Irodaház. Modern, nagy épület, modern dologház, a robotok világa. Ezernyi ifjú remény, a valóságban végtelenül kihasznált, magasan képzett gyermekrobotok.
No, de nem erről akartam beszélni. Inkább az osztályharcról, ami a hallomásoktól eltérően nem tűnt el, csak átalakult, modern köntösben, modern problémák között szembesülünk vele újra és újra. Mint ahogy a következő esetben is.
Hatodik emelet, előtér. Nyílik a liftajtó, hét feketeruhás, nagydarab ember lép ki az ajtaján. Ahogy fordulnak, hátukon olvashatóvá válik a felirat, „Karbantartók”. A marcona sereg kis tétovázás után elindul, végigmegy a bal oldali folyosón, s végül megáll az utolsó előtti ajtó előtt.
A nyitott ajtóból látni a szobában tartózkodókat, ám ők még nem veszik észre a jövevényeket. Két közgazdász, egy jogász serénykedik az iratok között, csendben, összeszokottan.
A csend egyre sűrűbb lesz. Hogy a megérzés, a hatodik érzék működik-e, nem tudni, de az ajtóhoz legközelebb ülő fiatalember felnéz, meglátja a csapatot.
„Téemká?” – kérdezi, köszönés helyett is.
„Nem. SOS.” – vágja rá az első, a bajszos-csíkszakállas marcona ember. Mintegy vezényszóra benyomulnak a szobába, körbeállják a kérdezőt. Az ülő fiatalember baljósnak ítéli meg a helyzetet, megpróbál felállni az asztaltól, de a csapat úgy körbefogja, hogy mozdulni sem bír.
„Úgy tudjuk, nagyon nyomulsz” – szűri a hangokat fogai közül egy díjbirkózó-forma csapattag.
„Nem kellene, diplomás!” – teszi hozzá, és kisercint az asztal közepére.
Társai helyeslő morgással hallatják hangjukat, és fészkelődni kezdenek.
Az ülő fiatalember nem felel, most már halálra vált arccal nézi a heteket. A helyzet abszurd, itt, ezen a modern munkahelyen meg különösképpen. Erőfölényben vannak, ezt tudja, hiszen verekedéshez nem szokott szobatársaira nem számíthat, ők nem fognak kiállni mellette. De miért is?!
Nagy nehezen mégis megszólal.
„Akkor miért jöttetek?” – kérdi elcsukló hangon.
„Van valami nálad, ami az enyém” – szólal meg ismét az első, a bajszos-csíkszakállas marcona ember. „Azt hallottam, nyomulsz, és még rejtegetsz is valamit az asztalod fiókjában, amit nem kellene!”
Az ülő fiatalember már kezdi kapizsgálni, minek köszönheti a látogatást.
„Azért ezt nem kellene. Intézzük el békésen, fiúk” – kérleli őket. „Nem történt semmi olyan…”
„Ezt majd én döntöm el, úri fiú!” – vágja el az útját a békítő hangú beszélgetés-kezdeménynek az első, a bajszos-csíkszakállas marcona ember. „Nyisd ki a felső fiókodat!”
Az ülő fiatalember lassan, remegő kézzel kinyitja a legfelső fiókot, amely egy lapos írószertartó. A sok apróság között egy leány fényképe tűnik elő, celluxszal az alaphoz ragasztva. Látszik az eszközök elrendezésén, hogy gazdájuk gondosan körberakta velük a képet, abból a célból, hogy amikor sor kerül e fiók kinyitására, a fénykép szinte százszázalékosan láthatóvá váljék a szemlélő számra.
A hét ember egyszerre szisszen fel, az első, a bajszos-csíkszakállas marcona ember ezen kívül még horkant is egyet.
„Szóval, mégis igaz” – mondja. „A csajom fényképe” – állapítja meg. A többiek bólogatnak, az ülő fiatalember szintén bólogat, de félelemből. Várja a következményeket.
„Na, jól van” – üt a vállára az első, a bajszos-csíkszakállas marcona ember. „Egy cserét ajánlok. A képért cserébe itt egy másik” – mondja, és egy mozdulattal letépi a lány arcképét a fióklapról, másik kezével pedig odahelyez egy másikat, amely a bajszos-csíkszakállas marcona embert ábrázolja, profilból. Celluxszal rögzíti.
„Ezt nézd, b…meg, ne a csajomat!” – mondja, és hátba veri az ülő fiatalembert.
A csapat tagjai röhögni kezdenek, egyre hangosabban. Az ülő fiatalember velük röhög, de látszik rajta, hogy nem élvezi a helyzetet.
A csapat az első, a bajszos-csíkszakállas marcona ember intésére hátraarcot csinál, és ahogy jött, úgy el is távozik. Még a liftből is hallatszik elégedett röhögésük.
A szobában világosabb lesz, mindenki fellélegzik. Csak az ülő fiatalember nem.
Az osztályharc szelleme ott maradt az asztalon, egy sercintés formájában. Ez tény, ennek tagadása már gyengeelméjűség lenne. Az osztályharc tehát nem ért véget, egyre modernebb formákat öltve újratermelődik.
Vagy nem?! Akkor meg valaki öntse már végre elméletbe a gyakorlatot!
De trendi legyen ám!
