Üdvözöllek honlapomon!

Merő eufemizmus lenne azt hinni, hogy a mai világ békés nemzetei a polgári demokráciák miatt fejlődőképesek. Az üzleti világ kőkemény diktatúrája biztosítja a fejlődés alapvető kereteit! (Főnököknek sohasem azonos a szavazati joguk!) Persze mindehhez szükséges az üzleti világ szintén kőkemény, de magasabb szintű szabályozása is a polgári demokráciák részéről. Ha ez utóbbi nem sikerül, könnyen visszájára fordulhatnak a folyamatok, és néhány üzlet egyeduralma mellett megtorpanhat a fejlődés!

Egy kocka lada motorháztetőjének halántékomra mért erőteljes ütése segített át egy pillanatra oda, ahonnét sokan nem jönnek vissza! Rövid távú, de annál erősebb amnéziát szenvedtem az utolsó másodpercek tekintetében. Tehát a rá utaló jelek, jelezték csupán, hogy így történt, mert a rövid távú emlékek helyett olyan volt, mintha egy nagyon hosszú, nagyon mély és nagyon kellemes álomból térnék vissza exponenciálisan gyengülő érzéssel. Még egy héttel utána is éreztem lelkem körül ugyanazt az aurát, igaz nagyon halványan.

Hosszú álmomban lelkekkel találkoztam, akikkel úgy érintkeztem, mint akiket régóta ismerek. Boldogok voltak, annak ellenére, hogy ugyanolyan küzdelmeket vívtak egymással, mint mi itt a földön. Megdöbbentő volt szembesülni vele visszatérve, hogy az a rengeteg találkozás, meg az a rengeteg érzelem, amiben odaát volt részem, földi idő szerint csupán egy másodperc töredéke lehetett. Ugyanis azt mesélték, hogy az ütközés után azonnal elkezdtem feltápászkodni az aszfaltról!

Megeshet, hogy nem a túlvilágon voltam, hanem csak az emlékeimmel szembesültem. Viszont ez esetben nagyon furcsa, hogy csak a lelkek maradnak meg. Se tér, se idő! Se tér, se idő, azaz nem személyek, hanem test nélküli lelkek csupán! Hogyha meg ez lenne a „lepereg az ember élete egy pillanat alatt” című történet, akkor miért az ütközés után történik meg velem, miért nem előtte? Feltápászkodás közben miért érzem úgy magam, mintha félig még mindig ott lennék? Még mindig peregnek az emlékek? Az érzékszervi tapasztalatok emlékei hova tűnnek, hiszen az agyműködés vizsgálatainkban ezek csalhatatlanul kimutathatóak? Elvesztek, mintha soha nem is lettek volna.

A zenében ott vannak a zenészek lelkei, a táncban a lelkek irányítják a testet! Odaát mindez eltűnik, mégis ugyanilyen érzést kelt bennünk a lelkek zenéjének tánca! Az érzés az csupán, ami megmaradt bennem visszatérve. Nem üzenet, hanem csak egy életérzés. Akármilyen nehéz, akármennyi nagyon súlyos küzdelmen kell átszenvedni magunkat, megéri küzdeni! Biztatást kaptam odaát, mielőtt visszaengedtek volna a lelkek. Mielőtt átjutottam volna, tele voltam kételyekkel e tekintetben. Megkaptam a választ, pedig nem is kértem!

A GPL! egy olyan licenszelési politika, amely a legjobban hasonlít a licenszelés megjelenése előtt, a felhasználási feltételek tekintetében kialakult társadalmi gyakorlathoz. Ennek köszönhető a népszerűsége, és hatékonysága.

Mindig az lendítette előre az emberiség szekerét, ha az egyszer már kitalált, és jól működő dolgokat (technikák, ismeretek) mások szabadon felhasználhatták tökéletesítés céljából. Természetesen így nem volt biztosítva a szellemi tulajdon védelme, és nem tette lehetővé a licenszelésből származó extraprofit felhalmozását. Lehetővé tette viszont az áruba bocsájtást. Illetve mivel ismert és szabad volt a reprodukálási eljárás, a társadalom számára ez biztosította a gyorsabb, és hatékonyabb fejlődést.

Sokkal könnyebb és érdemesebb egy jól megkonstruált dolgot tökéletesíteni, csiszolgatni, mint mindent 0-ról újrakezdeni.

Az én olvasatomban ez, a mások reklámtevékenységén élősködő piacbővítés.

Felhasználva mások nagy költségen, nagy rétegekhez eljuttatott gondolatait, stílusait, azokhoz viszonyulva, azokra utalni a saját reklámtevékenységben.
Ez egy meglehetősen erkölcstelen magatartás, sok esetben még büntethető is.
Viszont médiahátrány esetén szinte az egyetlen lehetőség.

Médiahátrány esetén felmerülhet a kérdés, hogy a médiahátrány létrejöttét erkölcstelen piaci magatartás hozta-e létre? Ha igen, akkor az azonos elbírálás elve alapján a vírusmarketing, igaz önbíráskodó, de büntető jelleggel, az erkölcsi normák szerint is elfogadható. Persze természetesen ugyanilyen mértékben lehetséges a képességhiányból fakadó médiahátrány is.

FIGYELEM!
Ez itt egy kizárólagosan elméleti konstrukció.
A mai magyarországi viszonyokra való adaptációt, mindenki csak saját felelősségére tegye! Ennek megtételére én NEM bíztatom!

Számomra a legnagyobb, és legfontosabb emlék tőle/róla az, amit egyik labdarúgótársa mesélt, sok évvel ezelőtt, sikerének titkáról egy rádióadásban. Már nem emléxem ki volt, meg hogy hangzott szó szerint, de a lényeg megmaradt:

Mindig oda rúgta a labdát, ahol a következő pillanatban volt jó helyen, a jelen pillanat jó helye helyett!

Hála Istennek, ez a gondolat nem csak focizás közben van velem. Mindig a következő mozdulatot kell jól megbecsülni, nem a jelenen töprengni. Ez visz előre! Sokak szerint ehhez kell az a misztikus váteszi véna, ami a jövőbe lát. Igen, de ezt nem szabad túlmisztifikálni, mert a múlt tapasztalatainak villámgyors összegzése adja e képességünk. Az attitűd a lényeg, hogy a legjobbak és leggyorsabbak akarjunk lenni a jövőbecslésben, éppúgy, ahogy Öcsi Bátyánk volt!
Isten nyugosztalja!