A szerelem története ...

Már csak, ha emlékként létezem
hajadra csillagfényt szór kezem,
örökké majd, amíg csak létezem...

Csak úgy szeretlek, a szív ahogy dobog
Szüntelen
várok Rád, amíg a föld forog
S égre kiáltott néma sóhajok
suttogják majd - Nélküled meghalok ...

Ébren.. Rólad álmodom
vigyázón átölel karom
Mosoly ha virágzik ajkadon.
Tudom, tudom csak álmodom...

Érzelmek, fájó rímekbe szedve
Valóság.. percekre elfeledve
Jajszó, hisz' úgysem válaszol
S Valóság Úr újra rámhajol...

Éj.. csillagtépett bársony köpenye
Hajnal rőt lángjától, ha vész semmibe
Velem ébred újra a Fájdalom
Arcod, hogy gyógyítson-ma sem láthatom...

Százhatvan karakter -maradt csupán
boldogságomból, csalfa, őszi éjszakán
Szemed tükrében láttam önmagam
szerelmet vallva, tünékeny boldogan..

Azóta Idő, hű társunk, alkotott
arcomra hanyagul ráncokat dobott
S a szerelem immár örökre elhagyott...

Már nem harcolsz értem
szívem legmélyén érzem
Néha könnyezel talán szerelmünk romjain
merengve életünk boldog napjain...

Tudom - mi az, mit szíved
oly sóváran, vadul kutat
bejártam e láthatatlan, jólismert utat
S égek, bár lángoló fáklyaként,
vezetni mégsem tudlak én..

Eltévedtem életem delén,
Rád az út másik végén várva
míg elég végül a szerelemfáklya...

Talán illúzió vagyok csak, semmi más
az Élet tengerében, ha apró csobbanás
Kéz, mely egyszer még felszínre tör
majd elsimul végül e fodros víztükör...

Íme, lásd tehát
törött, holt lelkek néma otthonát
Ablakain nem csillan üveg
szobáit fény, sosem tölti meg

Király, koronát,- nem visel
nevetés ajkát sosem hagyja el
Láb, valódi,-itt soha nem haladt
Álmok, remények
hullnának porrá - lépteid alatt

Csalódásból épített falak
díszként könnyeket, fájdalmat tartanak
Csapjából éltető víz helyett
emlékek szent óborából
szürcsölhetsz forró, keserű csöppeket

Titkos termében, hét lakat mögött
Sors válogat, tört lelkek között
párba fog kettőt,-célját NEM láthatod
Az Esélyt-mégis..-csak Tőle várhatod...

Csók, melyet nem csókol senki más
Költők lelkéből szívtépő vallomás
Lángbetűkkel felhőkbe kovácsolt szavak
Jégszívedtől mind, mind szertefoszlanak

Mint néma hópihék csillagtalan éjben
fáradt szikra, vad villámok tüzében
Észrevétlen hal meg minden érzelem
Szíved páncélját - könnycsepp fegyveremmel
fel nem téphetem..

Írj

E-mail címem

Szerelmes versek

1 2 3 4 5 6 7 8 9 10 11 12 13 14 15 16 17 18 19 20 21