„…megnyitják az első náci, nyilas színházat - potenciális gyilkosokat nevel”
A címbéli idézet lelőhelye az Amerikai Népszava mai irománya, amelyben az anonim szerző azon háborog, hogy Dörner György és Csurka István színházat kapott Budapesten. A háborgás nem meglepő, bizonyos körökben nagy felzúdulást váltott ki a fővárosi illetékesek döntése. Az Amerikai Népszava című szennyportál írása azonban igazi unikum: végre megtudtuk, hogy a Dörner-Csurka páros által vezetett színház nemcsak az antiszemitizmus temploma lesz, hanem potenciális gyilkosokat nevel majd e sokat szenvedett honnak.
Korábban már írtam, mennyire aggódtam az Amerikai Népszava
beharangozott megszűnése miatt. Hál’ Istennek működik a honlap, Bartus
és elmebeteg társai továbbra is szorgosan körmölnek, mi pedig jókat
röhöghetünk a marhaságaikon. Kell ugyanis ez az ingyen cirkusz, hogy
lássuk: mennyire szánalmas a bartusi társaság.
Nézzük tehát,
miket böfögött föl mai írásában az amerikainépszavás csürhe. Íme a
felütés, a „Hát ország…” című hányás kezdő sorai:
„A polgári
értékek jegyében a fideszes városvezetés Dörner Györgyöt és Csurka
Istvánt bízta meg az Új színház vezetésével. Az antiszemitizmus
templomot kapott ezzel Budapesten, ahol művészi eszközökkel mutatják
majd be a zsidók, liberálisok, kommunisták és más férgek nemzetpusztító
munkáját. Nincs az a szónoklat, amely hatásosabb lenne egy mozgósító
erejű darabnál. Ez a lépés mérföldkő a rendszerváltás utáni magyar
antiszemitizmus történetében, Dörner és Csurka színházából potenciális
gyilkosok jönnek majd ki minden este.”
Ebben az idézetben
minden megszokott kellék föllelhető, még a készülő, új „holocaust”
víziója is. Képzeljük el a dörneri-csurkai színház mindennapjait:
estelente dúlt lelkű magyarok tódulnak ki az utcára a nézőtérről, s
vérszagot szimatolva indulnak meg a Dob és Síp utca felé. Az amerikás
népszava legalábbis ilyennek látja a jövőt.
Az anonim cikkíró
szerint Dörner pályázata azt a célt, küldetést fogalmazta meg, hogy
„egész Magyarországot felszabadítsa a zsidó iga alól”, ez pedig nem más,
mint „egy nyilas hatalomátvétel igényének bejelentése és programja”.
Dörner tehát nyilas puccsot készít elő – a színházban. Ezt a célt a
városvezetés is támogatta, ami annak a bizonyítéka, hogy „a főváros
antiszemita színházat akart nyitni Budapesten”. Magyarán: Tarlós
főpolgármester is antiszemita, sőt talán megveszekedett nyilas.
A
népszavás cikkíró vitába száll a közismerten liberális Tóta W.
Árpáddal, aki azt fejtegette legutóbbi publicisztikájában, hogy a
dörneri-csurkai színháznak is helye van az országban (nocsak!), mert
hazánk sokszínű: „itt egy melegbár, ott egy szittya színház, amott meg a
boszorkányszövetség”. Az amerikás népszava szerint viszont
Magyarországon nincs helye a Háttér Színháznak (ez lesz az Új Színház
újabb neve), mert „a Háttér Színház, valamint egy melegbár, illetve a
boszorkányszövetség között az a különbség, hogy utóbbiak nem károsak az
egészségre”. A Háttér Színház viszont igen, mert ez az intézmény
„potenciális gyilkosokat nevel, és ha azok akcióba lépnek, az káros
lehet az egészségre”. Ezen a ponton már röhögés fogja el az embert,
hiszen az anonim szerző úgy beszél jelen időben az említett színház
egészségromboló tevékenységéről, hogy ez az intézmény még nem is
működik: csak 2012 februárjában „lép hivatalba” az új vezetés.
A népszavás irománynak - szokás szerint - a vége a legszaftosabb. Íme egy bekezdésnyi rettegés:
„A
náci beszéd fertőz. A színházi élmény és a dramaturgia felerősíti ezt a
hatást. A kitűzött cél a zsidóság elleni uszítás. Ez a színház
elmélyíti a gyűlöletet, konkrét életveszélyt jelent nemcsak a
zsidóságra, hanem mindenkire, akit a náci, nyilas ideológia szellemileg
’zsidónak’, nemzetellenesnek bélyegez. Már a nyílt utcán megütnek
demokratákat. Csurka náci színháza olyan légkört és olyan állapotokat
teremthet, amelyben a demokraták csak rettegve léphetnek az utcára.”
De
ez még nem minden, a billent agyú népszavás tollnok még tovább lép:
Dörner és Csurka csak két előretolt bástya, az igazi veszély a Fidesz.
Mert valószínűleg Orbánék fogják végrehajtani a nyilas puccsot:
„Az
Unió első fasiszta államában februárban megnyitják az első náci, nyilas
színházat. Ez arra utal, hogy a Fidesz úgy próbálja elejét venni a
Jobbik nyilas hatalomátvételének, hogy ezt a fordulatot maga hajtja
végre. Ha nem, akkor a Tarlós új náci színházában okosodó saját tábora
fogja elkergetni. A liberálisok a náci színházat a sokszínűség egyik
megnyilvánulásának tekinthetnék, ha a színházat demokratikus légkör
venné körül. De a helyzet az, hogy jelenleg a liberális színházak
jelentenek apró szigeteket az őket körülvevő náci miliőben.”
Hát
tényleg nagy a baj. Nemcsak a dörneri-csurkai színház
náci-nyilas-ésatöbbi, hanem a színházat körülvevő légkör is. S ebben a
hűvös, náci-nyilas-ésatöbbi légkörben apró szigetek a liberális
színházak: ilyen meleg hely a nagy hűvösség közepette például a
nemzetinek nevezett színház is.
A népszavás okfejtés végére értem
- az esős délutánban ismét jót mulattam. Az amerikai népszavás csürhe
ugyanis mindig felvidít. Ha már a szélsőbalos tollnokok ennyire
fröcsögnek, akkor tényleg bajban van ez a hazátlan söpredék.
Ami
engem illet, örülök annak, hogy az Új Színház új vezetést kapott, s
februártól megkezdi működését a Háttér Színház. Csurka Istvánt lehet
szeretni vagy nem szeretni, az azonban tagadhatatlan, hogy remek író.
Egyik legjobb drámaírónk ő, akinek a műveit politikai okokból
mellőzték-mellőzik a színházak. Most megnyílt előtte a tér, darabjai
színre kerülhetnek, s új színdarabokkal is meghódíthatja a nézőket.
Hiszen Csurka István igazi területe - a színház. Nagyon drukkolok tehát a
Háttér Színháznak. Az lesz igazán nagy csapás a Bartus-féle
rettegőknek, ha Dörnerék sikeresek lesznek. Ha Csurka darabjait telt
házzal fogják játszani. Erre pedig - oly sok évnyi kényszerszünet után -
minden esély megvan. Ezért hőbörögnek annyira az ún. „demokraták”.
Kapcsolódó hírek: Forrás: HUNHÍR.infó
|