Két úr közeledett egymással szemben. Mindketten kalapot viseltek, kezükben aktatáska volt s bal vállukon egy-egy majom ült.
- Jó napot!
- Jó napot! Sétálni viszi?
- Hát persze. Miért, mire gondolt?
- Ó, semmi, semmi. Csak úgy kérdezem. Én ugyanis a nagynénémhez készülök. Születésnapja van a néninek, Murcika lesz a szám.
- A maga majma betanított?
- Kérem, Murcika mindent tud. Ezen kívül szobatiszta. Nem úgy, mint Palóka, a maga majma.
- Az én majmom? Ez?! Soha!
- Na, hagyjuk. Most hova viszi?
- Ide, a térre. Tudja, a szükség. Ilyen is van ám!
- De nyugtalanok ezek a majmok! Murcika is majdnem kibújik a bőréből. Biztosan Palóka az oka.
- Palóka?! Á, dehogy! A tavasz! A levegő! Ezt nem tudja?! Ki maga, ember? Majma van, de a biológiához nem ért?
- Sérteget? Maga tanulhatna Murcikától!
- Jé! A maga válla meg milyen?
- A vállam? Milyen lenne? Semmilyen.
- Nem ott! Följebb!… A gallér mögött! Az bizony nem esőcsepp!
- De miért? Ki tart fel engem?! Nem maga?! Már rég a fák alá vihettem volna Murcikát, ha nem… jaj!
- Mi az?
- Büdös majom…! A vállam! Megharapott…
- Vad ez az állat. Minek tartja?
- A feleségem imádja. Mit csináljak?… Mi van a maga hátán? Mutassa csak!
- Semmi. Ne próbáljon ugratni. Palóka semmit sem tesz ellenem. Nem úgy, mint a maga majma.
- Higgyen nekem, magának barna a háta. Ne nyúljon oda! Még bepiszkolódik a keze.
- Megvesztek ezek az állatok. Mi ütött beléjük?
- Tavasz, nem?! Mit csodálkozik? A két lurkó… Te cudar! Az orrom!…
- Jaj! … A fülem… ronda dög! Most visszakapod!
- Belé akar harapni?
- Áh! Palókát idomítani kell. Máskülönben elrontom és akkor tényleg vége.
- Gyere ide, bogaram! Cukor! Itt a cukor!
- Törölje le a vért az orráról! Többen errefelé néznek. Nem akarok félreértést.
- Menjen már! Mit törődöm én azzal! Mosakodjon meg inkább. Nem tudom, mivel magyarázza a foltokat a zakóján.
- Én?! Hát kinek rongyos a háta?! Ki az ágrólszakadt?! Kit vinne el előbb a rendőr? Szemtelen!
- Sérteget? Botrányt akar? Hívjon rendőrt! Én tiszta szívvel állok elébe!
- Tiszta szívvel, az lehet, de a ruháját mosodába vinném. Nem is tudom, mit szólnak, ha meglátnak magával. Vegye el ezt a húsz fillért, hadd higgyék, hogy alamizsnáért jött… Nézze, Palóka és Murcika az úttesten fekszenek, kart karba öltve! Ezek még csinálnak valamit.
- Palóka? Nem! Ezt kikérem magamnak!
- Ezek betörik a kirakatot! Még csak ez hiányzott! Egy vasam sincs ilyesmire!
- Ez pedig Murcika kegyelmes asszony volt. Annak van csengő a nyakában. Láttam, hogy a csengős törte be.
- Nem igaz. Én meg azt láttam, amikor csengőt cseréltek. Palóka ütött először és kész!
- Mi?! Hülyének nézi a majmokat?! Még hogy csengőt cseréltek! Mit nem mond!
- A boltos telefonál. A rendőrséget hívja. Megvárjuk?
- Magának van félnivalója? Mert nekem nincs. Én maradok.
- Én is maradok. A maga majma a bűnös. A rendőrnek csak a maga zakóját kell megszemlélni és kész a jegyzőkönyv!
- Téved. Maga úgy néz ki, mint aki egyéves kora óta fogzik és azóta sem volt ideje átöltözni.
- Szirénát hallok, ezért nem válaszolok a sértésre. Nekem nincs félnivalóm, de magával nem maradok itt tovább.
- Azt hiszi, én igen?! Palókám, ide! Indulunk, fiam!
- Murci! Gyere, picinyem!
A két majom visszakapaszkodott a vállakra. Mindkettő gazdáját figyelte.
- Na menjen! Mire vár?
- Én menjek? Maga menjen! Én itt lakom, ebben a házban.
- Érdekes! Én is.
- Hogy ezen most mit csodálkozik!? Maga megy előre, vagy én?
- Induljon. Nem fogadok el szívességet.
- Én sem! Most elfordulok, de addig tűnjön el!
- Meglesz! Ne lássam magát erre többet!
A két úr egymást lökdösve lépett be a kapun. Később fény gyulladt az egyik padlásszoba ablakában, ahol is két árny hajlongását figyelhették meg az arra járók.
A két úr valószínűleg reggelig folytatta tanulságos és különös párbeszédét. A portás az est folyamán többször elhagyta fülkéjét s felkémlelt a világos négyszögre.
Egyébként csendes, derült, holdvilágos éjszaka volt, az egyik legnyugodtabb ebben az évben.
