A nóniusz fajta

A Nonius Senior anglo-normann méntől eredeztetett fajta típusában és megjelenésében is kuriózum a világ lófajtáinak sorában. A nagy testtömeg, a szervezeti szilárdság, valamint a munkaképesség és készség a tüzérhámos feladatokat ellátó ősöktől örökölt tulajdonságok. Régi típusú egyedei kiváló munkalovak, míg új típusa eredményes sportló a fogathajtó szakágban.

A fajta ősapja, a napóleoni háborúk idején zsákmányolt Nonius 1816-tól működött a mezőhegyesi ménesben. A korabeli leírások szerint a "különösebb szépség nélküli" fiatal mén a ménes arab vérrel is átitatott, spanyol-nápolyi kancáiból remek használati értékű utódokat produkált. Ivadékaival széles körű és eredményes rokontenyésztést folytattak. Viszonylag gyorsan kialakult a fajta konszolidált jellege, ami a katonai szigorral megkövetelt tenyészcélnak megfelelően a középnehéz katonai hátas és hámos típust testesítette meg. E típus tökéletesen megfelelt a Mezőhegyessel szemben támasztott követelményeknek, s egyben alkalmas volt az ország lóállományának javítására is. A széles körben alkalmazott beltenyésztés által kiváltott fajtahibákat kiváló angol telivér ménekkel folytatott cseppvérkeresztezéssel küszöbölték ki. A századfordulóra kialakultak a Nonius törzs önálló vonalai, létrejött a fajta modern genetikai bázisa. A kiegyezést követően a Kozma Ferenc irányításával tenyésztett fajta értékét kiállítási sikerek sora jelzi. A nóniuszt az egész országban nemesítőként használták, kialakultak tájfajtái, a mezőhegyes-vidéki és a hortobágyi. Bár e tájfajták genetikai elkülönültsége az idők során csökkent, a típusok különbözősége máig szembeötlő. A két világháború alatt Romániába és Szlovákiába került jelentősebb létszámú állomány, melyeket napjainkig többé-kevésbé fajtatisztán tenyésztettek tovább. A ló katonai hasznosításának megszűnte után a nóniusz főleg az Alföld igáslovaként vált kedveltté. A hetvenes években kísérleteztek a fajta sportirányú átkeresztezésével, de ez szélesebb körben nem tudott elterjedni. A Nóniusz Lótenyésztő Országos Egyesület 1989. évi megalakulását követően ismét a fajtatiszta tenyésztés és a génmegőrzés vált meghatározó tenyészcéllá.

A fajta, származását tekintve tömeges angol félvér, a melegvérű igás lófajták egyik legtömegesebbike. Két fő típusa a nagyobb és általában fekete színű mezőhegyesi és a kisebb, szikárabb és főként pej színű hortobágyi. A nóniusz legfőbb jellegzetessége a test nagyságával arányos, kissé durva félkos-, esetenként kosfej. Nyaka magasan illesztett középhosszú, olykor rövid, nem eléggé ívelt. Marja középmagas, izmos, telt. Háta hosszú, középhosszú, széles, jól izmolt. Ágyéka középhosszú, elég széles, jól izmolt. Fara elég nagy terjedelmű, enyhén lejtős, hossza nem éri el a félvér lovak farhosszúságát. Mellkasa dongás, kevésbé mély. Hámos jellegének megfelelően szügye széles, igen jól izmolt. Izületei terjedelmesek, inai szárazak.

Nyugodt vérmérsékletű, tartós teljesítményre képes fogatló. A korábban megrendezett távhajtási versenyeken állóképességét és mozgáskészségét számtalanszor bizonyította. Munkakészsége páratlan. A család mindenes lova, kocsiban és nyereg alatt egyaránt jól használható. Legkiválóbb egyedei a modern fogatsportban nemzetközi szinten is versenyképesek.

Jövőbeni szerepét jellegzetes külleme, konstans származása és kiváló fogatló-tulajdonságai határozhatják meg. Jelentős értéket képvisel, mint génrezerv. A tradicionális ménesek – Mezőhegyes, Hortobágy – ma is meghatározóak, de az utóbbi időben a pár kancás kistenyésztők szerepe is jelentősen felértékelődött, állományuk egyre inkább alkalmas a fajta genetikai bázisának szélesítésére.