Bartók kezdetben a klasszicista és a romantikus zene jellegzetességeit sajátította el, ami nem véletlen, hiszen környezetében a zene ezen irányaival találkozhatott. Késõbb – az 1896-os millenniumi ünnepségek és a fellángoló magyar nacionalizmus hatására – zenéjét hazafiasságának kifejezésére használta. Ebben az idõben ismerkedett meg Richard Strauss merészen új zenéjével, ami nagy hatással volt pályafutásának korai szakaszára. Ezen hatások szép eredményei többek közt a 'Pósa-dalok' 1902-ben, illetve a Kossuth-szimfónia 1903-ban (az utóbbi esetében ugyan a mérleg a hazafias érzés felé billen, de Strauss programzenéjének hatása egyértelmûen kimutatható rajta). Ugyancsak Strauss virtuóz hangszerelési technikáját használta az I. szvitben (1905) is. Mikor túljutott Strauss hatásán, Liszt Ferencre, neki is a kései, akkor még alig ismert és még kevésbé méltányolt mûveire figyelt fel, és tudatosan vállalta ennek a hagyománynak folytatását.

A folklórkutatásai következményeként a népzenei nyelv teljesen beleépült zenéjébe, és nem csak azokba, amelyekben kifejezetten a népzene van elõtérben (értsd: népdalfeldolgozások stb.)

Az 1920-as években újabb hatások érték mûvészetét, idõben több egymástól századra levõ, stilisztikailag is homlokegyenest ellentmondó stílusok: egyfelõl Arnold Schönberg és Igor Stravinsky újításaival (atonalitás, dodekafónia stb.), másfelõl fokozott érdeklõdéssel tanulmányozta és interpretálta a francia és olasz barokk zongoramuzsikát (megjegyzendõ, hogy sok darabot átdolgozott modern zongorára, illetve mindegyik darabot ellátta ujjrenddel, elõadási jelekkel). Bartók úgy jellemezte ezt az idõszakot, hogy fejlõdése következetesen egy irányban haladt, és 1926-tól kezdve mûvei kontrapunktikusabbak, ugyanakkor pedig egyszerûbbek lettek.

Gondolkodásmódja egyre inkább a humanista törekvésekkel lett rokon, erre szép példa a Cantata profana „csak tiszta forrásból” merítése. Másik lehetõségét a falusi nép és a természet közelségétõl remélte, azonban a politikai problémák egyre sûrûsödtek, kitört a II. világháború; ennek ellenére Bartók egyáltalán nem szakadt el humanista eszméitõl, sõt még jobban felerõsödött benne. A lét elviselhetetlenné vált itthon és az emigrációban is. Kései mûvei, a II. hegedûverseny, a Zenekari Concerto és a III. zongoraverseny alkotója elõtt már megvilágosodott az ember jövõjének reményteljes távlata, amelyet csodálatosan karcsú és nemes dallamosságával, formáinak klasszikus arányaival és egy Johann Sebastian Bach mélységes hitével járt be.