Óvatosan nyitottam ki lakásom ajtaját, cipőmet kezembe fogva (már a kapuban levetettem, hogy valamiképpen fel ne zavarjam szomszédaimat, akikkel igen rossz viszonyban állok, néhány kellemetlenül furcsa ügy miatt), határozottam löktem egyet az ajtón, el akartam kerülni a gerinczsibbasztó nyikorgást, ami sikerült is, egyetlen, tompa nyikkanás lett csak belőle, mint mikor a macska farkára lépnek, aztán ott álltam az előszobában, a gyékényszőnyegen, a folyosóról derengő fény kúszott be, árnyékom felsejlett a falon, és ahogy felnéztem, hevesen megdobbant a szívem.
Meglepetésemben hirtelen elvesztettem az egyensúlyomat, nekidőltem az ajtónak, ami természetesen döngve becsapódott, s majdnem egyidőben lábak motozó neszét hallottam a fal felől, a szomszédból, dühös, fojtott suttogást, ami az éjszakában kiáltásnak hangzik, aztán térdeim is megroggyantak, s hiába kapaszkodtam a kilincsbe, nem bírta el súlyomat, lefelé hajlott, és ha nem térek rögtön magamhoz az első szédült irtózásból, menthetetlenül szétloccsantom a fejem az esernyőtartó bronz törpe csúcsos süvegén.
Igyekeztem nem észrevenni, kioldottam cipőfűzőimet, elgondolkozva kabátomat gombolgattam, ki-be, ki-be, mert tudtam, ha már egyszer levetettem, be kell mennem a szobába, ám ahhoz előbb az ajtót kell elérnem, de az ajtóban az állt, az, akitől úgy megijedtem az első percben, hogy elfeledve kezdeti óvatosságomat a szomszédaimmal szemben, ami igazából nem más, mint kisebbségi érzésekkel terhes előítélet, (csakhogy ezt ők is tudják, ezért néznek el a fejem fölött mosolyogva, ha felbólintok a földszintről a harmadik emeleten napozó nagymamának, aki különben a legtöbbet szenvedi el tőlünk, mert szobájának fala a mi gyermekszobánkkal közös), tehát velük sem törődve állok itt, megnémulva és nevetséges, de azt várom, hogy a feleségem, ez a gyenge nő, egy nő jöjjön a segítségemre, borzas haját a megszokott mozdulattal hátratéve ránézzen, legyintsen piskótakezével, míg én, a férfi, megkövülten állok, gyékényszőnyegen keresztül is érzem a cementpadló hidegségét, és egy istenverte gondolatom támad, hogy mégis jobb lett volna, ha Loebew tanácsára parkettázzuk az előszobát, mert az az érzésem, mindez elkerülhető lenne, s nem kellene féllábon állnom, ha többet jártam volna a cirkuszba, mert akkor most tudnám, hogyan kell bánni az olyan állatokkal, mint ez itt, amelyik hátát az ajtónak veti, és egyenesen, szilárdan mozdulatlanul bámul engem: az ajtóban egy egér cincogott.
