Kultúrsuttyók a stúdióban: Tompa Andrea és Márta István beszélget
Természetesen
a Tilos Rádió is rendezett Dörner és Csurka-ellenes műsort. A műsort
Tompa Andrea színházi kritikus vezette, a vendégek között természetesen
ott volt Márta István, az Új Színház leköszönő igazgatója. Tompa Andrea
Dörner pályázatát elemezve egészen megdöbbentő kijelentést tett.
Méghozzá, hogy a pályázat Dörner, Csurka és egy számára ismeretlen
katolikus pap gondolataira épül. Márta István a kijelentést jóváhagyólag
tudomásul vette.
Tompa
ismeretlen katolikus papja valójában Molnár Tamás, akit a pályázat a
következő szerint említ: Ez a gondolatmenet Csurka Istváné, atyai
barátomé, aki pedig Molnár Tamás, a legnagyobb magyar katolikus
filozófus írásainak tanulmányozása révén jutott el idáig.
Ebből
Tompa Andreának, a színházi kritikusnak az jött le, hogy Molnár Tamás
„valami” katolikus pap. Az a Molnár Tamás, aki a Brooklyn College
francia és világirodalom professzora volt. Ezen kívül a Long Island-i
Egyetem európai szellemtörténet professzora, a Potchefstroomi Egyetem, a
michigani Hillsdale Főiskola és a Yale vendégprofesszora. A Mendozai
Egyetem díszdoktorává avatták. De tanított az ELTE-n vallásfilozófiát, a
Pázmányon filozófiát és ráadásul a Magyar Művészeti Akadémia tagjaként
is ismerték.
Megkapta
a Magyar Köztársasági Érdemrend középkeresztjét, a Széchenyi-díjat, a
Stephanus-díjat és Nizza város ezüst díját politológiai műveiért.
Hatalmas életműve több mint negyven kötetre rúg, munkáit három nyelven
írta és az egész világon idézik. Ezt a Molnár Tamást Tompa Andrea
budapesti, kis-körúti színházi kritikus, egykötetes írócska nem ismeri.
Nem is hallott róla. Márta István elbukott színházi igazgató nem ismeri,
nem is hallott róla. Legalábbis annyira nem, hogy helyreigazítsa
Tompát. A stúdióban jelenlévő többi nagyon szakmai színházi mérvadó nem
ismeri, nem is hallott róla.
Ezért
kell legalább egy – de inkább több –, a teljes magyar kultúrát ismerő
és bemutató színház. Ezért kell ezekben az állami-önkormányzati
pénzekből fenntartott színházakban magyar irodalomból, ma-gyar
kultúrából építkezni. Ezért nem helyes, ha a budapesti színházi életet
az ilyen-olyan ismeretekkel rendelkező, de lényegében egy szubkultúrát
képviselő „szakma” vezeti. Nem helyes, ha a magyar kulturális élet az
öntelt, a szó szoros értelmében félművelt kis-körúti értelmiség kezében
van. Ez a réteg a XX–XXI. századi magyar kultúra fejlődésének csak az
egyik oldalát ismeri. Méghozzá a vastagon politikai, származási alapon
összeállt oldalát.
Miközben
a háborgás zászlajára a „Politika beleszól a kultúrába” lózung van
hímezve és sárga csillagokkal tarkítva a vészkorszak jegyében
tiltakoznak a nácik ellen, addig éppen a tiltakozók, és elsősorban
Ascher és Márta csináltak politikai ügyet a pályázatok elbírálásából.
Éppen ők gyakorolnak kultúrterrort, ők lehetetlenítenek el mindent, ami
nem a köreikből érkezik. Nem lehet a „szakma” része, aki világnézetileg
kilóg. A világnézeti pedigrét pedig Ascher és – múlt heti nyílt levelük
alapján – a Mazsihisz állítja ki részben genetikai, részben kulturális
vizsgálódás után. A megfelelő pedigré híján a szakma kitaszítja magából a
kinevezett igazgatót. Balázs Péter, Cseke Péter, Nemcsák Károly, Dörner
György nem lehet igazgató, ha mégis, az maga a fasizmus. A
pedigrékiállító szakmai bizottság most a teljes érdektelenségbe fulladt
budapesti színházi életet láttatja veszélyben, soha nem tapasztalt
elánnal. A veszély forrásai a nácik, akik megölik ezt a kiváló budapesti
színházi vircsaftot. Név szerint: Csurka István, Dörner György és
Pozsgai Zsolt.
Az
mindegy, hogy minden pedigrés rendező a helyén maradt, hogy Szirtes
Tamástól Mácsaiig, Alfölditől Eszenyi Enikőig senkitől sem vettek el
semmit, és nem is kértek számon semmit. A politika részéről senki sem
kérdezte meg, hogy ugyan miért tartunk fönn egy színházat Andrew Lloyd
Webber és egyéb pedigrés szerzők musicaljeinek 600 millióért, miért csak
Molnár Fe-renc és Örkény és Szép Ernő és Ödön von Horváth és Parti Nagy
vagy Závada, esetleg a legújabb felfedezett Teslár játszható
Budapesten. Miért kötelező az ún. liberális oldalon állni ahhoz, hogy
megbízást, avagy felkérést kapjon a szerző? Miért kérdőjeleződik meg
mindenki tehetsége, akit nem az Ulpius, vagy valamely ezzel egyenértékű
társaság gondoz? Miért kell magyarázkodnia annak, aki elfogadja mondjuk
Dörner György felkérését és miért nem kell magyarázkodnia, aki
Alföldivel dolgozik együtt?
Miért
ugathatnak szakmaiságról, kultúráról, irodalomról olyanok, akik Molnár
Tamást papnak gondolják, mert az idézetben ott van: katolikus. Az olyan
antiszemita dolog, nem?
Az
említett műsorban persze a legfőbb félelem is megfogalmazódott. Mi van,
ha a Dörner, Csurka és Pozsgai vezette színház sikeres lesz? Mi van, ha
esetleg jók lesznek az előadások? Mi van, ha érdeklődésre tart számot?
Mi van, ha visszhangra talál a többségi társadalomban?
Halk gondolatfoszlány szűrődött ki a Tilos Rádióból: Az már nem is nácizmus, az maga a holokauszt. Forrás: MIÉP
|