Ha már az első hó tiszteletére született egy bejegyzés írói vénám méhéből, most a hosszútávúnak ígérkező jó idő kedvéért is tollat ragadok! Vagyis ragadtam. Íme:

Hóvirágos éjjelek, jönnek mennek melegek.
Ha kell, ha élnek: hadd jöjjenek!
Gyöngyszínű harmatok, hullanak alkonyok,
lila szirmú lángokat álmodok.
Szárnyak repesnek Édentől keletnek,
madárlábú szelek vágyakat felednek.
Újszülött magok, mint illanó záporok,
bújnak és olvadnak előlük a fagyok.
A régi jég, mint zord álomkép
menekül és zokog álomként.
Az ég arany-magát konok magányon át
feledi - s taszítja a tél szavát.

(Tudom, hogy béna. )