Párt bejelentette: közösen indulnak a 2014-es választásokon. Az új párt neve: Összefogás Magyarországért. A választási párt három társelnöke Fenyvessy Zoltán (MIÉP), Horkovics-Kováts János (Kisgazdapárt, amely nem tévesztendő össze a Független Kisgazdapárttal) és Takács András (Magyarországért Párt).„A MIÉP régi szavazóbázisát, illetve a
Fideszben vagy a Jobbikban csalódottakat szeretnénk megszólítani” –
közölte az atv.hu megkeresésére Fenyvessy Zoltán, a MIÉP elnöke, az
Összefogás Magyarországért egyik társelnöke. A volt MIÉP-es
országgyűlési képviselő közölte: „nem a cigány- és a zsidókérdést
akarjuk középpontba állítani, a nemzeti érdekeket nem feltétlenül
bakanccsal kell képviselni”. Hangsúlyozta: „az egy-két százalék a
minimális célkitűzés, de meglepetést fogunk okozni”. A mind a százhat
egyéni választókerületben jelöltet indító szervezet Ángyán Józsefet nem
kereste meg, „de szívesen felvennénk vele a kapcsolatot”. Tétényi Éva
más eset: „az Esztergomot romba döntő polgármesterrel nem, de ez az én
egyéni véleményem” – közölte megkeresésünkre Fenyvessy Zoltán.
Forrás: MIÉP IT
|