(Ja, nem indítottam ilyen sorozatot… Csupán jól esik ez most így és egyébkéntisna.)

Az éjszaka csendje és mámoros magánya utánozhatatlan. Van valami borzongatóan gyönyörű abban, ha akkor térsz rá az utcák kövére, amikor már a természet sötétbe vonta önnönmagát, vagy kiülsz valahová, annan láthatod a sötétkék-feketébe öltözött fákat és földeket - és az eget a millió csillagokkal, a sárgából fehérbe vándorló Holddal…
  Egy kellemesen hűs nyári éjszakánál, amit egyedül tölthetsz el merengve, nincs is szebb. Annyi mindent idéz meg az este: annyi emlék, annyi álomkép, annyi nyugalom. Varázslat, amihez nem fogható semmi sem.
  Nincs is rá szó…