1982 - 83-as tanév

X. E OSZTÁLY ÉLMÉNYBESZÁMOLÓJA

1982 IX. 15

  Szeptember 15. jelenti a mindig visszatérő, és mégis új hangulatában lévő tanév kezdetét. Már a reggeli órákban igyekeznek a diákok százai, ezrei, az iskolák fele, azok, akik a szülői kezet fogva első bátortalan lépéseiket teszik meg az iskola folyosóin, és azok, akik a diákévek tapasztalataival talán utoljára, az életre való nagy kiképzés előtt állnak. Ezen túl már az élményekkel, pihenéssel, felfrissüléssel felfegyverkezett diáksereg teszi népessé az eddigi, reggeli órákban kihalt város, falu utcáit. Most mindenki a következő tanév kezdetéig egy évvel többet számol, egy évvel nagyobb osztályt ír a neve után. Mi is, a IX. E osztály tanulói voltunk, az elkövetkezendőkben a X. E osztályt fogjuk képviselni, ami elég nehéz év, hisz itt dől el mindannyiunk sorsa egy részben. Nagyon jól és még jobban, mint a tavaly, kell tanuljunk, hogy mindenki a magának kitűzött célt elérhesse. Meg is ígértük, hogy jól, s jobban tanulunk, és reméljük, hogy ígéretünket illőképpen be is tartjuk.
  Már az első nap is eléggé mozgalmas volt. Megkapta mindenki a sok új tankönyvet, amiből majd példásan fog tanulni. A tankönyveket mindannyian érdeklődéssel forgattuk, miután beszámoltunk egymásnak a nyári élményekről, és elbeszélgettünk az osztályfőnöknővel, majd felfrissítettük a ma egy éve, az osztály keretén belül választott szerepeket, különböző tisztségeket, mint például a KISZ titkár, helyettes, sajtó-, sport-, kulturális -, egészségügyi felelős, valamint más tisztségeket és funkciókat. Általában vállalta mindenki az elkövetkező évre is, hogy kötelességének eleget téve folytatja eredményesen az elmúlt év elején megkezdett munkáit.
  Az elég mozgalmasnak tűnő első nap hamar eltelt, és következnek a még mozgalmasabb hetek, a burgonyaszedés, amit szintén példamutatóan kell végig dolgozzunk, hogy majd frissen, jó erőben, egészségesen állhassunk a gonddal tele, nehéz napok elé.

Ferencz Adél

-6 +1 -1

Nem sokkal a tanév megkezdése után mindenki kötelező krumpli szedésen vett részt a csíkszépvízi mezőben. Habár kötelezőnek kötelező volt mindenki számára, de mégis akadtak, akik saját falujukba szedték a krumplit a tanári szó ellenére. De e pár tanuló kivételével mind jártunk szorgalmasan, és meg is volt az eredmény, azaz dicséret ért, de eltérve ettől a témától a krumpli szedés után tudtuk meg, hogy a IX. osztályban velünk együtt tanuló (vagy inkább nem tanuló) hat osztálytársunk át lesz téve az A-ba, tehát a X. osztályt folytatják. Ezek a tanulók:
- Bozán Beáta
- Csiszér Ibolya
- Páncél Mária
- Urszuly Ildikó
- Varga Mária

  A 39 létszámú osztályunk 33-ra csökkent, igaz hogy nagyon nem bánják e felsorolt tanulók, hogy nem járnak többé velünk, de mi is viszonzásképp nem bánjuk, mert e hat tanuló miatt mindig szégyenkeztünk, és romlott le az osztálymédia. De e hat tanulót megéri Szász Edit, aki a IX. osztályt a C-be járta, és hogy sikerült hozzánk átjönni az E-be, így osztálytársunk lesz az elkövetkező tanévben. Tehát hat tanuló helyében egy megéri, (legalább szellemileg).
Igen ám, de párhuzamosan a gyenge tanulók távozásával, jó tanuló is távozott az osztályunkból, habár nem a tanárok jóváhagyása által, hanem saját meggondolásából. Ez a tanuló Bodor Edit, a második volt az osztályunkban és ennyiben különbözik a többi hattól, kik rendszerint hátul tanulásban, elől rosszban jártak.
Remélem, hogy a tizedik osztály elvégzése után újra viszontláthatjuk egymást, úgy a tanulók, mint a tanáraik is, és nem lesz egy újabb hat, aki negatív nagyhangjáért, és viselkedéséért távozik tőlünk, osztályközösségünkből.

Adél

KÜLÖNÖS REKORD

  Lejárt már az első évharmadi, vagy talán mondhatnám úgy is, hogy a X. osztályi burgonyaszedés. Mivel nagyon kinyúlt, így kevesebb idő volt az I. évharmadi anyagot felvenni.
Nagyon zsúfolt a programunk, nagyon sok a lecke, de mindezek ellenére és annak is, hogy az osztály "hátsó" része elment, tehát a tekergő része, mégis maradt itt három, tehát akárhogy megittuk a pohár tartalmát, három csepp maradt benne. Ez a három csepp vagy talán könnycsepp (legalábbis a szüleiknek):
- András Emil
- Erős József
- Salamon Imre

  Mindhárman mind idáig viszik a rekordot, és arra gondolnak és igyekeznek, hogy meg is tartják ezt az élvonalat, de nem tanulásból, nem, hanem lógásból, bukásból és a nem tanulásból.
- Hol tekeregtek? Kérdezi a KISZ titkár, az osztályfőnök és mindannyian, mire ők mosolyognak (jópofák akarnak lenni). Hát igen! Erre megvan a válasz, de nem tőlük, hanem azoktól, akik kérdik: vajon hogyan tudná behozni a jövedelmét a Transilvania mozi, ha nem lenne 2 - 3 ilyen valóságos "mozi moly", akik megnézve minden filmet, fellendítik, kihozzák a bajból, abból a siralmas helyzetből a Transilvaniát. Mozi, jó film, amerikai, olasz, ez mind jó. Meglehet azt nézni, de szervezett formában és megengedett időben. Nem 11-től, 9-től vagy meg nem engedett időben. A mi osztályunk szervezetten (megengedett időben) szokott eljárni, amiért dicséretet is kaptunk.
  Igaz a krumpli szedési napon, mikor eső miatt nem mentünk dolgozni; de ott voltunk az iskolába, viderrel, és ahogyan kell. Így hát gondoltuk, hogy mivel nagyon jó film megy a moziba, hát megnézzük az osztályfőnöknővel együtt. Persze Salamon és Erőss, az említett hősök már ezek előtt "olajra léptek", és tudva azt, hogy hő de jó mozi van, gyere, menjünk (11-től), ők nem tudták, hogy mi is megyünk, így milyen kellemetlen csalódás érte őket, mikor találkoztunk 11-kor kettőjükkel a TRANSILVANIA előtt.

Ferencz Adél

  A már említett három osztálytársunkat megdorgáltuk egy komoly KISZ gyűlésen, amelyet az osztályfőnöknő jelenléte nélkül félig tartottunk, majd megjőve a tanárnő hallgatta tovább az égető témákról folyó harcot Lenke és Salamon Imre között. Ez a KISZ gyűlés az első évharmadban az első, de elég "erős" volt. Mivel más tanulónak nincs annyi rossz jegye és hiányzása, hát csak hármukról beszélgettünk egy darabig.
  Mikor jön meg az autóbusz? Miért épp matek órán késik? Mivel ez a kifogás "késett az autóbusz". Csak azt nem értem, hogy a délelőtt folyamán, mikor két órán ott vannak, de már a harmadik óra nélkülük telik el, akkor is késik az autóbusz? És milyen autóbusz? Erre már nem felelnek, de ezt igazolják az igazolatlan órák, és nem is beszélve a rossz jegyekről. A KISZ gyűlésen kívül tartottunk osztály- szülőértekezletet is, ahol tanár, szülő és a tanuló és részt kellett vegyen. Szép számban voltak jelen, de éppen az a szülő nem ért rá elmenni; vagy talán az autóbusz késett? - kinek gyermekének halomszámra a hiányzás és a rossz jegy. Mindegy, van erre is megoldás. Felhívatjuk az illető diák valamely szülőjét.
  Eltérve a szülői-értekezletről, a KISZ gyűlésen még más témaköröket is megtárgyaltunk. Legfontosabb az volt, hogy milyen a tanuló egyen öltözete a tanítás alatt? Hát mindkét féle (fiú, lány) rendes, szép és könnyen viselhető, mint például a nyakkendő, ami sok fiúnak halálos ellenfele, mivel "úgy szorít", pedig ez is az egyenruhához tartozik. A lányoknak pedig a hajszalag, az megint egy rémes valami. Az utóbbi még tűrhető, de a nyakkendő az már kevésbé. Mivel, hogy vannak az osztályban olyan nőszemélyek, akik demoralizálnak a nyakkendő ellen, olyképpen, hogy azt meghúzva lefele és elengedve "kellemes" érzést okozva a tulajdonosnak, élvezkednek, hogy milyen érdekes. Csak nevetni lehet, így megvan a fogas kérdés. MIÉRT nem kell nyakkendő: Ennek az osztályfőnöki szó vetett véget olyanképpen, hogy mindenki hozott egy kis füzetet, amelyben beleírnak mindent az illető tanárok a "tett" színhelyén és idején. Még azt is, hogyha valaki eszik órán.

Firkantásos aláírás Adéltól

1982 XI. 19

  Mennyire kellemes érzés, amikor tudjuk azt, hogy az évharmad utolsó napján vagyunk. Igaz ezt követte a "hideg" gyakorlat, de mégis jobb, mint tanulni. Mivel hogy az évharmad (az első évharmad) utolsó napja, hát gondoltuk, hogy rendezünk egy kis bulit, olyan osztály bulit, szóval előre évfolyam buli volt a neve, és meg is akartunk rá hívni egy másik X. osztályt, de mivel a hát X. közül nem tudtunk dönteni, hogy melyiket hívjuk, így úgy gondoltuk, hogy csak a G-nek vagy a H-nak lehet esélye. Ez a kettő közül, mégsem annyi, mint mikor 7 közül kell választani, de a lényeg az, hogy itt nem tudtunk dönteni, hogy melyiket is? Így (sokat) nem hívtunk senkit, magunkban buliztunk, és így lett osztály buli a neve.
  Hát ez a buli nagyon jó volt, és még jobb lehetett volna, ha a 33 tanuló közül nemcsak 20-an a tanárnővel együtt jelenünk meg, hanem mind. Persze így is nagyon jól szórakozott a társaság a Levente kazettafonja mellett. Főleg a vége fele, amikor már kellett hazamenni; mert hanem az autóbuszok elmennek.
  A buli alatt még az is megtanult táncolni, ki kevésbé tudott. Szóval minden szempontot figyelembe véve, szenzációsan telt. Igaz, hogy a kapust egy kissé bosszantotta, hogy mennyire jól érezzük magunkat, hisz halk zene mellett hogyan lehet jól táncolni? Mérges volt nagyon, pedig hívtuk, hogy jöjjön velünk táncolni, de azt mondta, hogy örvend, ha élhet. Így aztán megígértük, hogy a villanyt nem gyújtsuk fel, hogy ne szerezzen rajta kívül más tudomást a mi évharmadvégi osztály bulinkról.

Új firkalmány

1982 XII. 18

  Amint már, mint tudjuk, minden évharmadban 3-4 hetet gyakorlatozunk az építőtelepen. A X. osztály első évharmadában, az utolsó négy hétben gyakorlatoztunk (november 21. és december 21. között), az épülő színháznál.
  Kevés volt a munkánk, néha semmi, de szorgalmasan jártunk mindezek ellenére, kevés volt a hiányzó, de párhuzamosan ezekkel, ha mi nem hiányoztunk, hiányoztak már első nap a védősisakok, amelyeknek kevés áruk 180 lej volt. Hogyan, hogyan nem, első nap, mikor olyan hideg volt, fát raktunk. Mind meg voltunk fázva és úgy látszik, hogy a hideg megbénította egyes tanulók emlékező tehetségét, és nem tudva, hogy hová tették a védő sisakot, hát elveszettnek nyilvánították. Természetesen, meg kell ezt érteni, hisz néha azok a védő sisakok is útra kelnek és azért néznek szét a nagyvilágban, éppen akkor, mikor Kósa Edit és András Emil szorgosan tevékenykednek. Ugyanis Edit és Emil érezte át azt a felejthetetlen érzést, mikor megtudták, hogy nincs meg a védő sisak, ami csak 180 lej.
  Telnek a napok, a hetek, eltelik a harmadik hét is, és észre sem veszem, hogy mindkettőjüknek van védősisakjuk. Tehát, csak megkerült, és boldogan adták át ők a mesternek a második évharmad elején.

Megint egy firkalmányos aláírás

1982 XII. 21

"MINDEN ELMÚLIK EGYSZER TOVA SZÁLL A NYÁR"

.csakhogy most nem a nyár, hanem a X. osztály első, rövid évharmada száll tova.

  Igazán rövid volt ez az évharmad, csupán 9 hét, amelyből csak 5 hetet töltöttünk az iskolában, a többi 4-et gyakorlaton. Most az utolsó nap (úgy látszik), mivel 4 hete, hogy nem léptünk az iskolába be, elfelejtett mindenki, kivéve az osztályfőnököt, aki velünk együtt tűnődött, hogy hol is lesz egy üres terem, ahol megtarthatjuk az évharmadzáró osztályfőnöki óránkat. Némi tűnődés és keresgélés után találtunk egy termet.
  Minél kevesebb volt az idő, annál több volt a tárgyalni való, a tenni való. Mindenek előtt, elemeztük az eltelt évharmadban végzett munkánkat, elért eredményeinket, úgy a tanulás, mint a hazafias munka terén. Ezek után mindenki megkapta ellenőrzőjét az évharmadi lezárásokkal. Ez mind időbe telt, mégis jutott abból a kevésből arra is, hogy megtárgyaljuk a holnapi, tehát 22-I bulit, ami immár a II. buli lenne. Nagyon szépnek és jónak képzeltük el, megbeszéltük aprólékosan, de a gyanú legkisebb árnyéka vetődik rám, hogy nem fog mind a 33 tanuló részt venni, pedig ez egy örökre maradandó emlék lenne a diákélet emlékeivel együtt.
Most előzetesen nem írhatok a buliról, mivel ma csak tárgyaltunk és holnap lesz, de annyit írok, hogy csak jónak képzeltem el.
  Az elkövetkezőben írok majd a buliról, s remélem pozitív hatása alatt fogom megtenni, és úgy fogok beszámolni róla.

Újra egy Adél aláírás

1982 XII. 22

  Végre eljött a nagy nap, annyira vártunk, eljött, de kár volt annyira várni; ugyanis számítottam legalább harminc tanulóra, nagyot csalódtam. A bulit heten kezdtük, és ugyanannyian végeztük.
Büszkébben írnám, hogy csak heten nem jöttek el, sajnos nem ezt kell írnom.
  Három lány, négy fiú! Nagyon rossznak gondolná el bárki, de téved. Az osztályfőnöknőnk szavaival élve - nekünk nem tömeg kell, hanem zene. Zene is volt, s a tetejére még jól is telt. Igaz, hogy újra a kapus bácsi "páratlanul jókedvű beszélgetéseivel", ha lehet beszélgetésnek mondani, aki annak örömére, hogy egy kevés időre vége a "zajnak", a pohár fenekére nézett Elkezdve a pohárral és befejezve a hordóval. Jól beállítva, nem tetszett neki a dolog, lement a kapusszobába, hogy magányosan üldögéljen. De aztán úgy gondolta, hogy feljön, rózsáskedvébe lévén egyet veszekedik velünk. Hát ez meg is volt és kezdtük a bulit, a táncolást. Nem számított nekünk, hogy csak heten vagyunk, annak ellenére jól tudjuk érezni magunkat. Hálát adva az estének a kapus nem áll ki velünk egy újabb veszekedési partira. Hát, hamar eltelt, habár negyedtízkor indultunk el az iskolából. Tehát mégiscsak jól vetődött rám a gyanú kis árnyéka, hogy nem fog eljönni az egész osztály, de 20-án, ahogy megbeszéltük még ennyien sem hiszem, hogy legyünk. Nem hiszem, de remélem!

Adél

  Szerencsésen befejeztük az első évharmadot és megkezdtük a másodikat. Kisebb-nagyobb, jobb és balszerencsék közepette eljutottunk eljutottunk a másodiki évharmaddal is oda, hogy gyakorlatra megyünk.
  Hát három hete elindultunk gyakorlatozni, igaz, hogy mindjárt a második nap egy romantikus dús jelzővel illetett meg a mesterünk. Pedig jobb lett volna csínján bánni ezzel a jelzővel, de a mester, akit nem "áldott" meg a természet valami humoros kedvvel, hamar ránk szórta ezt a munkára serkentő, kedvet adó éppen ránk illő jelzőt. Igaz, nagyon nem fedi az igazságot, de a lényeg az, hogy a "leghitványabb" osztálynak voltunk keresztelve. Ebben a gondolatban ringatva magunkat, továbbra is igyekeztünk úgy dolgozni, hogy mind csak ilyen örökigazságokat mondjon rólunk!

1983 III. 3

Megint Adél

  Sajnos kevés időnk maradt, hogy megírhassuk a dolgozatokat. Így aztán úgy döntöttünk, hogy a gyakorlat előtt megírunk hármat és azután a még megmaradt két héttel takarékosan gazdálkodunk, és megírjuk a másik hármat. Igen ám, de nem akartunk, és mégis úgy lett, hogy a gyakorlat alatt is kellett írjunk egy dolgozatot, éppen a magyart. Habár megírtuk idejében, de mindenkinek jött egy olyan fantasztikus ötlete, hogy írjuk újra. Így aztán újra írtuk.
   Mindenki ír szorgalmasan, már az időből kezdünk kimenni, kezdi a tanárnő összegyűjteni a serényektől, akik hamar befejezték. Egyre többen teszik le az asztalra, míg a tanárnő sétál a padok közt. Egy szerencsés pillanatban, éppen mikor Gergely Kati kifele igyekszik a dolgozatfüzetével, a tanárnő helyet foglal G. Ildikó mellett, aki serényen ír, de rögtön leáll a keze. Már kezdünk csendben beszélgetni a tanárnővel, mert befejeztük a dolgozatunkat, de Ildikó előtt még ott van a füzet. Gondol egyet, és hát most, " úgyis gyakorlatozunk" és lehet lesni, nem számít az, hogy dolgozatot írunk, és az sem, hogy a tanárnő a padtársam. Így, ilyen gondolkodások közepette gondolta, hogy egyet be les a füzetbe, egye fene!
   "Egy lánymosollyal búcsút int az ember
   s úgy érzi, hogy lesni volna jó"
   Ildikó úgy látszik, éppen azt az éneket dúdolgatta magában, amikor mosolyogva ránéz a tanárnőre és merész elhatározással be les a padban lévő füzetbe. Nyílván, hogy a tanárnő észrevette, hiába mosolygott Ildikó, lehet, túl lágyan sikerült. Gondolta a tanárnő ez elsimul kissé, de Ildikónak újra mosolyogni meg lesni van kedve. Mivel a füzet a legjobb segítség ilyen kilátástalan helyzetbe, mégis bajba került. Az volt a baj, hogy a tanárnő ott ült mellette és egyre kilátástalanabb lett a helyzet. Ennek ellenére, nem volt mást mit tenni, muszáj volt újból a füzethez folyamodni, ha nem akarja az ember, hogy rossz legyen az a vacak dolgozat. Így megkísérelte újra, de szintén nagyon lágy volt a mosoly, ügyetlen a mozdulat és.
   .gyenge a dolgozat!

1983 III. 14

Adél

  Az utóbbi időben nagyon derültünk a Csaba frizuráján, mert inkább beillik "kakas frizurának", mint rendes hajviseletnek. Persze ez a "kakas frizura" egy kisebb kontyhoz hasonlított, amelyet a rajztanár a tudomány kidudorodásával magyarázott. Nem éppen ez az érdekes, hanem az, hogy egy reggel szintén ilyen dudor ékeskedett a fején, mikor bejött a biológia tanárnő.
   "- Csaba nagyon jól aludtál, mert feláll a hajad. Miért nem vizezed meg, és lesimul"
   "- Nem baj tanárnő, ezen túl, ami feláll levágom!"

1983. III ÉVHARMAD

X. OSZTÁLY

- Gondolatok a könyvtárban - buzgón mondja Becze Orsolya a felkelés izgalmaitól átjártan, de hasonló a megjelenése egy ilyen tanulóhoz, kinek már a kis újában van a nem is könnyű vers megtanult részletei.
- Vörösmarty Mihály verse - még ezt is hozzáteszi, és nagy lélegzetvétel után elmond két kurta sort. Hallgat. Nyel. Baj van! Nem tudja.
- Hát igen Orsolya! Maga így akar megélni, hogy nem tanul? Úgy gondolja, hogy ahogy lesz, úgy lesz! Ha itt az iskolában nem állja meg a helyét, hogyan fogja megállni az életben? Az ilyenből lesznek majd az emberek? Az életrevalók?
- "Nem félek tőled sors! Bármit akarsz! - zengi Orsi a "fejmosás" utáni szabad pillanatban, amit a következő versek elolvasására használt fel, és nem figyelve a tanárnő szavaira, zengte az említett sorokat.
   Tehát Orsi nem fél a sorstól, bármit akar, még ha Vörösmarty írta, akkor sem

1983 IV. 20

Anonimus

  Néha az embert egy olyan gondolat gyötri, hogy vajon, ha én most behunyom a szemem, akkor senki se lát engem? Sokak előtt behunyom a szemem, és senki nem lát, mivelhogy én sem látok senkit!
   Nyílván, hogy Csabát is ilyen gondolatok gyötörték, csak más megnyilvánulási formában. Úgy látszik soká gyötörte ez a gondolat, és egyszer már nem bírta tartani és kirobbant belőle egy rajz órán. Persze ezt a rajz órát Piszkos Fred légköre szállta meg, mert már óra előtt jókat derültek a fent említett Rejtő hős ostobaságain. Csaba nagyon beleélte magát, és nem vette észre, hogy a tanár már egy fél órája társalog az osztály néhány "légkörmentes" tagjával. Egyik pillanatban elérte Csaba feszült helyzete a tetőfokot, épp, amikor a tanár elvtárs azt kérdi, hogy ki ismeri például a rokus szerkezetet. Csabát gyötörte a gondolat meg Piszkos Fred, és arra gondolva, hogy a távol ülő Máthé Árpáddal csendben cseveg, hangosan így szól, míg gondolkodunk a kérdésen - Piszkos Fred nyájasan mosolyog - és mosolyogva mosolygott melléje. Hát mi is mosolyogtunk rajta. Miután ráébresztettük Csabát arra, hogy nem épp van, ahogy gondolta, mert kimondottan Árpádnak címezte a mosolygás mondatát, az nem azt jelenti, hogy mosolyogva nem veszi tudomásul az osztály többi tagja.

1983 IV. 20

Csak dátum

MÉRKŐZÉS

  Néha nemcsak a tanár, hanem a diák is belefárad egy hosszú, forgalmas nap végén a szakadatlan figyelésbe, agytörésbe. Főleg, ha a matek óra olyan szerencsés, hogy egy ilyen fáradtságos nap végére kerül, akkor nem nagyon bízhatja el magát a tanulók ébersége felől.
   Hát most is egy áldott matek óra volt az utolsó, amikor már szinte mindenki úgy érezte, hogy mintha egy kis homály lenne az agyában, és bármennyire is akar, de nem tud figyelni. Ezen a matek órán, többek közt Antal Erzsébetet is megszállta a "szerencse", hogy kimehessen a táblához. MATEK PÉLDA - ERZSI mérkőzést, vagy mondjam úgy, birkózást láthatott volna az osztály, ha Erzsi agyát is ne szállta volna meg az a bántó valami, ami inkább arra késztet, hogy nézze a diák a szemben lévő oldalon a fenyőfák szép (zöldülő) fejlődését, mint a matek példa megoldásának módját. Szegény Erzsi abba kellett hagyja a természet megfigyelő munkálatait, mert várta a táblán felírt csínos kis algebra példa. Erzsi kimegy, megáll! Felvés két számot, és újra megáll, de tovább. Vagy a kréta nem írt, vagy a tábla siklott, de az a lényeg, hogy több szám nem került fel a táblára. Úgy látszik, Erzsit bántotta a kréta dolga, mert csak állt és nézte a táblát. Nyilván, hogy a tanárnő észrevette, és nem törődve a krétával felszólítja Kósa Olgát, hogy menjen ki és magyarázza el.
   Olga feláll! De úgy látszik, hogy nagyon sokat gondolkozott a feladat megoldásán, mert több gondolat nem fért a fejébe, mintha csak magába cincogta volna el, így szólt: - De én sem tudom tanárnő! Ez a mondat úgy hangzott el, legalább is Olga úgy gondolta, hogy most olyant mondtam nagy hirtelen, aminek a történelemben külön bejáratú helye kell legyen, így a nagy teljesítményéhez még egyet kuncogott, és eltűnt a padban.

1983 IV. 21

Szintén dátummal vértezett írás

EGY SÜTI TÖRTÉNETE

  Az már mindenki által köztudott dolog, hogy a szokásos mindenapi tanfelszerelés elmaradhatatlan tartozéka a "tízórai" is. Mindenki nagyon jól tudja, és soha otthon nem felejti ezt a kimondhatatlanul nagyra becsült, tanuláskedvet és türelmet adó tízórait. De akadnak olyanok, mint a X. E osztályban, akik bár gondolják, tudják, mi az igazi diákkötelesség, mégis otthon felejtik a tízórait, vagy éppen nem csomagolnak. De hála annak, hogy azok, akik építették iskolánkat, gondoltak az ilyen "éhezőkre" és építettek egy "BÜFÉ-t".
   Így Csaba, aki szintén megszegi a rendes diák kötelességeit, otthon felejti a tízóraiját. Gondolta, hogy átmegy a büfébe venni valami sütit. Leventével együtt kifogtak egy szerencsés szünetet, amikor ez a büféhelyiség összeszűri a két líceum diákjait, és van ott vásárlás, vagyis lenne, ha nem lenne tolongás, mert az ilyen "diák-dús" szünetekben a büfében az ember testi elficamodásoknak van kitéve, amit követ a büfét dicsérő szép szózápor. Tehát, bedugott fül is ajánlatos többek közt az ilyen helyen, ha az ember meg akarja őrizni erkölcse tisztaságát. Ajánlom még azt, hogy ha enni akar az ember, éhezzen azelőtt úgy ki, hogy az esetleges deformálódásokat, az ezt követő jó étvággyal lehessen helyrepofozni. Hiszen képtelenség odaférni ahhoz a "lyukhoz", ahol a büfésnő keze osztogatja ki a sütit meg miegymást, állapítja meg Csaba is és gondol egyet.
- Hát az a sok tanár is így tolong, ha enni akar? Nem! Gondolja és már tett is követi gondolatát. Három lépésbe került az egész.
- Halmágyi tanárnő küldött sütiért! És tolongások, meg ilyen-olyan hangzavarok nélkül, szépen becsomagolva megkapta a sütit. Mosolyog és így szól:
- Többet ésszel, mint erővel!
   Többet a tanári "lyuknál", mint a diák "lyuknál."

1983 IV. 27

EGY JÓL SIKERÜLT "TÍZÓRAI"

  Végre eljött az a boldog perc, mikor megérhettük azt, hogy elvigyenek a Sutába lőni!
   Hát elvittek, de olyan sárgyúrás után érkeztünk meg, hogy szégyellje meg magát egy ász-pék. A sár mellett szomorú volt az idő, vizes a fű, de azért volt hangulat! Szerencsésen vagy szerencsétlenül célba lőttünk azt az öt golyót, amit kezünkbe adtak. Negyedtizenkettőkor már szabadult az osztályunk. Gondoltuk, hát menjünk egyet ki az oldalba tízóraizni! Elindultunk tizennégyen fiúkul és mi lányok is heten. Az esős borús idő ellenére is volt hozzá kedvünk.
   Tehát elindultunk a félig ázott lábbelikkel, kisebb-nagyobb csúszások közepette a domboldalon felfele, amíg kilyukadtunk egy olyan tisztásra, amit magas sziklafal vett körbe. Megmásztuk mi azt is, míg végül belyukadtunk egy erdőbe, ahonnan sehogy sem tudtuk magunkat kivezetni. Végül is egy ösvény kivezetett bennünket egy szép tisztásra, amit egész körbe erdő kerített be. Itt aztán csillapíthattuk a fel-fellángoló éhségünket. Hát itt tanyát vertünk!
   Közben, amíg az erdőben dalolgattunk, és ismételgettük az osztályfőnöknőnk szavát, hogy rossz idő nincs, csak rossz turista, észre nem vettük, hogy Tamáska eltűnt! Kiáltoztunk tizenhárman húsz fele olyan hangosan, hogy egy mellettünk lévő bokorban nyugvó nyulat halálra ijesztettünk! Ahogy a tisztáson mindenki kezdi kicsomagolni a kaját, egyszer jön Tamás, és a kezében hoz valamit. Há mi megtapsoltuk, - de mi van a kezedben? - kérdeztük. - Egy madárfióka - hangzott a válasz. Mindenki megnézi, majd Tamás letette a földre, közel a Máthé "tanyájához". A madárka látott egy füssöt, és látta hogy barna, meg hogy ő olyant még nem látott, gondolta rámegy. Úgy látszik, hogy a barna szín megbénította a madárka érzékszerveit és elfelejtette, hogy két perc alatt el kéne tűnjön a bozótba, így az Árpi füssét, hát hogy is mondjam, - hosszan tisztelte. Úgy látszik megérezte, hogy csínyt követett el, mert dolga végeztével hirtelen eltűnt a bozótban. Nagyon nem kért bocsánatot Árpitól, aki annyira sértve érezte magát ezért, hogy fogta a mélyen tisztelt füssét és hazaballagott. Hát maradtunk 12-en. Mit tegyünk, már ettünk is, hát bújócskázzunk!
   Rohanás, izzadás, csúszás, esés, miegymás, miközben az Olga tollas ütője sem vallott szégyent. Egyszeriben kisütött a Nap. Nagyon meleg Van, de melegebb a hangulat, habár volt olyan, aki mintha akarta volna "hűteni", de mi nem engedtük! Ezt a jó hangulatot is megunták egy páran, így Árpi jó példáját követve Baby, Tamás, Levente, Salamon, Erőss és Emil hazaballagott. Így maradtunk hatan a nagy kiránduló csoportból. Nagy volt továbbra is a tollas ütő sikere, de a napsugárnak még nagyobb, így napoztunk, mialatt Laci és Zsófi újra elmentek. Maradtunk öten lányokul: Klári, Olga, Orsi, Szeszú és Én!
   Napoztunk volna sokat, de az idő nem engedte, így mi is elkezdtünk hazaballagni, hosszan énekelve az erdő mélyén.
   Remekbe sikerült ez a kirándulás, csak kár, hogy nem vett részt mindenki az osztályból. Hasznunk is származik ebből a kirándulásból, nemcsak élményünk, mert öten a végén rájöttünk arra a tanulságra egy nagy szerencse árán, hogy nem tanácsos lányoknak magukra kirándulni!!!

1983 V. 12, csütörtök.

"HÉTFŐN MÉG A FŰ SE NŐ"

  Ezt tartja minden rendes diák és mondja, csak az a baj, hogy nem minden tanár hiszi el ezt, és megnézi komolyan azt a füvet.
   Egy szerencsés hétfői napon, amikor ugye a fűse nő, román óránk volt Halmágyi tanárnővel. Nem is lett volna olyan nagy baj az a román óra, ha ne kellett volna tudni egy "rövidke" vers, "rövidke" hét szakaszát. Azt hiszem, hogy mindenki, tisztelet a kivételnek, habár hajszálon múlt, hogy majdnem csak tisztelettel maradtunk - túl kurtának tartotta a verset, így nem tanulta meg. Nem nagyon fáradoztunk azért, amiért nem tudtuk a verset, mert kapott mindenki -, itt van már egy-egy kivétel - jegyet, ami szinte tízes, csak hát szám levonásának híjával, de hát ez a kis különbség semmiség.
   Tehát, bevásárolt remekül az osztály szinte tízesekből. Árpádnak szerencséje volt, mert hiányzott a múlt órán, így nem felelt, de el volt keseredve, hogy ő nem lehet velünk egyenlő, miért is nem kapott ő is jutalomjegyet? Így bánatában és barátaiért Labis bácsit hibáztatva izzadott egy verset, amelynek címe: - EGY ROMÁN ÓRA EMLÉKÉRE - . Azért tette, hogy majd szívdobogva emlékezzünk erre a feledhetetlen órára.

EGY ROMÁN ÓRA EMLÉKÉRE

   Likas fazék fekete
   Labis bácsi nagy eke!
   Pedig ő egy nagy költő
   Nagyon híres, óriás ő!

   Sok jó verse van., hej!
   Hát a "Moartea Caprioarei"?
   Legjobb verse a sok közül;
   Ki megtanulja megőszül!

   Így senki meg nem tanulja,
   Meg is van a jutalma,
   Az egész osztály hármast kapott,
   Mert a versből senki, semmit nem tudott!

   De örvendjetek egy keveset,
   Mert Klári tudja az egészet!
   Hármast kapott mindenki
   Tízes jut egyedül neki!

   Tehát ezért maradtunk szinte csak a tisztelettel, de végül is van egy szem kivétel, aki szinte nélkül tízest kapott.

1983 V. 23, hétfő

Egy aláfirkalmány követi

Egy másik vers, ami szintén erről az óráról szól, és belelátva a tanulókba, leírja azt a lelkiállapotot, ami uralkodott ezen az órán.

   Tüzesen süt le a meleg napsugára,
   Az ég tetejéről a 2-es iskolára;
   Fölösleges dolog sütnie oly nagyon,
   A X E-nek úgyis nagy melege vagyon!

   Azért van melege, nemcsak a nap süti,
   Hanem román jön és verset kell tudni.
   Kellett volna tudni, de senki nem tudja,
   Így a forróságot ez is fokozza!

   Mindenkinek ég tenyere, szinte megkövül,
   A tanárnő ott sétál a gyilkos napló körül.
   Hatalmas lapjait könnyedén forgatja,
   És a diákokat szerre kiszólítja.

   "Tanárnő, nem tudom!"; "Nem készültem mára",
   Hangzik a padokból. Mintegy vezényszóra.
   Mindenki reméli: hátha nem szólít fel,
   De hallom a nevem. Mi lesz vélem most! . hej!

   Tüzesen süssél meleg nap sugara,
   Süssél az osztályba, rá a naplóra:
   Süssél jó erősen, ha van erőd, addig,
   Míg az a sok tossz jegy onnan kikopik!!

1983 V. 23

Adél (ki lehetett böngészni)

   A X. osztály utolsó évharmadában volt azt hiszem a legtöbb derűs esemény, de egyszer mindennek vége, mert elérkezünk az évharmad végére. Pillanatnak tűnik most egyben a két év is az utolsó osztályfőnöki órán, habár évharmadunkból volt még hátra három hét, de azt gyakorlaton töltöttük.
   Nagyon kevés egy óra két év felidézésére, elemzésére. Néha nagyon borús volt, de az osztályfőnöknőnk megállapítása szerint, mi mindig vidámak és derűsek voltunk élen András Csabával, krónikánk többszörös hősével. Nehéz helyzetekben is tudtunk nevetni, de mégis volt egy idő, mikor távolról intett minden vidámság és derű. Nagyon szomorú volt az a hétfő reggel, mikor megtudtuk, hogy a mindenki által kedvelt osztálytársunk Ambrus Attila meghalt. Döbbenet és nyomasztó és nyomasztó gyász sújtott le mindnyájunkat, és íme egy éve ma, mikor utolsó osztályfőnöki óránkon beszámol négy tanuló az egyéves megemlékezésről, ahol négyen képviselték az osztályt. Még most is mélyen a szívünkben van, nem lehet azt elfeledni. Azóta sokat változtunk és változott minden. Két év alatt sok mindenen egy keresztül az ember, sok mindent megpróbál és tapasztal. Elég volt ez a két év ahhoz, hogy osztályunk is megváltozzon. Kisebb-nagyobb baráti körök alakultak, de az osztály maga, az csak egy egész maradt. Néhol a barátság eltartott mostanig, néhol félbeszakadt, de a legszebb és tartósabb barátság, amit a Krónika számon tart, az a Gergely Zsófia és András László barátsága.
   Vajon tíz esztendő múltán egyik-másik lopva gondol erre, vagy együtt derülnek rajta? Reméljük, mert az ilyen barátság példamutató és szép; azonkívül az osztályfőnöknőnk is helyeselte kapcsolatukat, mert semmi rosszat nem látott abban az egy-két órás utcasarki "pár szóban". Az osztály nevében gratulálok nekik, és további kitartást kívánok. (TAPS)

Adél

1983 VI. 6

   Csaba, ki egyre-másra színezi becses krónikánkat, nagyon ötletes gyerek, habár még; az osztályfőnöknőnk szavait idézve - "gyermek akar maradni legalább az érettségiig", nagyon ügyes és páratlanul faragja a fűzfa sípot.
   Az első gyakorlati napon a mesterünk, akitől most szintén búcsút veszünk és többé nem halljuk az "örök igazságait"; kihirdette az osztályunkban, hogyha hoz valaki egy használatlan lapátot, kap érte egy szabadnapot. Klári, aki megragadta az alkalmat, hozott másnap egy lapátot, így nem hozhatta fel az énekpróbára. Véletlenül elcsíptük Csabát, ahogy az elmaradhatatlan rollerrel ment a suli fele. Lestoppoltuk, és könyörgőre fogtuk, hogy legyen szíves és vigye ki a lapátot (persze nem volt nyele).
   - Értsetek meg - magyarázta Csaba - nem tudom elvinni, mert nincs hely.
   - Dehogynem!
   - Felakasztod és elviszed!
   - Szó se róla - ellenkezik hangoskodva, - hát a kajám is a hasamba van betéve.
   Hát nem értjük, de látjuk, hogy kissé nagyobb a pocakja a természetesnél. Ötletes a gyerek, és egy blúzba a sok közül bele tette a kajás zacskót, úgy szállította a füss alatt. Igaz, kissé nagy volt, de gondoljon mindenki azt, amit akar. Tovább kérleltük, hogy vigye már el, de végül megállapította, hogy nem teheti be a lapátot a kaja mellé; mert fél, hogy a tiszta lapátot összekeni az étellel, amit idáig féltve hozott.
   Megoldást kellett keresnünk és elmentünk a tiszta lapátunkkal, miközben Csaba és a kaja elviharzott.

Se dátum, se aláírás

1983 VI. 30, csütörtök
   Végeztünk a X. osztállyal, ma van az utolsó napunk és biza, kissé elérzékenyülünk, mert ez a két év nagyon összefont bennünket; és most választóláz csöppent közénk, rendeződik valamennyiünk sorsa, részben.
   Elválunk!
   Lehet, hogy nevetve,
   könnyen távozunk,
   de mégis fáj, ha
   nem találkozunk.
   Néhányan közülünk már nem akarnak a padokban ülni, egyenruhában járni, rövidebb-hosszabb ideig. Nem tanulnak olyan szorgalmasan. Pedig mindig tanul az ember, de igazán csak a padokban.
   Most elindultok! Kiléptek az élet színpadára, ahol sokszor keményen kell küzdjetek. Minden titok előttetek, a jövő titka, amiben rejlik életetek. Hogy hogyan álltok ki, mennyire lesztek szilárdak, megtorpantok-e a kemény küzdelmektól? Mert "az élet hosszú harc, és rövid a béke" /Petőfi/. Cselekedeteitek olyanok legyenek, hogy a munka szeretet, az embertárs iránti szeretetet tükrözze. Segítsétek egymást és tartsatok ki azok mellett, mit tanáraitoktól kaptatok. A jót, a szépet felhasználjátok, munkátok, kenyérkeresésetek közben. Mindig szeretettel gondoljatok tanulóitokra, kik felkészítettek az életre, de mindez nem elég. Ti magatokat tovább kell fejlesszétek az életben.
   Ránk, akik még a padokban ülve számoljuk azt a pár évet, amit még diákévnek lehet mondani, nehéz feladatok terhe nehezedik. Nehéz napok elejébe nézve alaposan felkészülünk az életre és úgy hagyjuk el második otthonunkat, az iskolánkat. Mi még két évig diákok leszünk, de az elkövetkezőkben ismerjük és köszöntjük egymást, úgy, mint eddig. Az, hogy mi diákok, ti némi élettapasztalattal rendelkező kenyérkeresők lesztek, ne képezzen szakadékot közöttünk, mert ti is tanultok. Ti a munka mezején, mi a padokban!
   Álljatok meg hát, mert:

   "Legnagyobb dolog e földi életben,
   ember lenni minden körülményben"

   Semmi aláírás és firkalmány