HOL LAKIK AZ ISTEN? - mindannyian ezt kutatjuk, Őt keressük a kötet szerzőjével együtt.

T. Ágoston László elbeszélései, tárcanovellái többségében hol romantikus románc - elemek keverednek már - már “szocreál” riportelemekkel, hol krimifordulatok családi krónikával. Álmaink a valósággal! Főleg az utóbbi, ahol apák, nagyapák szállnak angyalként a hosszúorrú, meg a kézhezsímuló formagyaluk jóvoltából forgácsnyelvek fényében az elhagyott műhelyekből az alig háztájinak, éppencsak “hobbykertnek” meghagyott bakhátakig, ahol - és ez a szerző egyik legtiszteletreméltóbb érdeme! - mégis az ő arcuk, mármint a sajátjukból elűzött apáké, nagyapáké ” mosolyog vissza a sárguló barackban; és nevetésük bujkál a frissen fejtett borban.”

Ez a globalizálódó, “rendszerváltó” világban egyre jobban elszürkülő érzés nemcsak visszafelé működik T. Ágoston Lászlónál. Oda - vissza!, mint ahogy a kötet torokszorítóan szép záró írása, az Üzenet születendő gyermekemnek is példázza. Szerzőnk tiszta szívvel szereti ezt a győzelmeitől naponta pusztuló világot, mint Ady hajdan a magáét, s szeretné ő is, ha szeretnék benne.

De szeretetben, megbecsülésben - kivéve egy - két rádióban, megyei irodalmi lapban, folyóiratban, antológiákban megjelent írását - nem sok része volt eddig… Mikor e kötet anyagát először átolvastam, meglepett, hogy az írások alatt nem évszámok szerepeltek - lakcímek! Dembinszky - , Hevesi Gyula -, meg Földműves utca. Ennek okáról az Útravaló című nyitó - írásában maga a szerző számol be. Idézi a munkáit elutasító szerkesztőket: írását “köszönettel visszaküldjük.” Ilyen esetekben annyi haszna volt, hogy nem kellett újra legépelnie, küldhette tovább. Tovább, míg három évtizednyi mellőzés után végre ideért; kötetté állt össze.

Persze: összeállt-e? Hitelesen felmutatni a múlt század utolsó kétharmadát Közép - Európa-i kies hazánkban csupán zsidó származású írótársainknak sikerült eddig. Pedig - Gorkij szavaival -:” csak az történt meg, amit megírtak!” Szerzőnk - és ez is tiszteletreméltó érdeme - 30 éve próbálja teljesíteni ezt a parancsot, itt, e Pest - pestkörnyéki újra felépített “alulsó Magyarországon”, ahol “mögismerködhetünk” a széljárta félparaszt, bejáró félproletár lakta “nömös Tass” - sal, a fölnevelő dajkával, szerzőnk szívbéli fővárosával, majd a kétkezi munkát, meg az “úri” újságírói munkát biztosító szigetszentmiklósi /Csepel Autógyár/ , csepeli /Csepel Művek/ , mátyásföldi /Ikarus/, angyalföldi /Tungsram/ “ külvárosaival“, bennük a csak a majdani haszonnal / ha lesz / , de az emberrel véletlenül sem számoló téeszszervezőkkel /A fák, meg a tőkék/, a tegnapelőtti nőnap alkalmából kitüntetett, mára már csak kopott szatyraikban fél kelkáposztával, csirkeaprólékkal bicegő öregasszonyokkal /Hazafelé/ , a kényúrrá nőtt tanácselnökkel /Tóth Pista kerítése/ , saját magukat bepalizó munkásokkal, akik néhány százasért hazudnak is: fölszedegetik az eldobált mozijegyeket, hogy aztán a brigádnaplóba ragasszák /Vásáros Lajcsi szerencséje/, százszor becsapott, kenyérre kenhető munkásával, aki miután sikerül megúsznia a balesetet, eltűnődik:” ki tudja, holnap sikerül - e elugranom?”Naívan - immár novellán túl - még csak nem is sejti, hogy rövidesen nem lesz honnan elugrania. Eladják, bezárják a gyárat, amiről ötven éven át azt hazudták, hogy az övé! / A kő forog tovább/.

Az ember, ha írásra adja a fejét, azért teszi, hogy újabb Robinson szigettel gazdagítsa a világot, s maga is megmérettessék. “Tükröt tartani az életnek, de magamat is megnézni benne!” Ami az utóbbit illeti, szerzőnk esetében is előjönnek a szépséghibák. Van amikor a mellékszereplők élőbbek a főhősnél. T. Ágoston igyekszik írásait poénra kifuttatni, holott az életben legtöbbször nincs poén, úgy fáj, ahogy van. Máskor meg túlsajnálja, túlszereti a hőseit… Mindent egybevetve, hibáival együtt is szívem szerinti írások ezek, hiszen írójukat több, mint harminc éve ismerem. Túlközelről!

Ő a Duna bal partján egy fenyő forgácsnyelvektől fénylő asztalosműhelyben nőtt fel, én a Duna jobb oldalán egy “agácát” hasogató hosszúgyalu sikongatásával teli bognárműhelyben. Aztán az üzemilapcsinálók asztalon felejtett száraz kenyerét is együtt rágtuk évtizedeken át. Így tanultunk meg egyformán érezni, egyformán gondolkodni tisztességről, hamisságról, népről, hazáról, böcsületről…S egyformán kérdezni is, hogy HOL LAKIK AZ ISTEN?

Halász Imre

Megrendelhető: Napalapítvány vagy dedikálva a Kapcsolat menüben megadott elérhetőségeken keresztül.

<< Vissza