Na, most utánzok igazán!!

Vége a nyárnak - igen, nálam most, szeptember 3-án… Mert ez az utolsó nap az iskolakezdés előtt… És mint ilyen, megérdemli, hogy egy összefoglaló posttal zárjak le 2,5-3 hónapot - mer’ az jóóó, és mert így utánzó majomnak tűnök, és ez is jóóó!

Hol is kezdjem?… Mondjuk ott, hogy mint mindig, idén is kiköltöztünk telekre az évzáró utáni héten, de ez az “elszigeteltség” nem volt olyan kínzó, mint amilyennek ígérkezett, mivel júliusban bekötöttük az internetet, így Telekről is tudtam életet folytatni a világhálón, ami jóóóóóó! Nagyon jó. Csináltam egy olyat, hogy DC ++, csináltattam egy olyat, hogy ez a Blog, és merevlemezemet megtöltöttem jobbnál jobb zenékkel, baráti társaságomat pedig gazdagítottam jobbnál jobb postokkal, mint amilyen ez is - szólok, hogy tudjatok róla: most egy szép szöveget olvastok! Na jó, nem tekergek el… Tehát jött egy július elseje, egy horvátországi nyaralás kezdete, amiről még mindig nem írtam összefoglalót Lépcsőre… De végül is egy mondattal jellemezni tudom: jó is, rossz is… Mennyire vicci… most elkezdtem gondolkodni, és rádöbbentem, hogy milyen kevés emlékem maradt abból az útból… Az előbb legalább egy percig törtem a fejem, mire fel tudtam idézni: hol kajáltunk egyáltalán, milyen volt a szállás… Furcsa az emlékezet… milyen véges… No igen, erre később visszatérek ám…
  Aztán, mi volt még?… Jah, hát visszajöttem, és a továbbiakban az egy-egy császkáláson kívül lószart sem csináltam… És én erre büszke vagyok! Na jó, nem teljesen, mert lett volna mit csinálni, és hát persze, mondom én, hogy véges a memória… mert dolgoztam, és el is felejtettem már…
Szóval igen, dolgoztam. A munka ideje a július 20-tól augusztus 18-áig terjedő zárt (?) intervallumba datálható - vagy mi… Ez idő alatt pedig volt sokminden: hajnali kelések, fáradt pislogások, autóban alvások, Fótra utazások, Lajos vagy Szabina vagy Eszter mellett nyomorgások a hátsó ülésen, munka, unatkozás, etc-etc. Szóval tényleg sokminden… Szép oka volt annak, hogy 21 hétközbeni napot munkára áldoztam a nyaramból, mely szép ok most valahol a Semmiben lebeg elveszve szemem elől… De mindegy, ez még a jövő zenéje… Max. a mínuszból hirtelen 60 rongy költőpénz kerekedik… És most, hogy az apróságokról beszámoltam, jöhet a lényeg - az a dolog, ami gyakorlatilag az egész nyaramat kitöltötte: Kárpátia…

“Augusztus 1. - vasárnap
Szerdán vagy csütörtökön elkezdtem egy újabb sztorit, még azt, amelyiket Szlovákiában akartam kézzel írni, és ami ott jutott eszembe: Ramónáról szól, a tini lányról, aki látja a halált!”

Ez volt 2004-ben… Nem nagyon ástam bele magam naplómba, de úgy őszintén: kétlem, hogy egyéb információt találnék benne a sztori keletkezésének okairól/céljairól/hogyanjairól/miértjeiről… Ami tudható, hogy Szlovákiából hoztam haza, és két évig érleltem egy “doc” kiterjesztésű dokumentumban… Vicci, hogy mára mi lett belőle… “Ramónáról szól”… Hát igen, most már Ramónáról, Matildról, Incéről, Marciról és Noéról, kicsit Villőről és kicsit még másokról is… De ami az egészben a legjobb: most már van története is… Igen, ez a kezdetek kezdetén nem volt elmondható róla… Egy picit sikerült fejlődni, és durva, hogy mindezt egy nyár alatt, annyi szünet után… Most már foglalkozom vele, de még mennyit… és naggggyon nem várom, hogy másra kelljen figyelni… nagyon nem… No, és itt tartunk most… “Summer has come and passed” - ahogy azt egy ősrégi sláger mondja, ugyé? A mai napot pedig köszönöm szépen mindenkinek, méltó (kurszán!) zárása volt ez a nyárnak - legalábbis részemről… Ezennel pedig, 2006 nyara, néhány idézettel búcsúzom tőled!

I’m crossing that bridge,
With lessons I’ve learned…
I’m playing with fire,
And not getting burned…

Am I the only one to notice?
I can’t be the only one who’s learned…

Son your life’s an open book
Don’t close it before it’s done

Even though I walk through the valley of the shadow of death,
I will fear no evil, for you are with me;
your rod and your staff, they comfort me.

I would give my life to save you

You are my power, my pleasure, my pain, baby
To me you’re like a growing addiction that I can’t deny…
Won’t you tell me is that healthy, baby?

We’re holding the key, to unlock our destiny,
We were born to lead.
We’re finally free, no longer following,
We were born to lead… we were born to lead.

Dust in the wind, All we are is dust in the wind…

Mert ha elmondani nem lehet, idézni kell…