HÍDFŐ


Szabad Riport


MNA

Auschwitzi utazás

Miért vérzik a közelkelet

Fájdalmas megtévesztés

Élelmiszeripar Rt.

Megesszük a világot

MIÉP

Facebook

Ifjúsági Tagozat

Soha nem mondtam, hogy a cigányok állatok. Soha nem írtam, hogy a cigányok állatok. Minden más: Hazugság. Soha nem mondtam, hogy be kell ásni a zsidókat nyakig a földbe az orgoványi erdőben. Nem is írtam ilyet. Minden más: Hazugság. Soha nem mondtam, hogy a zsidók beleturháznak az „ország medencéjébe”. Nem is írtam ilyet. Minden más: Hazugság.
Beszéltem és írtam gyilkosokról. Beszéltem és írtam azokról, akik felmondták a társadalmi együttélés elemi szabályait. Beszéltem és írtam azokról, akik minden alkalmat megragadnak, hogy ártsanak az országnak – s hogy ez ügyben semmi sem változott 1919 óta. Beszéltem és írtam azokról, akik hibáikat és bűneiket vélt vagy valós zsidóságukkal mentegetik, takargatják, magyarázzák.

A múlt héten már szót ejtettünk egyes éhségmenetelők érdekes kötődéseiről és még érdekesebb éhségeiről. Most folytatjuk megkezdett munkánkat, s további érdekességekkel szolgálunk, még mindig Szabolcs-Szatmár-Bereg megyéből.

Szamossályi az egyik „éhségmenetelő” falu, 2010-ben itt is a függetlenség álruhájába bújt erősen baloldali polgármestert választottak Bíróné Dienes Csilla személyében. Nos, megtudtuk, hogy Szamossályi önkormányzati konyháján, állami pénzből készítették el az éhségmenetelők szendvicskéit, méghozzá rántott húsból. S akkor ezúton szerényen megjegyezzük, hogy nem illik éhségmenetnek álcázott kormányellenes tüntetésre menni úgy, hogy közben az állam pénzén etetjük a tüntetőket. Nem illendő az ilyesmi, na. Olyan igazi szoci dolog. Amúgy a szamossályi éhségmenetelők között jobbikosok találhatók, egyet meg is tudunk nevezni: Tepfenhart Bélának hívják. Ne feledjük: az egész megmozdulás mögött bevallottan a szocialisták állnak, pénzzel s minden egyéb támogatással, s a Szabolcsból induló menetelőket személyesen nyálazta össze Nyakó István és több helyi szoci potentát. Éppen ezért van egészen pikáns stichje annak, hogy Tepfenhart Béla „jobbikos testvér” is a menettel tart. (Vagy mi sem természetesebb ennél?)

Egészen pontosan az történik Miskolcon, hogy a szocialista frakció vezetője felszólította a polgármestert, nevezze meg, a városházán dolgozók, illetve a helyi közigazgatásban és kulturális életben tevékenykedők közül ki született a határon túl, egészen konkrétan Romániában. Ezután azt is hozzátette ez a minősíthetetlen gazember, hogy a miskolci önkormányzati ülések már román nyelven zajlanak – ezzel nyilván arra utalva, hogy akik a határon túl (értsd: Erdélyben) születtek, azok románul beszélnek, hiszen románok.

Így van ez mindig. Az ember fiatalon és ostobán a falkához csapódik, különösen, ha úgy látszik, a falkán kívül nincsen élet, nincsen igazság. A kilencvenes évek elején úgy látszott. S ahonnét mi érkeztünk, a főváros egyetemeiről, főiskoláiról és szakkollégiumi mozgalmaiból, onnan csak a falka szava hallatszott. S ha elég nagyot rúgott az ember Csurkába, akkor tehetségesnek és haladónak és európainak lett nyilvánítva. Olyankor sorra jöttek az ajánlatok, külföldi ösztöndíjakra, szerkesztőségi állásokra, könyvekre – mindenre. És ez a langymeleg összetartás a megfellebbezhetetlen igazság vaníliaillatát árasztotta. Utóbb kellett kiválni, és megérezni a vaníliaillat mögött az árulások bűzét. Húsz év távolából az a legnagyobb tapasztalat, hogy a nemzeti gondolat köpködése és kiröhögése jól jövedelmező és lélekölő foglalatosság. No és persze az, hogy ki kell válni. S ha az ember kiválik, előbb-utóbb beleütközik Csurka Istvánba.

Azt írta Mészáros Tamás publicista és műsorvezető a friss 168 Órában, hogy az Orbán-kormány mellett kiálló tömegnek nem volt ethosza.

Vagyis hát, nem volt karaktere, kissé bonyolultabban, nem volt neki irányadó eszméje.

S a fenti gondolat gyakran visszaköszön mostanában mindazok érvelésében, akik nem tudnak mit kezdeni azzal a ténnyel, hogy ennyien vonultak utcára a kormányt támogatandó. Vissza-visszatérő motívum az „ethosztalanság”, no és persze az, hogy a szervezők jól élnek a kormány regnálásának köszönhetően, közpénzek garmadáját teszik zsebre, így természetesen anyagi érdekeik által vezérelve állnak a hatalom mellé.

Nagy a felháborodás baloldalon, merthogy Orbán „először nemet mondott” az európai megállapodásra, aztán „lebegtette álláspontját”, amiből „talán lett”, s csak ezek után jutott el „az igenig”. Ezzel pedig úgymond „összezavarta Európát, Magyarországot, és végső soron saját magát”.

Ahelyett, hogy azonnal és feltételek nélkül igent mondott volna. Ahogyan tették volna ők, vagy még inkább egy „szakértő kormány”, amelyre szerintük „egyre nagyobb szükség van”.

Azt kellene tudnunk először is, hogy miről szól ez az új európai megállapodástervezet. Mert hallottunk itt nagyobb költségvetési szigorról, meg automatikus szankciókról, amelyek persze bizonyos esetekben mégsem lépnek életbe, hiszen az automatizmus megint csak egyeseknek automatikus, másoknak kézi vezérelt…

Hát akkor, most nincs tovább. Így nincs tovább. Ez mostantól nem „egyszerűen” gazdasági ügy, gazdasági válság, hanem politika. Politikai.

Mi is történt? Pár nyugati nyugdíjalap és brókerház ráállt a forint shortolására. Rángatták az árfolyamot kicsit, a forint lezuhant, ez mindjárt el is vitte az államadósság csökkentésének álmát. Közben a bankok elszaladtak Brüsszelbe panaszkodni, az illetékes bizottság hamarosan összeül, hogy ítélkezzen. Tudjuk, mi lesz az ítélet… Aztán a hitelminősítők meglebegtették a leminősítésünket – ezzel tovább rontották a forintot. Az elsődleges forgalmazók sztrájkoltak kicsit, és nem vásároltak magyar állampapírt. Végül a Moody’s lépett, és lezavart bennünket a bóvli kategóriába. Két hét alatt sarokba szorították a kormányt. Talán nem csupán formális logikai okoskodás, ha most végiggondoljuk, hogyan lett volna mindez elkerülhető.

Azért olyan nagyon nagy okosság nem kell ahhoz, hogy az ember lássa: valami nagyon nincsen rendben a forint mostani árfolyamzuhanása körül. Az pedig szinte mellékes, de azért jellemző körülmény, hogy ennek az árfolyamzuhanásnak módfelett örülnek a hazai baloldaliak, a sajtójuk és a hozzájuk kapcsolódó pénzügyi körök. Természetesen azt mondják, hogy nem örülnek, és természetesen állandóan aggódnak, de nem tudják elrejteni a kaján vigyort, ami kiül az arcukra, hiszen mindezzel az Orbán-kormány alkalmatlanságát tudják bizonyítani – más céljuk pedig nincsen. Illetve, dehogyis nincs! A másik céljuk az IMF visszahívása Magyarországra, és a magunk mögött hagyott nyolc év gazdaságpolitikájának folytatása.

Tényleg az a kérdés: érvényes-e még 1956? S ha igen, akkor hogyan? Ha pedig nem, vajon miért nem? S ha érvényes, akkor csak a még élő résztvevők, szereplők, át- és túlélők teszik azzá? S amikor majd elmennek ők mindannyian, nem marad utánuk semmi sem?
Egyik kérdésre sem tudom a választ. Ezért íródik ez a cikk. Nem tudom a választ, mert nem vagyok sem szereplője, sem át- és túlélője 1956-nak. Egy vagyok azok közül, akik számára pusztán családi indíttatásból mindig igazodási pont és viszonyítási alap volt 1956.

Nem tudom már, hogy megengedhető-e a kétségbeesés és a harag luxusa. Vagy marad a józanság és a türelem keresztje. És ha marad, meddig tud maradni még…
Ami az Új Színház körül történik, önmagában ijesztő és rémületes. S ha nem ismernénk a történelmi előzményeket immáron 1919 óta, azt hihetnénk, valami sajátos, különös végzet szakadt ránk. Pedig dehogy. Ez mindössze a butaság és a kimeríthetetlen szorgalommal párosuló gonoszság kontinuitása. A tömegember megjelenése a történelem színpadán. Az erkölcsi kiskapuk becsapódása. A végső kilátástalanság. Ahogy Sütő András örökösei megtiltják az író darabjainak játszását nevezett színházban – sokadik felvonásaként a mesterséges, oktalan és undorító cirkusznak, felháborodásnak. S csak apró kiegészítés vagy inkább háttér-információ: Sütő András örököse esetünkben Cselényi László, akit a Duna Tv egykori elnökeként feljelentettek, és nem éppen azért, mert rossz műsort csinált. És most letiltja néhai apósa darabjait, mert ezzel mindjárt meg is kapja a morális felmentést azoktól, akiktől ilyen esetekben meg kell kapni. (Lásd még: Sas József, Hunvald György és a többiek…)

Dörner György lett az Új Színház új vezetője. Intendánsa pedig Csurka István. Ennyi a hír. S minden ezután a hír után kezdődik.

Ahogy várható volt, a liberális és szocialista értelmiség kapára-kaszára kapott. „Botrány”, „megdöbbentő” – sorjáznak a jelzők, az ítéletek.

Minden ítélet készen áll, azelőtt, hogy Dörner vagy Csurka bármit is csinált volna.

Vágó László egy év nyolc hónap letöltendőt kapott jogerősen.

Kicsit szebben süt a nap.

Szebben süt a nap, mert sokáig úgy nézett ki, hogy egyetlen szadista állat sem nyeri el méltó büntetését. Mert ezt szögezzük le mindenekelőtt: akik akkor, 2006. október 23-án vérengzést rendeztek Budapest utcáin, nem rendőrök voltak. Rohadt, szadista állatok voltak. Azonosító szám nélkül, viperákkal, válogatás nélkül gyaláztak és vertek meg mindenkit, aki az útjukba került. És erre nem mentség, ami a tévészékház előtt történt. Sőt! Éppen az nem mentség! Ugyanis a rendőr nem állhat bosszút. A rendőr azért van, hogy érvényt szerezzen a törvénynek. Tiszta és jogszerű eszközökkel.

Már idejét sem tudom, mióta mondogatják, hogy Gyurcsány Ferenc nem normális. A legtökéletesebbet ebben a témakörben Csermely kolléga alkotta, még évekkel ezelőtt. Az ő diagnózisa így szólt: „Gyurcsány Ferenc egy hülye.” Igen. De most nevezett Gyurcsány Ferenc minden bizonnyal még legelvetemültebb ellenségeit is meglepte. Az, hogy felszólítja képviselőtársait, mondjanak le mandátumukról, aztán majd ő megmondja, ki lesz képviselő – nos, ez valljuk be, mégsem szokványos „ügyintézés”.

Gyurcsány fél a bírósági eljárástól. Azért mondogatja napjában ezerszer, hogy ő nem fél, és hogy őt aztán tényleg nem lehet megsebezni.

Ma öt éve került nyilvánosságra „a” beszéd. S néhány nap múlva lesz az ötéves évfordulója, hogy megkaptam az „Igen, elkúrtad, te böszme!” feliratú pólómat.

A divatos és közkeletű vélekedés szerint az őszödi beszéd nyilvánosságra kerülése fordulópontot jelentett a magyar politikai életben. Ez persze igaz is. Leginkább a soha nem látott, átütő erejű tiltakozási hullám volt a legnagyobb újdonság. Azt pedig talán csak Kennedy gyilkosának nevével együtt fogjuk megtudni, akkor a titkosszolgálat hogyan telepedett rá erre a tiltakozási hullámra, és miképpen alakította a maga szája íze szerint. Talán soha nem fogjuk megtudni például, hogy mi is történt valójában az MTV székháza előtt.

Gróf Bethlen István, Magyarország egykori miniszterelnöke (1921–1931), az Antibolsevista Comité egykori vezetője, a 20. század egyik legnagyobb formátumú politikusa és államférfija 1924-ben hozta létre a Nemzeti Bankot. Majd konszolidálta az országot. Amit Bethlen tett az első világháború és a Tanácsköztársaságnak becézgetett patkánylázadás után, az páratlan teljesítmény. Különösképpen kultúrpolitikája és szociális intézkedései voltak korszakalkotóak. A csodálatos Klebelsberg Kunóval az oldalán megteremtették a magyar közoktatási rendszert, létrehozták a népiskolai hálózatot. (Móra Ferencet kell olvasni, vagy Kosztolányi Aranysárkányát, ha tudni szeretnék, mit jelentett akkoriban tanítónak, tanárnak lenni! És mit jelent ma…) Bethlen bevezette a kötelező beteg- és nyugdíjbiztosítást, a közegészségügy rendszerét. Tette mindezt úgy, hogy közben a vörös emigráció Bécsből valami egészen elképzelhetetlen propagandát fejtett ki Magyarország ellen, s ebben szívélyes partnere volt a Nyugat szociáldemokráciája. (Ismerős?)

Hetvenhat halottat hagyott maga után Breivik, a norvég farmer.
És e mögött az elmondhatatlan iszonyat mögött máris felsejlik a másik rém: a vita arról, hogy vajon milyen ideológia nevében követte el szörnyű tettét.
A baloldali sajtó szélsőjobbos, xenofób elkövetőt emleget. A másik oldal, a szélsőjobb pedig iszlámellenes, szabadkőműves, cionista gyilkosról beszél.
S mindkét oldal igazolva látja saját rögeszméit, mindkét oldal bizonyítékként lobogtatja Breivik tömeggyilkosságát.
Uramisten… Mintha nem lenne mindegy!

Az ős Kaján. Az Ünnepi Könyvhétre jelent meg Bayer Zsolt esszékönyve, melyhez Csurka István írt előszót Sámándob címmel. Való igaz, hogy aki hozzáfog a könyv olvasásához, idővel maga is úgy fogja hallani, mintha az időtlen távolban valaki szüntelenül dobolna ezen az ősi, misztikus hangszeren. S „akinek van füle a hallásra”, az hamar szellemi otthonra lel mind Ady Endre, mind Bayer Zsolt gondolatvilágában. Ennek éppen itt az ideje, hiszen, mint Csurka István írja: „Az ős Kaján, a vers, Ady sorsa a csucsai restiből taligán hazatolásokig és az őt kisajátító, elrabló zsidósággal vívott küzdelemig és alulmaradásig mint téma, itt feküdt a magyar irodalom asztalán. De senki sem mert hozzáérni. Faji arcunk és faji mivoltunk kérdését felvetni, visszaálmodni magunkat a sámándobig, ma halálosan bátor, veszélyes témaválasztás. És egy negyedrészben magyarnak kellett nekiveselkednie. A politikai korrektség diktatúrájában egy ilyen nyers sorskérdésben nem diplomatáskodni, nem egyensúlyozgatni, hanem megfesteni faji arcunk rútságát és egyszerre csodálatos szépségét – belevágni a közepébe – heroikus vállalkozás.” A szerzővel új könyvéről beszélgettünk.

Miképpen Csermely kolléga még szerdán oly’ találóan megjegyezte, ami eddig „kémügyben” történt, az így nem történhet meg.
Nem, mert a magyar társadalom enélkül is éppen elég beteg. És ha azt látja, hogy a vasban bíróság elé vitt egykori miniszterek és titkosszolgálati főnökök néhány óra múlva szabadon távoznak, miközben az egész ügyet nyolcvan évre titkosítják, nos, akkor még betegebb lesz. Akkor az amúgy is végzetesen meggyengült immunrendszere fog tovább gyengülni, és annak beláthatatlan következményei lesznek. (Ezért nem úszhatja meg Stohl András sem. Mert ha megússza, soha többé nem lehet elítélni egyetlen ittasan és/vagy drogosan súlyos balesetet okozó állampolgárt sem. Ezt tessék mérlegelni. De ez most mellékes…)

A kormány úgy döntött, rendet kíván tenni az egyházak között. Illetve az „egyházak” között. Illetve az egyházbizniszben.
Mert az egyházbiznisz virul Magyarországon. Ez a tény, ez a kályha, ahonnét el kell indulnunk.

A minap a parlamentben szólásra emelkedett Lenhardt Balázs jobbikos képviselő, és a következő mondatok szöktek ki fogai kerítése mögül:
„Ne legyünk azonban szűkkeblűek, volt oka a magyar futballszerető társadalomnak egyéb szinten is az örömre. Kiesett ugyanis az NB I.-ből az MTK csapata. S meg kell mondjam, hogy ez klubhovatartozástól függetlenül a magyar futballszurkolókban osztatlan örömet váltott ki, mert Lipótváros büszkesége, amely a hazai mezőnyben egyébként egy idegen testet képez, sosem volt az átlagszurkoló kedvence.”
Hát akkor, nézzük.

Igazából nem róluk lesz szó. Hanem arról, hogy ideje lenne feltámadniuk. Hogy legalább tudjuk, mivel kell szembenéznünk pillanatokon belül.

El kell merülni Zemplén és a Cserehát falvaiban. Hogy megértsük, mit is jelent valójában a nyomor, s mindaz, ami vele jár.

Zemplén és a Cserehát egyes falvai már nem Magyarországon vannak. Nem Európában vannak. Nem a Homo sapiens benépesítette Föld nevű bolygón vannak. Hanem túl mindenen, ami emberi, s ami még emberi maradt. S ez már régen nem „cigányügy”. Ez a mi ügyünk.

Szomorú és felettébb tanulságos írás jelent meg a Heti Válasz legfrissebb számában. Foglalkozik az írás pediglen a gyöngyöspatai „sajnálatos események” kapcsán a gyöngyöspatai „rettegő” cigányok előéletével.

Fontos, hogy ismerjük ezt az előéletet. Ugyanis ez az előélet más megvilágításba helyezi a rettegés fokát.

Magyarország beteg. Súlyos beteg. A tünetek pedig egyre szaporodnak és egyre aggasztóbbak.

Legutóbbi tünetegyüttes: a devizahitelesek megsegítésére a kormány és a bankszövetség által tető alá hozott mentőcsomag, illetve annak ellenzéki és sajtóbeli fogadtatása. Kezdjük onnan, hogy vezető liberális közgazdászok (Mihályi Péter, Csillag István) szerint ilyen mentőcsomagra nincs is szükség, sőt annak létrehozása egyenesen bűn. A szent és sérthetetlen piac ellen elkövetett, halálos bűn.

Magyarország beteg. Súlyos beteg. A tünetek aggasztóak.
Először itt van a rendőrszakszervezet és a tüntetések. És a szakszervezeti vezető, aki azt mondja, hogy nem tudja garantálni a tüntetések békés jellegét.
Ezt merészeli mondani!
Egy egészséges országban ezért kommandósok törnék rá az ajtót, csuklyát húznának a fejére, és börtönben rohadna meg. Ugyanis
1. A hatályos törvények szerint bármely tüntetés szervezője felel a tüntetés békés jellegéért, s ha erre képtelen, köteles a tüntetést lefújni;
2. Mindez hatványozottan áll egy rendőri vezetőre;
3. Ezzel a kijelentésével Kónya Péter megszegte esküjét, és leköpte az Alkotmányt (na nem az újat, hanem azt a régit, amely a mögötte állók szerint a létező alkotmányok legjobbika).

Nem tudom, átok-e vagy áldás, de az biztos, hogy bennünket nem fog körülvenni az ismeretlenség jótékony homálya úgy, mint Atlantiszt. Hogy ez a mi civilizációnk is el fog süllyedni, bizonyos. De mi fényes, nyúlós csíkot húzunk magunk után, mint a meztelen csiga. Ez a mi csíkunk az elektronika, s benne a hírek világa. S ez túl fog élni bennünket, mint a szégyene Josef K.-t. Majd két-háromszáz év múlva pedig egy kisgyerek este odaül a nagypapája ölébe, és kérlelni kezdi:

– Nagyapó, mesélj arról, amikor egyszer régen a Dominique Strauss-Kahn bácsi csúnyát csinált. És nagyapó, ne felejtsd el elmondani az esetben rejlő mély szimbólumot…

Áll egy férfi a bánatos gyöngyöspatai éjszakában. Farkát lóbálva pisál az utca kellős közepére. Részeg, mint a disznó. Miközben pisál az utca kellős közepére, önmaga mércéje szerint vicceseket ordibál. Az a legjobb vicce neki, hogy „gecik! Azt írtam ki, hogy Szálasi!” Mármint húggyal a porba…

Valahol, tőle nem tudni, hány méterre, cigányok állnak a bánatos gyöngyöspatai éjszakában. Azok is ordibálnak. Nem tudni, mennyien vannak. Csak az bizonyos, hogy többen, mint Alex. Sokkal többen.

Emlékeznek még a zámolyi cigányokra? 1997-ben egy „vihar levitte a zámolyi cigánysor putrijainak fedelét”. A putrik lakhatatlanná váltak, a cigányokat kilakoltatták. Így kezdődött. Utóbb kiderült, a putrik tetejét a helyi cigányok húzták le, hogy így csikarjanak ki jobb lakást vagy több pénzt az önkormányzattól. Aztán 1999 nyarán az „üldözött” zámolyi cigányok agyonvertek egy csákvári magyar fiatalembert. Meglincselték. Vadállat módjára – mint utóbb Olaszliszkán a tanár urat. S miután agyonverték a csákvári fiatalembert, rettegésük olyan fokra hágott, hogy elmenekültek Franciaországba, ott menedékjogot kértek és kaptak! Segítette őket mindenki. Az SZDSZ, az MSZP, a „jogvédők”, az Egyesült Államok – mindenki. És az első Orbán-kormány megkapta a rasszista jelzőt. A cigányok akkori szószólója bizonyos Krasznai József volt. Utóbb perbe fogták mindenfé­léért. Például azért, mert molesztálta kiskorú unokahúgát. A Franciaországba „menekült” cigányok zöme pedig ott is folytatta megszokott életmódját: bűnözők lettek. (Azóta nagyot fordult a világ kereke: Franciaország és Olaszország versengve zavarja haza az uniós állampolgárrá lett cigányokat, mert elviselhetetlen a jelenlétük. De tőlünk még nem kértek bocsánatot a zámolyi hisztériáért és hazugságokért. Mert Zámoly is csak egy becstelen és undorító politikai akció volt a kormány lejáratására.)