Naplóba meg nem jelent firkalmányaimat az emlékeim gazdag tárházából merítettem. Főleg azokat emeltem ki történeteinkből, amelyeken, nemcsak jómagam derültem, de az egész osztály is. Esetleg, ha nem tudott róla a kedves olvasó, derülni fog ezután. Egyetlen egy írás nem visszaemlékezés, de azt a végére hagyom, egy XII-ik végi kirándulás néhány osztálytárssal. Levente, - azaz, Popy

MATEMATIKA ÓRÁK

 A tanárnő meg mi párviadal folytatódott minden alkalommal, mikor felelni kellett órán, vagy csak egyet a táblánál szerepelni, egy-két "jó" feladatot megoldani. A harc oka most már tudom, mi magunk voltunk, nehezen emésztettük ezt a szép és számunkra mégis kínai tantárgyat. Az osztály nagy része hadilábon állt belőle. Sokan, jómagam is próbáltunk odafigyelni, de mivel tudásunk nagyon hézagosnak bizonyult, hiába törtük üres kobakunkat. A tanárno különbözo módszeres megjegyzéseivel próbált belénk életet lehelni, de legtöbbször vagy berezeltünk, vagy pedig nyílt utat adtunk a fülünk ki-be járatainak, amelyet jó messzire elfújt a szél.
A felelőt ekképpen hívta ki:
- Borbé fiam aluszunk, vagy kijövünk még ma felelni. Azt hittem már otthon eleget alukáltál.
A táblánál ücsörgo gondolkodó tanulót így bíztatta:
- Váncsa fiam, te tényleg valamit írtál a táblára? Nem? Hát nem is kell, még bemaszatolod.
Ha valaki az osztályon bámult, azt is elintézte:
- Úgy, úgy ügyesen fiam, csak ásítozz, abból aztán nagyszerű képletek kerekednek.
Ha nagy csend volt az osztályban:
- Na, mi a helyzet, mire fel ez a csend, gondolkozunk? Azt hittem matek óra van, de úgy látszik, gyászoltok.
Ha megkérdeztük mire is használjuk fel az életben a leadott anyagot:
- Ez a csel.
S valóban az volt a csel. Nem is csoda, hogyan is magyarázta volna meg, ha egy fikarcnyi érdeklődést nem mutattunk, legalábbis az osztály egy része. Mégis egyik legderusebb pillanat is egy ilyen órának köszönhető. A tanárnő éppen "egy áldozatot kínzott" a táblánál, mikor egyik osztálytársunk Gabriella más foglalatosságot talált. Valamennyire talán kötődött a matek órához. Kötögetett. Bizony ott is van számolni való, mert ha többet biggyesztünk a kiszámolt sorhoz, akkor abból bizony nagyon modern textilművészet lesz. A tanárnő észrevette Gabi serénykedését és rákérdezett félve
- Gabi fiam kötögetünk, kötögetünk?
Gabi egy kicsit abbahagyta, majd csak folytatta, az is el kell készüljön, vagy mi.
- Darvas fiam, te mivel foglalkozol. Nem kéne mégis egy kicsikét erre figyelni?
Darvas fiam nagyobb szünetet tartott, de csak nekifogott. Erre a nagy pillanatra a megkínzott feladat eredménye véresen is de megszületett. A tanárnő mielőtt újabb feladatba rángatta volna "gyönge" ellenfelét az osztályból, figyelme újból Darvas Gabira terelődött.
- Darvas fiam, sikerült-e két sort még lekötni?
Darvas Gabi erre eltette felszerelését, és művelte ugyanazt, mint sokan az osztályban, mintha odafigyelnénk.

VERSELEMZÉSEK

  Az Oszi, magyar nyelv és irodalom szakosként vonult be a tanítás mezejére. Sokat, de még annál is többet ki akart hozni belőlünk. Napirenden volt a muelemzések és a szavalások fontossága. Hát, mi laposan pillogtattunk, alkalom adadtán valamicskét konyitottunk is az egészhez. Persze voltak ügyesek is közülünk, akik felvállaltak minden nagyobb megemlékezést stb. Verseket szavalni, röviden szólva, oda szinte születni kell. A verset érezni kell, mert ha nem, abból csak színészkedés lesz. Az érzés meghoz mindent, de ha nem voltunk képesek tudatosítani a magasztos gondolatokat, akkor mit érezzünk. Talán azt, hogy sürgos elintézni valónk van a vécén, vagy éreztük, ha nem csengetnek ki elbóbiskolunk. Nemcsak órák alatt elemeztük agyon magunkat, hanem kaptunk házi feladatnak is egy becsületes adagot.
  Jómagam, mikor (Isten nyugtassa drága költonket) Adynál jártunk, akkor csillogtattam meg remekbe sikerült elemzési tudásomat. Ugye, Ady nagyon szomorú és lehangoló sorokat hagyott hátra az utókornak, foleg, ami a magyar hazát illeti. A nemzet álomszuszék társaságát szerette volna kicibálni az ország rongyosodó ágyának paplanja alól. Hát a magyar ugaron többször megkísértett, míg a felméromben egy szép nap fény derült az említettekre. Egyszeruen kiírtam a csóré valóságot:
"Sötétség vonul végig ezen a versen."
  Nos, talán igazam is volt, mert az elmaradott Magyarország fejlődése és lassú ütemben történt, olyan vonulóban. Ezért volt helyes a gondolat. Mi lett volna, ha azt írom például, hogy sötétség kaluppol, vagy esetleg vágtat végig a versen? Na, ez itt a kérdés. Azt hiszem a felmérők is idetartoznak. Egyik alkalommal a tanárnő rokokó stílusban kért egy fogalmazást tőlünk. Mivel helyben kellett megírni, felmérő gyanánt elég merész vállalkozásnak tunt. Jómagam részérol a rokokó stílus titokban maradt, mivel nem írtam semmit, csak a lap közepére a nevem. Azzal jeleztem, hogy halvány lilla nyerítésem sincs a dologról. De lehetett azt a merész lépést rokokóban is érezni. Mily csodálatos látvány egy kitépett füzetlap közepén egy névvel.
  Az Oszi pár napra rá a felméroket kijavította. Részleteket olvasott fel belőle. Röhögött az egész osztály, úgyhogy nyuvadt meg. A legsikeresebb Kovács Attila rokokója lett. Visszaemlékezéseim szerint ezt tartalmazta:
Egy nacsága ment az úton lefele cicomás ruhában. Meglátott szembe egy öregembert. Az öregember vele szembe baklatott egy fejszével. Csodálatos kapcsolatnak lehetünk tanúi e sorok olvasásakor. Merész, de nem szégyenlős. Ki mondja, mint egy szocialista-realista mű az igazságot, igaz egy szikrát megrokkosítva. Hozzátenném, egy szóbotlásból származó heherészés öröme még nem azt jelenti, hogy mi jobbak voltunk a deákné vásznánál.

SZINHÁZ AZ EGÉSZ VILÁG

  A mi osztályunk élen járt a kulturális tevékenységben, a sugallatot persze mindig az Oszi adta, aki hogy így, hogy úgy, de meggyőzött igazáról. Mi pedig, ha kellett, ha nem, elmentünk minden rendezvényre. Nekem egy lapáttal több jutott. Antal Klárinak csak szólnia kellett s máris ott teremtem, akármilyen szavaló esten.
  A legkorábbi emlékem 1984-hez fuzodik. Egy József Attila estre mentünk el padtársammal. A szavalás nem nagyon érdekelt. Így volt időm körbebámulni a teremben. Közel 15-en lehettünk. Az előadásra egy idő után akaratlanul is odafigyeltem. A nagy műsor végén pedig azt hiszem, vagy négyen nem mentünk fel a színpadra gratulálni. Kiderült, hogy a közönség többi része, ismerős kolléga, jó barát és rokon volt. Affektálva vonultak fel, bukétákkal árasztották el a két szavaló mesterelvtársnőt.
  A másik szintén egy József Attila est volt. Ezúttal a szatmári bábszínházasok dolgoztak bele. Zsúfolásig megtelt a terem a bekényszerített tanulókkal. Persze, mint a bumappa tronfolás a csoportok között felvillant néhány tanárkobak is. Az első sorokban pedig értelmiségi meghívottak előkelően mosolyogtak az előadás kezdetéig. Előadás közben, néhány kisgyerek megjárta magát, mások meg futkorásztak, harmadikok pedig éhségüket csillapították valami rágcsálni valóval. Egy idő után valóban az egész előadás az előadókkal és a nézőkkel együtt, azt a hangulatot keltette, mintha bábszínházba volna az ember. Az egészet az tetőzte, hogy rendet raktak a tanárok és tanítók karöltve a diák sereg között. A nagy csendben egy szimpatikus tanuló előkapta táskáját, elhúzta a cipzárt jó lassan, kivett belole egy almát, visszahúzta a cipzárt ugyanolyan lassan. Nemcsak a cipzár hangjától vízhangzott a megteremtett szocialista csendben a levegő, de a gyerek egyre erősödő csámcsogásától. Ha buli, akkor legyen buli alapon, sokakból előbújt az ördög és a hátramaradó húsz percet végig kuncogtuk.
  Hasonló hangulat teremtődött Banner Zoltán szavalóművész estéjén is. A művész úr egy kicsit megnáthásodott. Szavalgatta a magáét, többször előkapta a zsebkendőjét. Aztán egyre gyakrabban tette, végül minden vers szavalata után. Ilyenkor mint egy szégyenlős kisfiú hátat fordított a közönségnek, s jó nagyokat trombitált taknyos zsebkendőjébe.
  A közönség többsége ugyancsak a bekényszerített diáksereg volt. A "siker" itt sem maradt el. Már csak három vers lehetett hátra, mikor az egyik végén azt szavalta "Én elmegyek". Az előttünk ülő szeplős kislány, aki már egy jó félórája nyüzsgölődött és osztálytársaival azt beszélték, hogy mikor lesz mán vége, erre a verssorra felfigyelt és kifejtette szerény véleményét: "eppeg ideje". Természetesen a három utolsó versből egy kukkot sem hallottam, mert végigröhögtem, Egész hazáig folytattam, csak nagy későre tértem magamhoz. A verset, akkor nem szerettem, mert nyaggattak velük, s úgy éreztem, hogy muszáj kategóriában tartozik ellenben a mával, mikor többször van kedvem böngészni, néhanapján felolvasni is néhány sort.

DZSEMES KEKSZ

  Gyakorlatoztunk az építőtelepen, nem messze az iskolánktól. Húztuk fel a falat a fagyos hidegbe. Aki nem falazott, az maltert kevert vagy habarcsot stb. Nem is ez a fontos, hanem mindig van egy tízóriási szünet, amikor megrakhattuk az üres bendőnket, mivel a nehéz munka lendületbe hozta szervezetünket, az pedig kegyetlenül eltüntette a leküldött "üzemanyagot.".
Nekifogtunk a tízórainak. Az csak természetes volt, hogy nekünk, gyerekeknek, ha pakoltak is szüleink tízórait, az nem volt olyan nagy adag, mintha munkás emberek lennénk. Mi csak kicsiben építettük a szocializmust. Akkor történt, hogy Szopos Attila elfelejtett, vagy nem tudott hozni tízórait. Szafi vagy valaki málna-ízéből mártogatott a vásárolt kemény kekszecskéjével. Ezt észrevette Balázs mester, rögtön kifigurázta.
- Szopos, te dzsemes kekszen élsz?
Nagy röhögés.
- Dzsemes keksszel akarsz felemelni egy lapátot?
Még nagyobb heherészés.
- Holnap hozzál valami rendes kaját! Nem baj, ha szalonna.
Lett ebből aztán egy szállóige. Ha valaki gyengélkedett, nem volt ereje teljében, azt kérdezték tőle: - Mi van, dzsemes kekszet ettél?

LOVE

  Nem éppen valami nagy szerelemről esik szó, csak egy egyszerű pulcsi lesz a téma, amit Antal Erika kötött sajátmaga számára. Az akkori divatnak igenis megfelelő volt, de most is fel lehetne venni. A kötött pulcsiját fel akarta dobni egy kis "nyugati" dologgal. Aranyszálakkal belevarrta a pulcsi elejének közepére, hogy LOVE.
  Persze a lányosztálytársak el voltak ragadtatva tőle. Nem sokáig szemlélhették e divatos cuccos feliratot, mert Kovács Levente biológia tanár beleszólt. Pedig nem kellett volna, mert nem telefon.
- Mit is ír ott neked? Love? Love az nem jelent semmit, vagy hiányzik az ékezet. Lové, úgy a helyes. Cigányul azt jelenti, hogy pénz.
Erika, amikor lejárt az óra, szünetben sírva szedte ki az aranyszálakat. Úgy látszik mindig nem sikerül a pedagógus húzása, főleg ha átcsap pedagőgösbe.

BANKETTA

  Kicsengetés után a tizenkettedikek szokás szerint bankettet rendeznek, ahová meghívják tanárjaikat is. A három végzős tizenkettedik megszervezte a "trikotázs kantinjába". A lányok gyönyörűek voltak, egyesek szinte tündéreknek festettek. A fiúk is próbáltak fessek lenni. Ment is a buli keményen. Az osztálytársakból verbúválódott zenekar az Oszi tiszteletére el is énekelte a Neoton Familyától a Diszkó Királynőt. Sikert arattak véle. Mikor az emberek már kezdtek széledni Zsöbi kitalálta, hogy menjünk el hozzuk. A társaság nagy része az osztályból ott kötött ki. Odáig is jól szórakoztunk. Dia mezítláb sétált az aszfalton. Velünk jött egy meghívott is: Debreceni tanárelvtárs.
  Zsöbiéknél is folytatódott a buli, már aki bírta. Aki meg nem tűrte az éjjelezést ügyesen ledőlt. A szórakozás alatt elhangzottak akármilyen viccek, jók ocsmányak egyaránt. De debreceni tanárelvtárs sugallatára az akkor tilos volt énekelni István a Királyt, a magyar himnuszt, aztán a székelyhimnuszt mecseregtük el. Pontosítva mecseregték, akik tudták. Volt, aki nem énekelt, ha tudta, ha nem. Persze szépen hajnalodott, eljött a reggel, és "hazamentek a legények!".
  Nem sokkal később hallottuk, hogy egy pár osztálytárs másnap a rendörségen kötött ki. Azelőtt már keményen vuduzták az Oszit. De ami érdekes volt, hogy mindegy, ki mit tett, mindenki fel volt írva a rendőrségi listán. Ha énekelt, akkor azért, ha nem énekelt, akkor azért, ha aludt, akkor meg azért. Érdekes nyomozás hamar véget ért, s hamar minden visszatért a normális kerékvágásba.

BUCSECS HEGYSÉGBEN TÖRTÉNT

1985.VII.1.

  Korán útnak indultam e júliusi napon. Sietve lépkedtem a vasútállomás fele. Lépteimet egyre szaporítottam. Talán az izgalom munkálkodott bennem vagy a tényleges sietség azt már nem tudnám megmondani. Gondolataimat egészen más dolgok foglalkoztatták. Először végigkísértem a reggeli eseményeket, majd ömlesztve, ahogy értem úgy emlékeztem a közelmúlt történéseire.
  Édesanyám pakolt fel utamra. Kissé haragudott rám, mert az egyik percben azt mondtam, megyek, a másikban meg nem. Szerencsére feljött hozzánk jó barátom András. Ő bíztatott, hadd ruccanjak ki a hegyekbe- ennél jobb dolgot nem is, találhat ki az ember kikapcsolódásra-, mondta. András becsületesen felszerelt engem, adott egy hátizsákot, egy hanorákot és egy kulacsot is. Aznap pucoltam meg a bakancssomot is. Jó erősen bedörzsöltem szalonnabőrrel. Kitettem estére, az erkélyre, nehogy a szaga miatt cirkusz legyen belőle. Az estei ténykedésem végett a bakancs reggelre még mindig jobban hasonlított egy zsírpacára, mint bakancsra. Úgy döntöttem letörlöm róla a fokosnyi zsírt, mindent becsületesen összecsomagoltam s máris útnak eredtem.
  Elsőnek az oszit láttam meg. Aztán szerre egyenként-apránként mindenkit felfedeztem az osztályból, akik erre az útra vállalkoztak. Osztálytársaim nagy része csodálkoztak jelenlétemen. "Ejsze Popy fog eljönni?" Igen, mert általában hiányoztam minden hasonló jó dolgokról, foleg pénz végett, vagy nem volt alkalmas öltözék a kello eseményhez. A vonat jó balkáni szokásból ki nem térve menetrend szerint késett. Ezúttal csupán húsz percet. Húsz perc után csigasebességgel közelítette meg az állomást döcögve, zakatolva, éppenséggel szét nem hullott. Utazás ideje alatt mindenki mesélt az elmúlt nap élményeirol. Az enyém krimihez hasonló történet volt. Apám a szokott modorában nyílt meg előttünk, becsületesen üssed, ahol érezd stílussal dolgozott, más szóval kedve tartotta, hogy beverjen közénk. Diát nem nagyon kápráztatta el a történet, habár igyekeztem komikusan előadni.
  Buşteniben szálltunk le a vonatról. Elcsoszokáltunk a felvonóig. Annyian várakoztak ott, mint a mocsok. Csak a sorbaállás hiányzott., nehogy kimaradjon egy napra is. Nem maradt ki. Viszonylag elég gyorsan sorra kerültünk. A felvonóban mindenkit fogott valami, egyeseket, a görcs másokat a félelem és még másabbakat a hülyeség. Baby és néhány kilencedikes csemete, aki Beder Tibor osztályából volt rosszul érezték magukat. Szegények nem élvezhették a kilátást, pedig gyönyörű volt. Sziklák fölött röpültünk egy dobozba egy drótkötélen. A sziklákat kimagasló fenyők tarkították, néha kisebb ligeteket alkotván.
  "Partot" érve a rosszul érzők helyrezökkentek. Megbámultuk a szál faragta gigantikus sziklatömböket, amelyek pletykálkodó mámikra emlékeztettek bennünket. A Babele sziklacsoport után távolból megcsodálhattuk a Szfinxet is. Aztán a társaság elindult a Peotera menedékház felé. A társasági vezetők a Beder házaspár büszkén cipelt irányította a végzős XII. Osztályos és a kezdős IX-ket végző csapatot. A kis csemetéket kisebb csoportokra osztották föl. Mi nagy szamarak szintén alakítottunk egy csoportot. A csoport elnevezés túlontúl emlékeztetett a sokoldalúan fejlett szocialista társadalomra, ezért cseréltük fel légióra. Libasorban, teljes komolysággal, azaz imitált vasfegyelemmel másztuk a terepet.
  Első irányító vezér Kovács Attila volt, de aztán a demokratikus légiónak kevésbé tetszett, ezért új nagyvezírt választottunk Imre Attila személyében. Azért nem mindegy ki a vezér. Általában az Attilák alkalmasak rá. Csuki tromfolta a dolgot, légiós seriffé léptette elő Imre Attilát. Kellet nekünk új vezír becsületesen megfingatott bennünket. Eléggé had viselve érkeztünk a meg a menedékházhoz. Mi heten végzős fiúk külön szobát kaptunk, ugyanúgy a kilencedikes férfipalánták is, míg a hölgyek egy terembe kerültek. Nem csoda, hiszen a mi osztályunkból csak két lány kambacsolt el erre a kirándulásra. Becsületes nevük szerint Dia és Baby, mindkettőt említettem már a fentiekben.
  Mindegyik csapat egyik tagjának kezébe nyomták a kulcsot és jöhetett a honfoglalás. Feszülten toporogtunk az ajtó előtt. Olyan szorosan álltunk, mintha fizették volna tettünket. Tárult szézám s azzal megkezdődött az ágyak birtokbavétele. Úgy rontottunk be, mint az őrült ki letépte láncát vágtatott a banda jobbra-balra át. Cselekedetünk sokkal inkább erdőbe illőo lett volna. Ágyfoglalásomat Szafi oldotta meg. A hirtelen mozdulatoktól hevítve Szafi könyöke találkozott a pufámmal, az orromat érintette inkább a sung. Az orrba vágás annyira jól sikeredett, hogy a legközelebbi ágyba szárnyak nélkül (kihagyva a landolás és a repülés lehetoségét) zuhantam bele.
  Szopos és Szafi mászkálni szerettek volna egy cseppet a hegyekben. Álmaikat perceken belül valóra váltották. A maradék öt ifjonc, név szerint felsorolva: Én, Imre Attila, Csuki, Kukuvix és Kendy lementünk a menedékházi bárba. Nagyon nagyoknak éreztük magunkat. Mindenki sört akart inni. Jómagam bevettem életem egy és fél üveg sörét. Nem láttam valami fixen tőle, de azt hiszem a többiek sem annyira. Kukuvix és Kendy kettővel, míg Csuki és Atti öttel vett bé a testbe. Persze ez csak a lütyüzés első felvonása volt, mert később meg kellett ismételni a lütyüzést. Mielott megtörtént volna a ráadás elmentünk a közeli Peotera barlanghoz, velünk jöttek a csajok is. Néhányan az ösvényt választottuk, a másik néhány mivel már egy cseppet pittyos állapotba kerültek a sziklák oldalán, vergődtek fölfele. Szinte egyszerre érkeztünk a barlanghoz. Különösebb látnivaló nem fogadott. Sajnos sötétedett, hiába kíváncsiskodtunk a látnivaló elmaradt. Visszafele Diával tartottam. Ő leparkolt a lányoknál én, pedig fölmentem. A hálóban találtam Szafit bekötött fejjel. Nem tudtam cselezik-e vagy mi. Kiderült vagy mi. Később mikor összegyűlt az egész banda, mesélte el a dolgot. Szopos eltörte egy pásztorkutya lábát. Sajnos a tett közelében ücsörögtek a pásztorok is. Mindkét pásztor jól látta az eseményeket, egyik sem volt vak, siettek a tett színhelyére. Szopos, mint egy igazi hős elszaladt. Szafi ott maradván megkapta a Szopos részét is. Becsületesen megegyengették a pásztorok furkósbottal. Lehet egyeletlennek képzelték Szafit, azért egyengették olyan előszeretettel.
  Szafi dumája közben alakult a másik ivászati pillanat. Folytatódott, mint a Dallas filmsorozat, annyiban különbözött attól, hogy nem kellett egy hetet várni. Ez alkalommal kerültem a szivattyúzást. Az egész társaság leitta magát a fekete földig. Úgy kódorogtunk, mint valami beteg kóbor kutyák. Az Oszi távolról felfedezte a lütyüző társaságot, gyorsan ott termett a tett színhelyén. Maguknak valóban ez kell! Holnap nagy út vár ránk, hogy lesz az elindulás? Pontosan nem tudom miket sikerült összemakogni, gondolom ezért nem tágított mellőlünk az Oszi-, Nem probléma, addig nem megyek el, míg meg nem isszák ezt az adagot, s aztán mehetnek lefeküdni!
  Mondott, amit mondott, de mégsem maradt, elment. Persze a társaság még egy-két sört felcipelt a hálóba. Alig parkoltunk le az Oszi szokás szerint a nagy semmiből ott termett. Követelte a kulcsunkat, amit rögtön eltulajdonított. Így hát bent rekedtünk. Ez egy-két gyereket felstimmolt. Kendyiék nem nyughattak a bőrükbe és minden áron ki akartak szökni, ha kell az erkélyen átdobbantva a másik erkélyig s onnan ki a szabad szabadságba. A nagy szökésterv meghiúsult, miközben a hős szökni vágyó legények tervüket szövögették az erkélyen az Oszi újra belopódzott hozzánk, csendet intett nekünk és kiosont utánuk. Akkor ért oda, mikor azt tárgyalták-, az Osziék nem itt vannak! Biztos az alsó emeleten. Másszunk át!
  Nagyon feltűnő lett az erkélyen álló hősöknek, hogy a hálóban nagy a kacagás, mikor hátrapillantottak szinte szívbajt kaptak ott helyben. Nem sokáig, mert mindannyian felvettük a kacagás egyik formáját a nevetéstol kezdődően, folytatva a nyerítezéssel, befejezve a röhögéssel. Az Oszi természetesen visszaadta a kulcsot. Kompromisszum született melynek értelmében nem félkettőig tartózkodik diszkóban a társaság, hanem éjfélig. De abból sem lett semmi, mert nem volt diszkó. Hát mi mást cselekedhetett volna a díszes társaság, lefeküdt bebikélni. Alvás előtt még egyet mecseregtünk. Csuky istenien tudott kontrázni, mindig egy sorral lemaradt. Szerre elszállt az énekszó, rátelepedett a csend a hálóra. A hét "betyár" mély álomba szenderült.
  Hajnal öt óra lehetett mikor Kendy órája veszettül csengetni kezdett. Kendy kézháttal akarta megsiríteni vekkerét. Hamarosan egymást bíztatva Attival az élen negyedórás késéssel feltápászkodtunk. Szerre le kellett csoszokáljunk a vendéglő melletti vécébe, mert minálunk az első osztályúnak kikiáltott budink nem működött. Nem is csoda, hiszen a fal nagyjából megvolt, lehet, kikukucskálhattunk volna egyes réseken felfedezve a kinti tájat.
  Elsőnek fogtam neki öltözködni. Mikor annyira felfejlodtem kimentem az erkélyre, és ott húztam fel a bakancsaimat. Nagyon jól esett az ózondús reggeli levegő. Csuki rögtön rávágta-, Popynak megártott a tegnapi sör. Leeregeltünk a kajáldába, reggeliztünk. Tíz perces szálloda előtti pihenővel útnak indultunk az Omu csúcs felé Beder tanár elvtárs vezetésével. Mindenki össze-visszatársalgott. Én Diával traccsoltam. Kérdésemre, hogy miként pihent, imigyen felelt-, Jaj, nem aludtam egy fikarcnyit sem. Ezek a kilencedikes lányok. Itt egy kicsit megállt, pihenőt tartott, majd tovább folytatta. . Ezek a taknyos leánykák valami ócska srácokat szedtek össze és egész este vacsogtak a hálóban. Egy kislány be sem ment idejében, kint rekedt a drága. Az eseményeket Baby közvetítette tovább-, Dia felszökött és a szuper hálóruháján nem volt mit bámulásszanak a fiúk, mert kivette a folyósóra a két mokán román legényt. Az ipsék nagyot repülve megcsókolták a folyosó szemközti falát.
  Duma ide, duma oda, de mindenkit lenyűgözött a táj szépsége. Valahol a felhők között jártunk. Mindenhol büszke ormok törtek a magasba. Alant a völgy ködbe burkolózva rejtette maga alá szennyes titkait. Idefent a tetőn minden tisztának élénknek és igaznak tűnt annak ellenére, hogy néhányan úgy éreztük, mintha meseországba járnánk. Talán ott is voltunk. A világnak sok szép sarka van, de ez is egyike a sok közül. Vízesések zuhantak a sziklák tetejérol alá a mélybe. Zergék szaladgáltak az ormokon. Elkaptunk egy pásztort is juhaival. Mi pedig a törpefenyők vendégszeretetének köszönhetően friss levegővel telítődtünk. Úgy szívtuk magunkba a tiszta levegőt, mint más, ahogy issza a vizet, ha kiszárad a torka egy száraz víznélküli meleg nap után.
  A légiósok belefáradtak a szervezett menetelésbe. Fürgeségüket és büszkeségüket feloldotta a természet ereje. Pedig egyik szakaszon még az Oszi is beállt a légióba. Sokat pihentünk, kb. minden kilométerre. Ezek az esti heherésző kilencedikesek kevésbé bírták az iramot. Egyik helyen többet időzve tízóraiztunk is egy vékonyat.
  Útközben tarka virágokat szedtem. Útitársaim először csak méregettek, aztán mindenki nekilátott egy-egy csokrocskát szedni. Az Oszink is szedett néhány szálat. Káprázatos színekben pompázott a minket körülölelő természet. Ezért is tűnt rövidnek az út fel a tetőig. Egyszeriben mikor nem számítottuk egyik táblán az állt, az Omu csúcs félórai járásra van. Mivel mi fittek voltunk negyed óra alatt tettük meg. 2500 méteren úgy éreztük magunkat, mintha igazi titánok lennénk. Szinte egy órát időzhettünk ebben a bűvöletben. Pedig hideg volt, nagyon fújt a szél, de ilyenkor mit számít mindez. Néhányan felmásztunk az Omu csúcs tetejére. 2507 méterrol üvöltöttünk nagyokat a mélybe. Aztán besétáltunk az Omu menedékházba, forró teával melegítettük fel magunkat. Legtöbben összevásároltak akármilyen rágcsálni valót és egyéb csecsebecsét.
  Elérkezett az avatás pillanata. Azoknak szólt, aki még nem tette meg ezt az utat a hegycsúcsig. Én Dekszestol kaptam egy hazait. Akkorát sújtott a nagy lapát kezével, azt hittem Buştenbe kötök ki.
  Elbúcsúztunk a "fenti világtól", útnak eredtünk lefele. Folytattuk a virágszedést. Valóságos versengéssé fajult. Ki milyen kapott és szedett. Kinek van több belőle. Ki hogyan fogja otthon elrendezni tálkájába stb. Baby tűnt egy kicsit nyűgösnek, megjegyezte-, Popy jól felvitted a hangod! Mindenbe beledugod az orrod! Minek is ne, végre én is felszabadultam. Feszítettem is a térképemmel, amit Andrástól kaptam. Ennek ellenére egyszer szinte eltévedtünk. Élveztük, ahogyan lefele döcsögtünk egyre dúsabb lett a növényzet és egyre nagyobb a köd. Egy időben alig láttunk valamit. Megesett bizony az is, hogy egy szakadék szélén hülyéskedtünk.
  Pontosan nem lehet tudni hány óra alatt sikerült leérnünk a völgybe, de azt tudom délután negyedöt volt. Eléggé kidöglöttünk. Buştenbe érve megrohantuk az egyik közeli bódét és feltankoltunk képeslapból. Aztán egyet fagyiztunk, majd söröztünk, újra fagyiztunk és máris jött a vonat. Mindenki még egyszer megbámulta magának a hegyet, amely kétnapi kalandot ajándékozott számára. Elbúcsúztunk a hegytől, mint egy igazi jó baráttól. Felszöktünk a vonatra. A rekkenő hőségben izzadtunk kegyetlenül. Estére mire beért a vonat már kellemesebb idő fogadott a hazai állomáson.   Az Osziékkal eregeltem ki a Tudorig. Kétpercnyi magányos gyaloglás után újra otthonba találtam magam.
Visszagondoltam kétnapi eseményekre, egyáltalán nem volt fáradtságos. Nagyon felüdültem. Rögtön igazat adtam András barátomnak. Megértettem, hogy az életet az apró örömök teszik szebbé. Igazából a szép dolgokra érdemes emlékezni, mert azok töltenek fel erővel. Attól leszünk többek másoknál, hogy voltak az életünkben ezek a pillanatok. Megtapasztalván angyali erejüket visszacsalogatjuk őket talán egy újabb kirándulásba.
Kalandra fel!

Borbé Levente