Szépen lassan, de ahogy múlt, múlt, múldogált az idő, egyre csak változtam. És talán nem jó irányba…

Egy ideje azt veszem észre magamon, hogy mind nehezebben viselem mások közelségét; egyre magamba zárkózom, illetve nem is… Pontosabban jobban szeretek egyedül lenni, mint társaságban. Persze… soha nem voltam az az igazi szociális lény, aki mindenkivel csevegni képes, minden élethelyzetben megtalálja a helyét ésatöbbi. Nehezen barátkoztam mindig is. Most azonban van különbség: már nem nagyon vágyok társaságra… Sőt, mi több, nyomaszt a társaság… Sehol sem találom a helyem; vagy nem is találtam soha? Mindegy.
  Magamba zárkózok. És miért? Csupán azért, mert ez a világ nem tetszik nekem… van vonzóbb: a saját világaim. Szomorú? Gyógyítani kéne? Én nem tudom. Mindenesetre tény, hogy (egyelőre) össze tudom egyeztetni a fejemben lévő világokat a valódival. S amíg nem okoz akkora bonyodalmat, ami már másokra is “veszélyes” volna, addig eléldegélek valahogy. A fejemben. De - úgy, ahogy - boldogan.

Boldog Péntek 13-át mindenkinek!!