OSZTÁLYNÉVSOR IX. E - X. E

András Csaba
András Emil
András László
Antal Erika
Antal Erzsébet
Antal Klára
Bálint Piroska-Ildikó
Becze Éva
Becze Orsolya
Borbély Erzsébet
Bodó Zita
Csizser Ildikó
Csiszér Ibolya
Darvas Gabriella
Erőss József
Ferencz Adél
Gergely Katalin
Gergely Zsófia
Korodi Piroska
Kolumbán Erzsébet
Kósa Olga
Kósa Z. Edit
László Levente
Márton Ildikó
Máthé Árpád
Miklós Lenke
Molnár Tamás
Salamon Imre
Székely Mária
Szász Edit
Szabó Magdolna
Szőcs Mária
Tamás Erzsébet
Todorán Rozália

1981 - 82-es tanév

IX. E OSZTÁLY ÉLMÉNYBESZÁMOLÓJA   1981 szeptember 15-e egy fontos nap minden IX-es tanuló számára. Ez volt az első iskolai nap, amikor beléptünk a 2 Számú Ipari Líceum osztályaiba. Az iskola udvarán gyülekeztünk, itt tudtuk meg hová tartozunk. Az első napon nagyon sok élményben volt részünk. Ezen a napon csak ismerkedtünk. Először is Beder Rozália magyar szakos tanárnőt, az osztályfőnökünket ismertük meg, majd a minket tanító tanárelvtársakat illetve tanárelvtársnőket.
  Első óránk egy osztályfőnöki volt. Ezen az órán kikaptuk az új tanévre szükséges könyveket, Megválasztottuk az osztály vezetőségét, az osztálybizottságot, megbeszéltük az évharmadi munkatervet és vállaltuk a ránk háruló munkákat, feladatokat. Reméljük, mint egy jó osztály remélheti, sikerülni fognak terveink, jó tanulmányi előmenetellel és jó magaviselettel végezzük el a IX-ik osztályt.

Borbély Erzsébet

  Osztályunkban minden esemény szervezett formában zajlik le, még a színházba járás is. Osztályunk kultúrfelelőse, aki nagyon jól végzi a kötelességét, minden színházi előadásról tájékoztatja az osztályközösséget. A jegyek megszerzésért az osztályfőnöknek tartozunk hálával. Így történhetik meg, hogy az érdekesebb előadásokra minden osztálytársunk eljuthatna, ha! - és itt kezdődnek a széthúzások. Ugyanis van egy pár tanulónk, akik egy előadás végignézése helyett a város utcáit járja míg jön az autóbusz, amivel hazajut. Na de most a közös "jó" és nem a "rossz" élményekről szeretnék szólni.
Most nem olyan régen néztünk végig egy érdemest előadást "Fenn az ernyő nincsen kas" címmel". Mindnyájunknak a jelenlévők közül egyformán tetszett, és mindegyikünk tanulhatott belőle. A színházban látottakat elemeztük az iskolában, majd levontuk a tanulságot. Külön élmény volt számunkra, hogy az osztályfőnöknőnk társaságában nézhettük végig a darabot. Reméljük lesz még részünk szórakozni, de akkor már az osztály minden tagjával együtt.

Borbély Erzsébet

Osztályunkban minden esemény szervezett formában zajlik le, még a lógás is. Az egyik kémia óráról hiányzott, illetve ellógott tanulókról számolok be. Az a pár tanuló ki ellógott kémia óráról azért tette, mert nem tanult. A kémia tanárelvtárs javaslatára az osztályfőnöknő egy füzetet kért tőlük órarenddel együtt, amit minden órán alá kell írassanak. Amelyik óra nincs aláírva, az igazolatlan hiányzásnak számít.
  Kovács Levente tanárelvtárs struccoknak nevezte őket, mert pont úgy cselekednek, mint a struccok. Ezek után rajtuk is maradt a strucc név. Előre minden tanárnak el kellett külön magyarázni, hogy miért vannak kitéve külön azok a füzetek, de aztán egy idő után minden magyarázat nélkül aláírták. Nagyon használt a tanár javaslata, mert azután egy óráról sem hiányoztak, kivéve azokat a struccokat, amelyeknek az autóbusszuk késik. Evvel az úttal reméljük, hogy több strucc nem lesz az osztályba.
1. Becze Éva
2. Bozán Anna-Mária
3. Csiszér Ibolya
4. Pánczél Mária
5. Péter Mária
6. Urszuly Ildikó
7. Varga Mária

Anonimus

APRÓ ESEMÉNYEK

  Az osztályfőnöknővel terveztük, hogy hová megyünk a téli szünidőben. A tanárnő mondta: - Megyünk a hóba csatangolni -, erre CSABA - biciklivel. A kémia óra befejezése előtt 20 perccel jöttek be Páncél Mária és Péter Mária. A kémia tanár kihívta felelni, mivelhogy a feleltetések után jöttek, azzal az indokkal, hogy a buszuk késett. Jó, feleltek is, de nem a leckét mondták, hanem azt, hogy a központi áruházban voltak ellenőrzőborítékért.

Anonimus

EGY NAP TÖRTÉNETE

1982. január 8.
  Amint azt már az előző évharmad végén elhatároztuk, a vakáció utolsó hetében osztály - kirándulást tettünk városunk környékén, ami egyben szeretett szülőföldünk alig ismert tájainak felkeresése is volt. Kezdjem talán azzal, hogy ezt a kirándulást nem is lehet osztálykirándulásnak nevezni, mert már az orvosi rendelőtől (az évharmadi orvosi vizsga után, hiányos létszámmal indultunk el. Ezeket a hiányzók vagy vizsga utáni meglépettek, vagy a vizsgán meg nem jelentek képezték). A kirándulás csak azért volt hasznos, de főleg szükséges, mert ha azt tudtuk is, hogy Csíkszeredát milyen falvak veszik körül, de kevés lehetett az olyan, aki tisztába lett volna annak a vidéknek történelmével, aki tudta volna azt, hogy Erdély részének is milyen fontos szerepe volt a tatárellenes honvédő harcban. Én például először jártam e vidéken (és gondolom, hogy még volt olyan osztálytársam, aki először járt azokon a helyeken, ahol háromszáz, háromszáz és fél évszázaddal ezelőtt őseink harcoltak hazánk ős nemzetünk fennmaradásáért). Ez már elég volt ahhoz, hogy kedvünk teljen egy olyan kirándulásban, mikor ilyen rendkívüli helyeken járunk. Mert, hogy mi székelyeknek (mondjuk) mondhatjuk magunkat, azt köszönhetjük valakiknek. Mindenért valakinek szenvedi kellett, és mi is őseink emlékére, szívesen kellett volna tűrjük a hideget, ami nem is nevezhető szenvedésnek, ahhoz képest, hogy mit kellett kibírjanak elődeink az 1241 -es ,s az 1550. körüli tatárjárások idején. A mi helyzetünk semmiképpen nem hasonlít őseink helyzetéhez, őket a tatárok kifosztották, rabszíjra fűzték és a rabságban halálra kínozták. A gyermekeket elválasztották szüleiktől, vagy kivégezték.
A miénk utóvégül is egy kirándulás volt egy hideg szeles téli napon, és egész kellemes tudott volna lenni, ha mindenki a téli időjáráshoz alkalmazkodott volna az öltözködésben. Na de térjek vissza oda, hogy megkezdtük utunkat az iskolától számítva dél irányban. Ahogy kiértünk a városból még jobban ért a hideg szél, de már vissza nem tértünk, bár soknak az volt a véleménye. De jól tettük, hogy nem fordultunk vissza, mert a vakációban úgyis olyan keveset voltunk a szabadban, mivel nem volt hó és nem lehetett hancúrozni sem.
  Ahogy elértünk a rádióleadóhoz, hát látjuk, hogy Szőcs Mari nagy szerénységgel szalad a szántóföldön keresztül. Én először nem vettem észre, hogy mi után szalad, csak később látom, hogy a sapkáját próbálja megfogni, hogy világgá ne vigye a szél. Ez végre sikerült is, de Marinak nem volt kedve tovább jönni, csak később vettük észre, hogy lemaradt. Az út érdekes volt, szép volt megfigyelni a hófúvást, várost ebből a helyzetből, és a környező falvakat a fenyvesekkel együtt. Mivel az út síkos volt helyen-helyenként estünk is sokat. Az esésbe a rekordot Bálint Piroska vitte a síkulós cipőivel. A sok esésnek nem lett jó a vége, mert egyik alkalommal kificamította a lábát, ezért egy jó darabig sántált. Ahogy elértünk Fitódig tovább az aszfalton folytattuk utunkat. A tanárnő, hol mesélt a vidék múltjáról, hol szaladtunk, hogy meg ne fázzunk olyan erősen. Így értünk el a Véresképig, ami Csíkszentlélek falu határában van állítva egyik honvédő harc emlékére. A Középcsíki medence közepe táján lehettünk, északon a Nagyhagymás, délen a Hargita határolta medencében. Itt a Véreskép mellett került sor a magunkkal hozott vagy kölcsönkért tízórai elfogyasztására (természetesen azért kellett kérnünk néhány falatot, mert legtöbben megfelejtkeztünk arról, hogy még enni és inni is kell).
   Innen indultunk visszafele, de ez már nehezebb volt, mint jövet, mert a szél szembetalált bennünket és annyira akadályozott, hogy alig tudtunk haladni. Talán itt keseredett el legjobban a társaság. Tamás Erzsike, mielőtt beértünk volna az erdőbe, sírni kezdett, de aztán Székely Máriával még jobban meggyült a bajunk. Ahogy az erdőbe értünk (ahol már kellemesebb volt a légkör, nem ért a hideg szél, nem tudtuk hogyan üssük-verjük vissza az életet Máriába. Nem is csoda hogy úgy megfagyott, hogy már sírnia is kellett, mert egyetlen szál farmerbe és rövid füstbe jött el. A kirándulás hangulatát rontották az ilyen megjegyzések, hogy "Na, ez kínzásnak jó volt" vagy "többször nem indulnék meg", de ez csak a felelőtlenségnek vagy a kényelmességnek volt köszönhető.
  Na de már hogyha így történt is, nem kellett volna ilyen megjegyzéseket tenni, mert elvégre a szülőföldünkön kirándultunk, és ha még itt sem tetszik a kirándulás bármilyen időben, akkor én nem tudom, hogy hol tetszik.
Antal Klára

A KÉMIA ÓRA

Kovács Levente tanárelvtárs

  A kémia tanárelvtárs az iskola megkezdésekor mondotta, hogy a lányok közül, akinek nem lesz hajpántja adnak egy fiúnevet, és a fiúk közül kinek nagy haja lesz kap egy leánynevet. Erre fel Varga Mária a becsületét egy almáért kockáztatta. Mária fogadott Gergely Zsófival egy almában, hogy ő kémia órára nem teszen hajpántot. Nem is tett, de mg is kereszteltük, a János nevet kapta. Keresztszülei Borbély Erzsébet és András Csaba lettek. De vajon egy alma megéri a Mária becsületét?

Kósa Olga

A MATEMATIKA ÓRA

Varga Juliána tanárnő

  Egyik matek órán tesztet írtunk. A tesztek elég gyengén sikerültek, mivel kevésbé értjük a matematikát. A teszt osztályzatai: 3, 4, 5, 6. Ekkor András Csaba panaszt tett a tanárnőnek, hogy ő megoldott egy példát jól és mégis négyest kapott, és egy másik tanuló például legyen Péter Mária, aki egyetlen példát sem oldott meg, az is négyest kapott.
Ekkor a tanárnő a tesztet Csabához verte és azt mondta, hogy a diáknak joga van panaszt tenni, de nincs joga, hogy a tanárnak megmondja, hogy milyen jegyet adjon. Erre az osztály elkomolyodott.

Kósa Olga

Ma 1982 V. 7-én volt a IX. E osztály első KISZ gyűlése. A gyűlés nagyon-nagyon sikeresen zajlott le. A gyűlése nagyon ügyesen hozzászólt Borbély Erzsébet és Antal Klára. A gyűlésnek fő célja az volt, hogy tanuljunk meg viselkedni emberként, és úgy, mint egy tizenéves. Mint már tudjuk az utóbbi időben nagyon rendetlenek, önzők és nagyképűek voltunk. A nagyképűség az osztályközösségben alakult ki. Mivel fellépett két különálló brigád, csoport -, a városiak és a falusiak csoportja. Célunk az volt, hogy ezt az ellentétet legyőzzük, kiküszöböljük. Osztályunk tudja, hogy Gergely Zsófia és László Levente, Cenan Mária tanárnővel feleselt. A gyűlésen ezt is megtárgyaltuk. Remélem, vagyis hiszem, hogy ez a KISZ gyűlés mindnyájunk számára fontos és hasznos volt. A gyűlést Miklós Lenke az osztály kisztitkára vezette le.

Kósa Olga

Ma 1982. V. 3.

  Anyagismeret órán vagyunk. Az óra elején nagyon rendesek vagyunk. Mivel Cenan tanárnő az extemporálékat osztotta ki. Mikor leckevevésről van szó, akkor az osztály kezd zajongani, röhögni és beszélgetni. A tanárnő többször kellett figyelmeztessen, hogy már egyszer legyünk csendbe. A zaj nő. András László, Gergely Zsófia és László Levente kezd beszélgetni. A tanárnő Leventét felszólítja és megkérdezi, hogy az előbb miről is beszélt. Levente nem tudott felelni ekkor megkapta az érdemjegyet az 1-est. A tanárnő felveszett és nem adta le az anyagot tovább. Azt mondta, hogy mi jegyzeteljük ki.
   Nekünk magyar nyelvű tankönyvünk van, és románul kell megírni a vázlatot. A tanárnő még azt is mondta, hogy a leckéhez fogunk keresni anyagot a könyvtárban Zsófi ekkor kezdett feleselni a tanárnővel szemben és nagyképűsködött és a vállát vonogatta és ezzel bizonyára a tanárnőt megsértette. Gondolom, hogy Zsófi bocsánatot fog kérni, vagy talán már kért is.

Kósa Olga

1982 V. 12

  Tegnap közölte velünk az osztályfőnökünk, hogy holnap pityókát fogunk szedni a vermekből, s így szívünkbe megnyugtató érzéssel, - hogy egy tanulásmentes nap vár ránk, ébredtünk ma reggel. A bentlakástól Taploca irányába indultunk, s megérkezve két vállalatnál is ajánlottuk magunkat, de nem volt már munka sehol. Így mind, aki kemény munka után megérkezik letelepedtünk enni az öreg bácsi kunyhója körül, aki ott üldögélt a kunyhó előtt. Valami vezető szerepet tölthetett be, mert sok iratot tartott maga előtt az asztalon.
  Tízórai után játszódni kezdtünk. Eleinte nem volt érdekes. Többek között András Csabát kevertük egy halom hammuba, labdával játszódtunk, később az "adj király katonával" és "üsd a harmadikot-tal" jött meg jobban a kedvünk. Az előbbiből nem valami kellemes emlék maradt. Becze Orsi egy alkalommal teljes gőzzel úgy nekirugaszkodott az ellenfél sorfalának "két katona" szerzésének reményében, hogy a sorfal is elszakadt, de ő is úgy földhöz verte a fejét, hogy egy ideig masszírozni kellett. (A rákövetkező nap sem érezte jól magát, s aztán a doktornő hazaküldte pihenni egy napra.)
  Elhatároztuk aztán, hogy elsétálunk a rákosi templomhoz, s a bogáti kápolnához (ez utóbbi aztán nem valósult meg, mert nem maradt annyi időnk). Útközben megálltunk a madéfalvi emlékműnél, Baby elolvasta a szöveget, amit ott írt. Megtapsoltuk. A tanárnő elmesélte a történetet, ami az emlékműhöz fűződik. Elérkeztünk a rákosi templomig (végre), kívülről is nagyon szép volt, festményekkel díszítve. Belsejének szépségét az adta, hogy három egymást követő stílusjegy volt megfigyelhető benne.
  Sokáig nem időztünk, mert kellett igyekeznünk a vonatra, s Csaba már eleinte aggodalmaskodott, hogyha a pap szakácsnője sokáig kell várja, hogy kijöjjünk el fogja égetni a plébános szalmapityókáját. Visszatértünk ezután Csicsóba, ahonnan vonattal hazaszállítottuk magunkat Szeredába.

Antal Klára

1982 V. 24

  A mai magyar órát a szabadban tartottuk. Illett is Petőfihez, hogy az ő dalait a szabadban énekeljük el, mert jóformán nincs is verse, amiben a lélek, a nemzet szabadsága ne jutna kifejezésre: s így nem zártuk négy fal közé gondolatait, ott énekeltük és szavaltuk, ahol más is hallotta, ha volt szándéka hallgatni. Szép volt a IX. A-sok részéről, hogy lekönyörögték ott maradásukat, csakhogy velünk énekelhessenek. Mint ahogy a falat is jobban esik, ha mindnyájan falják, úgy azok a szép Petőfi dalok közös éneklésre, átérzésre is kellemesebben hatott, mintha csak magunknak mondanánk, dalolnánk.
  Mindannyiunk számára, mint kellemes emlék maradt meg ez az óra. Ezt szeretnünk kell, mert ebben nőttünk fel, szüleink is ezt szerették, s aztán e nélkül nem is tudnánk élni.

Antal Klára

1982 V. 26   Több filmet néztünk meg mostanában, de a legszebb közülük a mai a " Bátorság iskolája" című volt. A legtöbben erre a filmre jöttek el (már így az osztályból), mert a plakát és a cím alapján jóra lehetett gondolni. Alkalmunk volt megbizonyosodni, arról, hogy milyen széppé tehetjük életünket az emberek, a természet, az emberség szeretetével. Ők minden nehézséget (természeti csapások, emberek megmentése) közös erővel, munkával leküzdöttek és megvédték létüket, otthonukat, családi közösségüket.
Egy ilyen film mindenkorra szépnek marad az emlékezetünkben

Antal Klára

1982 VI. 3

  A sorsnak úgy látszik, gondja van arra, hogy örömekből, az élet szépségének felismeréséből, nehogy túl sokat adjon nekünk. Az élet gyors véget érését mindig olyan borzalomnak tudtuk, hogyha néha rágódtunk is, ijedve űztük el az ilyen gondolatot, vagy inkább elmosolyodtunk: hogy is tudunk ilyenre gondolni, mikor fiatal embereknek élnünk kell a tanulás és a munka szeretetében. Hogy ne éreztük volna lehetetlennek osztálytársunk, Ambrus Attila halálhírét, első hallás után azon a reggelen, amit sohasem tudunk elfelejteni. Voltak néhányan, akik már vasárnap tudomásul kellett vegyék halálát, tőlük tudtuk meg aztán, hogyan történt.
  Szombat délután 1982 V. 29-én fürödni mentek a fiú osztálytársaink a Sutába, már akik a városban laknak, Ambrus is velük volt, ő kívánt a legjobban fürödni. A víz alá is lemerült pipával és búvárszemüveggel. Egy lemerülés után nem tűnt fel többé. Eleinte észre sem vették a hiányzást, de kis idő elteltével keresni kezdték. Kiabáltak, de nem is gondoltak arra, hogy örökre alámerülhetett valamelyik részén a tónak. A végső megbizonyosodást a vasárnap hozta, amikor leengedték a tó vizét és a kifele sodródó hullámok magukkal hozták osztálytársunk hulláját. Ekkor már a milícia (rendőrség) is odabent volt, és jött a mentőautó is, hogy korházba szállítsa.
  Ennyit tudtak elmondani a fiúk, akikkel együtt fürödött. Később két osztálytársunk lement az igazgató elvtárshoz (Pozsony Mihály), hogy elbeszéljék a történteket. Vártuk a szavát, hogy elmondja mi a teendőnk, mert mi igazán tanácstalanok voltunk. Gondolataink is szinte megbénultak bennünk: ennél nagyobb csapást, ennél nagyobb igazságtalanságot a természetben miért kellett átélnünk, - kivéve azt a néhány keveset közülünk, aki szülője életének nem örvendhet.
A hozzátartozói szerdára hagyták a temetését, s mi elmentünk egyenruhába felöltözve, két koszorút is vittünk, egyet az osztály, egyet az iskola részéről. Az édesanyjaahogy meglátott így egyenruhában még jobban zokogott, azt már mindnyájan tudtuk mire gondolt akkor. Érkezésünkre láthatóvá tették Attila arcát, de csak egy pillanatra, mert nem akarták, hogy így elváltozva sokáig nézzék az emberek. A koporsó mellett állandó bús zene szólt, közben a nagymama elsiratta unokáját, mire a közönség között is szipogás, zokogás hallatszott, és mi egymást váltogatva álltunk a koporsó mellett sorban, mintha fölötte őrködtünk volna.
  Elég sok időre megjött a plébános, hogy a szertartást megkezdjék. Az itteni templomba mondott prédikációjában a plébános nagyon sokszor hangsúlyozta, hogy Ambrus Attila fiatalon hunyt el, de mégis teljes pályát futott be, mert szerette őt az Isten és ezért szólította magához. Azt is sokszor említette, hogy elmúlásával talán sok borzalom, megpróbáltatás elől menekült meg s ezért talán jobb hogy így történt. Nem tudom hozzátartozói szívét mennyire nyugtatta meg, lehet hogy ahogy mi nem, úgy ők sem képzeltek el a halálánál nagyobb szerencsétlenséget. Ünnepélyesen elérkeztünk utolsó útjára, nagyon fájt annak a tudata, hogy ez az utolsó, amit érte tehetünk: mert őt sem tudtuk visszavenni az életnek, és mi sem tudtuk életünket, sem az időt megállítani.
Osztálytársunk temetésére fogalmaztuk meg a búcsúztatót:
Minden ember élete egy gyöngyszem, mely elenyész utóbb vagy előbb. Ez volt a te életed is, és szeretett tagja voltál közösségünknek, mint ahogy otthon is szerettek, úgy itt is megvolt a helyed a mi, és az osztályfőnökünk szívében.
  Hirtelen elmúlások olyan borzasztó érzést váltott ki bennünk, amire nincs szavunk, nem tudjuk kifejezni. Megrendülésünkre az a szomorú, nyomasztó hangulat vall, ami most uralkodik fölöttünk. Nincs erőnk megnyugodni a valóságban; a fiatal élet ilyen hirtelen kilobbanásában. Nem tudjuk azzal sem vigasztalni magukat, hogy mindnyájan elmúlunk egykor, mert arra gondolunk, hogy fiatalon elhunyt osztálytársunk, aki még nem tudta megismerni az életet, mind az idő alatt, amíg mi élünk és dolgozunk, tehetetlenül fog pihenni, nem tud többé senkin segíteni. Mert segítettél volna még szüleidnek és a világnak is, mert voltak elképzeléseid: akartál és reménykedték. Most minden gondolatodra a sír csendje borul:

       Végsőt mosolyga orcád, s a halál
       Leszedte róla szép rózsáidat.
       Nemcsak magad mennél, elvitted a
      Szülék vidámságát, elvitted a
      Legszebb remények gazdag bimbaját.

      Oh, majd ha csendes, tiszta éjeken
      Föltűnnek a dicső csillagzatok,
      Eljössz-e áldást hozni kedvesidre?
      Eljössz-e álmaikhoz éjfélenként,
      Hogy ég nyugalmát terjeszd rájok is?
  /Vörösmarty/

Mindig tartó szeretettel és szívükben az emlékeddel búcsúznak tőled osztályfőnököd, osztálytársaid és tanáraid.

Klári és Olgi

1982 VI. 14

  A mai magyar órán kimondottan érdekes és hasznos beszélgetést folytattunk az osztályfőnökünkkel. Inkább a tanárnő beszélt, mert olyan dolgokról volt szó, amiről sokat kérdezősködni nem tudtunk. Nem volt még részünk belőle s így hozzáfűzni valónk sem volt.
  A tanárnő egy régi osztályával tartott közös napnak a 20 éves találkozónak az élményét, szépségét mesélte el nekünk. Nagyon szép volt ez az óránk és nagyon hasznos, mert ahogy a tanárnő kitért egyes diákjai életútjára megbizonyoshattunk mi is milyen fontos kialakítani egy szép életcélt, és főképpen ennek élni, mennyi akarat, bizalom kell megvalósítani valamit az életben. Az élet szépségének tényezőjét, egy olyant, amit valósággal vár az élet tőlünk, egész biztos, hogy mindnyájan megismertünk ekkor: bármilyen körülmények között vállalni kell a feladatokat, szeretni kell a gyermekeket, mer őértük lesz majd egykor érdemes élni. A sok feladat, kötelesség között, ha már elveszve látjuk magunkat, gyermekeink lesznek majd azok, akik az idő múlását elfeledtetik, mert embernek nevelt gyermekeink fogják munkánkat folytatni, kiteljesíteni.
  Az irodalomóra és ez az óra között nem éreztünk különbséget, mert ahogy mindaz, amit irodalomórán hallunk szép és igaz, úgy a ma hallottak is olyan szépnek maradtak meg emlékezetünkben.

Antal Klára

  A III-ik évharmadi gyakorlatot szintén a színháznál tettük le. A gyakorlaton részt vettek az osztály összes tanulói, kivéve a felmentettek. Nagykedvünk nem telt az ilyen munkában, mint sepregetés, lapátolás, porozás, de belejőve jó kedvvel végeztünk olyan munkát, amiben valami szépség is volt, aminek láttuk az értelmét. Mindent megtettünk, ha csak arról volt szó, hogy szabadnapot kapunk érte. Például egy nap hoztak egy kocsi márványt és azt be kellett hordjuk.

Név nélkül