A lipicai fajta

Ez a barokk küllemű, roppant értelmes, szívós és hosszú életű fajta méltán köszönheti népszerűségét ma hazánkban a magyar fogathajtó sport képviselőinek. E lovak szolgálnak élő bizonysággal arra, hogy a klasszikus küllem nem áll ellentétben a modern sportversenyek által támasztott követelményekkel. A magyarországi lipicai lovak származásukban is megfelelnek a fajta több mint 400 éves története bázisán nyugvó szigorú nemzetközi előírásoknak.

A fajta az 1580-ban Lipicán, I. Ferdinánd fia, Károly főherceg által alapított udvari ménesből származik. A császári udvar számára kívántak itt kiváló, tűrőképes, a pompát, a gazdagságot minden jellegében mutató lovat előállítani. A tenyésztés spanyol lovakkal indult, de egész Európában kutattak olyan mének és kancák után, amelyek a kívánt célt biztosítani látszottak. A lipicai törzsállomány az évszázadok viharaiban nem mindig folytathatta kívánatos, nyugodalmas életét. A napóleoni háborúk idején kétszer is Magyarországra mentették. 1815 után az állomány egy része Mezőhegyesen maradt, majd később a magyar lipicai tenyésztés magva lett. A lipicai ménes többszöri költöztetése után 1951-től folyamatosan került mostani, eredeti tenyészhelyükhöz, a lipicai karsztvidékhez leghasonlóbb környezetbe, a hegyek közé, Szilvásváradra. A fajtát az egykori Oszták-Magyar Monarchia utódállamaiban a mai napig fajtatisztán, génrezerv állományként tenyésztik.

A lipicainál kívánatos a "quadrat" forma, a nem túl nagy, 150-158 cm körüli bottal mért marmagasság, 180 cm fölötti övméret és 20 cm-nél erősebb szárkörméret, valamint a szürke szín. Ezenkívül csak a pej és a fekete szín elfogadott. A fej nemes, tetszetős, bár kos és félkos fej előfordul. A nyak magasan illesztett, hosszú, nem könnyű, de legyen mozgékony. A sörény tömött, hosszú és finom szálú. A mar nem kifejezett, nem magas vagy éles. A hát, ágyék széles, izmos, a kötés feszes és jól izmolt. A far gömbölyű és jól izmolt, dinnye vagy alma far. A farok hosszú és magasan tűzött. A szügy széles, erős, izmos, a mellkas dongás, néha nem elég mély. A lapocka sokszor meredek és rövid. Az elülső végtagok rövidek, a fel- és alkar gazdagon izmolt. A szár rövid, az inak tiszták, a szár csontkinövésektől mentes. A paták szabályosak, acélosak. A mozgás tetszetős, magas és nagy mértékben biztos.

A lipicai ló későn érő, szívós, egészséges és hosszú életű, intelligens, szelíd és tanulékony, így kiváló társa gazdájának. A lipicai ló a barokk stílus klasszikus képviselője. Igen tanulékony, nagyon engedelmes, jó munkakészségű, kemény, ellenálló, nem nagy igényű fajta. Mozgása egyedülálló, ami ruganyosságában, akciósságban jut kifejezésre. Megjelenése és mozgása impozáns. Magyarországon a fajta egyedeit elsősorban a fogatsportban hasznosítják. Bécsben a Spanyoliskolában a klasszikus lovaglás művészetét mutatják be velük.

A lipicai fajta tenyésztőinek a "klasszikus barokk küllemmel modern teljesítmény" elvét a rendszeres kipróbálás mellett az is szolgálja, hogy a nyolc törzset – Conversano, Favory, Incitato, Maestoso, Neapolitano, Pluto, Siglavy Capriola, Tulipán – folyamatosan fenntartja, külön figyelmet fordítva a két eredeti magyar törzs, az Incitato és Tulipán törzsekre.