A szerelem története ...

Hajad illatába fonva ujjaim
Rubin csókjaid innák szomjas ajkaim
Bőröd bársonyába temetném arcomat
S kezdeném újra, Reggel ha látogat...

Versek - születnek, amíg szív dobog
amíg csak lesznek magányos, jéghideg hajnalok
Végül kopognak majd álom, s ébredés között,
De nem tudhatod - ki áll ott-zárt ajtód mögött...

Szeretlek, míg szavak születnek ajkamon..
Mikor tavaszi esők dallamát
dúdolja síró ablakom..

Amíg neved sóhaját
suttogják nyarak hűvös lombjai
Lépteid súlyát ha hordozzák hópelyhek roppanó halmai

.. Örökké..parázsló pillanat csupán
Szerelmem végtelen, megtépett bársonyán
S időm mégis, ha elfogyni látszik
Szemed tükrében lenyugvó napom fénye ha játszik

Könnyezve kihunyó csillagok
utolsó szikráit gyűjtve még egyszer egybe
Felhőtlen hajnalok
fényét festem rőtvörösre, száz világ, ha dől is mindörökre össze!

..Ébredsz végre.. hozzád símul a fény..
S bűvös érintésem nyomán
titkos kincsek csillannak majd
Kedves arcod rubin mosolyán...

Kidobott,
elnyűtt titkok Istene vajon létezik e ..
rejtőző álmok hercege
könnyes imáit
tisztéhez híven kell elfelednie ?

Néma
fohászok mágikus malma
hiába őrli a közönyös Időt

Tündérmesék völgyében csurranó
Élet
vize sem adja tán vissza Őt..

A legszebb szó
bűvös ereje végleg megtörött,
Drága
tolvajom, lelkemet lopva
emlékek mélységes kútjába, előlem elszökött

Hazudtam..
kincseim magamtól, örömmel adtam
s cserébe
Örökké
fájó, lélegzetnyi boldogság lett jutalmam érte

Emlékszem..
lelkem rubin mosollyal magához vette
s ki tudja miért..
lelkéhez láncolva örök időkre eltemette

Csak sötétben sírok.. csak magányosan
Végtelen
éjszakámnak egyetlen fénye, csillaga van..

Ébren
szunnyadó szívem néha vadul dobog
vágyva bársonyára,
fel nem csendülő hangjának hódolok

Szüntelen
Szeretni, s nem feledni
Sors tanít titkon, türelmesen
Valóság vásznát előlem rejtve, elnéző kedvesen

Elfogadni ..
lázadni tán ?
Kétely villan át álmaim ködfoltos fátyolán

Várni a Szívre, ha kemény, ha kő..
Rideg..
Egyetlen szóért, mosolyért naponta hiába halva meg

Idő..
jó Öreg..
fájdalmat gyógyító keze szívemen megremeg

Tudása
talmi, - rajtam végképp nem segít
varázsló kell, újraszőni világom széttépett, mágikus selymeit

Vagy
éjféli boszorkány talán, ki utat lel szívem labirintusán
s bűvös szavakat suttogón zsongva
megannyi ősi titkot varázsos főzetbe dobva

Lelkem
nehéz láncáról végleg leoldja,
szívem olthatatlan tüzét mégis kioltva

Visszaadja tán
szerelmem lángját, honnan vétetett

Sors, most is vétkes, most is tévedett...

Hangjait a szónak kimondva
betűit százszor is újra leírva
Névnapodon
e szívnek ma a legnagyobb jutalom...

Írj

E-mail címem

Szerelmes versek

1 2 3 4 5 6 7 8 9 10 11 12 13 14 15 16 17 18 19 20 21