Mostanában zene
- még mindig minden, ami Lostprophets (4 Am Forever)
- Scott McKenzie: San Francisco

Az okát ugyan nem tudom, de úgy sejtem, az ok nem minden. Szóval most jó kedvem van: csak úgy!

Rájöttem, hogy nem is olyan hosszú ez a Gazdagrét-otthon táv. Szombat éjjel tört rám a Világosság, amikor is rákényszerített a Sors, a Véletlen, avagy a nagyságos Isten uram, hogy gyalogszerrel menjek haza, lévén késő, lévén utolsó buszom már a szállása felé tartott, lévén. Tehát elindultam, mentem, mentem, mendegéltem a sötét kicsiny utcákon zenét hallgatva és menve. Az egyik utcalámpa pont akkor törte meg sötét magányát, amikor én alája értem. Köszönet a fényességességért. Elbandukoltam Spiró bácsi otthonkája előtt, láthattam a Kedvenc Ablakomat (csak azt sajnáltam, hogy a mögötte lakók már alvásra hajtották buksijukat)… És hazaértem. Félelem nélkül. Rettegés nélkül. Kiszolgáltatottság nélkül. Nyugalomban.
Olyan nyugalomban, mint amilyen ez a környék estelente. Szép és kedves és békés és csalogató. Szombaton kedvem támadt volna még sétálgatni egyet, de a “jóból is megárt a sok” elvet szem előtt tartva inkább hazasettenkedtem. Bennem nyugodott akkor az az érzés, hogy semmi rossz nem történhet. Biztonságban voltam. Nem gyakran érzek ilyesmit, de akkor igen. Tetszett. Nagyon.

Milyen fajta félelem tartott eddig vissza attól, hogy rálépjek bizonyos utakra bizonyos időkben?… Az az erő, ami nagyobbnak bizonyul minden egyébnél: a hülyeségem. De többé sohasem!