnök. Nem karrierista, amolyan tipikus lúzer, akit szerénysége, visszahúzódó magatartása következtében kerül el a szerencse a munkahelyén ugyanúgy, mint széttörött családjában. A munkanélküliség réme, majd ténye, a leszázalékolás, házasságának végletes válsága, a generációs különbözőségek okozta feszültség özönében őrlődő útkeresése annyira megdöbbentően hétköznapi tényekből emelt témák, akár a csehszlovák filmeké. Tulajdonképpen a szeretni akarás és a szeretetéhség együttes vágya munkálódik a sorok mögött, egy lelkiismeretes ember tépelődései a gátlástalanul kifejlődött karrierharcosok és vagyonhabzsolók világában. Olyan jelenlét, ami az elárvulónak tetsző jóság és józanság példamutató szobra lehetne, ha egyáltalán odafigyelne rá valaki.
Az újdonatúj vállalkozásában hiányzó munkaerőre vadászó egykori munkatárs így jellemez: „Hallom, maguknál éppen elbocsátások vannak. Én megjósoltam előre. Ahol egy Jolika irányítja a vállalatot, nem is lehet másként. „Uram, ahol ilyen mélyre süllyed a társadalmi erkölcs, ott baj van, nagy baj. Emlékezzen csak Rómára meg a nagy ókori birodalmakra! Mi vitte romlásba őket? Az erkölcsi züllés, uram.” Napjaink magyarországi társadalmában valóban érződik a baj az erkölcsökkel. Ennek ellenére, elég sokan vannak még, akik fényesen-tisztán világító gyertyaként nem felejtik: „Hit, remény, szeretet, barátság, az adott szó hitele… [...] …ezek örök emberi értékek, nemcsak szavak. Végtére is ezektől lesz ember az ember. Enni, inni, szeretkezni minden állat tud… Ahol az adott szónak nincs hitele, ott elvész az ember, akár a dzsungelben. Ha nincs egy igaz barátod, aki akkor is melletted áll, ha eltört a kocsid kereke, hiába keresnél másik szekeret, ott maradsz az út szélén egyedül…” Elkeserítő erre a novellában szereplő fiatalember válasza: „Az adott szó… Ott verik át az embert, ahol tudják. A pénz meg az erő, ez a két isten uralkodik ma a földön. A többi üres fecsegés. Nézzen szét a világban! Halomra ölik egymást az emberek a hit, remény, szeretet meg a barátság jegyében. Akinek pénze van, hatalmat vesz rajta. Akinek hatalma van, azé az igazság”. Egyre bizonytalanabb a személyes lét, egyre több szerény-szegény ember érzi úgy, hogy „visszafelé fut alatta az autóbusz.” T. Ágoston hőse állapotát egyetlen jól irányzott mondattal mesterien érzékelteti: „Szédelegni kezdett, izzadt, a torka összeszorult, és kánkánt járt a gyomra.” Pánikbetegség. Korunk bizonytalanság által szült, kifejlett jellemzője. Nem kevesen ismerhetik fel saját sorsukat P. úr lendületesen megírt stációiból, de miért azok éreznek mégis lelkiismeret-fordulást, akik a legkevésbé sem vádolhatják önmagukat ezért a helyzetért?
A Hetedíziglen címmel közreadott második részből különféle szereplők élethelyzeteiről értesülünk. A társadalmi és az emberi viszonyok változását érik tetten ezek a novellák. A kihívások és az azokra adott válaszok egyensúlyát megtalálni sohasem volt egyszerű történelmünkben, magánéletünkben sem. Éppen az erkölcs próbája az, ami segíthet e törekvésben. Munkanélküliek, magányosok, szegény emberek sorsa sorolódik. A kilátástalanság tanácstalansága fodrozódik a társadalmi szakadék partfalai között, akár az életben. Az író felmutatja, amit látott-észlelt, s szívében igyekezett fertőtleníteni. Eltékozolt évek című könyve sem kíván több lenni, mint önvallomás és tükör.
Vajon megijed vagy elneveti magát, aki belenéz? (Hungarovox Kiadó, 2008)

ZSIRAI LÁSZLÓ

<< Vissza

Bíró András

*T. Ágoston László: ELTÉKOZOLT ÉVEK*

Ha valaki megkérne, készítsek látleletet a rendszerváltás utáni magyar irodalomról, annak helyzetéről és művelőiről, nem vállalkoznék rá. És azért nem, mert a magyar irodalom a rendszerváltással, atomjaira hullott. A Magyar Írószövetség mellett tucatnyi írótábor alakult s mellettük új íróegyesületek, csoportok, próbálnak felszínre jutni, esküdve értékeikre. Az írók többsége azonban nem csatlakozott le egyik táborhoz sem, hanem magányosan mondja azt, amit „belső parancsra és annak törvényei szerint” mondania kell. Ember legyen a talpán, aki, a temérdek tömörülés fanfárjainak hangjából kiválasztja a valódi értékeket. Még nehezebb a helyzete annak, aki a „magányos farkasok között” keresgél. Ezek közé tartozik T. Ágoston László is, aki most megjelent novelláskötetével hamisítatlan értékeket mutat fel. Úgy is fogalmazhatnám: elbeszéléseinek erkölcsi-etikai igazságait elfogadjuk, s igazolva valódiságát, magunk fölé helyezzük. Miért tennénk ezt? Azért, mert ez az író mirólunk - ráadásul nem hazudozva, hanem - a tényeket irodalmi szinten ábrázolva, hozzánk beszél.

T. Ágoston Lászlónak nincsenek „kiemelkedő” irodalmi díjai, noha betöltötte hatvanadik életévét. A korábban írott, „A két Lenkey” című történelmi regénye, - amelynek nemrégiben új kiadása jelent meg, - olyan érték, amire érdemes lenne odafigyelnie azoknak, akiknek ez a tiszte. T Ágoston László, ami stílusát illeti, nyelvében ápolja és újítja a legjobb klasszikusok örökét. Amit pedig sokan hiányolnak, - napjaink irodalmi, művészi fokon való ábrázolását, - azt nála megtaláljuk. A rendszerváltás előtti és főként utáni két évtized politikai, társadalmi lenyomata, mind ott van az „Eltékozolt évek” novelláiban. Így éltek, így gondolkodtok, ilyenek és ennyik vagytok s nem többek! T. Ágoston nem átkozódik, nem szid és korhol senkit, semmit, csak ábrázol, bemutat. Egyetlen mondata sincs, amiben kijelentené: csalókkal vagyunk körülvéve, de az „Exkluziv munkaközvetítő” című novellájában szembesülhetünk ezzel a bennünket is érintő „átveréssel”, amelynek hálójában egész népünk vergődik. „Az öregasszony háza” című novella szemléltet és vádol, esetleg sokakat figyelmeztet fiúi kötelességére. Ugyanakkor érzékelteti, a mai hétköznapok sodrásában vergődőket.*

Az „Eltékozolt élet” írásai egytől-egyig mai életünk talajába eresztik gyökereiket, abból táplálkozva nőnek fel terebélyes fává. Az idegen, aki hazánk legújabb kori történelmét szeretné megismerni, T. Ágoston László novelláit elolvasva, tiszta és valódi képét kaphatna e témából. A kötet borítóját Jauer Artúr festményének felhasználásával, Pereszlényi Helga tervezte, most is, eleganciával. (HUNGAROVOX KIADÓ, Bp. 2008.)

<< Vissza

Kapható:

a Fókusz Könyváruházakban

az Írók Boltjában

Animare webáruházban

Bookline online webáruházban