hagyományhű magyar katolikusok

SZŰZ MÁRIÁNAK, MAGYARORSZÁG KIRÁLYNŐJÉNEK
felajánlott honlapja

"BÍZZATOK, MERT ÉN LEGYŐZTEM A VILÁGOT"

KATOLIKUS-HONLAP FÓRUM BEJELENTKEZÉS REGISZTRÁCIÓ
 
A hozzászólások nem a honlap szerkesztőjének, hanem az egyes hozzászólóknak a véleményét tükrözik.

(153) Honlap-II.
(8) Róma
(13) Végidő ??
(157) Pius-ügy
(16) A honlapról
(165) Gondolatok
(278) Honlap
(244) Magyarország
(121) Világegyház
(54) Jövő/Remény
(199) Hírek
(1) Lelkiség
(58) Mások helyett
(199) Kérdések
(34) Hitünk
(77) Fatima
(16) Assisi-ügy
(47) Közlemények
(20) Hallottam...
(66) Fórumozás
(12) AZ ISTENI IRGALMASSÁG
(88) Evolúció
(151) Liturgia
(12) Katolikusok tennivalói
(141) A világ
(9) "Nemcsak kenyérrel..."
(1) Adok-kapok
(140) ki a hibás?
(50) Magán üzenetek
(12) Történelem-hamisítás
(23) Örömeink
(77) Városmisszió '08
(17) Erkölcs
(55) Tekintély
(88) Vélemények
(9) Kis Római Zsolozsma - "reklám"
(8) Problémák
(44) Bibliothecula
(44) Hibajelzés
(20) Mi a teendő?
(28) Viták
(9) Anglikán-kérdés
(2) Aláírásgyűjtés vagy fsspx
(1) KATEKIZMUS
(8) Ha a Katolikus...
(7) Klerikalizmus
(27) Reakciók
(8) Tudomány és fejlődés
(20) Mindennapok
(9) Metanoia
(5) Kapcsolatok
(6) Pisti
(5) "Bízzatok..."
(27) SJM
 
Ha a Katolikus...
 Ha a Katolikus harcra kél...

Még nem jelentkezett be, így nem írhat a fórumba

 akolitus adatok | 2009.06.08 09:45 | 8
7-re: Az unoka Isten gondviseléséből nem nyerte el a megfelelő számú mandátumot, így nem kell meggyaláznia az őseit. Ami viszont nagyon szomorú, hogy egy olyan párt szolgálatába állt, amely szintén megtagadta az alapítói emlékét, keresztény szellemiségét, s a szabadelvű-szabados-kommunista utódpárt szekértolójává vált.

 Vágfalvy adatok | 2009.06.07 00:21 | 7
Megrendítő, ha az ember tudja, hogy az állam feladata az, hogy Isten parancsolatait érvényesítse a földön. Nem állunk olyan messze időben attól a kortól, amikor az uralkodók még úgy voltak nevelve, hogy uralkodásukért a Mindenható előtt fognak felelni. Egy uralkodó az örök törvény betartásáért felelt, ma egyik utódja, akinek mindezt tudnia kell, demokratikus választásokon jelölteti magát néhány évre!
Bár a családjuk nevét hallván egy magyart kirázza a hideg, de alázatos tisztelettel meghajol az Isten kegyelméből lett királyok előtt. Szerény véleményem szerint ez az unoka pedig cselekedetével megalázza elődei emlékét!

 Vágfalvy adatok | 2008.11.24 13:51 | 6
A Nomon úgy tűnt, nem igazán van tisztában Krisztus Király ünnepének mondanivalójával a plébános sem. Ilyesmiket tudtam meg:
A világ különböző országaiban élt kb. 2000 néhányszáz király, aki uralkodott, vagy elenyésző részük szolgált (Nem teljesen értettem, miért zárja ki egymást ez a kettő).
Velük szemben áll Krisztus, aki más értelemben király, akinek koronája töviskoszorúból van, és trónusa a kereszt fája...
Én pedig csak töprengtem azon, hogy ezek szerint hova sorolható Szent István királyunk, vagy Szent László?
Vagy hova sorolhatók az olyannyira gyűlölt Habsburgok, akik azért tudatában voltak annak, hogy Isten kegyelméből királyaink, és uralkodásukért számadással fognak tartozni a Mindenható előtt?
A 2000 király szembeállíttatik Krisztus Királlyal, de a keresztény és a pogány királyok nem állíttatnak szembe egymással?
Valami ilyesmi megállapítás pedig nagyon hiányzott: "Jézus Krisztus hatalma nem csak a túlvilágon abszolút, hanem földi életünknek is ő az egyetlen uralkodója", ezért a földi uralkodók is alárendeltjei a királyok Királyának, Jézus Krisztusnak.

 Élthes Eszter adatok | 2008.10.24 16:45 | 5
Ne feledjük, hogy most vasárnap, Mindenszentek ünnepe előtti vasárnap, vagyis október 26-án van KRISZTUS KIRÁLYSÁGÁNAK ÜNNEPE.
A honlapon megtalálható a Szunyogh-Xavér misszáléból a szentmise leírása, imái, énekei és - a HABEMUS PAPAM oldalon - XI. Pius pápa enciklikája is, mellyel ezt az ünnepet elrendelte (Quas Primas - XI. Pius pápa Krisztus-Király ünnepét elrendelő apostoli körlevele e cím alatt. www.katolikus-honlap/regi2/habpap-dok/quasprimas.htm)

Krisztus királysága, illetve ennek ünneplése mindig időszerű, de most talán még jobban, mint valaha. És a tradicionalisták számára azért is nagyon fontos, hogy most október utolsó vasárnapján ünnepeljük, mert - miként Maessen atya magyarázta - nem véletlen, hogy a NOM-ban az egyházi év végére tették át. Ez nem csak adminisztratív intézkedés, hanem a napnál is világosabban mutatja a modernisták vélekedését: Krisztus itt nem, majd csak odaát uralkodik teljes hatalmával. Ezt a csak odaát megnyilvánuló hatalmat mutatja, hogy a "földi ünnepek" utánra került az ünnep. Holott Krisztus Urunk a király MINDEN EMBER ÉS NÉP életében itt is, most is. És nekünk, tradicionalistáknak egyik legfontosabb feladatunk, hogy Krisztus királyságát itt is elismerjük, megvalljuk, hirdessük. CHRISTUS VINCIT, CHRISTUS REGNAT, CHRISTUS IMPERAT!

 pro Christi adatok | 2008.10.23 19:08 | 4
Köszönettel vettem -:)

 Minister Primus adatok | 2008.10.23 18:42 | 3
Egyébként nagyon szeretem olvasni a hozzászólásait! :)

 pro Christi adatok | 2008.10.23 11:03 | 2
Köszönjük a cikk felrakását: én is olvastam ezt a jelzett forrásoldalon és talán van itt is helye.
Hát, igen: talán ez az, ami többek között elsikkadni látszik - a valódi katolicizmus szelleme és lelkisége után, persze. (Egyébként valószínű, hogy a kettő nem is egészen szétválasztható egymástól. Hiszen a katolicizmus erősebb időszakaiban sem a világhoz való alkalmazkodás, sem a megfelelni akarás, sem a kor forradalmi és demokratikus jelszavai által való megtéveszthetőség, sem a bizonytalankodás nem volt rá jellemző és nem akart MINDEN ÁRON békét, vagyis inkább hamis békét - annak rovására megalkudva, ami viszont a valódi béke záloga.)
Hogy mi a mai jellemző állapot, annak érzékeltetésére elég megnézni más, egyházi fórumokat vagy belehallgatni katolikus rádióműsorokba és rögtön meglátjuk, mennyire átitatta a mai katolikust a liberalizmus és a baloldaliság szelleme. Sajnos összetévesztik a valódit a paródiával.

Néhány példa (nem szó szerint idézve) az elmúlt napokból, az aktuális nemzeti ünnep kapcsán elhangzott nyilvános szónoklatokból, olyanok résszéről, akik, mint "a nép ébresztői", nyilvános beszédekben így méltatták 56 szellemét:

- "az ember OLYAN ÁLLATFAJ, amelynek szüksége van Istenhitre és amely nem magányos élőlény, mint a tigris, hanem csak közösségben tud létezni és eredményt elérni. Ezért nekünk is csak összefogva sikerülhet ez."

- "amióta az ember LEJÖTT A FÁRÓL, mindig jobban akar élni. Majd ha mutatnak olyat, aki nem ezt akarja, akkor elhiszem, hogy nincs szükség gazdasági növekedésre"

- "56 kapcsán is világosan látszik, hogy az embernek mennyire lételeme a demokrácia. Ha ezt az elemi igényét korlátozzák, természetes következmény az ellenállás. Egyesült Európát (New World Order? - megjegyzés tőlem) csakis így, a demokrácia szellemében lehet építeni."
Ez a beszéd egy katolikus megemlékezésen hangzott el.

Hát, így néz ki mai vezető változtatni akaróink szemléletmódja. Na, hát ÍGY, ilyen szellemben szerintem nem fog menni. Mert nem mehet.
(Különben is: aki ilyen motiváltságú, azt vajon nem csak az zavarja egy adott helyzetben, hogy túl magas a rezsi és, hogy igazságtalanul elveszik előle a "javakat" mások"? Persze, ez is természetes emberi motiváció, de csak ezzel és ezt első helyre téve csak nettó frusztráció minden küzdelem mozgatórugója.)

Egy közelmúlban nálunk előadókörúton járó, ismert külföldi szerzetes vélemyénye:
"Európa lényege a "szabadság, egyenlőség, testvériség" eszméje"!

A következő idézet egy katolikus rádióadó műsorából való:
"nem ítélhetjük meg és nem ítélhetjük el egyértelműen a liberalizmust és azt, hogy az jó-e vagy rossz? Ezt csak Isten teheti meg. Hiszen Jézus is liberális volt a maga módján (?????????????), a konzervativizmust képviselő farizeusokkal szemben. És gondoljuk meg azt is, hogy 1948-49, amelyet mi mindenképpen diadalnak tartunk és nemzetünk egyik legnagyobb pillanatának, az tulajdonképpen a liberalizmus győzelme volt a TRADÍCIÓ felett."

Utóbbi kijelentés szerintem egyébként igaz, de természetesen nem azzal az előjellel, sőt, pont fordított értékeléssel igaz, mint amelyet a beszélő használt. (Sosem esik szó azokról a valóban nagy magyarokról, akik a nemzet felemelkedését nem éppen így, nem liberális forradalmi módon képzelték el. De mint mindig, a felheccelt tömeg elnyomta a szavukat.

Ez egy katolikus rádióban hangzott el a minap! Örült a műsorvezető, hogy a liberalizmus (Krisztus mintáját követve!!!!!) akkor forradalmian és progresszíven győzedelmeskedett a tradíció felett. Ezt kimondottan pozitívumként értékelte!

Egyébként, teljes mértékben jellemző egyházi személyekre, intézményekre is a baloldalisággal való átitatottság, noha ha ezt hallanák, tiltakoznának.
De gondoljunk bele: ha egyháziak is, amikor csak tudják, mintaként állítják be a demokráciát és olyan "szabadságharcos államférfiakat", akiknek közismert jelszava a "szabadság, egyenlőség, testvériség", (konkrét példák) akkor mit tartsunk efelől? Ott rend van belül? Robespierre eszméi jelentik a mintát a nemzet felemelkedésére?

Valami nagyon nagy rendet kellene tenni a fejekben, még ha ez igen nehéz is a valóságshow-világban.
Ha ez a társadalmi vonatkozás önmagában még csak puszta ideológia is, ugyanakkor az is igaz, hogy a valódi, hiteles lelkiségnek mindenképpen van ideológiai és társadalmi vetülete is, bármennyire is igyekszünk ezt kikerülni. Ez néha éppen a legzavaróbb tény olyanok számára, akik nem a világ fiai közül valónak tudják magukat. Sok szent volt (vagy inkább mindegyik ilyen), akik minden módon a világi vonatkozások életükből való kiiktatását óhajtották volna megvalósítani, elvonulva valahol, de ezt mégsem tudták megtenni vagy nem maradéktalanul. Mert nem lehetett megtenniük.
Enélkül a fejekben történő rendrakás nélkül a katolikusok sem fogják kidugni a fejüket a homokból, minthogy jelenleg zömmel maguk is hű, átnevelt fogaskerekei a hamisság és az eltévelyedettség gondolat és véleménybirodalmának, amelynek még véletlenül sem érdeke e rend kialakítása.
Pedig nekem is jó érzés volt olvasni az említett cikket.

 Minister Primus adatok | 2008.10.22 23:10 | 1
Remélem, hogy nem baj, ha átteszem ide ezt a két cikket a monarchista.blogspot.com-ról... Olyan jó érzés volt olvasni, hogy mire vagyunk képesek mi katolikusok, ha néha-néha kidugjuk a fejünket a homokból!
Ráadásul csak úgy dagadt a militarista énem! :D Tán nem veszi rossznéven Eszter néném, hiszen jól ismer, hogy milyen vagyok. :)

Ime a cikkek:

Vendée, avagy "Halál a köztársaságra"!
Írta: Békés Márton.


Egy régebbi írásunkon többen felháborodtak és nem vélték érteni, hogy miképpen lehet magát konzervatívnak nevező embernek tényekkel csak úgy vagdalkozni, és szép, akadémikus színvonalú diszkusszív viták helyett a barikád másik oldalán állók történelemképét se szó, se beszéd, csak úgy lerombolni. Mások, meglepődve a szöveg eddig nem tapasztalt fokú dühén, azt vetették szemfüles módon írója szemére, hogy írás közben – horribile dictu! – dühös volt. (Jujj!) Pedig, ugye, magát jól viselő és a konzervativizmust a liberalizmus light colájának tartó jobboldali ember soha sem lehet dühös, mindig szép csendesen vitatkozik és akkor is előzékenyen alulmarad. Nos, ehhez képest tényleg jókora csalódásra adhatott okot a poszt. Mert bizony, írója dühös volt és nem akart vitába szállni senkivel sem. Sőt, célja a rombolás és a demitologizálás volt. Mert, valljuk meg ismét az ominózus poszt lényegét (amit minden itteni írásunkhoz oda fogunk ezek után illeszteni): „A köztársaságok vérben születnek, a királyságok bíborban!”
Minden forradalom rombolással kezdődik, és minden ellenforradalom e rombolás ellentétje. De ma ott állunk, hogy a forradalmak által megteremtett rendszerek lettek az establishment részei, a konzervatív lázadás pedig már ezek ellen fogalmazódhat meg. A szél fordult, de ugyanolyan csípős maradt. Egy konzervatív forradalomra, vagy még bonyolultabban: egy forradalmi erejű ellenforradalomra, vagy ellenforradalmi tartalmú forradalomra van szükség. Itt az idő: az elernyedt, tespedt, gondolati innováció hiányában és szellemi szklerózisban szenvedő ellen-Ancient Regim-et most mi röhögjük ki, mi hágunk fel a romjaiból épült barikádokra és mi építünk belőle olyan új világot, amely valójában a régi, csak a formája más.
Most a Vendée-ről lesz szó, de ki fog derülni, hogy mindennek milyen sok köze van a fent mondottakhoz.
1789 úgy áll a történelem folyamában, mint egy cezúrát vonó, új érát és bizonyos szempontból minőségileg más történelmet útjára indító dátum. Ehhez nem árt tudni, hogy a Nagy Francia Forradalom radikális harcosai új időszámítást vezettek be, így lett az 1793-as évből a II. év. Ez az év a jakobinus terror kezdetének éve, a régi intézmények tökéletes lerombolásának nyitánya, a király lefejezésének dátuma. 1789-nek természetes és szükségszerű következménye volt a jakobinus rémuralom, amely a totalitárius és egalitárius demokrácia szellemi–intézményi öntőformája. E verőtövek közül került ki 1917 is, amely szintén a rendszerrel össze nem egyeztethető reformok követelésével kezdődött, a radikálisok előretörésével folytatódott és egy totális, önmagát is felzabáló hullahegy-gyár üzemeltetésével folytatódott. A forradalmak természetes és csak rájuk jellemző logikája szerint ugyanis Mirabeau után jön a Gironde, majd a Dantonok lefejezése után Robespierre rövid tündöklése és véres bukása következik. De Maîstre szerint a forradalmakat ismeretlen őrület hajtja, amely önmagát szünteti meg.

A forradalmak másik fontos jellemzője, hogy a hatalom lévő ancien regime-mel való leszámolás után mindig a forradalmi táboron belüli mérsékeltek kiiktatása következik, majd pedig a spirális folyamat egyre gyorsuló ütemben oda csúcsosodik ki, hogy a forradalom teremtői és felpörgetői egymással vívott frakcióharcokban véreztetik ki önmagukat és ezzel lassan, de kifogy az üzemanyag a „szörnyű rendszerből” (Alexander Hamilton). A francia forradalom így Saint Just és Robespierre halála után a Thermidori Konventben folytatódott, majd következett Napóleon forradalmi császársága – 1917 bolsevizmusa viszont kihúzta 1991-ig.

A forradalmak belső dialektikája természetesen nem nélkülözheti a fent említett gépezet kenőanyagát sem, amelyet a reakciósok, ellenforradalmárok, ellenállók véréből sajtol ki. 1789 maga is véres terrorral kezdődött. Ezt jó tudni, hiszen a baloldal kiindulópontja ma is a Bastille bevételének „páratlan dicsősége és bátorsága”. De ez a mítosz még a Che-kultusz zavaros elemeinél is kevesebb tényt tartalmaz. A Bastille ostroma során ugyanis a forradalmi tömeg (értsd: a nagyvárosi lusta és ezért éhes csőcselék) a korabeli metszetekből jól kivehetően két fejet hordozott lándzsákon. (A fejek tulajdonosai, gyanítom, nem önként adták oda azokat.) A híres börtön pártucatnyi kiszabadított lakója között volt például de Sade márki is, akinek kiszabadítását leginkább a pederasztáknak illene ünnepelni, mintsem önmagukra valamit is adó – mondjuk baloldali – politikai szereplőknek. (A dolog kicsit hasonló Táncsiccsal, akit a Népek Tavaszának nevezett felfordulás idején a lobogó hajú és kibontott ingű hős Márciusi Ifjak szabadítottak ki rettentően keserű rabságából, ahová azért került, mert hazájának törvényes királyát sértegette. Jobb lett volna azonban, ha ő is ott marad, főleg, hogy a kommunizmus korai képviselje volt. Amely eszme egyébként 100 millió áldozatért felelős, de természetesen ez megbocsátható, hiszen Sztálin, Pol Pot, Mao, Ho Si Minh és Honecker jót akart az emberiségnek.) De ne időzzünk itt, menjünk csak tovább! Később, 1792 szeptemberében nagyjából ezer foglyot mészároltak le Párizsban az emberiség haladásának tisztakezű fáklyavivői, miközben bizonyára éppen arról fogalmazták felvilágosult filozófiai traktátusukat, hogy miként lehet minden ember egyenlő és szabad. Ez volt a szeptemberi börtönmészárlás, amelynek világos és eltagadhatatlan előzménye már ott volt a Bastille falai alatt végbement öldöklésben is. Hamarosan – a Gironde-dal való leszámolás harcai közepette – Európa történetébe addig elképzelhetetlen módon egy uralkodót fejeztek le köztéren. A helytelenül népnek nevezett vásári csőcselék, a külvárosok alaktalan ember-exkrementuma óriási ovációval kísérte a guillotine csattogásának emberboldogító munkáját. A korabeli metszetek most is eligazítanak: a forradalmi mob feje fölé a hóhér diadalmasan tartja oda a szent olajjal egykor megkent, vértől csöpögő királyi főt. Amely még így is dicsőséges volt, mert immár a mártírság koronázta. Nem sokkal később a kor libertinus (= pornográf) irodalmának kedvelt főszereplőjét, a „gyűlölt osztrák nőt”, vagyis a királynét is kivégezték a jóságos forradalmárok, majd a királyi gyermeket, az ország törvényes trónörökösét éheztették halálra. Nyilvánvalóan jogosan, hiszen ő nem tartozott az Emberi és Polgári Jogok – egyetemesnek szánt – Nyilatkozata által lefektetett magasztos, absztrakt elvek hatálya alá. Ehhez kellett ám a republikánus bátorság, s ezek után már a világ tényleg a jó irányba forgott, a kizsákmányolás és elnyomás mindenütt egy csapásra megszűnt!
Miután a jakobinus forradalom berendezkedett, és az ellene szövetkező európai hatalmakkal háborúba bonyolódott, nem várt fejleménnyel kellett szemközt állania. Franciaország csodálatos táján, a sövényekkel szabdalt és kis templomokkal borított óceáni éghajlatú nyugati parti Vendée-ben felkelés tört ki. A mozgolódás oka az volt, hogy a párizsi köztársasági hatóságok a keleti határra erőszakkal besorozták az arató parasztokat és érvényesíteni akarták a papokra vonatkozó szekularizáló rendelkezéseket. Felkelés kezdődött ez ellen, de most végre jobbról! A felkelő parasztsereg földesurai kastélyaihoz vonult és vezetőket követelt magának. A papok megáldották a szívből kinövő kereszttel díszített fehér Bourbon-lobogót és útra kelt a Nagy Katolikus Királyi Hadsereg. Egyszerűbben: a mieink. Az 1793-tól dúló ellenforradalmi gerillaháború olyan méretek öltött, hogy átterjedt breton vidékekre is, miközben Dél-Franciaországban is felütötte fejét a fehér ellenállás. A királypárti lázadók erdőkben, a sövények mögött, a falvak határában bújtak meg és csakhamar városokat is el tudtak foglalni. Jelszavuk a következő volt: „Éljen a király! Halál a köztársaságra!” A sereg egyik legismertebb vezetője egy alig több mint húsz éves, vékony szőke férfi volt, Henry de la Rochejaquelein, akinek jelszava ez volt: „Ha támadok, kövessetek! Ha meghátrálok, öljetek meg! Ha meghalok, álljatok bosszút értem!”.
Vendée ellenforradalmi lázadását megtorlandó, a köztársasági Párizs ún. „halálhadoszlopokat” küldött a térségbe, akik válogatás nélkül gyilkoltak. A „forradalmi Oradour” (Jean Sévillia) során többszázezer (!) francia parasztot öldöstek le. Ez volt a történelem első olyan polgárháborúja, amit egy ideológia szerint hajtottak végre. Falvakat égettek fel, megsemmisítettek minden terményt, nőket ejtettek túszul, sokakat összekötözve vetettek a tengerbe. A Közjóléti Bizottság 1793 végén a következő jelentést kapta a köztársasági Holocaustot végrehajtó Westermann tábornoktól: „Vendée nincs többé, polgártársak. Asszonyaival és gyermekeivel együtt a mi szabad kardunktól pusztult el. A parancsok értelmében a lovak patájával tiportattam el gyermekeiket, felkoncoltattam asszonyaikat, így nem szülhetnek többé gonosztevőket. Mindnyájukat kiirtottam. Az utakat tetemek borítják. Mi nem ejtünk foglyokat, a szabadság kenyerével kellene etetnünk őket, az irgalom azonban nem forradalmi dolog.” Nem bizony, hanem keresztény.

Szolzsenyicin, a Vendée-i felkelés kettőszázadik évfordulóján azt mondta, hogy hiábavaló a forradalmak próbálkozása, hogy az embert megváltoztassák, és erős párhuzamot vont a francia és a szovjet forradalom s ezek következményei között. Itt az idő, hogy számba vegyük azt is, hogy a Vendée hagyománya hol élt tovább! Mert bizony, ez ott volt a nyugat-magyarországi legitimista ellenforradalmárokkal (Lehár Antal, Sigray Antal, Pallavicini György) 1919-ben, amikor a „magyar Vendée-ben” vér nélkül állították helyre a rendet, és ott lobogott a falangistákkal együtt küzdő spanyol karlista királypárti requeték harcában is a vörösök ellen. De Vendée utat és példát mutat ma is – Vendée a miénk!


175 éves a spanyol karlizmus! Emlékezés és muníció nekünk.

Idén jubilálnak a spanyol karlisták, 175 éves lett a mozgalmuk. Ez önmagában is komoly eredmény, azt kell, hogy mondjam, és ha megnézem,hogy a karlisták soha nem lankadtak, soha nem árulták el eredeti eszméjüket, akkor érdemes rájuk nemcsak emlékezni, hanem meríteni mindabból, amit és ahogyan képviseltek az elmúlt közel két évszázadban Spanyolországban.

A karlisták (akiket nem szabad összekerverni a magyar karlistákkal, akik IV. Boldog Károly királyunkért harcoltak a restaurációs kísérletei alatt) Don Carlos (V. Károly) a fiúági örökösödését vallották legitimnek, VII. Ferdinánd halála után, 1833-ban. és nem fogadták el a leányági örökösödést, így II. Izabella-t sem. A karlisták, akik Ferdinánd fivérét, Károlyt szerették volna látni a trónon, háborút viseltek Izabella anyja, Maria Christina és követői ellen. A vidéki Észak-Spanyolországra harcoltak a városiasabb, déli országrész ellen, s az első karlista háború elbukása azonnal kirobbantotta a második karlista háborút is. Nem árt nekünk tudnunk, hogy magyar részről olyanok támogatták a karlistákat, mint Liszt Ferencm vagy gróf Teleki Sándor, a porosz Felix Lichnowsky herceg Don Carlos főhadsegédje és tábornoka pedig félig magyar származású volt (gróf Zichy Eleonóra fia). 1874-ben egy katonai államcsíny segítette trónra Izabella fiát, II. Alfonzt, ami 1876-ban véget vetett a karlista háborúknak.
Ez a videó mindennél jobban és többet elmond a karlista szellemiségről, akár többször is érdemes megnézni - hangosan (A dal egy karlista harci induló, remek mai hangszereléssel; Viva Cristo Rey! - Éljen Krisztus Király! a címe.)


A karlisták a háborúk alatt azonban kialakítottak maguknak egy nagyon is speciális monarchista álláspontot, amely alapjaiban kombattáns, mélyen vallásos, sőt bizonyos elemeiben kifejezetten aszketikus jegyeket is mutatott. A spanyol királyság intézménye mellett a végsőkig elkötelezett, ellenfeleivel szemben pedig kérlelhetetlen a karlista, amikor pedig kell, akkor gondolkodás nélkül fegyvert ragad és önfeláldozóan küzd az igazáért. A karlisták igazi bázisát a vidéki parasztok, a katolikus klérus (alsópapság és főpapság egyaránt képviseltette magát a támogatóik között), és a hozzájuk kapcsolódó nemesi réteg jelentette mindig is - egészen a mai napig. A legendás piros baszk sapkát szimbólumként használó karlisták a kombattáns monarchista akció emberei, akik tettekkel bizonyították az elköteleződésüket a legitim spanyol monarchia mellett mindig is. A spanyol polgárháborúban az egységet a falangisták és a karlisták között Francisco Franco tábornok teremtette meg egy köztársaságellenes egységfronttal, amely a Caudillo rendszere alatt teljes egészében fenn is maradt, gyakorlatilag a háborúban a gerincét alkotta Franco offenzívájának.

Franco a véres polgárháborúban, amelyben a köztársaság a spanyol hon teljes bolsevizálását hozta volna el, legnagyobb részt erre a két politikai és katonai erőre (Falange és karlisták) tudott támaszkodni, politikai pártja is - bár meglehet, hogy a háborúban csak "nacionalistáknak" hívták őket sokan - is e kettő egységéből állt. A karlisták a polgárháború után sürgették a királyság teljes helyreállítását, amelyet a Caudillo - bölcsen - több lépésben és nagyon lassan, de mindig határozottan tett meg, tekintettel a külpolitikai, gazdasági és belpolitikai eseményekre is. Az idő Francot igazolta; jelenleg, hogyha a spanyol monarchiát nézzük, amelynek fejét Juan Carlost kifejezetten a Caudillo jelölte ki és taníttatta, neveltette Spanyolországban maga mellett, csak így lehetett valamennyire megmenti Spanyolországot a vörös uralomtól, amelyet a köztársaság akart NKVD-s háttérrel létrehozni a félszigeten. A Spanyol Királyság azonban az antikommunista múltjával szakított, Franco emlékét eltöröltette, ma a kommunista párt engedélyezett és a király is folyamatos engedményeket kénytelen(?) tenni a baloldali-polgári demokrata nyomásnak, amely a karlistákat a nyolcvanas évek óta újra aktivizálta. Jellemző, hogy a falangisták és a karlisták közös megemlékezését a Caudillora (Marcha de la Corona) a királyság bírósága tavaly betiltotta, baloldali képviselők indítványa alapján. A királyság helyreállítója és megmentője nem felvállalható a királyság számára. Idáig jutott a nagy és keresztény Spanyolországban mostanára.

Manapság leginkább Communion Tradicionalista Carlista, ami aktív karlista szervezet, és amely harcot hirdet a vadkapitalista gyarmatosítás, pártokrácia, és a marxizmus, ateizmus minden formája ellen. A katolikus egyházi tanításból származó szociális igazságosságot, a keménykezű monarchiát, az erkölcsös életet, a család és a haza tiszteletét hangsúlyozza a mai fellazuló Spanyolországban, élén pedig Don Sixto Enrique de Borbón herceg (fentebbi képen) áll. Akárhogyan is, innen Mária Országából üdvözöljük spanyol barátainkat, sok erőt és hitet kívánva nekik az idei jubileumon! Dios - Patria - Rey - Fuéros!


  MAGYARORSZÁG KIRÁLYNŐJE, KÖNYÖRÖGJ ÉRETTÜNK!