Ó, Te, aki eljösz, és aki már eljöttél, nézd, kitárom előtted a szívemet. Jöjj, és vedd birtokba azt!

Minden polgári év első napjával lezárul az ember életében az óév szakasza, és az új évet tiszta lappal, gyakran a semmiből, a nulláról kezdjük el. Ez a felszabadult, a jövőt pozitív színben látó hangulat adja meg – legalább is az év első napjára – számunkra a kellő löketet és a bátorságot, hogy nekivágjunk az új esztendőnek. A tegnapi nap során, amikor este felkelt a hajnalcsillag, az Egyház megkezdte az új egyházi évet. Gondolhatnánk, miért nem a polgári évvel együtt, január elsején lép be a Egyház a világgal együtt az új évbe? Vagy, ha megnézzük a mai evangéliumot is, nem vennénk észre, hogy az Egyház most, az új évben valami újjal állna elő. Hiszen Krisztus második eljöveteléről, a virrasztás és az éberség fontosságáról már november eleje óta hallunk. Úgy tűnik, az Egyház nem zárt le semmit, ott folytatja az új évet, ahol abbahagyta a régit.






Mélyebbről nézve így tehetnénk fel a kérdést: miért éppen Krisztus második eljövetele a kapocs a régi és az új között, miért a jövő kapcsolja össze a múltat a jelennel? A keresztények, hogy kifejezzék Krisztushoz való kapcsolatukat, a római köznyelv egyik szavát vették át, az advent szót, amelyből az adventi időszak is a nevét kapta. Legtöbben azonban csak az egyik jelentését ismerik: megérkezés. Sokan csak ebből a szemszögből élik meg az adventet: mint felkészülést a Karácsonyra, Jézus születésének ünnepére. Azonban, az ókori Rómában nemcsak akkor használták e szót, amikor egy fontos ember, vagy akár a császár megérkezését várták a tartományba, hanem utaltak vele arra a pillanatra is, amikor a császár már megjött. Így az advent szónak mindkét jelentése üzenetet hordoz: megérkezés, valamint a jelenlét. Mert mindig, amikor az Egyház adventben örvendezve az Üdvözítő születésének ünnepére készül, kettős lelki buzdítást él meg: egyrészt félelmet kizáró bizalommal és reménnyel földi zarándokútjának végére, azaz Krisztus Urunk második dicsőséges eljövetelére emeli tekintetét, másrészt mélyen átelmélkedi Krisztus Betlehemi születését, és leborul jászla előtt. Mert bár a keresztény remény mindig a jövőt érinti, mégis mélyen egy adott történelmi pontból, a Betlehemi éjszakából nyeri erejét.
Igen. Valóban advent van. Boldogító Advent, azaz megérkezés: mert Isten a gyermek Jézusban meglátogatja a földnek nevezett tartományt. Megérkezik az emberi történelem kapujához, és zörget rajta. Megérkezik azonban hozzám is, hogy velem és bennem legyen. Megérkezik, hogy áthidalja a távolságot az isteni és az emberi között, hogy szelíd hatalmával lerombolja az emberi falakat. Megérkezik, hogy kibékítse az embereket. Ő itt van, és az egészen gyenge gyermekben nem hagy egyedül, támaszt ad. Az emberi élet minden pillanatában, teljes egészében, a nehézségekben és az örömben Ő osztozni akar velem. Csakis rajtam áll, hogy ebben az új évben, ebben a kegyelmi időszakban észre veszem-e Őt, meghallom-e Őt? Ma, amikor nincs időnk semmire, ma amikor elfojt bennünket a szüntelen cselekvés vágya, ma vajon meghallom-e, hogy Isten életem alakulásával a szívem ajtaján kopogtat? Mindennapjaim alakulásával meglátom-e ennek a Megérkezőnek a felhívását: veled akarok lenni? Jó lenne, ha az adventi csoki naptárhoz hasonlóan, amellyel a gyerekek készülnek fel Jézus születésére, mi is egy ilyen naptárat vezetnénk, egy lelki naptárat, egy lelki naplót, a szeretet naplóját: a mindennapok apró szeretet gesztusával Isten hogyan akar meglátogatni engem?
Ugyanakkor adventben várjuk azt az időt is, amikor az Úr már végérvényesen itt lesz. Azt az időt, amikor az Ő Országának hatalma mindent rosszat, bűnt, szenvedést megszüntet, amikor letöröl a szemünkről minden könnyet. Azon a nem távoli napon, minden megtalálja a maga békéjét és értelmét, a maga beteljesedését az Isten Országában, az Igazságosság és a Béke végérvényes Országában. Krisztus második eljövetelének, az Ő Országának végső beteljesedésének várása pedig megadja egész életünknek és a nehézségeken felülkerekedő erőt, a biztos reményt és az erős hitet. Csakis úgy teljes a felkészülésünk Jézus földi születésének ünnepére, ha szemünk előtt tartjuk dicsőséges második eljövetelét is.

Az Egyház azért nem ünnepli a polgári évvel együtt az újévet, mert a változó világnak és benne az emberiségnek szüntelen megújulásra, újbóli megtérésre van szüksége egy egyetlen biztos és mindig Új pont, az Isten által, aki Jézus Krisztusban értünk emberré lett. Mert Ő, aki a szüntelen Újdonság, aki mindennek a Kezdete és Vége, Ő az ember és a világ végső Beteljesedése, ragyogó Jövője, egyetlen értelmes Célja.