Kölcsey Ferenc

ÉLETE:

  1790-született Sződemeteren. Apja nemesi származású földesúr volt. Gyönge testalkatú, visszahúzódó, zárkózott természetű gyerek volt. Hamar árva lett. Ez a magány állandósult egész életében. 1796-ban kezdte meg tanulmányait a debreceni kollégiumban. Emberkerülő volt s a könyvek világába menekült. Vonzotta az antik világ. Kazinczynak 1808-ban küldte el első levelét. Innentől szoros barátságban álltak. Debrecenben fejezte be jogi tanulmányait, majd Pestre utazott joggyakorlatra, de itt vizsgát nem tett, hanem bekapcsolódott a Pesten szerveződő irodalmi életbe. 1815-ben Csekén telepedett le, de a vidéki magány és a földesúri tudatlanság letargiába sodorta: művelt emberek közé vágyódott. Ezzel a sötét hangulattal hozható is összefüggésbe hozható Kazinczytól való elfordulása. Ő szerkesztette az első magyar esztétikai folyóiratot az Élet és Literatúrát. 1825 óta felpezsdült politikai közélet őt is magával ragadta. 1832-ben Szatmár megye főjegyzőjévé, majd országgyűlési követté választották. '32-től elkezdte írni az Országgyűlési naplót, s a liberális ellenzék egyik nagyhatású vezetője lett. Sürgette a jobbágyfelszabadítást, de mihelyt látta, hogy a Szatmári közgyűlés ellene fordul lemond képviselői megbízatásáról és visszavonul. 1838-ban halt meg meghülésben.

KÖLCSEY ÉS KAZINCZY:

Kazinczy példájára elsajátította a klasszicista esztétikát. Lelkes híve lett a nyelvújításnak. A Felelet a Mondatra (kulturálatlanság ellen írta) című gúnyirat sok ellenséget szerzett Kölcseynek. A legfőbb ellenérzést a Csokonai- és Berzsenyi-bírálat váltotta ki (1817). Ebben az esztendőben lett vége K. és K. szoros szövetségének, mível Kölcsey irodalmi nézeteiben fordulat volt: a panaszos érzelmes líraiságról most érdeklődése a magyar népdal felé fordult.1826-ban a Nemzeti hagyományokkal végképp szakított a klasszicista eszményével és a romantika oldalára állt.


VANITATUM VANITAS (1823)

A vers latin címének jelentése: hiúságok hiúsága. Egyetlen témát variál benne: az élet hiábavaló. A költő nem a maga nevében szólal meg, hanem a bibliai Salamon király álarca mögé bújik, s így méri fel a lét, a természet, a történelem és a kultúra területét. Az első strófa már elővezeti a tanulságot: minden hiábavaló! A földi léttel kapcsolatos versszakokban (2,7,8) a költő megállapítja, hogy az élet semmi több, mint értelmetlen és cél nélküli körforgás.
A következő egység a művészet személyiségeit alacsonyítja le a nevetségesség szintjére. A legutolsó sor visszakapcsol a vers indításához magába sűrítve a versszakok keserű élményét.

HIMNUS A MAGYAR NÉP ZIVATAROS SZÁZADAIBÓL:

A vanitatum vanitas keserűsége hatja át ezt a verset is, mely 1823. január 22. jelent meg. Kölcsey a verset visszahelyezi a múltba, a török hódoltság korába, s beleéli magát egy akkori költő helyzetébe. A költemény legelején és az utolsó strófában megszólított Isten a történelem irányítója, az események irányítója. A vers az ún. jeremiádok történelemlátomása ( részletező bűnlajstrommal is alátámasztják a büntetés jogosultságát, majd elsiratják a magyarság pusztulását).

A Himnusz Istene nemcsak szuverén ura a világnak, hanem kérlelhető, befolyásolható is az emberi erőtől (könyörgés az áldásért, védelemért). Kölcsey verse követi a jeremiádok szerkezetét: a 2. és a 3. versszakban Isten ajándékait sorolja fel: szép hazát, a föld gazdaságát, a győztes háborúkat, stb. Ezekben a vsz-ban Isten a cselekvő alany.

A köv. három szakasz (4-6) a balsoros évszázadainak ijesztő romantikus képeit halmozza egymásra. A jeremiádok bűnlajstroma helyén csak egy fájdalmas sóhaj van: megérdemelt a bűntetés. A bűnök következményei között említi a belső viszályt. A vers érzelmi-hangulati tetőpontja az

5-6. vsz: az indulatok hevessége itt a legnagyobb. A 7. vsz. szinte észrevétlenül vált át a múltból a jelenbe, a sivárságba, a reménytelenségbe. Az országos pusztulás láttán az utolsó szakaszban a költő Isten szánalmáért rimánkodik és belátja, hogy csak az Isteni kegyelem és szánakozás változtathat a nép és az ország sorsán. A verset Erkel Ferenc zenésítette meg 1844- ben a Nemzeti Színház pályázatára.

HUSZT:

Széchenyi Hitel c. közgazdaságtudományi műve sok költő szemléletét megváltoztatt. A Huszt c. versben is Kölcsey világnézeti átalakulása érzékelhető. 1831-ben írta. A vers romantikusra színezett elbeszélés és valóságos drámai jelenet. A romvár, az éjszakai csend, a hold, a sírokat nyitó éjféli óra mind a romantika kelléktárából valók. A vers tanítása: Hass, alkoss, gyarapíts:
s a haza fényre derűl!

ZRÍNYI MÁSODIK ÉNEKE:

Utolsó nagy költeménye és a legpesszimistább műve is. Ez is lírai dialógus: Zrínyi és a Sors vitája a költő ellentmondások között hányódó érzelmeit vetíti ki. A Himnusz esdeklő hangján fordul a Sorshoz, de itt mégsem az Isten a megszólított, hanem a Végzet. Ennek döntései
fellebbezhetetlenek, de a könyörgésben mégis ott a remény. A végveszélyt nem konkretizálják, de mégis az a benyomásunk, hogy valami külső veszély fenyeget.
A második szakasz a Sors válasza megerősíti a külső veszély képzetét. A harmadik versszak a szánalomkérés indoklásában külsőnek érzékeltetett veszély váratlanul az ellenkezőjére fordul: kiderül, hogy a haza fiai azért képtelenek a haza védelmére, mert épp ők a haza ellenségei. A negyedik versszak elsöpör mindenféle reménykedést: a bűnökért bűnhődni kell. A Sors végső döntése könyörtelen: a hazának meg kell halnia. A vers befejezése rekviemmé válik.

PARAINESIS:

Lefordítva buzdítást jelent. A könyv legfőbb tanítása, hogy az ember a közösségé, nem önmagáé. Csak akkor lehet boldog, ha önzetlenül másoknak szenteli életét. Arra figyelmezteti az ifjúságot, hogy ne veszítse el szilárd meggyőződését az erényben.
A parainesis ezt az erkölcsi ideált fejti ki. A fiatalságot a közösség szolgálatára kívánja
felkészíteni, buzdítja őket olvasásra, hiszen ezek a műveltség forrásai.
Az egyéni fejlődés csúcsa a könyvek írása.

 

A Himnusz és a Szózat összehasonlító elemzése

Mind Kölcsey Himnusza, mind Vörösmarty Szózata nemzeti jelképpé vált a magyarság számára. Már első olvasásra is feltűnnek a közös vonások, és a nagyon hasonló szerkezet, viszont más a két mű háttere.

Kölcsey ekkor még nem lát olyan társadalmi erőket, amelyek segíthetnének hazáján. A költőnek ekkor még csak könnyei vannak, csak könyörögni, csak imádkozni tud, de tenni, cselekedni még nem. A himnusz megírása után 8 évvel már így hangzik a honfitársakhoz intézett parancsa: „Hass, alkoss, gyarapíts: s a haza fényre derül!”.

Vörösmarty idejében a reformországgyűlések hangulatában ég az ország. Hűségre akarja nevelni a nemzet vezetőit, az egész népet.

A Himnusz címe már magában rejti a költemény műfaját is, melyet az első két versszak is igazol, ezzel szemben Vörösmarty költeménye egy óda. Kölcsey a Himnuszt egy alcímmel is ellátta – A magyar nép zivataros századaiból – a cenzúra miatt.

Mindkét költemény keretes szerkezetű, melyet az első nyolc és az utolsó nyolc sor alkot. A Himnusz keretében a kiszolgáltatottság, a könyörgés jelenik meg, istent szólítja meg, ezzel ellentétben a Szózat keretében a mozgósítás van jelen, mely a néphez szól. A Himnusz első versszaka egy nagyon erős felszólítással kezdődik. A költő áldást kér istentől a magyarság további harcaihoz, jólétéhez. Az utolsó versszak ellentéte ennek, a vers végkövetkeztetése. Gyenge, könyörgésszerű, már lemond a harcról, és békéért könyörög. Ezt a szórend felcserélésével érzékelteti:

„Isten, áldd meg a magyart”
és
„Szánd meg isten a magyart”

A Szózat szintén felszólít, de itt a magyarság a célpont, és még utalni sem utal istenre. Ezután mindkét költeményben rövid magyarázat következik.

A bővebb magyarázatot a keretek közötti részben találjuk. A Himnuszban a második és a harmadik versszak a dicső múltra utal, és pontos példákat hoz, mint például a honfoglalás, az árpádkor és Hunyadi Mátyás fekete serege. Ezeket jutalomnak tekinti. A negyedik versszak még mindig a múltra utal, de itt már nem olyan felhőtlen, mint előtte: a bűnöket és az ebből következő büntetéseket taglalja (tatárjárás, török hódoltság és a belső viszályok). A hatodik versszakban a jelenbe érkezik, és a büntetések eredményét, a pusztulást írja le: vérözön, lángtenger, kőhalom, halálhörgés, siralom, kínzó rabság. Nem marad más, mint az esdeklés, melyet meg is tesz a keretben. A jövő nem szerepel a versben, ezt a kérdést istenre hagyja: vagy megszán, vagy vissza kell térnünk az erényhez.

A Szózat szintén a dicső múlttal kezd. A harmadik versszak általánosít, egy konkrét esetet sem említ meg. A negyedik versszakban már szerepel két név: Árpád és Hunyadi. Ezután a szabadságharcokat említi meg, melyben „elhulltanak legjobbjaink a hosszu harc alatt”. A vers a hatodik versszakkal lép át a jelenbe és felvázolja a jelenlegi helyzetet:

„Megfogyva bár, de törve nem…”

Ezzel két egymással ellentétes állapotot írt egy sorba, melyek egyben megmagyarázzák a következő versszakban feltett kérdésének okát:

„Egy ezredévi szenvedés
Kér éltet vagy halált!”

Az utolsó két jelen idejű versszakban mind az élet (ész, erő, szent akarat), mind a halál mellett (megfogyva, átoksúly) érvel. A tíztől a tizenkettedik versszakig a két lehetőséget fejti ki, immár jövő időben.
 

Himnusz és Szózat

I. Keletkezés:

 mindkét költemény a reformkorban keletkezett , abban az eszmei , tör-ténelmi korszakban , amikor a sokéves Habsburg uralom alatt lévő Magyarország végre ébre-dezni kezdett. Nagy művészeinknél , költőinknél , íróinknál előtérbe került a nemzeti öntudat , s olykor –olykor a korábbi dicső történelmi események felidézésével , megjelenítésével igyekeznek fel-rázni verseikkel a nemzetet. Remek példa erre két nemzeti énekünk : a Himnusz és a Szózat.

II. A Himnusz 1823-ban keletkezett. Ebben az időben az emberi jogokat semmibe nem vették. A cenzúra keze mindenhova elért. Ennek hatására adta Kölcsey művének az alcímet:

„A magyar nép zivataros századaiból.”

A Szózat 1836-ban íródott. Szintén válságos időszakban keletkezett :az akkori kormány erő-szakkal próbálta letörni a reform mozgat , perbe fogta az erdélyi ellenzék vezérét , Wesselé-nyit, s 1836-ban feloszlatva az országgyűlést letartóztatta a szintén nemzeti érdekekért küzdő Kossuthot.

Úgy látszik , hogy a reformmozgalmak a két vers keletkezése közötti tizenhárom év alatt to-vább erősödtek , s nem sikerült megtörni őket.

III. Mindkét vers a romantika szellemében készült. Ezt igazolja a jelentől elforduló költői magatartás, az érzelmeken alapuló logika. A dicső múlt leírása mellett a jelenről csak negatív értelemben esik szó. A két versben rengeteg költői kép és alakzat van.

IV. A Himnusz nyolc a Szózat tizennégy versszakból áll. Kölcsey művének keretvers-szakai az első és utolsó versszakok, Vörösmarty versének az első kettő és utolsó kettő vers-szak adja a keretet.

A Himnusz versszakainak első két sora felütéssel kezdődik ,a Szózatnál szintén felütéssel kezdődnek a keretversszakok.

V. A versszakok tartalma

A Himnusz az első versszakában Istent rögtön erélyesen felszóltja, s áldást kér a népre. A szenvedések jogán kéri Istent a jobb jövő reményében.

„ Balsors akit régen tép,…
…Megbűnhődte…”

A Szózat első két versszakában szintén invokációt találunk, de ez már nem az Úrhoz, hanem a szenvedő néphez szól. A felszólítással közli a néppel a haza szerepét: életük színtere, a kezdet és a vég. ( „Bölcsőd az, s majdan sírod is”)

Bármit is tartogat a végzet, a hazához való tartozást vállalni kell.

A Himnusz második versszaka a dicső múltról szól:
a honfoglalásról földrajzi konkrétumok-kal (Duna, Tisza, Kárpátok). Megjelennek az ősök: Bendegúz, Árpád.
A harmadik vsz. idilli-kus állapotról tudósít:
a természet kincsei (kalász, szőlő) és a sikeres harcok (török, Bécs) minden magyarnak örömére szolgáltak. A negyedik versszakban azonban a bűnök miatt el-szenvedett büntetések kerülnek előtérbe. A mongol szó a tatár támadásokat jelenti, a török rabiga a száznegyvenöt éves rabságot jelenti.

A Szózat harmadiktól ötödik versszakáig olvashatunk a múltról. A harmadik versszakban a magyarság fennmaradásáért folytatott küzdelmeit idézi fel Vörösmarty. Rendkívül nagy jelen-tősége van ennek a földnek. A negyedik versszak a honfoglaló Árpád és honvédő Hunyadi harcait vetíti elénk. Az ötödik vsz. szenvedélyes felkiáltással indul, s a sok dicső vitéz pusztu-lásáról szól. A Himnuszhoz hasonlóan itt sem esik szó a Rákóczi-szabadságharcról.

A Himnuszban az ötödik és hatodik vsz. a szenvedések leírása (vesztes csaták, üldöztetések). Az ember nem találja honját a hazában. A hetedik vsz. a jelen bemutatása. A bűnök büntetése a rabság és nyomorúság. Minden érték eltűnőben van. Szenvedélyes kiáltás hallatszik a re-ménytelenségről:

„S ah, szabadság nem virúl /A holtak véréből,”

A Szózatban a jelen leírása a hatodiktól a kilencedik versszakig tart. Szintén kiáltás utal az elszomorító helyzetre:

„S népek hazája, nagy világ!
..Egy ezredévnyi szenvedés
Kér éltet vagy halált!”

Az ész és szent akarat vérontás megakadályozására képtelen. A népet érvekkel kell bíztatni az életben maradásra, fellépésre. A tizedik versszakba ugyan bizakodó a jövőt illetően,de a kö-vetkező vsz. a másik alternatívát is tartalmazza:

„Vagy jőni fog…
A nagyszerű halál”

A tizenkettedik versszakban pedig a teremtés-pusztulás ellentétébe ötvözi a gyászt.

A Himnusz utolsó versszakára a felszólítás kéréssé, könyörgéssé változik, s a hazát méltóvá teszi Isten kegyelmére. A Szózatban azonban az utolsó két keretversszak határozott, erőteljes felszólítást tartalmaz

VI. A Himnusz nemzeti imádság, Istenhez írott magasztos ódai költemény. A Szózat kö-zösséghez intézett vers, a magyar nemzetet szólítja fel cselekvésre. A Himnuszt 1844-ben Erkel Ferenc, a Szózatot 1843-ban Egressy Béni zenésítette meg. A Szózat második nemzeti imádság lett.

VII. Alakzatok, költői képek:

Himnuszban: látomás: „Kínzó rabság könnye hull…”
túlzás: „Megbűnhődte már e nép…”
ellentét: „Vár állott, most kőhalom…”
megszemélyesítés: „Balsors akit régen tép…”

Szózatban: látomás: „Vagy jőni fog…”
ellentét:” Kér éltet vagy halált…”
megszemélyesítés: „ szenvedés…Kér…”


VIII. Formai jellemzők:

Himnusz

8 vsz.
8 sor/vsz.
alliteráció: „Bécsnek büszke…”
rímképlet: ababcdcd…
verselés: szimultán (hangsúlyos: kétütemű hatos, időmértékes: trochaikus ritmusú)

Szózat

14 vsz.
4 sor/vsz.
rímképlete: xaxa… (félrím) verselése: időmértékes ( jambikus ritmusú)