…egy lányról szól, ki szerelmet álmodott,
   de nem ismerte igaz szavát,
   csak azt a rútot, csúfot s álnokot,
mely méreggel csitítja el magát,
   hogy ne érezzen égető sebet.
   Ledönteni a hazugságnak falát,
azt, mit évek milliója emelt,
   eltépni a rozsda-ette láncokat,
   mégis milyen szent kezekkel lehet?
Ki látott már százával táncokat
   sírba lengni és ott elvegyülni,
   ki látott már őrjöngő ráncokat
kecses arcokra orvul települni,
   ki látott már bájt és kedveset
   vad szelekkel messze elrepülni,
miért szülne a világba gyermeket?
   Miért hinne szót, ha tudja jól:
   mind hazug, mind egyre megy.
Ki menti meg őt, ha nem egy szó?
   Mitől lesz álma való és élet?
   Mi más, ha ki nem mondható?
Csak azt a halkat, lágyat és szépet
   hallaná mind, ki szerelmet álmodott:
   ne fessen egy sem a valóról képet…