A bugacpusztai ménes
A Duna-Tisza közi Hátság közepén terül el a Kiskunsági Nemzeti Park legnagyobb területe, Bugacpuszta. Egymást váltják a szélbarázdák és az éles gerincű meredek homokbuckák. A legmagasabb buckákat az itt élők el is nevezték: Messzelátó-hegy, Lóállás, Betyár-állás, Pipagyújtó-hegy... stb. Bugac a legismertebb magyar puszták egyike, a Kiskunsági Nemzeti Park legnagyobb területe, máig az őshonos magyar házi állattartás egyik központi területe. Már az 1930-as években is kedvelt idegenforgalmi célpont volt.
Az idő múlásával, a homokbuckákkal, erdőkkel, szikes területekkel és kaszálókkal szabdalt sokszínű táj megőrizte eredeti szépségét. A természet védelme olyan kuriózumokat örökített át a múltból, mint az ősborókás, a sík területek vadvirágokkal díszített legelői, a régi pásztoréletet idéző építmények.
A nemzeti park területe az ősborókás kivételével bejárható lóháton. Immár 30 éve működik a lovasturizmus is. Híres az itt látható lovasbemutató, melyet évente négyezer vendég látogat, és amely az egykori pásztorkultúrát őrzi és mutatja be. A bugaci ménest az 1960-as években alapították. Neves fogathajtók alakították ki a lóállományt (Abonyi Géza, Abonyi Imre, Juhász László). A nemzeti park lovas fogattal is bejárható. A puszta lóállománya magyar sportlovakból és kisbériekből áll.
A marócpusztai ménes
A Gidrán fajtáról tulajdonképpen a múlt század közepe óta beszélhetünk, 1885-ben vált önálló fajtává. Az állomány az 1800-as évek végére a jól bevált mezőhegyesi tenyésztési és kipróbálási elvek alapján kitűnő hátaslónak bizonyult. A szervezeti szilárdság és a hátas célú használat érdekében előszeretettel alkalmaztak sárga színű angol telivér méneket. Ennek hatására a gidrán gyors, fordulékony, elegáns, kitartó huszárlóvá vált az Osztrák-Magyar Monarchia hadseregében. Az I. világháborút követően az állomány túlnyomó részét a megszálló román hadsereg hadizsákmányként magával vitte, és mindössze 13 kanca maradt a ménesben.
A háborút követően megindult a fajta regenerálása, amely nem volt könnyű feladat. Miután a korábban alkalmazott angol telivér mének közül némelyik nemcsak szép küllemét, hanem túl élénk vérmérsékletét is örökítette, ennek ellensúlyozására arab (Siglavy, Gazal) és kisbéri (Maxim V, Kozma III) méneket alkalmaztak a tenyésztés során. A fajta megmentése sikeresnek bizonyult és nemcsak kitűnő katonai hátaslovak kerültek ki közülük, hanem a fajta több egyede a sportban is megállta a helyét.
A II. világháború újabb csapást mért a fajtára, mivel a Bajorországba menekített lovakból a háború végeztével csupán 28 kanca tért vissza Mezőhegyesre. 1958-ban a törzskanca és az évjárati csikóállomány új helyre, a Dalmandi Állami Gazdasághoz tartozó egykori katonai ménesbe, Sütvénybe költözött. Annak ellenére, hogy a tartási körülmények igen jók voltak, az 1960-as évek keresztezési hullámának következtében 1973-ra a fajtatiszta gidránállomány törzstenyészete mindössze 16 kancából és 3 ménből állt.
Fordulatot az okozott, amikor 1974-ben miniszteri rendelet született az őshonos állatfajták védelmére. Ennek a célnak az elérése érdekében az Országos Állatenyésztési Felügyelőség Borodpusztán gidrán népies tenyésztésből felvásárolt kancákból egy új törzstenyészetet hozott létre, és sikerült vérfrissítés céljából Bulgáriában két – még az egykori Mezőhegyesi állományra visszavezethető származású – mént találni és tenyésztésbe állítani.
A nyilvántartások szerint 21 tulajdonos kezén 102 kanca áll tenyésztésben. Az állomány 42 %-a 8 eredeti mezőhegyesi kancacsaládra vezethető vissza. Az eredetileg kialakult 15 kancacsaládból 6 pótolhatatlanul elveszett. A jelenlegi gidránjaink többsége népies eredetű, de határozottan gidrán genetikai hátterű. Magyarországon kívül Bulgária és Románia rendelkezik kisebb populációval. A romániai gidránok 5 eredeti mezőhegyesi és 1 bábolnai kancacsaládra vezethetők vissza.
A fajta ma fontos genetikai érték Magyarországon. Az egyes kancacsaládok 20-25 generációs tenyésztési múlttal rendelkeznek. Mára elmondhatjuk, hogy a fajta biztos lábakon áll, hiszen az elmúlt években sikerült lelkes tenyésztőtársak áldozatos munkájával Romániából is számos fajtatiszta egyedet behozni, és az egyes kancacsaládok megmentését, megőrzését véghezvinni. 1989-ben megalakult a Kisbéri-félvér és Gidrán Lótenyésztők Egyesülete és azóta a tagok és az egyedek számának emelkedése, valamint az állomány minőségének pozitív elmozdulása folyamatosan érezhető. A marócpusztai állomány: 1988-ban a borodpusztai és a sütvényi ménes gidrán állománya a Pannon Lovas Akadémiához kerülve egyesült és Marócpusztán talált új otthonra. A telep 2006-tól a szilvásváradi Állami Ménesgazdasághoz tartozik. Gidránállománya 90-100 ló körül alakul. Ezen kívül az állományhoz tartoznak lipicaiak is.
