A kis program betöltését igen csak lassítani tudja a bővítmény frissítés keresés, így ennek szüneteltetésére lehetőséget nyitok. Ez a lehetőség a hivatalos 2.8 verziótól jelenne meg, viszont ahogy a TempDel megkapta előzetesen a frissítést, a testreszabás bővítmény is megfogja. A testreszabás bővítményben egyenlőre a színbeállítások mellett kapott helyet, mint ,,további beállítások”. Itt pedig szüneteltethető a bővítmény frissítés keresés 1 hónapra. Ezt az 1 hónapot merem garantálni, ugyanis túl gyakran nem érkeznek frissítések, viszont a teljes frissítés keresés kikapcsolás nem javasolt semmi esetben sem! Célszerű naprakészen tartani a programot és összes bővítményét, ugyanis mindig jöhetnek fontos frissítések, akár Windows frissítések miatt is. Ilyen a Windows frissítések kikapcsolása bővítmény. Ugyanakkor ugyan olyan fontos a karbantartás bővítmény is, mely akár új tippekkel, lehetőségekkel bővülhet. Emellett mindegyik bővítmény ugyan olyan fontos, nem kiemelni szerettem volna egyiket sem, csak példával élni.
A frissítések szüneteltetésére a lehetőség még a mai nap folyamán elérhetővé válik, viszont nagyon fontos, hogy a kinézet továbbra sem 100%-os! Mint előzetes verzió került kiadásra, nem pedig véglegesként. Beta verziónak nem mondható, ugyanis hiba mentesen működik minden, egyszerűen a kinézet elrendezése tart sokáig. A teljes csomag frissítést fog kapni 2023.03.08 azaz a weboldal születésnapján.
Erről később még írok részletesen, hogy pontosan melyik verzió milyen frissítést fog kapni.