Frissítve: 2019.12.24
A Wi-fi routerek esetén nagyon fontos az olyan jelszó választás, amit nehéz feltörni. Fontos a megfelelő hosszúság. Vannak programok, melyek végig próbálják a karaktereket, és így törik fel a jelszót, emiatt érdemes minél hosszabbat választani. Kisbetű-nagybetű keverése, illetve számokat is érdemes beletennünk. Legalább 8-10 karakter hosszúságú jelszó már elég erős lehet. Ne válasszunk olyan jelszót, amit könnyű megfejteni. Érdemes mellőzni háziállataink nevét. A mai routerek már általában kapnak gyári jelszót, ennek a megváltoztatása ajánlott, ugyanis ezek leginkább csak számokból állnak, így nem túl erősek. Akár az is gondot okozhat, hogy ezek a jelszavak a router aljára is fel vannak ragasztva, így emiatt sem célszerű ezeket használni.
A jelszó beállítása:
Első körben nézzünk meg a router alján lévő ip adresse (ip cím) mezőt, és gépeljük be böngészőnkbe. Pl: 192.168.1.1 vagy 192.168.0.1 szokott lenni általában, de ez márkánként változó.
A név és jelszó páros szintén a router alján található, általában az admin, admin páros szokott lenni, amit szintén érdemes lecserélni, de erről lentebb.
Itt keressük meg a password (jelszó) részt. Általában a Wireless menüponton belül szokott lenni.
Állítsuk be a jelszó erősségét WPA2-Personal-ra, és itt az AES lehetőséget válasszuk ki.
Írjuk be a jelszót, majd mentsük a beállításokat.
A beállítások mentéséhez előfordulhat, hogy újraindítást kér a router. Ha írja, hogy indítsuk újra, akkor kattintsunk a reboot (újraindítás) linkre vagy gombra, majd várjuk meg míg bekapcsol, és már az új jelszó lesz érvényben. Eszközeinken újra hozzá kell adjuk a wi-fi eszközt az új jelszóval, hogy újra csatlakozhassunk.
Admin-Admin páros
Ha a wi-fi jelszava rendben van, akkor az admin felület jelszavát sem árt megváltoztatni, hiszen az admin, admin páros nem túl biztonságos ha mindenki tudja, hogy ez a gyári érték. Lépjünk be routerünk admin felületébe a fent leírtak alapján, és keressük meg a password opciót. Általában az adminisztráció fülnél szokott helyet kapni. Itt meg kell adjuk először a jelenlegi admin, admin párost, majd adjuk meg új jelszavunkat és ha a router engedi a nevet is írjuk át. Nem minden router engedi meg a felhasználói nevet változtatni, viszont ha engedi célszerű leváltani azt is a még nagyobb biztonság érdekében. Nagyon fontos, hogy jól jegyezzük meg választott jelszavunkat, ugyanis ezzel tudunk később belépni a router adminisztrációs felületére, ha bármilyen beállítást módosítani szeretnénk. Ha attól félnél, hogy elfelejted, és emiatt nem változtatod meg, ne aggódj, a router jelszó nélkül is alaphelyzetbe állítható bármikor, de előtte erről bizonyosodj meg, hogy a tiéd támogatja-e az opciót. Egy reset gombnak kell lennie valahol a hátulján, amit egy tűvel lehet csak aktiválni.
Az itt leírtakért felelősséget nem vállalok!
Kapcsolódó témakörök:
Szerkesztő: Adminisztrátor