Folyó hó 26.-án érdeklődéssel néztem az M1 reggeli adásában azt a riportot, amely az LMP-ből kivált Párbeszéd Magyarországért párt (?) képviselőjével készült, és amelynek felvezetőjében említésre került, hogy új párt jelent meg a parlamentben.
Tisztelettel hívnám fel a figyelmüket, hogy ebben az évben már megjelent egy „új párt” a parlamentben, amelyik nem is annyira új (1993-ban alakult), és két cikluson belül (1993-94 és 1998-2002) volt is már parlamenti párt. Ez a párt a Magyar Igazság és Élet Pártja (MIÉP) amelynek a 2013. január 17.-én a képviselői irodaház aulájában tartott sajtótájékoztatóján bejelentésre került, hogy két független országgyűlési képviselő (Endrésik Zsolt és Rozgonyi Ernő) visszatér anyapártjához, a MIÉP-hez, és a jövőben annak szellemiségét és elveit képviseli a Magyar Országgyűlésben. Ez a hír „természetesen” egyik közszolgálati adó ingerküszöbét sem érte el, sőt a bevezetőben hivatkozott riport felvezetése szerint tudomást sem vettek róla (hogy szándékosan-e vagy sem, abba most nem mennék bele).
Jogilag a Demokratikus Koalíció 10 képviselője ugyanolyan státussal bír az Országgyűlésben, mint a Párbeszéd Magyarországért 8, az LMP 7, és a MIÉP 2 képviselője. A létszámkülönbség nem indokolja a jogi megkülönböztetést (és bízom benne, hogy közszolgálati adókon pedig diszkriminációról szó sem lehet).
A fentiek alapján kérem az illetékeseket, hogy amikor független képviselőket szólaltatnak meg akár parlamenti napirenden szereplő kérdésekről, akár napi politikai ügyekről, a MIÉP képviselőit is vonják be és mutassák be a MIÉP álláspontját is – hiszen mint fentebb jeleztem, jogi státusunk azonos a frakcióval nem, de parlamenti képviselőkkel rendelkező többi párttal.
Válaszukat és intézkedésüket várva, üdvözlettel:
Budapest, 2013. február 27.