Tűzijáték 2006 - köszönjük!

Először is: legújabb elmebeteg kategóriám magyarázatot igényel! Ma egy picinykét bőrig áztunk Verával és apummal, és Vera telefonja a kínai táskában egy picit vizesen is működött, ez pedig egy Siemens telefon (ha emlékem nem csal, márpedig én remélem, hogy nem), amit ugye mindenki szid… Tehát mostantól minden, ami jó, az “Siemens” lesz eme blog-gyönyörön!

Igen, ott voltunk, vártunk, láttunk, megjártuk, túléltük… Valójában ennyi minden, amit összefoglalva érdemes volna írnom a mai napról - pontosabban az estéről…

Mert a napom gyönyörűen kezdődött fél öt tájékán, amikor felébredve úgy döntöttem: én többet nem alszom - mármint nem semmikor, hanem akkor, na mindegy, érthető… Szóval gépeztem, settengedtem, szombolyogtam, néztem felhős napfelkeltét fák árnyából (az égen olyanok voltak a felhők, mintha felszántották volna őket, tehát ha másért nem, azért a látványért megérte… ). És rájöttem, hogy szeretem az estéket, éjjeleket - vagyis inkább a hajnalokat. Igen, a hajnalokat… itt vannak mellettem, mégis egyedül vagyok, bármit csinálhatok: beszélhetek magamnak (ami egy ideje kedvenc időtöltésemmé vált… ),táncikálhatok a zenére, tátogva énekelhetek, rázkódhatom a röhögéstől a gép előtt anélkül, hogy valaki megkérdezné bamba vigyorral a képén: “Kivel levelezel?”, kétszóval (ism.): BÁRMIT CSINÁLHATOK! És ez jóóóó… Megvan a félelem kizárása az egyedülléttől, mégis magányosan… Hát hű, a végén koránkelő leszek… De persze a Kánaán nem tartott örökké, családtagjaim itthon lévő része felébredt, nyüzsögtek meg minden, én meg már nem tudtam felszabadultan ugrálni a gép előtt arra a zenére, ami tegnap óta felpörget…

Got that feeling - got that feelin’
Every morning - every morning every day now
Sun is shining - shining bright
in my life!
(by Bolyki Brothers)

Hát jah… No mindegy, ezután hosszú délelőtt, majd nagysokára hazamenetel, ahonnan pedig irány az Illyés Gyula Gimnázium és Közgazdasági Szakközépiskola épülete - vagyis inkább az ott várakozó csajok (from the Kút, ugyé? )… No, hát itt aztán történtek kedves-vicci dolgok… Jó volt látni titeket, bár kicsit furcsa, sorból-kilógós érzés azér ottvolt… (Mivel ugye ti egy hete már láttátok egymást, szal… Na mindegy.) Merci, te pedig hiányoztál, de nP, egyszer úgyis összehozunk valami hatosféleséges-találkozóst! (Szerintem…) Ami pedig ezután történt… Hát az nem volt semmi: Bari pisilt a fák helyett ( ), galambokat kergettünk-locsoltunk (hogy nagyra nőjjenek!), kislányokra folyattuk a trollok szemöldökét, és egyébként is… Fülzsír. És az egyiptomiak forróságban csinálnak jeget, ugye, Encsi? Hát igen, én egy kicsit punnyadt voltam - ezért utólag bocsánat mindenkitől -, de hát ez most így alakult… Mindegy… De azért élveztelek titeket… Ja igen, csodás napsütés, forróság, tenger-dusszasztás a MadarasTecsó előtti kútnál, ésatöbbi-satöbbi… Így váltunk el 1-2 körül - asszem.

Esti program pedig: tűzijáték bambulás Verával, aki megtisztelt az első, Budapestről történő tűzijáték nézésével becses személyemet… Hát, szerintem sikerült felejthetetlenné tenni, ugye, Vera? De akkor is te meg Cs-K Eszter tehet róla, meg az a szép, kedves, aranyos kövecske, aki kioltotta a lámpákat, és aki szerintem nem is csak egyszer volt használatos, és akit te tisztesen porba tiportál! Na jó, szóval kicsit komolyabbra fordítva a szót: úgy vélem, hogy nem szükséges hosszasan ecsetelnem, mi történt odakinn, a hírekből értesülhettetek/fogtok értesülni róla… No persze az ott tapasztalt dolgokat nem festhetik le, csupán a “pánikhangulat” címszóval intézhetik el… De mindegy is. Aki nem volt ott, az örüljön, aki meg ott volt, az is örülhet, ha még tud… Mindenesetre furcsa visszagondolni, mi-hogyan-mikor történt… nem estünk pánikba… Mögöttünk egy szerencsétlen nő a “Meg fogok fulladni” szavakat ismételgette (feltehetően) párjának, előttünk pedig (szintén feltehetően) anyuka, apuka, utóbbi vállán egy 2 éves forma gyerek… Abba meg már bele sem merek gondolni, mi lett azzal a horvát-mezes, repper-gyerekes, kislányos családdal, ahol e három gyermekre két felnőtt jutott (ugye?)… Hát mindegy…

Tesóm küldött egy SMS-t (kétszer… ) apumnak, hogy a Budaörsön lezúdult eső okán inkább nem mennek sehova (jól tették… ), Szaffikát pedig próbáltam hívni… annyi siker, hogy felvette, beleszólt, ő volt az, nevetett, úgyhogy él… Amúgy egy kib*szott szót nem értettem abból, amit mondtál, de ha utolsó szavaidat jól vettem ki, te sem nagyon engem… “Segond”, a lényeg, hogy életjel megvolt… Másról nem is tudtam, hogy kinn lehetett, úgyhogy kicsi szívem megnyugodott… Tehát remélem, senkinek sincsen semmi baja, Encsi, ti túléltétek áram nélkül, Bari, te gondolom biztos elzártságban voltált a házban, Merci, felteszem: te is otthon pihengettél meg minden, és azt hiszem, ennyi…

Hosszú nap volt. És emlékezetes este. Kérdés persze, hogy pozitívan vagy negatívan kell ezt érteni… Majd elválik, mindenesetre a négy halott és a több, mint 100 sérültnek és hozzátartozójának nem volt szép az ünnep… Borzasztó belegondolni, hogy milyen lehetett az utolsó kép, mielőtt teljes sötétség… Vagy milyen lehetett, amikor ott állt valaki, s hirtelen ledőlt a mellette állóra egy fa… Igazad van, Vera, amikor azt mondod: “nagy mázlink volt”, mert ha nem is pont mázlink, de valamink volt… És számomra már világos: valami sors-féleség azért van…

Azért ha nem vagyok ott (most erről nem szeretnék vitát nyitni, mert én OTT voltam csakazértis csakisott! ), nem hiszem el, hogy mindez megtörtént egy nap alatt…