DR. M. SCOTT PECK
Tovább a járatlan út
11. A New Age-mozgalom: szimbolikus vagy diabolikus?
Amikor elszántan keresnek valamiféle útjelző táblát a sivatagon átvezető úton, sokan érzik a "vallás" szükségességét. Csakhogy azt, amit nekik vallás címén az "intézményes vallások" többsége nyújt, képtelenek megemészteni. Nyílegyenesen vezet innen az út a különféle kultuszok népszerűségéhez, a keleti filozófiák iránti érdeklődéshez. Ennek bizonyítékai az olyan könyvek, mint például a Micimackó taója, a Malacka belső hangja, A tibeti halottaskönyv vagy a Hindu vagyok én is? Noha a keleti filozófiák iránti érdeklődés már jó ideje érzékelhető, az utóbbi időben a New Age-mozgalom még népszerűbbé tette őket. E mozgalom sokakat felzaklatott, s gyakran kérdezik tőlem, vajon jónak tartom-e vagy sem. Hadd válaszoljak e kérdésre egy másikkal: vajon a New Age-mozgalom integráló vagy szétválasztó erő-e? Van két hobbim. Gyűjtöm a freudi elszólásokat és a villanykörtés vicceket. Két legkedvesebb villanykörtés viccem, magától értődőén, vallási jellegű. íme az egyik: "Hány episzkopális szükséges egy villanykörte kicseréléséhez? Kettő. Az első keveri a Martinit, a másik kihívja a villanyszerelőt." A második: "Hány zen buddhistára van szükség egy villanykörte kicseréléséhez? Kettőre. Az egyik kicseréli a villanykörtét, a másik nem cseréli ki." Ez utóbbi - a viccen túl - tömör állítás az integrációról, és velős megfogalmazása a paradoxonnak, amiről legtöbbet a zen buddhizmusból tanulhatunk. Nagyra értékelem a zen buddhiz- 175 101 musnak ezt a vonását, hiszen az élet megannyi paradoxonának elfogadása a lelki egészség alapfeltétele. Nem hangsúlyozhatom eléggé, mennyire fontos számomra a paradox gondolkodás. Hasonlítok arra a filozófiaprofesszorra, akitől a diákjai megkérdezték: "Professzor úr, ön szerint állítólag minden igazság magva paradoxon. Egyetért ezzel?" S a professzor válasza: "Igen és nem." Válaszolva tehát arra a kérdésre, vajon a New Agemozgalom integráló vagy szétválasztó jellegű-e, azt kell mondanom: igen és nem. Összeesküvés egy akváriumban Rengetegen megkérdőjelezik a New Age-mozgalom létét. Meglehet, a név félrevezető, hiszen a nézetek többsége, melyet tagjai vallanak vagy ami iránt érdeklődnek, már jó ideje a levegőben van. Nekem meggyőződésem, hogy a New Age-mozgalom valóban létezik, az utóbbi mintegy harminc évben ugyanis egyre többen, a népességnek egyre nagyobb százaléka fordul eme hitek és nézetek felé. Noha mozgalomnak hívom, nem gondolom, hogy szervezett jellegű. Sok keresztény fundamentalista a keresztény hittételek aláásására irányuló sátáni összeesküvést lát benne. Pontosan ezért adta Marilyn Ferguson a mozgalomról írott klasszikus munkájának az Összeesküvés egy akváriumban címet - maróan gúnyos célzattal, természetesen. Meggyőzően mutatott rá, hogy szó sincs itt összeesküvésről. Az emberek nem azért jöttek össze, hogy kifőzzenek valamit. A New Age, a jelentősebb intellektuális mozgalmakhoz hasonlóan, spontán módon jelentkezett, mintegy válaszul a kor szükségleteire, sürgetéseire. S mint ilyen, inkább forradalminak, mint evolúciós jellegűnek tekintendő. Mint minden úttörő jellegű mozgalom, a New Age is a felső középosztály köreiből indult. A szegények vagy a fizikai munkások nem különösebben érdeklődnek iránta. Kiterjedését tekinve nemzetközi, nem csupán amerikai vagy észak-amerikai jelenség. Németországban és Angliában éppoly elevenen működik, akár az Egyesült Államokban. Végül, de nem utolsósorban, a New Age-mozgalom a nyugati civilizáció intézményes bűneivel szembeni fellépésként jelentkezett. E bűnök összefüggenek egymással, s noha külön-külön tárgyalom őket, nem szabad felednünk, hogy együttesen léteznek. Fontos hangsúlyoznom, hogy az intézményes jellegű bűnök nem mindegyike "nyugati". Az intézményes szexnek, a szexiparnak mélyebb gyökerei vannak Keleten, mint Nyugaton. A New Age-mozgalom többek között az iparban, az egyházban, az államapparátusban jelentkező szex ellen lép fel, s mint ilyen, a feminizmussal rokon. A nyugatiasabb bűnök közt említendő a lélek üressége és a keresztény egyházak arroganciája, narcizmusa és istenkáromlása. A New Age-mozgalom következésképp a nyugati vallásoktól a keletiek felé mozdul el, a buddhizmus, a zen, a taoizmus, a hinduizmus és az ősi amerikai vallások felé vagy a feminista jellegű Anya istennő és Wicca vallások felé. S minthogy az intézményes vallások felettébb intoleránsak az elveikkel össze nem egyeztethető nézetek iránt, a New Age-mozgalom elképesztően sokféle felfogás olvasztótégelyévé vált, beleértve az ezoterikus nézeteket is, az asztrológiától az asztrális kivetítéseken át az éterikus testekig. Számuk csaknem végtelen. A New Age-mozgalom fellép a tudomány bűnei ellen is, legalábbis a technológia nyelvére lefordított tudományéi ellen, s ezek a bűnök valóságosak. A modern tudomány szélsőséges specializálódást eredményezett, ami a technológia elembertelenedéséhez vezetett. Bárki, aki volt már kórházban, megtapasztalhatta - ápolás vagy kezelés néven - a modern orvosi technológia meglehetősen embertelen vívmányait. E technológiával szembeszegülve a New Age-mozgalom a nyugati ovostudománytól ismét csak a keleti orvostudomány felé fordult, az akupunktúra és a csakra, az amerikai őslakók gyógyító szertartásai és a sámánizmus felé. A nyugati orvostudomány és technológia specializációjától eltávolodva megnyitotta az utat a holisztikus gyógyító eljárások és a különféle testgyakorlatok által elérhető egészség felé. Újra meghonosította a gyógynövény-terápiát. Az otthoni betegápo- 176 lás, valamint a hospice-mozgalom szintén pozitív következményeinek tekinthetők. S végül, a New Age-mozgalom tiltakozás a kapitalizmus és az imperializmus bűnei, a környezet és az emberek kizsákmányolása ellen. Ezek valós bűnök. E mozgalom küzd mindenféle kizsákmányolás ellen, támogatja a pacifizmust, a sokféleséggel szembeni toleranciát, az ökológiai tudatosságot és az összhangot a természettel. A New Age-mozgalom legjellemzőbb vonása az új eszmék és tanok iránti nyitottság. Mindez csodálatos dolog. Csakhogy van vele egy meglehetősen nagy probléma - az, amit a pszichiáterek reakciós képződménynek hívnak. Ha az ember fellép valami rossz ellen, igen gyakran a másik végletbe esik, és legalább akkora nehézségekkel találja szemben magát, mint korábban. Hadd mondjak példát a saját életemből arra, mit jelent ez a reakciós képződmény. Apám bíró volt, és hajlott rá, hogy néha hosszas jogi fejtegetésekbe bocsátkozzék. Áldozatai hivatalnokok vagy gyanútlan pincérek voltak. Jól emlékszem, milyen kínokat álltam ki tizenkét éves koromban éttermekben vagy szállodákban, miközben apám tizenöt-húsz percen át ostorozta szerencsétleneket, mert valami apró vétséget követtek el. Meg is fogadtam magamban, hogy ha felnövök, soha nem csinálok akkora szamarat magamból, mint az apám. Mire felnőttem, megtanultam, hogy nyilvánosan soha ne guruljak dühbe. De ahogy az évek teltek, magas lett a vérnyomásom, és az ismerőseim mondogatni kezdték, mennyire hűvös vagyok és távolságtartó, közönyös és érzéketlen. Végül, amikor terápiára mentem, rá kellett jönnöm, hogy a fürdővízzel együtt a gyereket is kiöntöttem - hogy apám nem helyénvaló nyilvános dühkitöréseire való ellenhatásként kiirtottam, kivetettem magamból mindenféle dühérzést. Pedig valójában nem arra volt szükség, hogy egyáltalán ne legyek dühös mások előtt, hanem hogy indokolatlanul ne legyek dühös. Olykor teljesen helyénvaló, sőt szükséges, hogy az ember mások jelenlétében felkapja a vizet. Én azonban a másik végletbe estem, s nem kis erőfeszítésembe került 101 megtanulnom, hogyan fejezzem ki nyilvánosan felháborodásomat. Ettől kezdve ismerőseim sem tartottak olyan közönyösnek, s a vérnyomásom is normalizálódott. Sajnos a New Age-mozgalom sem mentes a végletektől. A férfi homoszexualitás elleni fellépésében a radikális feminizmus egy új válfaját teremtette meg, mely nem csupán kifejezetten kellemetlen és felkavaró lehet, de durva, modortalan, sőt esetenként ostoba. Beszéltem olyan közönség előtt, mely jórészt radikális feministákból állt, és igen nehéz volt szót értenem velük, noha igyekszem ügyelni rá, hogy a stílusom nemi célzásoktól mentes legyen, és harcolok a nemi előítéletek ellen. Egy másik példa: A zsidó-keresztény hagyományokkal szembeni ellenhatásként a New Age-mozgalom nagymértékű lelkiszellemi zűrzavart idézett elő. Az Egyesült Államok bármely nagyvárosában működik egy-két olyan szervezet, melyet magamban lelki szupermarketnek hívok. A legkülönfélébb programokat ajánlják a szufi tánctól kezdve a dionüszoszi ünnepekig. Minden megtalálható ott, kivéve azt, ami zsidó vagy keresztény. E riasztó sokféleségtől egyesek teljesen összezavarodnak, mások meg ürügyül használják arra, hogy elmeneküljenek a felelősség elől. Néhány évvel A járatlan út megjelenése után felkeresett egy férfi, egy korosodó hippi. Negyvenes évei elején járt, szakálla volt, hosszú haja, a hátán hátizsák, és autóstoppal érkezett hozzám Connecticutba. Lelki útbaigazításért jött. Élete szertefoszlani látszott, nem igazán tudta, mit is akar. Először arra gondolt, hogy bevonul egy zen buddhista kolostorba Vermontban. Másrészt egy New Age-közösség is tetszett neki, valahol Oregon határában. Csakhogy valami hang ezt súgta benne: "A kereszténységet se lenne szabad figyelmen kívül hagynod", márpedig ő ezt tette, amikor tizenhat éves korában hátat fordított szülei katolikus egyházának. No már most, mit tanácsolok, mit tegyen? - Hát - feleltem - egy s mást el kellene mondania magáról ahhoz, hogy véleményt tudjak alkotni. - Elmesélte, hogy kétszer nősült. Első házasságából két, a másodikból egy gyermeke szüle- 179 101 tett. Az első házasságából származó gyermekeit tíz-tizenkét éve, a másodikból született gyermekét hat éve látta utoljára. Amikor ennek okáról faggattam, ezt felelte: - Viharosak voltak a válásaim, s úgy gondoltam, a gyerekeknek jobb, ha kilépek a képből. Egyszóval, mihez kezdjek ezzel a lelki útkeresésemmel? Elmondtam neki, hogy A járatlan út megjelenése után keresztény lettem, s részben azért döntöttem így, mert egyre inkább meggyőződtem a keresztény tanok jelentőségéről. Kifejtettem, hogy a kereszténység mélyén ott rejlik egyfajta áldozati jelleg. Nem mintha azt jelentené ez, mondtam, hogy úton-útfélen mazochista módon fel kellene áldoznunk magunkat. S noha még mindig nem teljesen világos előttem, mit jelent kereszténynek lenni, egyet tudok: - Hozzátartozik az is, hogy valahányszor döntés előtt állunk, egy lehetőséget sem szabad pusztán azért elvetnünk, mert áldozatot kíván tőlünk. Erre a férfi hevesen vonaglani kezdett, azt hittem, epilepsziás rohama lesz. Megkérdeztem, mi baja, és ő ezt felelte: - Amit maga csinál, felér egy súlyos műtéttel. - Sajnálom, ha fájdalmat okozok - feleltem. Kijelentette, hogy sokat segítettem rajta. Újból el akart jönni hozzám, meg is állapodtunk egy időpontban. Két nappal később azonban felhívott, és lemondta. Gyanítom, ahelyett hogy megkísérelte volna helyreállítani kapcsolatát a gyerekeivel, csatlakozott a New Age-közösséghez Oregonban. A rossz bűn A New Age-mozgalom véleményem szerint rosszul ragadta meg a kereszténység bűnének jellegét. A kereszténység bűne nem a tanokban, hanem a gyakorlatban keresendő - abban, hogy magatartásmodelljét nem sikerült összhangba hoznia teológiájával. G. K. Chesterton szavaival élve a kereszténység legnagyobb hibája nem az, hogy perbe fogatott és bűnösnek találtatott, hanem hogy egyáltalán nem került bíróság elé. A New Age-mozgalom nem csupán az ellen lép fel, ahogy a keresztények viselkednek, de a keresztény teológia ellen is, melynek pedig semmi köze a bűnös keresztény magatartáshoz. Ebbéli erőfeszítésében a fürdővízzel együtt gyakran a gyermeket is kiönti. Igaz, a mozgalomnak nem minden tagja utasítja el a kereszténységet. Egyesek elfogadják, csakhogy megpróbálván öszszeházasítani bizonyos keleti vallásokkal, nemritkán visszataszító hibridképződményhez jutnak. A zsidó-keresztény teológiától eltávolodva a keleti vallások felé hajlanak, sőt olykor előszeretettel népszerűsítik azokat, mondván, mélyrehatóbb lelki fejlődést segítenek elő. Bármely vallás második szinten álló képviselői elvakultan hirdetik, hogy az egyedüli igaz hit az övék. Az az igazság, hogy közösségépítő foglalkozásainkat a New Age-mozgalom fundamentalistái épp annyira megkeserítik, mint a hagyományos fundamentalisták. Miközben a mozgalmat nagy általánosságban az új eszmék iránti nyitottság jellemzi, bőven akadnak soraikban fundamentalisták vagy tévedhetetlenek, akik semmivel sem haladóbb gondolkodásúak hasonszőrű keresztény társaiknál. Ott vannak például a "gyógyfüves fundamentalisták". Ragaszkodnak ahhoz, hogy foglalkozásainkon mindig legyen gyógynövénytea, sőt a jelenlevők mindegyike igyon belőle. Ez minden, csak nem tolerancia. A mozgalom más tagjai ellenben a tolerancia szélsőséges formáját vallják, mely egyfajta elferdült individualizmusban nyilvánulhat meg. Egy közösségépítő foglalkozásunk során egy foglalkozásvezető jelöltet vizsgáztattunk, aki kijelentette: "Egy közösségben bármi megengedhető." Meg kellett győznünk arról, mennyire téved. Egy közösségben semmi keresnivalója olyanoknak, akik azt hiszik, megverhetnek, verbálisan sértegethetnek másokat vagy lándzsát törhetnek felforgató tanok mellett. A szélsőséges tolerancia magyarázza, hogy sok liberális miért képtelen az együttműködésre. Mielőtt Lilyvel létrehoztuk volna a Közösségépítést Támogató Alapítványt, először olyan szervezeten gondolkodtunk, mely összehangolná az országban működő mint- 181 101 egy ötszáz különféle békemozgalom tevékenységét. Miközben megpróbáltam elképzelni; hogyan is működne, apránként be kellett látnom, hogy az ilyen céllal létrehozott alapítvány csupán az ötszázegyedik lenne a sorban. Hiszen a békemozgalmak még nem tanulták meg, hogyan működjenek együtt, következésképp a feladat, melynek megvalósításába minden pénzünket és energiánkat beleöljük - a közösségépítés. Mindennek alapfeltétele. A gonosz problémája A keresztény teológia és a New Age-mozgalom felfogása legradikálisabban a Gonosz kérdésében üt el egymástól. A keresztény tanítás szerint a Gonosz valóban létezik. A keleti vallások tagadják ezt. A Gonoszt illúziónak tartják vagy hibás tudásnak, amit ők mayának neveznek. Meggyőződésem, hogy ha a Gonoszról gondolkodunk, mindjárt meg is teremthetjük azt. Ha mindabban, amivel nem értünk egyet, csak a démonit látjuk - amire a második szinthez tartozó vallásos egyének felettébb hajlamosak -, széttagoltságot és ellenséges légkört hozunk létre, ahelyett hogy gyógyítanánk. A New Age-mozgalom közvetítésével terjedt el az a meglehetősen leegyszerűsítő nézet, miszerint ha meg tudnánk változtatni a gondolkodásunkat, beláthatnánk, hogy Gonosz, mint olyan, nem is létezik. Egyszerűen eltűnne, szertefoszlana. A valóságban viszont tényleg léteznek a világon olyan emberek, akik kedvüket lelik mások megnyomorításában, kínzásában és kiirtásában. Például akik háborút akarnak, mert hasznot húznak belőle. Komoly bajba sodorhatjuk magunkat, ha azt hisszük, ilyenek nincsenek. Előbbutóbb ugyanis bármelyikünket megkísértheti a létező Gonosz, és e kísértéssel megküzdeni korántsem lesz olyan könnyít, ahogy azt a New Age-könyvek sejtetik. A Gonosz tagadása oly jellegzetes vonása a New Age-mozgalomnak, hogy erről született a tudomásom szerint eddig egyetlen New Age-vicc. A mozgalom egyik hívétől, egy asszonytól hallottam. Három egyházi személy ücsörög lent a pokolban: egy katolikus pap, egy zsidó rabbi és egy New Age-lelkész. Arról beszélgetnek, miért kerültek oda. A katolikus pap bevallja: "Odafent, a Földön csak Whisky atyának hívtak. Túlságosan szerettem az italt, ezért is jutottam a pokolba. Hát te, rabbi, mit keresel itt?" A rabbi így felel: "Be kell vallanom, a sonkás szendvics volt a gyöngém. Egyszerűen képtelen voltam ellenállni neki." Aztán mindketten a New Age-lelkészhez fordulnak, és megkérdik tőle: "És hogy áll a dolog veled? Mit csinálsz itt a pokolban?" Mire ő: "Ez nem a pokol, mert egy csöppet sincs melegem." A tudomány bűnei Hasonló hibák fedezhetők fel a New Age-mozgalom tudomány elleni fellépésében is. Arra irányul, hogy kiküszöbölje a tudományos pontosságot. A tudományos módszer, mint már kifejtettem, eljárásmódok és konvenciók sorozata, melyeket évszázadok folyamán fejlesztettünk ki, hogy szembeszálljunk az önbecsapásra irányuló nagyon is emberi hajlamunkkal, s ezek az eljárások valami magasabb célt szolgálnak, semmint közvetlen intellektuális vagy érzelmi kényelmünket. A tudományos módszer tehát szigorúan elvi alapvetésű, erősen szabályozott viszonyulásmód, s az igazság keresése iránti szent odaadás jellemzi. A New Age-mozgalom, a nyugati civilizáció bűnei ellen fellépve, alapvetően elvetette a tudományos módszert. Újabb példája ez annak, ha a fürdővízzel együtt a gyermeket is kiöntik. A tudomány bűne nem módszerében rejlik, hanem abban a módban, ahogy az ipar és a kormányzat a tudomány felismeréseit a gyártási eljárások nyelvére lefordította. A New Age-mozgalom a "tudományos" ítélőképesség bizonyos mértékű hiányát mutatja, a teológia és a tudomány terén egyaránt. Egyik barátom a mozgalom szülőhazáját, Kaliforniát Mars dombnak nevezi. Utalás ez arra, amit Szent Pál mondott Athénban, amikor térítő körútján Görögországba érkezett. Pál sokszor 183 101 ütött meg kritikus hangot, bár olykor dicsérni is tudott. így amikor felért a Mars domb tetejére, kijelentette, az athéniak bizonyára nagyon vallásosak lehetnek, mert a dombra menet ezernyi különböző isten szobrát látta. És csak nagyon vallásos nép ragaszkodhat ahhoz, hogy ezernyi különféle istene legyen. Meggyőződésem, hogy mielőtt bármiféle kalandra vállalkoznánk, méghozzá kifejezetten lelki kalandra, tudnunk kell, hogyan különböztessük meg az egészségest a veszélyestől. Sokatmondó példa erre a golf. Golfot játszani egyfajta kaland, s ebben az értelemben élvezet is. Sokkal szórakoztatóbb, ha kockázatot vállalunk és új dolgokat próbálunk ki, de elérkezhet egy olyan pont, amikor minél többet kockáztatunk, annál rosszabb lesz az eredmény. Néha szükség van arra, hogy a biztonságra játsszunk. A kitűzőzászlót például gyakran a pázsitnak arra a pontjára helyezik, mely előreláthatólag a legtöbb nehézség elé állítja a golfozókat; egyik oldalon meredek szikla magasodik, szemben homokcsapda van, jobbra hátul ismét egy meredek szikla. A profi golfjátékos alighanem egyenest a kitűzőzászlót veszi célba, de profi tízezerből csupán egy akad. És tízezer golfjátékosból alighanem kilencezer őrült lesz célba venni a zászlót. Meggyőződésem, hogy nem attól jó egy golfjátszma, ha a kitűzőzászlót elnyerik, hanem ha mérlegelik a lyukak helyzetét, és a körülményeknek megfelelően cselekednek. Ez az alapszabály, kivéve az olyan ritka eseteket, amikor az embernek az az érzése, át kell hágnia azt. Ösztönös megérzésünk megsúgja, ha kockáztatnunk kell, és akkor nem szabad meghátrálnunk. Vállalnunk kell a kockázatot. Érvényes ez az egyén lelki életére is. A New Age-mozgalom azonban hajlik arra, hogy mindig a kitűzőzászlót vegye célba, józan mérlegelés nélkül kockáztasson, ami bajba sodorja az embereket. Ezért is jegyezték meg egyesek gúnyosan, találóbb lett volna, ha Shirley MacLaine kifejezetten New Age-szellemiségű önéletírásának a Kint, egy ágon helyett a Kint, egy törött ágon címet adja. Eretnekség Tizenöt évvel ezelőtt úgy gondolkodtam, hogy az eretnekség valami homályos, zavaros dolog, ami kizárólag a középkorban üthette fel a fejét, és akárcsak az inkvizíciónak, semmi köze modern világunkhoz. De aztán kezelni kezdtem a kórházban egy súlyosan zavart elméjű New Age-hívő asszonyt, aki mindenféle kultuszokban hitt. Lelki zavarodottságának súlyos foka miatt egy pap is foglalkozott vele, akivel gyakran konzultáltam. Minthogy a probléma gyökere alapvetően vallási jellegű volt, egyik nap így szóltam betegemhez: - Beszéljen nekem Jézusról. Erre ő keresztet rajzolt egy darab papírra, a legkülönfélébb sugarú körökkel, és így felelt: - Három Jézus van itt, a kereszt legfelső részén, három itt, a legalsón, három a jobb részen és három a balon. Néha vállalnunk kell a szembeszegülést. - Nem ez a fontos - mondtam, aztán megkérdeztem: - Hogyan halt meg? - Keresztre feszítették - hangzott a válasz. Valami - talán a tény, hogy betegem mindent megtett a fájdalom elkerüléséért - arra ösztökélt, hogy megkérdezzem: - És fájt neki? - Ó, dehogy - felelte. - Hogy érti azt, hogy nem fájt? - csökönyösködtem. - Már miért ne fájt volna? - Ó, Krisztus tudatában olyan magas szintre jutott, hogy képes volt asztráltestté kivetíteni magát, és leszállni a keresztről - felelte boldogan. Ostobának találtam ezt a választ, s nem is tudtam vele mit kezdeni, míg egyik éjszaka be nem számoltam e furcsaságról pap konzultánsomnak, aki rögvest megjegyezte: - Ez a doketizmus. - Az meg micsoda? - képedtem el én. - Egyike a legkorábbi keresztény eretnekségeknek - magyarázta. - A doketisták a korai keresztények egy csoportja, akik azt vallották, hogy Jézus teljes egészében Isten volt, emberi mivolta csupán látszat. 184 E ponton fontosnak tartom hangsúlyozni, hogy a keresztény eretnekség olyan bűn, amit kizárólag keresztények követhetnek el. Léteznek másfajta eretnekségek is, ezekre hamarosan kitérek. A keresztény eretnekség azonban olyasmi, amit a keresztény tanítás nevében állítanak, de ami gyökerében támadja a tanítás lényegét. Ennek fényében nem nehéz belátnunk, miért eretnekség a doketizmus. Ha Jézus teljes valójában Isten volt, akkor kereszthalála - ahogy betegem mondta - amolyan isteni trükk volt, és a keresztény hit lényegét képező áldozat nam más, mint holmi mennyei színjáték. Eretnekség általában úgy jön létre, ha a paradoxonnak csak az egyik oldalát vesszük tekintetbe. Keresztény eretnekség az is, ha a doketizmus ellenkezőjét valljuk: nevezetesen hogy Jézus teljes valójában ember volt, istensége merő látszat. Hiszen ha elfogadjuk, hogy Jézus egyike volt a nagyon bölcs, "önmegvalósító", de egyébként teljesen hétköznapi halandóknak, abból az következik, hogy Isten "nem jött le a Földre, hogy ember módjára éljen és meghaljon". A keresztény tanítás lényegi magvát - akár elfogadjuk, akár nem - egy paradoxon alkotja: Jézus paradox módon egyszerre volt Isten és ember; nem ötven százalékban az egyik és ugyanannyiban a másik, hanem a tan szerint "teljes egészében Isten és teljes egészében ember". A régi keresztény eretnekségek ma is élnek, lépten-nyomon felfedezhetők. Létezik például két teológiai irányzat, az immanens és a transzcendens iskola. Az immanensek az emberi lényben benne élő istenire irányítják a figyelmünket, a Szentlélekre, vagy ahogy a kvékerek hívják, a "belső fényre". A transzcendens iskola hívei viszont a rajtunk, embereken kívül álló istenséggel foglalkoznak: az Atyával, aki a mennyekben van, a jóságos zsaruval, fönt az égben. Mindkét nézőpontra szükségünk van. Ha csak az egyiket fogadjuk el, súlyos helyzetbe kerülhetünk. Ha azt valljuk, hogy Isten teljes egészében bennünk él, minden gondolatunk vagy érzésünk a kinyilatkoztatás jellegét öltheti magára. Ez a probléma néhány New Age-felekezettel is, melyek "új- 101 gondolkodó" egyházaknak vallják magukat. Ha az ellenkezőjét hisszük, vagyis hogy Isten teljes egészében rajtunk kívül és fölöttünk létezik, akkor meg kell magyaráznunk, miképpen lehetséges, hogy kapcsolatba tud lépni velünk, földi halandókkal, s ezt nem csupán Mózesen vagy Jézuson keresztül tette, akiknek szavait és tetteit számunkra egy papi réteg értelmezte. Ennek következménye az a hit, amit én olykor az "ortodoxia eretnekségének" hívok, meg az inkvizíció intézménye, ahol az inkvizítorok persze jóval nagyobb eretnekek voltak azoknál, akiket az eretnekség vádjával megkínoztak vagy máglyára küldtek - már csak azért is, mert megölték az áldozataikban lakozó istenséget. A transzcendencia kizárólagosságának hangsúlyozása olyan eretnekség, melynek bűnébe néhány ultratradicionalista, jobboldali katolikus vagy fundamentalista napjainkban is beleesik. E kérdésben ismét csak egy paradoxon adja a megoldást: Isten egyszerre létezik bensőnkben, valamiféle nyugodt, halk belső hang formájában, és rajtunk kívül, a maga lenyűgöző, transzcendens valóságában. Hadd hozzak fel végezetül példaképp két, napjainkban is uralkodó gondolkodási irányzatot, melynek mélyén a fent elemzett probléma húzódik. Körülbelül 1500 évvel ezelőtt élt egy ír szerzetes, bizonyos Pelagius, aki azt tanította, hogy az üdvösséget tömérdek jó cselekedet végzésével érdemelhetjük ki. Az azóta pelagianizmus néven eretnekségnek nyilvánított felfogás a legkülönfélébb problémákat veti fel. Nem csupán arra sarkallhat minket, hogy "teljesítményorientáltak" legyünk, de arra a téves meggyőződésre vihet, hogy az üdvösségért elegendő megdolgoznunk, isteni kegyelemre nincs hozzá szükség. Ez egyfajta jogtalan büszkeséggel tölthet el bennünket "saját" teljesítményeink miatt. Mintegy háromszáz évvel ezelőtt létezett Európában egy keresztény csoport, mely ennek éppen az ellenkezőjét vallotta: üdvözülés kizárólag kegyelem által lehetséges. Ők voltak a kvietisták, akik csöndben, tétlenül üldögélve várták a kegyelem eljövetelét. A kvietizmus, minthogy tanítása szöges ellentétben áll a Jé- 187 101 zus által hirdetett közösségi aktivitással, ugyancsak eretnekségnek tekinthető. Kénytelenek vagyunk újra beismerni, hogy az üdvösség a kegyelem és az egyéni jó cselekedetek egyfajta paradox vegyülékének eredménye, melyre nincs - soha nem is lesz - kész matematikai formulánk. Nem keresztény eretnekség < Más vallásokban is előfordulnak eretnekségek, némelyek közülük olykor egybeesnek a kereszténységéivel. A kegyelem és a jó cselekedetek paradoxona legalább annyi fejtörést okoz a mohamedánoknak, mint a keresztényeknek. E téren a legjobb útmutatás Mohamed prófétától származik, aki a következőket mondta: "Bízzál Istenben, de azért kösd meg a tevédet." Létezik világi eretnekség is. Legjobb példa erre a nyers individualizmus etikája, mely szerint létünk célja az, hogy egyéniségekké váljunk. Ez részben igaz. Carl Jung azt állította, hogy a lelkiszellemi növekedés célja az individualizáció, a szüléinktől való különválás, az önálló gondolkodásra való képesség megszerzése. Emberi hivatásunk, hogy függetlenekké váljunk, megálljunk két lábunkon a világban, saját hajónknak kapitányai legyünk, ha önnön sorsunknak nem is válhatunk szükségszerű irányítóivá. Erre szólít a hivatásunk. A kíméletlen individualizmus ellenben nem tekinti az érem másik oldalát, amiről Jung szintén szót ejtett. Dolgaink közé tartozik az is, hogy elfogadjuk határainkat, megtöretett mivoltunkat, kölcsönös egymásrautaltságunkat. Más eretnekségekhez hasonlóan a nyers individualizmus is elutasítja a paradoxon másik oldalát. Kínzó gyötrelmek okozója ez - az emberek egymás mellett ülnek, ugyanabban a templomi padban, összeszedettségük maszkja mögé rejtőzve, elszántságot és erőt színlelve, mert azt tanulták, elszántnak és erősnek kell lenniük. Csakhogy valójában egyikük se erős és elszánt, és a kíméletlen individualizmus etikájának eredményeképp emberek óriási tömegei érzik úgy, hogy képtelenek szót váltani egymással az őket legmélyebben érintő dolgokról. Szörnyű ez a magány, bezárkózásunk saját, légmentesen zárt rekeszünkbe. Ha el akarjuk kerülni az eretnekséget, el kell fogadnunk a paradoxont. A teljességre törekvő gondolkodás szükségképp paradox gondolkodás. De nem csupán gondolkodásunkban kell teljességre törekednünk, cselekedeteinknek is erre kell irányulnia. A teljességre törekvő magatartás a "gyakorlat" - ezt a fogalmat a marxisták hozták be a köztudatba, de azóta a felszabadítás teológiája is előszeretettel alkalmazza. A gyakorlat a mindennapok cselekvése és a hitbeli elvek összhangját jelenti. Ahogy Gandhi mondta: "Mit ér a hit, ha nem váltjuk gyakorlattá?" Integrációra, azaz teljességre törekvő emberekként magatartásunkat szükségképpen összhangba kell hozni teológiánkkal. Ez, vallásos meggyőződéstől függetlenül, sokszor nem történik meg. Közösség és szekta A keresztényekre és New Age-hívekre egyaránt leselkednek csapdák, a szektásság számukra valós veszélyeket rejteget. Nem mintha kifogásom lenne az ellen, hogy az emberek közösségekben akarnak élni. Szememben nincs ennél szentebb hivatás. Ám óriási a különbség közösség és szekta között. A közösség belső kapcsolatai révén közel hozza egymáshoz az embereket; a közösség nem kíván senkit erőszakkal tagjai sorában marasztalni; a közösség örül tagjai határtalan sokféleségének. Ezzel szemben a szekták jellemzője híveik gondolkodásának merev azonossága, feltűnő erőszakosság a térítésben, a kiválni akarók erőszakos visszatartása és tagjaik személyiségének szürke egyformasága. A kettő közti különbségtétel megkönnyítése érdekében tíz alapvető vonásban igyekszem megragadni a szekták jellemző jegyeit. 188 1. Egyetlen, karizmatikus vezető bálványozása A bálványimádás e válfajának nyilvánvaló, egyértelműen vallási példája Sun Myung Moon tiszteletes, akit a moonisták "a második eljövetel Urának" tartanak. Ide sorolhatók Jim Jones és David Koresh karizmatikus vezetők is, akik híveiket pusztulásba és halálba vitték. Számtalan "guru" akad, aki a szektatagok imádatának fényében sütkérezik. 2. A félve tisztelt bennfentesek köre Még a legambiciózusabb karizmatikus vezető se képes egy bizonyos létszám feletti szervezetet önállóan igazgatni. Szüksége van megbízható tanítványokra. Minden nagyobb szektában létezik a tagoknak egy szűk, belső köre, akiket a többiek a vezetőhöz hasonlóan merev tisztelettel öveznek. Félelemmel vegyes bámulattal tekintenek rájuk, tartanak tőlük, irigylik őket; pletykálnak róluk. A bennfentesek félve tisztelt szűk köre nem kizárólag a szekták jellemzője; kisebb-nagyobb mértékben bármely kiterjedt szervezetben, például kormányzatban, üzleti vállalkozásban, egyetemen vagy egyházban is megtalálható. A tisztelet vagy félelem mértékétől függnek a hatalommal való visszaélés lehetőségei. 3. A működés titokzatossága A szekták egyik jellemző vonása a belső köreik működését övező nagyfokú titokzatosság. Ez a fajta titkolódzás sok nem vallási szervezetnek is sajátja. Gondoljunk csak kormányzatunk végrehajtó szerveire, a titkos dokumentumok iránti megszállottságára, rigorózus biztonsági előírásaira. Vagy gondoljunk üzleti vállalkozásaink ipari titkaira, a tanácskozótermekre, a cigarettafüstös dolgozószobákra, a látszólag fesztelen munkareggelikre, ahol sok minden eldől. A szektavezérek azonban még a látszatát sem akarják fenntartani annak, hogy tevékenységükről kötelesek beszámolni. 4. Köntörfalazás az anyagi kérdésekben Néhány évvel ezelőtt Lilyvel együtt lehetőségünk nyílt arra, hogy a nap jó részét egy New Age-békeszervezet felső vezetőivel töltsük. E nap számtalan elkedvetlenítő tapasztalata között - me- 101 lyek alapján arra a következtetésre jutottunk, hogy szektával van dolgunk - szerepelt az a köntörfalazó magatartás, mellyel anyagi ügyeiket kezelték. Miért ez a titkolódzás? - morfondíroztunk magunkban. Nonprofit szervezetről lévén szó anyagi dolgaikba bárkinek joga lehetett betekinteni. Azt kellett hinnem, hogy a szektavezetésre jellemző titokzatoskodás oly megrögzött szokássá vált, hogy szükségtelenül is beszennyezte ezt a nagyon fontos, közérdeklődésre számot tartó területet. Nem ez volt az egyetlen kérdés, melyben e szervezet viselkedése köntörfalazónak tűnt, de ez volt a legfeltűnőbb. Bárhogy legyen is, az anyagi kérdéseket övező titokzatoskodás számos szekta jellemző vonása. 5. Függőség A szektákkal szembeni általános idegenkedés egyik fő oka az, hogy tekintélyelvű vezetésük a tagoktól szigorú alávetettséget követel. Ahelyett, hogy híveit arra bátorítaná, hogy azonos jogú egyénekből álló közösséget alkossanak, a szekta igyekszik elsorvasztani tagjainak önálló gondolkodás iránti igényét. Ez hajdan a katolikus egyházban is komoly problémát okozott. E vonatkozásban sok veszélyt rejt magában a keleti vallások iránti megújult érdeklődés is. A hinduizmusban a guruk hagyományosan arra tanítják követőiket, hogy istenként tekintsenek rájuk. 6. Konformizmus Számomra ez a szekta legszomorúbb vonása. A korábban említett békeszervezet vezetői is megdöbbentettek nézeteik sivár egyformaságával. Életkoruk harminctól hetvenévesig terjedt, voltak köztük férfiak és nők, némelyikük öltözéke rideg eleganciát tükrözött, másoké lezserséget. Mégis, soha nem voltam még olyan katonai, kormányzati vagy egyéb megbeszélésen, ahol húsz ember oly nyomasztóan egyformán gondolkodott volna. 7. Speciális nyelvezet Természetes dolog, hogy egymással szoros és intenzív munkakapcsolatban álló emberek egy speciális belső nyelvet fejlesztenek ki - azaz egy olyan szókincset, melynek sajátos jelentése a kívülállók számára gyakran érthetetlen. Minél inkább szekta jelleget ölt egy szervezet, annál speciálisabbá válik belső nyelve. Tit- 191 101 kos kódrendszere a többiek részére teljességgel lefordíthatatlan. Gyakran kapok postai küldeményt különféle New Age-szervezetektől, amelyek érdeklődési köröm felől tudakozódnak. Iszonyúan nehezemre esik ráhangolódni az olyan kifejezésekre, mint "rezonáló magcsoport" vagy "re-evolucionizálás". Ezeket a csoportokat annyira átjárta sajátos nyelvezetük, hogy elveszítették a külvilággal való hatékony kommunikáció képességét. 8. Dogmatikus elvek Egyes szekták előszeretettel jelentik ki, hogy teológiájuk kidolgozásának kellős közepén tartanak, és ebben a stádiumban szeretnék külső tanácsadók segítségét igénybe venni. Szerintem ez jórészt trükk. Amennyire a helyzetet meg tudom ítélni, teológiájuk ilyenkor már fejlett, hittételeik többsége pedig doktriner 9. Eretnekség Minden szervezet, tudatosan vagy öntudatlanul, akár tetszik neki, akár nem, Istenhez való viszonylatában létezik. Egy üzleti vállalkozás esetén ezt a viszonylatot Isten passzív tagadása jellemzi. Egy sátánista szektánál e kapcsolat az aktív, szenvedélyes tagadásban merül ki. A szekták és Isten közötti kapcsolat gyakorlatilag mindig rendkívüli, eretnek. 10. Fogva tartott Isten Istennel való elferdült kapcsolatukban és a dogmatizmussal való megelégedettségükben a szekták - így vagy úgy - abban a hitben élnek, hogy Isten az övék. Rabul ejtették. A valóságban azonban Isten nem a mi birtokunk, ő az, aki - egyénileg vagy közösségileg - birtokol minket. Ha bármilyen szervezetet a fenti szempontok alapján próbálunk megítélni, fontos tudnunk, hogy nem kell mind a tíz kritériumnak megfelelnie ahhoz, hogy szektának minősítsük. Ha három-négy vonás ráillik, az már elég ok a gyanúra. A szekták elég gyakoriak és nagyon sok üzleti vállalkozás szektavonásokat tükröz. Meggyőződésem, hogy az IBM is ilyen, mert jelentős nyomást gyakorol alkalmazottaira annak érdekében, hogy egyformán öltözzenek és viselkedjenek. Többen rámutattak, hogy a katolikus egyházra is ráillik mind a tíz, fent említett vonás. Mégse hiszem, hogy az amerikai katolikus egyház szektás lenne. A második vatikáni zsinat előtt, az 1960-as években talán az volt, de az a zsinat gyökeresen megújította a katolicizmust ebben az országban. Egy szektában a tekintélyelvű uralmi rendszert teljesen elfogadják, soha nem kérdőjelezik meg. Az amerikai katolikus egyház tekintélyelvűségét manapság nap mint nap és vasárnap kétszer is megkérdőjelezik. A katolikus egyházon belüli nőmozgalom a ma létező keresztény egyházaké közül az egyik legaktívabb. Nagyfokú változatosság érvényesül a helyi egyházak vallásgyakorlatában, a szigorúan konzervatívtól a szélsőségesen liberálisig. A katolikus egyház hihetetlen mértékű átalakulásáért az érdem egyértelműen XXIII. János Pálé. Megválasztása idején a Bíborosok Kollégiuma nehezen jutott megegyezésre a megfelelő jelölt személyét illetően, s végül kompromisszumképpen az egyik legöregebb, reményük szerint legkevesebb vizet zavaró bíborost javasolták. A hetvenes éveiben járó pápa kövérkés, joviális öregember benyomását keltette, aki úgysem él soká, és nem is lesz nagyon aktív. Alig egy évvel megválasztása után azonban kezdeményezte a második vatikáni zsinat összehívását, és amikor megkérdezték, miért látja szükségét a zsinatnak, szélesre tárta a Vatikán egyik ódon ablakát, és felkiáltott: "Friss levegő kell nekünk! Friss levegő!" A New Age mint szimbolikus erő A friss levegő igénye árad a New Age-mozgalomból is. S noha idáig e mozgalomnak csupán diabolikus vonásaira összpontosítottam, szilárd meggyőződésem, hogy a bűnök, melyekkel szembeszáll, nagyon is valós bűnök, és kötelesség ellenük fellépni. A New Age-mozgalomnak elévülhetetlen érdemei vannak, feltéve ha nem veszünk tudomást reakciós jellegéről. Szimbolikus vonatkozásaiban - márpedig ez a találó szó - a New Age-mozga- 192 lom az integráció és az integritás irányába mutat, s ennek eredményei világosan érzékelhetők. Tetten érhető ez a holisztikus gyógymódban, mely a szélsőséges specializáció helyett az orvostudomány legkülönfélébb ágait és területeit igyekszik ötvözni. Felismerhető az ökológiai mozgalomban, mely az élőlényeknek a természet egészéhez való viszonyulását próbálja teljességében szemlélni. Tetten érhető abban a jóval globálisabb jellegű gondolkodásban, mely egykori, hagyományosabb gondolati beállítottságunkat mára felváltotta. Forradalom vagy reform A New Age-mozgalom jövőjét tekintve kétségek gyötörnek. Forradalom lesz-e belőle vagy reform? Ha a forradalom irányába tolódik el, félek, célt veszít és veszélyessé válik. Ha azonban megmarad a reformok útján, hatása nagyon áldásos lehet, mert reformokra égető szükség van. Reformok útján változtatni jóval nehezebb, mint forradalommal. Gyakran könnyebb valami egészen mást csinálni, mint helyben maradva változtatásokat eszközölni. És a régi korszak bűnein, melyekre a New Age-mozgalom jogosan mutat rá, egyáltalán nem egyszerű változtatni. Vegyük például az orvostudományt. Nagyon hiszek a holisztikus gyógymódban, noha az korántsem olcsó. A jó holisztikus gyógymód költségesebb, mint a mi jellegzetesen specializált, futószalagon dolgozó orvostudományunk. A New Age-mozgalom számtalan kifogással él az utóbbival szemben, és sarlatánok tömege tud pénzt csinálni abból, hogy a holisztikus gyógymód művelőjének állítja be magát. Néha eltöprengek, vajon a Közösségépítést Támogató Alapítvány, mely Lily és jómagam kezdeményezésére 1984-ben kezdte meg a működését, New Age-típusú szervezet-e. Bizonyos vonatkozásokban annak tartom. Egyik nyíltan vállalt alapelvünk például a "nyitottság az új eszmék iránt". A másik: "valós adatok" - a 101 hagyományos tudományos felfogás és üzleti gyakorlat alapvető értéke. Szüntelen küzdelmet kell folytatnunk azért, hogy ezek az értékek mozgalmunkba beépüljenek. Az integráció nem könnyű folyamat, szinte mindig fájdalommal jár. Teljességre törekvően élni jóval nehezebb, mint anélkül. A reform útja sokkal nehezebb a forradaloménál. Azt, hogy a New Age-mozgalom tevékenysége áldás vagy átok lesz-e, eldönti majd, milyen szándék vezérli. Rá tudja-e venni az új eszméivel rokonszenvezőket a fájdalommal teli munkára, a fegyelmezett gondolkodásra, mely nem önti ki a gyermeket a fürdővízzel együtt, és képes-e integrálni az új eszmékből a legkiválóbbakat a régiek legjobbjaival.