A magyar hidegvérű fajta

A magyar hidegvérű fajtára jellemző az erőteljes, tömeges, szilárd szervezet, gyors fejlődőképesség, jó munkakészség, tartós ügetőképesség. A jó húsformák alapján újabban húslóként való tenyésztése is gazdaságos és keresett.

A XVIII. században a nyugati határvidék lakossága rendszeresen fuvarozott gabonaféléket és más terményeket is Ausztriába. Közben előszeretettel hozta magával az itthon lévőnél tömegesebb, nagy terhek vontatására alkalmasabb nóri és pinzguai lovat. Ez a két lófajta a köztenyésztésben két, eredetében hasonló, de jellegében eltérő tájfajtát, a muraközit – egy kisebb, de erőteljes nehézigás típust – és a nagyobb pinkafőit hozta létre. A XIX. század második felében már elismert hidegvérű tenyészetek alakultak az országban és 1904-ben a kormány már 140 hidegvérű mént bocsátott a tenyésztők rendelkezésére. Az állomány javítása és egységesítése céljából nyugatról különböző fajtájú hidegvérű méneket is importáltak, mégsem lett a hidegvérű egységes fajta. A II. világháború alatt az ország lóállománya megfogyatkozott és leromlott, ezért a világháborút követően jelentkező óriási vonóerő-igény kielégítése érdekében belga és ardenni méneket, valamint Franciaországból 17 különböző fajtájú hidegvérű mént importáltak. Ezekkel és ivadékaikkal több generáción át szervezett, célirányos fajtanemesítés folyt. Ennek hatására kialakult a magyar hidegvérű, melyet 1954-ben önálló fajtaként elismertek. Eközben őrködtek a nóri, pinzguai eredetű hidegvérű típus fennmaradásán is. Ez könnyebb, nagyobb ügetőkészségű, hosszabb hasznos élettartamú, a magyar hidegvérűtől több tulajdonságban eltérő lett. 1972-ben muraközi néven önálló fajtaként ismerték el.

A magyar hidegvérű középnagy fajta, mély mellkasú, dongás, minden testtájában gazdagon izmolt. Szilárd csontozatú, szárazabb izületekkel, keményebb patákkal, acélosabb szervezettel bír, mint a belga hidegvérű. Feje arányos a testtömeggel, de kissé durva, enyhén burkolt, egyenes profilvonalú. Homloka széles, toroktájéka bő. Nyaka középhosszú, jól izmolt, középmagasan illesztett, enyhén ívelt, néha egyenes. A mar rövid, alacsony, vagy középmagas, mindig jól izmolt. A hát mérsékelten előremélyedt, középhosszú, jól izmolt. Az ágyék széles, néha kissé laza kötésű. A far középhosszú, lejtős, néha enyhén csapott, széles, jól izmolt, mindig barázdált. A szügy széles, jól izmolt. A lapocka jól izmolt, de néha rövid és meredek. A felkar rövid, jól izmolt. Az alkar izomzata gyakorta gyengébb. A lábtő terjedelmes, olykor lapos. A szár rövid és vastag, a boka terjedelmes, gyakran burkolt. A paták arányosak a testtömeggel, a csüd rövid, szabályos szögellésű, gyakran meredek. A lábállása általában szabályos. Színe sárga, pej, fekete, szürke.

Kifejezetten igás hasznosítású, a parasztgazdaságok feltétlen munkakészségű, még különösebb szakértelmet sem igénylő, megbízható, nehéz hámos munkalova. Jóindulatú, barátkozó természetű, tanulékony munkatárs. Kitartó. Nem csak lépésben gyors járású, hanem ügetésben is, és hosszabb távon is képes ügetőmunkára. Kétéves korában igázható. A muraközi változat tömege kisebb, élettartama hosszabb, ügetése jobb. Munkahasználati tulajdonságai kifogástalanok. Fontos géntartalék, génmegőrzésre érdemes populáció. A hidegvérű szaporulat jelentős része ma már húshasznosításra kerül.