Különös dolog az ember, az emberi lélek… Valaki csak simán elsétál mellette, nem foglalkoztatja, mert ő úgy boldog vagy boldogtalan, ahogy van, megvan a saját öröme és gondja, nem kell neki ez a “magasztosabb” fogalom. Jó neki, ha nem motoszkál elméjében a mások teljes megismerésére késztető gondolat, és megelégszik az egyszerű válaszokkal - ha nem akar mindent látni. Én mégsem tudok ilyen lenni. Engem igenis érdekel, hogy mi van a gyökerek alatt… Mélyre akarok ásni, ahogy azt a modernség korától kezdve akarja az ember, s amint az Tom Stoppard is megörökítette pos(z?)tmodern drámájában (Rosencrantz és Guildenstern halott). Legszívesebben leülnék a célszemély elé, s addig kérdeznék, addig hallgatnám a válaszait, amíg minden kíváncsiságomat ki nem merítette(m) teljesen. Vagy a legegyszerűbb az lenne, ha tudnék olvasni mások gondolatában, így legalább tudnám, mikor kell valakinek segítség, s mikor érzi magát jól a bőrében úgy, ahogy van a változás teljes mellőzésével…

Szóljatok, ha segíthetek, de komolyan! Igaz, akinek (részben) ez szól, az úgysem olvassa el… Mindegy.

(A “pillanat ereje” azért most is tevékenykedett… )