A történelmi események folyamatosan hatással voltak Bartók életére. Mind az elsõ világháború kitörése, majd Magyarország veresége, mind a Tanácsköztársaság is megjelent az alkotó és mûvész Bartók mindennapjaiban; a Tanácsköztársaság idején a zenészek direktóriumaiban vett részt, de hamarosan visszavonult. A csodálatos mandarin befejezése erre az idõszakra tehetõ. 1920 elején kivándorlási terveket fontolgatott, de végül a maradás mellett döntött. 1921-ben írta meg A magyar népdalról címû monográfiáját.

A húszas évek elejétõl újra sûrûn koncertezett, negyvenedik születésnapja alkalmából a nemzetközi szaksajtó is részletesen foglalkozott vele, 1923-ban pedig Budapest egyesítésének ötvenedik évfordulójára a város darabot rendelt tõle: megszületett a Táncszvit. Külföldi koncertjein többek között megismerkedett Igor Stravinskyvel, Maurice Ravellel és Karol Szymanowskival is, valamint egyre többször jelent meg a színpadon saját mûveivel. Anglia, Hollandia és elsõsorban Németország voltak utazásainak legfõbb állomásai, de a húszas évek végén elõbb az Egyesült Államokba, majd a Szovjetunióba is eljutott. 1923-ban szinte egyik napról a másikra elvált Ziegler Mártától, majd nem sokkal késõbb elvette egyik tanítványát, Pásztory Dittát feleségül. Fiuk, Bartók Péter, 1924-ben született. Bartók Béla kezdetben a római katolikus vallást gyakorolta, késõbb, miután elfordult eredeti vallásától, az unitárius hitre tért át; a budapesti unitárius egyházközség presbitere is volt.

1925-ben újabb szerzõi csend; koncertek Prágában, Itáliában. 1926 nyarától új, igen aktív alkotói korszaka következett, rendkívül sok zongoradarabja született ez idõ tájt. (1. zongoraverseny, Szabadban stb.), zenéjének egyik rendezõ elve újra az egyre erõsebb tonalitás, melyet népi hangsorok használatával és kromatikussá tételével egészített ki. Ritmikája motorikusabbá vált, mûveinek polifon jellege erõsödött, az ütõhangszerek szerepe megnõtt, s feltûnt egy késõbb meghatározó forma: a híd forma, mely egy öttételes mû középsõ tételét magként, további tételeit párhuzamos hídelemekként kezeli. További fõ mûvei ebbõl a korszakból: 1927: III. vonósnégyes, 1928: IV. vonósnégyes, közben koncertezett Amerikában, illetve 1929-ben a Szovjetunióban, mialatt a Húsz magyar népdalt komponálta. 1931-ben, a 2. zongoraversennyel zárult le ez az alkotói korszak.


Makrisz Agamemnon: Bartók Béla mellszobra Szegeden1932-ben a kairói arab zenei kongresszuson vett részt, ahol zenét is gyûjtött. A Mikrokozmosz tervérõl ekkor beszélt elõször. 1934-ben megkomponálta az V. vonósnégyest Mindeközben folyamatosan rendezte a háború elõtt gyûjtött népzenei anyagait. Munkáját 1935-tõl már mint a Magyar Tudományos Akadémia tagja végezhette. Zenéjében mind a magyar, mind a környezõ népek népzenéje jelen volt, sokszor programmatikusan is, így készült el a Cantata Profana is, elsõ (és végül egyetlen) részeként egy nagyszabású ciklusnak, mely e népek zenéit és kultúráját mutatta volna be. Ezzel egy idõben erõsödött fel újra tudományos munkássága, publicisztikai tevékenysége, elõadásokat tartott Európa számos nagyvárosában (például Frankfurt, Bécs, Stockholm, Hága, Budapest), írásai jelentek meg jelentõs szaklapokban. Zeneszerzõként már csak megrendelésre dolgozott. Tudományos munkájaként 1940-ig az MTA 13 000 tételbõl álló teljes magyar anyagát újrahallgatta, revideálta, s elõkészítette a magyar népzenei gyûjtemény kiadását, munkája nyomán készültek magyar népzenei lemezfelvételek.

1936 fontos év a pályájában, mondhatni annak csúcsa: ekkor válik véglegesen az MTA tagjává, novemberben Törökországban jár, ahol hangversenyeket, illetve elõadásokat tart, mintát gyûjt. Ebben az évben írja Zene húros hangszerekre, ütõkre és cselesztára címû mûvét, 1937-ben a Szonáta két zongorára és ütõhangszerekre címû opuszát. 1934 után írott mûveire erõs klasszicizálódó hangvétel volt jellemzõ. Mûvészete egyre tisztult, s került közel egy ideális emberi-erkölcsi-racionális rendhez, mely kora világával szemben állt. Zenéjében egyre gyakrabban kapcsolódott egybe a klasszikusok hagyománya és a paraszti népzene, híd-szerû, tükörelv szerinti mûvei éppúgy születtek ekkor, mint klasszikus szonátaforma szerintiek. Mûvészetének ezt az irányát „zseniális egyszerûség”-nek nevezte el, a Divertimento e korszak összefoglalásának is tekinthetõ. A Svájcban írott mû Bartók utolsó életszakaszának bevezetése.


Somogyi József szobra a zeneszerzõrõl az újbudai Bartók Béla úton, a Feneketlen-tónál1938 – Anschluss. Az emigráció gondolata újra felmerült Bartókban, ezért kéziratait 1939-ben Svájcba menekítette, illetve kilépett az osztrák zeneszerzõi egyesületbõl. A Kontrasztok, ill. a II. hegedûverseny ebbõl az évbõl származik. 1939-ben írta a Divertimento-t Paul Sachernak, illetve a VI. vonósnégyest.