Most,
hogy a MIÉP megindult a megújulás útján, és mivel a politikai pártok
létezése – de rerum natura – nem lehet öncélú, egy fontos kérdést
mindenképp meg kell, hogy válaszoljunk, mind önmagunknak, mind pedig a
legszélesebb politikai közvéleménynek. E kérdés pedig nem más, mint hogy
mi a MIÉP szerepe az adott politikai viszonyok között, és hogy milyen
funkciókat tud betölteni a jelen
pártarénában. Amíg erre a minden korábbinál aktuálisabb kérdésre nem
adunk határozott és világos választ, addig a MIÉP jövője is bizonytalan
lesz.
Volt
idő, amikor a magyar pártrendszer erőteljesen konvergált egy olyan
állapot irányába, melyet a szakirodalom kétpártrendszernek nevez.
Mértékadó politológusok értekeztek arról, hogy a magyar pártrendszer
evolúciója kétséget kizáróan a „két nagy pártnak” kedvez, értve ez alatt
akkoriban a FIDESZ-t és az MSZP-t. Erre erősített rá az „egy a tábor
egy a zászló” orbáni jelszava, mely egyértelműen a FIDESZ részére
vindikálta a jobboldal vezető erejének szerepét. Jelen rövid írásomban
nincs mód kitérni arra, hogy az erre utaló jelek mennyiben voltak
valóságosak és, hogy milyen események okozták pártrendszerünk evolúciós
irányának megváltozását. Azt azonban ma már világosan kijelenthetjük,
hogy belátható időben kétpártrendszer nem lesz Magyarországon.
A hazai pártrendszer jelen állapotának megítélésében nincs egység a
politológusok között. Egyesek a mérsékelt pluralizmus kategóriájába
sorolják a magyar pártrendszert, amennyiben az alapvető értékek (értsd: a
demokratikus politikai berendezkedés támogatása) tekintetében egység
van a parlamenti pártok között. Ezt mi sem bizonyítja jobban, minthogy a
kormány és az ellenzék is egymást vádolja antidemokratikus
törekvésekkel. A másik fontos momentum, mely a mérsékelt pluralizmus
létezését támasztja alá az a tény, hogy nincsenek nyíltan
rendszerellenes pártok: azaz nincs egyetlen olyan jelentős politikai erő
sem, mely világosan tagadná a népképviseleten alapuló parlamentáris
rendszert. Adódnak azonban olyan jelek, melyek alapján a magyar
pártrendszer inkább a polarizált pluralizmus rendszerébe sorolható.
Mivel Hazánk új Alaptörvénye a legkisebb mértékben sem technokrata
alkotmány, ezért megítélésem szerint a mérsékelt pluralizmus sine qua
non-ja lenne az Alaptörvényben kodifikált értékekben való széleskörű
egyetértés a politikai osztály részéről. Ez azonban a legkevésbé sem
adott. A napi politika erősen átideologizált jellege, valamint a
kétoldalú, sőt, talán háromoldalú ellenzék léte, továbbá a túllicitálás
létező politikája is arra utal, hogy a magyar politikai rendszer
elmozdult a polarizált pluralizmus felé. Ha pedig ez így van, az
immanensen tovább szélesíti a pártarénát, mely utat nyit új, vagy
megújuló kezdeményezések részére. Bár a jövőre esedékes országgyűlési
változások minden bizonnyal némileg átrendezik majd a pártarénát, ettől
függetlenül a fentebb vázolt folyamatok létezése jelenleg, megítélésem
szerint megkérdőjelezhetetlen.
Amikor
a MIÉP helyét keressük a jelen pártarénában, akkor először röviden
mindenképp át kell tekintenünk a pártrendszer mértékadó pártjainak
pozícionálását. Egy részletes elemzés bőven szétfeszítené a jelen rövid
írás kereteit, ezért most csupán a legfontosabb tényekre koncentrálok.
Eltekintek továbbá a baloldal elemzésétől, ugyanis a MIÉP jövőbeni
szerepe szempontjából ez most kevésbé lényeges. A jobboldalon a FIDESZ
úgynevezett gyűjtőpárti stratégiát folytat. A gyűjtőpártiság lényege,
hogy az adott politikai szervezet lehetőleg minél több érdeket és
elgondolást igyekszik szervezetébe becsatornázni, és hogy az ideológia
kevésbé hangsúlyosan jelenik meg a párt által kommunikált célok között.
További sajátosság a központi pártvezetés hangsúlyosabb szerepe, azaz az
erős hierarchikus felépítés, valamint a specifikus osztályra, mint
szavazóbázisra való orientáció oldása. Egy gyűjtőpárt – így a FIDESZ is –
arra törekszik, hogy támogatóit oly módon maximalizálja, hogy lehetőség
szerint minden társadalmi rétegnek, korosztálynak, valamennyi érdek- és
világnézeti csoportnak üzen valamit. Az üzenet lényege pedig nem más,
mint hogy „mi vagyunk azok, akik a te érdekeid a legjobban képviseljük”.
Ami a gyűjtőpárti stratégia előnye, ez egyben hátránya is: nem lehet
úgy határozottan jobboldali és konzervatív politikát csinálni, hogy
közben egyszer-kétszer engedünk kicsit a liberálisoknak is és a
baloldali szavazóknak is. A FIDESZ gyűjtőpárti stratégiájából
következően tehát időnként magára hagyja a konzervatív jobboldalt. A
jobboldal másik pártja, a KDNP gyakorlatilag a FIDESZ
szatelitszervezetének tekinthető, és mint ilyen nem folytat önálló
politikát, bár bizonyos KDNP-s politikusok befolyása egyes témák kapcsán
jelentősnek mondható. A JOBBIK pártstratégiája a hangsúlyos ideológiai
elem mellett elsősorban két dologra koncentrál: egyfelől azokra a
protestreakciókra, melyek a rendszerváltást övező felfokozott –
elsősorban életszínvonalbeli – várakozásokat követő csalódásból
táplálkoznak, másfelől koherens módon elsősorban szociális töltetű,
jelentős részben felelőtlen ígérgetésre. Szatelitszervezeteivel (pl. a
Magyar Gárda) a JOBBIK a klasszikus tömegpárti koncepciót igyekszik a
modern pártviszonyok közé átültetni. E stratégia lényege, hogy a JOBBIK
sok esetben valós problémákat feszeget, ám azokra emocionális töltetű,
jellemzően valótlan, sokszor irreális és felelőtlen válaszokat ad, ezzel
kompromittálva az egész jobboldalt. Ideológiája, torz
történelemszemlélete, militarizmusa a magyar politikai történetiségtől
teljes egészében idegen, ily módon – horribile dictu – a JOBBIK sem
nemzeti, sem konzervatív pártnak nem tekinthető. Szeretném leszögezni,
hogy mindez természetesen nem az egyéni párttagok szintjén értelmezendő,
hanem a pártvezetés által képviselt központi irányvonal és ideológia
dimenzióján, amely természetszerűleg nem zárja ki az egyes párttagok
valós nemzeti elkötelezettségét.
Szüksége van-e hát a jelen pártviszonyok közepette a MIÉP-re? A válasz
egyértelműen igen. Nagyon is szükség van, mert létezik az a politikailag
aktív társadalmi réteg, mely konzervatív és nemzeti beállítottságú,
amelytől idegen a JOBBIK nyers politika- és világfelfogása. Ez az a
réteg mely annak idején az MDF jobbszárnyát képezte, és amelyet az
MDF-SZDSZ paktum ébresztett rá másodrendű szerepére. Továbbá ez az a
réteg, mely beállva az „egy a tábor, egy a zászló” jelszava mögé a
FIDESZ-t kétharmados parlamenti többséghez juttatta, s amelyet a
kormánypárt – gyűjtőpárti stratégiája miatt – kénytelen egyre gyakrabban
mellőzni.
Hol van tehát a politikai aréna jobb féltekén az a mező, melyet a MIÉP
sikeresen be tud tölteni? A válasz: valahol a FIDESZ és a JOBBIK között.
A MIÉP egy jövőbeni parlamentben olyan konstruktív ellenzéke lehet a
FIDESZ-nek, mely, ha kell, nyíltan bírál, de nem vádolja lépten-nyomon
hazaárulással a kormányt. A MIÉP szerepe ugyanakkor egy, a jelenleginél
kisebb parlamenti többséggel rendelkező FIDESZ kormány külső támogatása
szempontjából is jelentős lehet, ha az ország érdeke úgy kívánja. A MIÉP
lehet tehát a mérleg nyelve és ez a szerep sok esetben a képviselők
puszta számából következőnél jelentősebb befolyást adhat egy pártnak.
Gondoljunk csak arra, hogy az SZDSZ a kultúrpolitikától a
gazdaságpolitikáig mekkora befolyást tudott gyakorolni az akkori nagyobb
kormánypártra. Mi kell a fentiekhez: semmi több, csak egy erős,
szakértőkből és értelmiségiekből álló parlamenti MIÉP frakció, mely
egyenrangú tárgyalópartnert jelentene a FIDESZ számára is. Ez lenne és
ez lesz a garancia a magyar történelmi hagyományokon alapuló, valóban
nemzeti és konzervatív politika érvényesülésének, mely az érveken és a
logikán alapszik, amely eléggé radikális ahhoz, hogy elvesse a régi
tabukat, de kellően progresszív ahhoz, hogy ne állítson fel újakat a
régiek helyett. Az útnak még nagyon az elején vagyunk, de nem
hátrálhatunk meg, hisz „Magyarországot pedig meg kell mentenünk!”
Kovács Péter
Pest megyei szervező
Magyar Igazság és Élet Pártja
Forrás: Nemzeti radikális
|