Radnóti Miklós

ÉLETE:

Budapesten született zsidó polgári értelmiségi családban. Születése anyjának és ikertestvérének életébe került. 1921-ben apja is meghal. Nagybátyja nevelte. 1927-ben érettségit tesz egy kereskedelmi iskolában, majd Csehszlovákiába megy textilipari főiskolára. 1930-ban hazatér és beiratkozik a szegedi egyetem magyar-francia szakára. Itt bekapcso-lódik a szegedi fiatalok művészeti kollégiumának munkájába. 1934-ben doktorátus szerez, de tanári állást nem ka-pott. Egyre erősebbé vált üldözöttségének tudata. A fővárosba költözött és fordításokból tartotta fenn magát. 1935-ben házasságot kötött Gyarmati Fannival. 1940-től hívták be munkaszolgálatra. Utoljára 1944 májusában. Ekkor a jugoszláviai Bor melletti Lager Heidenauba szállították, majd a tábor felszámolása után nyugat felé irányították. Győr melletti Abda községben agyonlőtték huszonkét társával együtt.

KÖLTÉSZETE a 30-AS ÉVEK ELSŐ FELÉBEN:

Első kötetei:

1. Pogány köszöntő (1930)
2. Újmódi pásztorok éneke (1931)
3. Lábadozó szél (1933)

A korszak jellemző verse:

 Pirul a naptól már az őszi bogyó

A versek megformáltsága: klasszicizált, szabályozott, szabad vers. Emellett nagyobb részben expresszionista kisebb mértékben szürrealista stílusjegyek is megfigyelhetők. Az új klasszicizmus és az avantgárd hatása együtt van tehát jelen. Idillek és elégiák születnek. Az idillek tárgyköre a természet és az ujjongó szerelem. Derűs pogány életörömöt hirdetnek e versek és panteisztikus világszemléletet (isten = természet). Az elégiák ihletői: szegénysége, kedélyálla-potának hullámzása, szerelmének betegsége és a vidéki költő szerepe. E tényezők mellett közösségi felelősségtudat hangja is felbukkan.

AZ ÚJHOLD VERSEI:

A fenyegetettség állapotában stílusváltás is megfigyelhető. Klasszicizálódás, egyszerűsödés irányába mutat ez a változás.

Mint a bika:

Magatartáskijelölő vers, a kötet nyitóverse, rímtelen szabad vers. Egy részletesen kibontott hasonlat (Homéroszi eposzok mintáján). Három idősík található: jelen, múlt, jövő. Mindhárom egy-egy magatartásformát mutat be:

Múlt: zsúfolt mozgalmasság jellemző, játékos erőfitogtatás

Jelen: mozdulatlanság uralkodik.

A farkascsorda képében jelentkező veszély a történelmi helyzetre utal (diktatúrák szele). Az igék emberi cselekvésre utalnak. Kétféle magatartásformát bont ki ez a rész: Az egyik az őz-lét, lényege a menekülés. A másik a küzdelem vállalása. A fenyegetettség felismerése új életprogrammal párosul: bátor erkölcsi gyökerű helytállásra vezet. A jövő síkjában egyértelművé válik a lírai én sorsa. Halála mégsem hasztalan: példaképpé válik a jövő számára.

Kortárs útlevele:

Az újhold kötet záróverse. Ugyancsak magatartáskijelölő vers három lehetőséggel:

• Vadmacska-hasonlat: bátor, ügyes, önvédelem, menekülés
• Elaljasodás, totális alkalmazkodás: ennek eredménye a túlélés de a szolgaságba való önkéntes beletörődés miatt elveszti emberi méltóságát és önbecsülését.
• Lázadás, szembeszegülés: ez a jövőben nyeri el az igazolását.

A versben az fejeződik ki, hogy az emberiség túléli ezt a kort, történelmi helyzetet, vállalni fogja a költő szellemi hagyatékát, tehát ugyanúgy példakép lesz, mint a kötet nyitó versében.

A 30-AS ÉVEK MÁSODIK FELE:

• Antifasiszta küzdelem
• Klasszicizálódás kiteljesedése

Járkálj csak halálraítélt:

Magatartáskijelölő és önmegszólító vers. Alaphelyzete a siralomház.  A veszélyt expresszionista képpel fejezi ki melynek belső logikáját az adja, hogy a macska hogyan viselkedik ve-szély esetén. A történelmi szituációt a természeti világ is tükrözi. Szerkezetileg ezt egy párhuzammal nyomatékosítja a költő (anafórikus kezdés). A versszak szavai negatív hangulatúak: hideg, sziszeg, árny, rozsdás.

A versben megjelenik:

• Az erkölcsi tisztaság melyet a költő egy természeti képpel és a gyermek Jézus képével jeleníti meg.
• Az erkölcsi keménység, szilárdság melynek szenvedés az ára, de a lélek szabadságát adja meg (utalás Petőfi két költeményére: Kutyák dala, Farkasok dala).

Ezt a verset átjárja a szorongás érzése és a keserűség dühe is. A farkas motívum átértékelődik.

Első ecloga (1938):

Ez közelíti meg legjobban a vergiliusi mintát. Párbeszédes hexameteres költemény. Vergilius idézet a mottó:

„Mihelyt a jog és jogtalanság összekeveredik háborúk lepik el a földet és bűnök sokasága.”

A költő és pásztor közti dialógus voltaképpen a költő két énje közötti párbeszéd. Bukolikus (pásztori) idillként indul a költemény. Tavaszi ébredés hangjai hallatszanak. A reménykedés azonban csalódottságba, kiábrándultságba vált át: a téli természetet idéző képekben az embertelenséget, kegyetlenséget sejteti meg a költő. Ez a motívum már elvezet a világtól való undorodás okához: a történelmi, társadalmi környezetben az erőszak uralkodik. A vers megírásához képest közeli múltnak számító spanyol polgárháborúra utalnak a párbeszéd résztvevői, a halál, a menekülés, a töme-gek sorsa. Ezután egyéni életutakra utalva teszi személyessé a fenyegetettség érzését. Garcia Lorca – József Attila sorsát idézi fel. Földrajzilag távoleső mozzanat két ember halála, de logikailag egymáshoz illeszkednek. Mindkét költő halálát ugyanaz okozta: a történelmi helyzet, a nyomasztó politikai, társadalmi közeg okozta. Saját pusztulásá-nak lehetősége is kiolvasható a sorokból. A halálnál is rosszabb azonban, hogy a költészet válik visszhangtalanná és így lehetetlenné a háborús viszonyok között (költészet és háború ellentéte). E lehetetlennel szembeszegülő magatar-tást vallja a költő. Az alkotást a halál pillanatáig folytatni kell. Ezt az erkölcsi parancsot a tölgyfa hasonlattal jeleníti meg. A végső következtetés levonása után újra idilli képek következnek. A lélek megbékélt, visszanyerte nyugalmát.

Negyedik ecloga (1943)

A versben a költő szenvedélyes szabadságvágya szólal meg. Radnóti itt már eltávolodott a vergiliusi példától, nem alkalmazta a pásztori műfaj kellékeit. A költeményben a Költő és a Hang beszélgetnek, de akárcsak az első eclogá-ban itt is a költői én belső drámáját szólaltatja meg. A versben megjelennek:

• Életrajzi mozzanatok: baljós születés
• A költő szólama a lét értelmetlenségét képviseli
• Betegségektől való szabadulás, menekülés a pusztító kortól
• A vágyott és elért léthelyzetek

Az öntudatlan létezés vágya, mert az élettelen dolgok illetve növényi és állati létezők nem a szenvednek vágy és valóság ellentététől. Ebben a monológban is megjelenik az idill, de mint el nem érhető. Legyőzi a halálsejtelem, a halál a szabadulás pillanata is lesz.

• A hang az első eclogában megismert erkölcsi parancsot képviseli: alkotás mindvégig. Ez lázadás a világ értel-metlensége ellen.

Hetedik ecloga (1944)

A Bori lágerben írta, hexameteres versforma, ecloga (antikvitásra utal). Párbeszédszerű monológ, hasonlít a levél-formához: képzeletbeli beszélgetés feleségével. A vers szerkezete arra épül, hogy a különböző valóságsíkokat változ-tatja a költő: a tárgyias részletességgel ábrázolt rideg valóság a lágeréletet, a jelen szembekerül és egybefonódik az álommal, az otthonnal, a múlttal.

A megszabadulás illúzióját nyújtó esteledés képével indul a vers. A képzelet visszaidézi a hazai tájat, az álombeli képbe aggódó félelem vegyül: létezik-e még az otthon. A haza kifejezés pedig a veszélyeztetett magyarságra utal. A tragikus körülmények között is teljesíti a költő az alkotás erkölcsi parancsát – az akadályok ellenére is. Éber virrasz-tása jelzi: helyzetét éppen a rá háruló szerep nehezíti meg. A vers zárlata egy szerelmi vallomás Horatius Lídiához c. versének átirata segítségével (csak veled tudok élni is, halni is). Zsidó-keresztény hagyományra is támaszkodik.

ERŐLTETETT MENET:

Az erőltetett menet (1944. Szept.) már a bori lágerben született. A költemény az életösztön, az élethez való ragasz-kodás és a megszabadító halál hívása között vergődő ember drámai belső vitáját, küzdelmét tárja elénk.

Az első rész a menetelést és a reményüket vesztett, de életükhöz mégis ragaszkodó rabok lelkiállapotát jeleníti meg.

Az otthon váró asszony és a halál elképzelt lehetősége ad nekik erőt a továbbhaladáshoz. A második mondatban a romba dőlt otthonok látomása szétzúzza a reményeket.

A költemény első fele egyértelműen megadás, a halál melletti érvelés. Az egész részt erős ellentétek tarkítják. A költemény második fele is érvelés: Az idill vágyának, reményének belső érveit sorakoztatja fel. A költő nosztalgikusan idézi az egykori otthon, béke emlékképeit. Az idill egyes elemei visszautalnak a pusztulás látomásá-nak mozzanataira, másrészt az egész idill feltételezett. Az idill felidézése a visszatérés vágyát fejezi ki. A szép halál-ról már az első részben is szó esett, a másodikban pedig közvetlen van jelen: a döntés, a „fölkelek”, az élet folytatását fejezi ki.

A kettészakított, zökkentett sorok mintha az elkínzott emberek roskadozó, meg-megbotló lépéseinek ritmusát idéz-nék.

A Razglednicák (1944. Aug.-okt.) rövid helyzetképek a tájról, az emberekről, a költői sorsról.
 

Radnóti Miklós, láger versek

Zsidó értelmiségi családban született 1909-ben. Szüntelen lelkiismeret-furdalása volt, mert anyja és ikertestvére meghalt a születésekor. 1921-ben meghalt apja, és Grosz Dezső, nagybátyja nevelte. Pesten érettségizett, majd egy évet Csehszlovákiában töltött (textilipari tanulmányok) gyámja kérésére.

1930-ban Szegeden magyar-francia szakra jár. Tagja a Szegedi Fiatalok Művészeti Kollégiumának. Élete végéig nincs állandó munkahelye. Fordít, alkalmi munkákat végez. 1935-ben házasságot köt Gyarmati Fannival.

1940-től háromszor hívták be munkaszolgálatra. Utoljára 1944 májusában, a német megszállást követően. Ekkor a jugoszláviai Bor mellett elhelyezett Lager Heidenauba szállították. A munkatábort augusztus végén kiürítették, és a foglyokat szeptemberben „erőltetett menet”-ben nyugat felé indították el. November elején érték el a Győr melletti Abda községet, melynek határában a költőt huszonkét társával együtt agyonlőtték.

Az abdai tömegsírból került elő a Bori-notesz. Ez egy irka, melybe verseit írta a lágerben.

A la recherche...

A vers címe Proust: A la recherche du temps perdu (Az eltűnt idő nyomában) című művére utal. A vers egy visszaemlékezés; belenyugvó, filozofálgató mű. Sok benne a felkiáltás és a kérdés, viszont nagy nyugalom kellett a magírásához, mert hexameteres.

A régi baráti összejöveteleket, a borozgatásokat idézi, mindez most valószínűtlennek, elérhetetlennek, visszahozhatatlannak tűnik. Feltör benne a fájdalom azokért, akiket elragadott a háború. Nemcsak a munkaszolgálatos társaira gondol, hanem a harcba kergetett katonákra is. De az élőket is felidézi, őket is megnyomorították a háború évei. A nosztalgia és a tragédia egymást váltó dallama most már összefonódik, hogy együtt fejezzék ki a veszteséget, mely immár jóvátehetetlen és végleges.

A vers szomorú, rezignált hangulatát nem oldja fel a befejezés sem, de az utolsó sorok csendes fájdalma, a „távoli erdők” és „idegen legelők” nyugalmas képei mégis valami megnyugvást hoznak.

A hexameterek egységes ritmusa az emlékezés folyamatát festi alá. A klasszikus formával a költő a téma általános, örök emberi voltát érezteti.

Erőltetett menet

Az Erőltetett menet a bori lágerben született. A költemény az élethez való ragaszkodás és a fáradt halálvágy között vergődő ember drámai belső vitáját, küzdelmét tárja elénk. Két egymásnak felelő tízsoros részből áll.

Az első rész egy hat- és egy négysoros mondatra tagolódik. Az első mondat a menetelést és a reményüket vesztett, de éltükhöz mégis ragaszkodó rabok lelki állapotát jeleníti meg. Az otthon váró asszony elképzelt lehetősége ad nekik erőt a továbbhaladáshoz. Az első hat sor alanyt kifejező mellékmondatsora és a második mondat négy sora ezt az állítást magyarázza. Az egész első részt erős irodalmiasság, esztétikai megformáltság jellemzi. Erős ellentétek, szokatlan jelzőhasználat, alliterálások, sok asszociációt felidéző kifejezések és képek vezetnek el az ünnepélyessé lassított, magasztos hangvételű mondatzárásokhoz.

A költemény második fele is érvelés: ez a rész az idill vágyának, reményének belső érveit sorakoztatja fel. Az elgyötört vándor nosztalgikusan idézi az egykori otthon, az elveszett béke emlékképeit, az idillbe kapaszkodik. A szép halálról az első részben is szó esett, a másodikban pedig közvetetten van jelen: a döntés, a „fölkelek”, melynek kimondását emberi, baráti szótól várja a költő.

A kettészakított sorok mintha az elkínzott emberek roskadozó lépéseinek ritmusát idéznék. A vers időmértékes.

Razglednicák

A Razglednicák rövid helyzetképek a tájról, az emberekről, a költői sorsról.

Az első a háború ijesztő valóságával a szerelem fénylő állandóságát állítja szembe. A kezdő sorokban a hegyekről visszaverődő és lassan elülő ágyúszó megszemélyesítése félelmetes hangulatot kelt. A következő képben a lobogó sörénnyel vágtató paripa képzete uralkodik, és az értelmetlen forgatagot kozmikus méretűvé fokozza. A kedves alakját idéző második négy sorban a némán határozó a vastag, vad ágyúszóval alkot kontrasztot. A hasonlatban az angyal a szépség és a jóság megtestesítője, a halálra dermedő bogár pedig a dermedt tehetetlenségé. Szimmetrikus szerkezetű szabályos vers. Páros rímű, nyolcsoros strófa.

A második razglednicában a valóság és az idill képei kerülnek egymás mellé. A költő az égő házak és a riadt parasztok képéről a vizet fodrozó parasztlányra és a birkanyájra fordítja figyelmét. Szimmetrikus szerkezetű szabályos vers. félrímes, nyolcsoros strófa.

A harmadik razglednica a legrövidebb, de a legundorítóbb. Pusztulnak az állatok, akik tehetetlenek, és az emberek szintén. Az alliterációk is a borzalmat fokozzák. Itt az első két sor már nem rímel.

Az utolsó razglednica a tarkólövés jelenete, melynek során a költő előtt felvillan saját halála is. Két, nagy mozgást sugalló igével indul. A megjelenített halott a költő barátja, Lórsi Miklós hegedűművész volt. A német szavak a gyilkosok alakját is felidézik. A költő itt tudatosan vállalt személyes halálát foglalta versbe, és épp ezzel a gesztussal emelkedett a halál fölé. Ez a strófa már szabálytalan: hétsoros, a rímhelyezés is asszimetrikus. Az öt gondolatjel meg-megtöri, szaggatottá teszi a szöveget.