30 ÉVESEK LETTÜNK

  Harminc esztendővel ezelőtt, mikor még a kicsengetésen a háttérben Ceausescu bácsi, hőn szeretett vezérünk lógott velünk (ő a falon, egy kép erejéig), nem gondoltuk volna, hogy hasonló buli kerekedik ki, mint ballagás után, igaz jóval kevesebb jelenlévővel.
  Minekünk, XII. C-nek június ötödikén, pénteken, külön osztályfőnöki óránk is volt, Nelli jóvoltából a Nárcisz cukrászdában. Odahívtuk oszinkat, Beder Rózsika nénit egy kis csevejre, visszaemlékezésre, a mai állapotok megvitatására (oszi órára). Nagyon örültünk egymásnak, és természetesen neki is, aki 80 esztendős léte ellenére igen tisztán látó és bölcs tanácsokkal látott el bennünket. A mindenképpen hasznos beszéden túl a lényeg teljes egészében az együttléten volt. Nagyjából azok az emberek jöttek el, akik a 20 éves találkozón is ott voltak: Antal Erzsébet, Antal Klára, jómagam, Bors Kornélia, Gergely Katalin, Gergely Zsófia, Kovács Attila, László Levente, Máté Árpád, Miklós Lenke, Molnár Tamás Sólyom Ildikó és Váncsa Zoltán. (szándékosan a hölgyek lánykori nevét írtam). No, voltak, akik az oszi órára tudtak csak eljönni, vagy éppen a bulira, de mindenképpen nagyon örültünk, mert ezelőtt öt esztendővel fele annyian tudtunk összegyűlni.
  Másnap délelőtt néhányan közülünk az újtusnádi temetőben megemlékeztünk Korodi Piroska volt osztálytársunkról.
  Délután jöhetett a buli! A hajdani csíkszeredai 2-es számú Építészeti Líceum diákjainak gyülekezete a színház parkolójába "tömörült össze". Nem kellett nagyon sűrűsödjünk, s meg sem csomókásodtunk, mint a félresikerült puliszka, mert az évfolyam három osztályából szinte egy osztálynyi ember jött össze. Természetesen erősítés is volt, aki magával tudta hozni élete párját, de így is vékonyan 50-en, ha lehettünk. Ettől eltekintve nagyon jól éreztük egymást. Ahogy mondani szokás, kicsi a bors de erős! Kocsikba bevágódva rittyentettük egészen a gyimesfelsőloki Ski panzióig. Mint népvándorláskor, rögtön megtörtént a honfoglalás. Jöhetett az eszem-iszom és a dinom-dánom. Itt már laza szerelésben "jártuk a kállai kettőst". A fényképezkedés egyszerűen remekbe sikerült azokkal a gyönyörű szép piros meglepetés szemüvegekkel, amelyeken írta az elmúlt 30 esztendő pontos évszámait (1985-2015). Matricákat is kaptunk hozzá ugyanezekkel a számokkal, amiket ráragasztottunk a szemüvegek lencséjére. Néha még láttunk is ezt-azt, főleg, ha a matrica alól igyekeztünk valamelyest kikukucskálni. Úgy vettem észre, így se marad senki se kancsal... A hozzátartozók rendesen nekiveselkedtek a kattogtatásnak. Az évfolyam egybe, külön-külön, akkor párok, barátok, üzletfelek stb. A szemüveg hol a szemet, hol a kobakot díszítette. Nagyon értelmesen néztünk ki a fejünkből.
  A fényképeződést az eszem-iszomnál tartalmas, derűs beszélgetés követte, a táncparketta sem maradt a világörökség részeként mutogatóban, döngött az is becsületesen. Énekeltünk, ahogy a torkunkon kifért, azt, ami perpillanat eszünkbe jutott. Néhányan "kívánságkosárként" szólóban, duóban, vagy éppen trióban dalolva szórakoztatták a többieket. A buli másnap délelőttig nyúlt ki. Lehet, tartott volna tovább is, de egyszer, mint mindent, ezt is be kellett fejezni.
  Végszóként elmondhatom, hogy belevaló társaság vagyunk. Örülök, hogy szóba került az évenkénti megrendezés, hátha a pillanatnyi lelkesedésből több lesz. Azt biztos, hogy sajnáltam volna, ha kihagyom.
  Az osztálynyi évfolyam üzenete pedig az, hogy mindenkit előszeretettel várunk az elkövetkezendő együttlétekre, és reméljük, e szétkürtölt vidám pillanatok után meg fogunk szaporodni.