Két wi-fi router helyes összekötése

Frissítve: 2019.12.31

Ha két routert össze szeretnénk kötni, hogy abban a szobában ahova a fő router jele már nem ér el, és legyen egy továbbító, akkor ezt egyszerűen úgy oldjuk meg, hogy a fő router bármelyik sárga lan portba bedugjuk azt a kábelt, mely abban a szobában végződik, ahova a fő routerünk jele már nem ér el és lesz a második router. A második router esetében pedig a kék helyre kell bedugnunk a kábelt. Ez a legegyszerűbb művelet, de egyáltalán nem biztonságos, és nem lesz gyors a kapcsolódás sem eszközeink számára, illetve az SSID és a nem megegyező ip cím miatt eszközeink sokkal lassabban fognak váltani, vagy egyáltalán nem váltanak addig, míg a jelenleg csatlakozott router jele elér odáig, hiába van a másik közelebb.

Megoldás:

Kellékeink, és a későbbiekben megnevezéseik:

  • Modem: Szolgáltató által biztosított
  • Fő router: A modemmel közvetlen kapcsolatban áll
  • Második router: Fő routerrel közvetlen kapcsolatban áll
  • SSID: router megjelenési neve, amit eszközeink látnak

A modemmel semmi dolgunk, a szolgáltató gondoskodik működéséről, nekünk a fő router és a második routerrel lesz dolgunk. A fő routert kössük össze, hogy működőképes legyen, és állítsunk neki egy jelszót. illetve az admin felületének jelszavát is írjuk át. Erről egy korábbi cikk készült, így itt nem írok róla.

Ha mindent beállítottunk, akkor azt a kábelt dugjuk be a sárga lan portba ami a második routerhez megy. Most a második routert érdemesebb a számítógépünkhöz közvetlenül kapcsolni, a sárga lan porttal. Ha ez megtörtént, akkor lépjünk be a második router menüjébe. Általában az 192.168.1.1 vagy 192.168.0.1 szokott lenni, amit a böngészőnkbe kell beírni. Utána pedig az admin admin páros szokott lenni mint név és jelszó, de ezek a router alján pontosan megtalálhatóak. Ha beléptünk, akkor a jelszavakat itt is adjuk meg, illetve a wi-fi SSID-je (megjelenési neve) ugyan az legyen mindkét router esetén a jelszóval együtt. Admin menü jelszavát itt is írjuk át, ennek nem muszáj megegyezni, de mindenképp jegyezzük meg, mert később gondban lehetünk, ha nem tudunk belépni.

Adjuk meg a második router ip címét a saját menüjébe lépve. Itt a lan menüt keressük meg, és adjuk meg az ip adresse (ip címét). Ha a fő router ip címe 192.168.1.1 akkor a másldik router címe célszerű, ha 192.168.1.2 lesz.

 

 

Most a fő routeren a lan menüben a dhcp részt keressük meg, és a kiosztható ip címeket úgy állítsuk be, hogy a második router ip címét már ne oszthassa ki, az az a 192.168.1.3 címtől oszthasson tegyük fel a 192.168.1.20-ig. Most aktiváljuk a macuális dhcp kiosztást, majd adjuk meg a második router mac címét (router alján megtalálható), majd itt adjuk meg mellé az ip címet is, ami jelen esetben a 192.168.1.2 lesz.

 

 

A második routeren most kapcsoljuk ki a DHCP-t, vagyis ez a router mostantól ne oszthasson ki ip címeket, hiszen csak egy jel továbbító lesz, és így minden kiadott szabály a főrouteren rá is érvényes lesz. Ha oszthatna ki címeket, akkor rá a mac cím szűrés és minden egyéb kizárás nem vonatkozna. A DHCP a router lan menüjében kap helyet általában, először ott keressük.

Ha a DHCP-t letiltottunk, akkor a számítógépünkkel a kapcsolat hamarosan megszűnik, így már csatlakozni nem tudunk rá sehogy közvetlenül, hiszen ő már közvetlen kommunikációt nem tud kezdeményezni. Most vigyük át abba a helyiségbe, ahol a kábelt bekötöttük, és a fő router jele már nem ér el. Kössük rá a sárga lan portra, és helyezzük áram alá. Előfordulhat, hogy a kommunikáció először nehezen kezdődik meg, várjunk pár percet. Ha nem történik meg pár perc után sem, húzzuk ki csak a lan kábelt, majd dugjuk vissza 5-10 mp múlva. Ne áramtalanítsuk közben.

Ha a telefonunk csatlakozik, és rendesen működik, akkor jól dolgoztunk, ha nem csatlakozna, akkor írj kommentben bátran, vagy privát üzenetben.

Ha nagyon nem szeretne összejönni, akkor a reset gomb megoldja azt a problémát, hogy újra közvetlenül ráköthetjük számítógépünket, majd a jelszót és minden egyebet beállíthatunk rajt, csak a DHCP-t ne kapcsoljuk ki. Ha a másik helyiségben a routert rákötjük a kék lan portra, akkor már működnie kell. Habár ez az egyszerűbb, de így a második routeren nem fog életbe lépni semmilyen szabály, amit fő routeren beállítottunk.

Szerkesztő: Adminisztrátor

Az itt leírtakért felelősséget nem vállalok!

0
0

8 hozzászólás a(z) “Két wi-fi router helyes összekötése” bejegyzéshez

  1. Kedves Admin !

    Én a műhelyembe szerettem volna ki húzni az internetet. Ezzel nem is volt probléma. Az első rútertól TP link, kábelen ki vezettem műhelybe, be dugtam számitógépbe, minden tökéletesen működött, csak nem volt WI-FI. :( A második rúter pedig egy D link, ha ezzel is össze kötöttem, akkor viszont már minden volt, a probléma az, hogy gyakran meg szűnt a net. ekkor újra kellett indirani a rútert, de mind a 2 helységben vacakolt, volt időszak, hogy órahosszákig is minden rendben volt, de volt, hogy 10 percet sem birta,,, :( Probéma megoldás ???

    0
    0
    • Kedves Sándor!

      Első körben azt lenne célszerű tudni, hogy minden beállítás helyesen lett-e megadva. A TP linken melyen nem volt wifi. A beállításokban engedélyezve van ennek sugárzása?
      Illetve megtalálta a készülék a wifi jelet, de net nem volt rajt, vagy már maga a wifi jel sem volt? Ha wifi jel sem volt, ez esetben a beállításokban kell engedélyezni.

      A D link esetéről már van tapasztalatom, nekem Asus routerrel történt ugyan ez. Sajnos nekem maga a router hibásodott meg, így ha volt is rajt net újraindítás után, csak ideig óráig.

      Célszerű újraindítani az egész hálózatot a megfelelő sorrendben, nem csak az adott wifi-t. Próbálja meg azt a lehetőséget, hogy áramtalanítja az összes készüléket. A modemet melyet a szolgáltató biztosított és a két wifi routert is. Ha ez megtörtént, akkor ebben a sorrendben indítsa el őket.
      Fontos, hogy csak az után indítsa el a következő készüléket, ha az előző rendszere már felállt. Ezt a kis ledek valószínűleg jelzik, általában világít az összes. De ha nem biztos benne, 2 percet várjon, ez alatt biztosan feláll a rendszer.
      1. Modem (melyet a szolgáltató biztosított)
      2. Első wifi router
      3. Második wifi router

      Ha így is csak ideig óráig jó, akkor valószínűleg valóban a wifi hibásodott meg ahogy az én esetemben is, de azt hozzá teszem, így távolról ezt nehéz megmondani sajnos.

      0
      0
  2. Kedves Admin!
    Szeretnék segítséget kérni. Szolgatóm biztosított egy Sagecom Fast 5655v2 digitális elosztót(modem & router).
    2hónap után ennek a wifije belassult a gigás net 30-max. 90Mb/s tud. Cat6e kábelen 700-900Mb/s Rakötöttem egy Asus RT-AC65P routert a sagecomra így wifin már 200-300mbs is elér a net, de az erre csatlakoztatott eszköz kábelen már csak 90Mb/s -max.200Mb/s tud. Milyen beállítások kellenének a zavartalan működéshez?

    0
    0
    • Kedves Tamás!
      Első körben ellenőrizni kell, hogy a csatlakoztatott eszközök képesek-e 100MB/s-nál nagyobb adatátvitelre kábelen, vagy sem.
      Előfordulhat, hogy wifi-n keresztül képes felvenni a nagyobb teljesítményt, míg kábelen nem. Wifi esetében a router elhelyezése is befolyásolja a helyes működést egyébként, tehát ha a falban megy egy vezeték, oda ne helyezzük el a routert. Zavart tud még okozni a mikró, illetve ha egy falon át kell sugároznia egy másik szobába. Így tehát a másik szobában már a wifi gyengébb lesz.

      Ha ez megfelel és a router teljesen új, akkor egy szoftver frissítésnek néznék még utána. Ha 2 hónappal ezelőtt helyesen működött és nem lett átállítva semmi, akkor biztosan a wifi lesz a hibás. Akár egy gyári visszaállítást is meglehet próbálni, de ezekkel vigyázni kell, mert garancia vesztéssel járhat főleg, ha nem hivatalos helyről származik a szoftver frissítés esetén.

      Amennyiben egyik megoldás sem működik, viszont maga a modem mely a szolgáltatótól származik leadja a maximális teljesítményt kábelen és a saját wifi-jén, az üzlettel venném fel a kapcsolatot mert előfordulhat, hogy maga a router hibásodott meg. Távolról sajnos több segítséget nem tudok mondani, ugyanakkor ha bármi gond felmerül írj bátran és igyekszem segíteni, amennyit így távolról lehet.

      0
      0
  3. Kedves Administrátor!
    Adott 2 router. Mindkettőben vannak olyan tudások, amit szeretnék kihasználni
    1. router: tudja az ipv6-ot ASUS RT-N12+
    2. ez a gyorsabb és van usb, de nincs ipv6 (vagy én nem találom?) TL-WR2543ND
    hogy kössem össze őket, hogy
    ipv6-al netezhessek, legyen usb és a gyorsabb router
    sebességével menjen a net?
    Köszönöm Előre is.

    1
    0
    • Kedves breakfree!
      Első körben elnézést, hogy csak most tudtam válaszolni!

      Ha adott egy lassabb és egy gyorsabb router, akkor a modemre közvetlenül a gyorsabb router-nek kell kapcsolódnia, ugyanis ha a lassabb router lesz a modemen közvetlenül, akkor a lassú sebességet veszi át a gyorsabb router is.

      Ha a TL-WR2543ND router-en nincs a dhcp résznél lehetőség az ipv6 szabványra, illetve egyéb helyeken sincs lehetőség az alkalmazására, akkor ezen a router-en sajnos nem lesz megoldható. A másik router ha ipv6-ot használ, ebben az esetben valószínűleg a TL-WR2543ND router nem is fog kommunikálni, hiszen nem ismeri a szabványt.

      0
      0
  4. Tisztelt Adminisztrátor!
    Amióta a digi által üzembe helyezett ZTE router kezeli az internetet és a hálózatot azóta nem tudom elérni a NAS-omat. Minden más eszközt látok de azt nem. A régi routeremmel nem volt ilyen gond. Mi lehet a probléma?

    Köszönöm!

    1
    0
    • Kedves Péter!
      Első körben annak járnék utána, hogy az ip címet helyesen kapja-e meg a NAS. Ha az előző router esetében maga a router adta meg az ip címet, illetve a router kezelte és a jelenlegiben nem lett beállítva, akkor a problémát az okozza, hogy a NAS ip címe folyamatosan változik, mert azt automatikusan kapja meg. Mindenképp statikus ip címet kell megadni a helyes működéshez.

      0
      0

MINDEN VÉLEMÉNY SZÁMÍT!

Email cím (nem tesszük közzé) A kötelezően kitöltendő mezőket * karakterrel jelöljük

*

A következő HTML tag-ek és tulajdonságok használata engedélyezett: <a href="" title=""> <abbr title=""> <acronym title=""> <b> <blockquote cite=""> <cite> <code> <del datetime=""> <em> <i> <q cite=""> <strike> <strong>