Üdvözöllek honlapomon!

Lehet e kordonokkal és fegyverekkel védeni a szabadságot és a békét?
A kordon a fogság, a fegyver pedig a háború szimbóluma.

A Ha békét akarsz, készülj a háborúra!
Ha szabadságot akarsz, ejtsd foglyul az anarchiát!

Szóval szerintem lehet, csak nehéz.
Meg kell találni az okos egyensúlyt!
Azaz helyén kell kezelni a dolgokat!

Van úgy, hogy az emberek képtelenek rá, mert elragadják az indulataik. Máskor pedig bölcs döntések sorozatával képesek rá, és a kés hegyén táncolva sikerül kordonokkal és fegyverekkel megvédeni a szabadságot és a békét.

Meglehetősen álságos lenne azt állítani, hogy nincs, és azt is, hogy a Munkáspárt utcára ki nem merészkedő nyugdíjasaiból tevődik össze. Sokkal életszerűbb szerintem az az elképzelés, hogy a radikális baloldaliak csoportjai nemzeti minimumban való kiegyezéssel csatlakoztak a radikális jobboldaliakhoz.

A világon mindenhol közismert, hogy a radikális baloldaliak többnyire anarchisták! A radikális jobboldaliak pedig inkább rendszeretők! Míg az egyik csoportot a nemzetgyalázás hozza ki inkább a béketűréséből, addig a másikat pedig a meglehetősen antiszociális kormányzati intézkedések! Éppen ezért szerintem a 15-ei késő esti utcai megmozdulásoknak paradox hangulata leginkább a megrendezett anarchia parafrázissal jellemezhető.

Szomorúsággal tölt el, amikor azt tapasztalom, hogy még szoros és összetartó közösségeken belül is van, mikor mindenki kölcsönösen hülyének nézi egymást.

Lehetséges ez? Miért van ez így? Hogy is van ez? Kell e szomorkodni rajt?

Természetes versengés a közösségen belül elismert, és el nem ismert, de létező pozíciókért?

Minden bizonnyal, de van valami más is, ami közösségek nélkül is jellemző emberi természetünkre. A kellő empátia hiánya, amely csupán lustaságból fakad. Mindig könnyebb a másikat egyszerűen hülyének nézni, mint empatikusan szemlélni motivációit!

Lehetséges ugyan, hogy akit lehülyézünk, annak nincs megfelelő tudása, nincs a miénkéhez mérhető intelligenciahányadosa, vagy éppenséggel az érzelmi intelligenciája alacsonyabb a miénknél. De óvatosan bánjunk a meglehetősen sértő értékítéleteinkkel! Mert mindig lehet nálunk több háttértudással rendelkező, értelmesebb, vagy csupán erkölcsösebb személy, akinek a nyilvánosságra kerülő véleménye alapján a mi helyesnek vélt értékítéletünk szánalmas ripacskodássá silányul! Egyrészről szomorú, hogy a lehülyézések túlnyomó többségében ez a helyzet, másrészről nem kell siratni, mert minden egyes lehülyézéssel tisztul egy kicsit a kép a fejekben az adott kérdésről, nő a helyzetértékelő képességünk, és fejlődik a közerkölcs!